Somogyi Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-26 / 173. szám
Nemzetközivé tette a vécék napját a jobb higiéniáért küzdve az ENSZ A vécék világnapjává nyilvánította november 19-et az ENSZ New Yorkban - írja az MTI. A szerdai szavazáson a Közgyűlés 193 tagja támogatta a szingapúri javaslatot. „Nagy lesz a derültség, ha megjelenik a hír, hogy az ENSZ vécévilágnapot hirdetett. De mindez megéri, ha a sajtó arról is tudósít, hogy világszerte 2,5 milliárd ember él megfelelő higiénia nélkül, 1,1 milliárd pedig a természetben végzi el a dolgát” - mondta a szingapúri küldöttséget vezető Mark Neo. Ha csak az utóbbi jelenséget sikerülne felszámolni, az 35 százalékkal szorítaná vissza a fertőző hasmenésjárványokat, amelyek évente 750 ezer ötévesnél fiatalabb gyerek halálát okozzák. „Biztonságos vécék nélkül a nőkre és a lányokra az erőszak veszélye leselkedik, amikor ■ A vécénapot már számos ország ünnepelte, a nemzetközi közösség most emelte világnappá kimennek otthonukból, hogy könnyítsenek magukon. A lányok vonakodnak iskolába járni, ha'nines normális vécé" - fogalmazott MarkNéo. Hozzátéve; a higiéniától költött minden egyes dollár 5,5-öt hoz vissza azáltal, hogy az emberek egészségesek és munkaképesek maradnak. A rossz higiénia a bruttó hazai össztermék (GDP) 0,5-7 százalékát viszi el, a ráfordítás révén viszont 260 milliárd dollárral nőhetne a globális gazdaság évente - részletezte. Jan Eliasson ENSZ-főtit- kárhelyettes azzal méltatta a javaslatot, hogy a megfelelő illemhelyek hozzátartoznak az emberi méltósághoz. Az ENSZ millenniumi céljai között szerepelt, hogy a világon minden ember használhasson tiszta vécét, de az ügyben csak kevés előrelépés történt. Ha nem történik változás, a jelenlegi ütemben csak 2075-re valósul meg a célkitűzés. ■ A „nehéz elhinni, de igaz” kategóriát erősíti Mick Jagger, aki ma ünnepli hetvenedik születésnapját. Nógrádi László A Rolling Stones énekese 1943. július 26-án született az angliai Dartfordban Michael Phi- lipp Jagger néven - írja az MTI. Templomi kórusban énekelő, kiváló tanuló gyerekként követhette volna szüleit a tanári pályán, de közgazdász is lehetett volna - végül az egyetemi padot azért hagyta ott, mert Londonban újra összefutott Keith Richardssal, akivel már ötéves korukban megismerkedtek. A Rolling Stones először 1962. július 12-én lépett fel. Zenéjükben Chuck Berry Rock'n'- Rollja és Muddy Waters nyers blues zenéje keveredett. A hatvanas évek végére már a jólfésült Beatles versenytársai voltak, és jellegzetes zenei hangzásuk mellett Jagger „botrányos” színpadi viselkedésének is köszönhették hírnevüket. Bár az egyik legtöbbet koncertező zenekar hírében álltak, a hetvenes évek végén, a nyolc- ■ ' " : - m ilr ■ Mick Jagger ma is mindent belead a színpadon, idén még Glastonburyt is meghódította a Rolling Stones vanas évek elején kifulladni látszottak. A zenei irányokról ellentét bontakozott ki Jagger és Richards között, az énekes 1985-ben szólókarrierbe kezdett, majd mégis visszatért a Rolling Stoneshoz. Az együttes 1989-es Steel Wheels albuma ismét világsiker lett, a tagok mégis külön utakkal próbálkoztak ezután, de tavaly a fennállásuk ötvenedik évét is együtt ^ünnepelték. Ünnepi koncertkörútjuk végére meg- : ;r'Moterriof jlojJno 29' hívást kaptak Glastonburybe, a világ legnagyobb szabadtéri zenei fesztiváljára. Mick Jagger a rock and roll történetének egyik leghíresebb és legbefolyásosabb alakja. A féktelen zenész ma is aktív, a maga mögött hagyott hét évtized ellenére is mindennap sportol, a fellépések előtt futó- padon melegít be. Az állóképességére szükség is van, hiszen koncertenként mintegy 20 kilométernyit mozog a színpadon. Filmek és házasságok A filmipar is sokszorfoglalkoz- tatta Jaggert, több mint tíz moziban szerepelt, de volt producer, szerzett filmzenét és írt forgató- könyvet is. A magánélete sem hétköznapi: négy anyától hét gyermeke született, nem mind házasságból. Úgy tudni, harmadszor is nősül, 46 éves barátnőjével, a divattervező L'Wren Scottal házasságot terveznek.____ Élte s korban a rocklegenda száj A Rolling Stones frontembere több mint ötven éve aktív POÉNPERCEK A csapos egy ideje már figyeli az az enyhén részeg vendéget, majd végül megjegyzi:- Azt hiszem, mára már eleget ivott, uram! Erre a vendég:- Ugyan, hagyja már! Ma vesztettem el a feleségemet!- Bocsánat, nehéz dolog elveszteni egy feleséget! - mondja megértőn a csapos.- Igen, sőt, egy ideig úgy nézett ki, hogy majdnem lehetetlen! ■ A sokat távol levő üzletember gyanakszik a feleségére, ezért megbízza a szomszédját, értesítse, ha valami szokatlant tapasztal. Elutazik, de egy hétig semmi jelzést nem kap. A hetedik napon aztán jön az SMS: „Valami szokatlan történt. Az a fickó, aki eddig minden éjszakát a feleségeddel töltött, tegnap nem jelent meg.” ■ Hadgyakorlaton az őrmester azt a parancsot adja, hogy mindenki ássa be magát. A kiskatona nekiáll, és iszonyú mély gödröt ás.- Túlságosan mély az a gödör - mondja ellenőrzés közben az őrmester. - Abból nem látod majd az ellenséget!- Hát nem is nagyon vagyok kíváncsi rájuk! tlub_____________: ......:H9 A rendszergazdákat köszöntik elismerés Az informatika élharcosai gyakran láthatatlanok Egy csepp vérből készült a klónozott japán egér A rendszeradminisztrátorok elismeréséért 14. éve küzd a sysadminday.com. Kezdeményezésükre minden év júliusának utolsó péntekén - tehát ma is - világszerte megtartják a világ számítástechnikával foglalkozó közösségeiben népszerű rendszeradminisztrátorok megbecsülésének napját. Az itthon leginkább rendszergazdának hívott szakemberek gondoskodnak a munkahelyek és más intézmények informatikai eszközparkjának zökkenőmentes működéséről. Ők azok, akik bármikor rendelkezésre állnak, hogy megoldjanak bármilyen felmerülő technikai problémát - méghozzá azonnal, hiszen a munka nem várhat. És ők azok, akik mindezek ellenére láthatatlanok maradnak, munkájuk gyakran alulértékelt. Idén már negyedik alkalommal rendezik meg Budapesten a rendszergazdák napját a Margitsziget egy szórakozóhelyén - közölték a szervezők. A cél, hogy az informatikai szakemberek kedvében járjanak és egyúttal felhívják a figyelmet munkájuk fontosságára. A rendezvényen színes programok igyekeznek rácáfolni a csak a gépekkel törődő, befelé forduló informatikus képére: a szakmai kerekasztal-beszélgetések és informatikai kvíz mellett stand-up comedy előadás is lesz Mogács Dánieltől. A rendszer- gazdák hűtése a számítógépekéhez hasonlóan fontos, erről jégkrém és sör gondoskodik. ■ Egyetlen csepp vérből klónoztak egeret japán tudósok - írja az MTI. A RIKEN kutatóintézet tudósai egy donoregér farkából kinyert fehérvérsejtek szaporításával hoztak létre mesterségesen egy új embriót, amelyet végül mesterségesen beültettek egy anyaállatba. Az ezután megszületett klónozott egér átlagos életkort élt meg, és utódokat is nemzett. Az új eljárással a kutatók szerint lehetővé válik más mesterséges szaporítási módszerekkel nem sokszorosítható (ép ivarsejtek hiányában eddig reprodukálhatatlan) fajok fennmaradásának biztosítása. Habár a mostani kísérlet kifejezetten a laboratóriumi egerek egyes értékes fajainak klónozására irányult, az eljárás más, elsősorban veszélyeztetett állatfajok egyedeinek sokszorosítására is alkalmas lehet. A RIKEN egy másik kísérletben 598 egészséges kiónt hozott létre egyetlen egérből. Ez a módszer értékes haszonállatok szaporítását segítheti. ■ Csillagháborús sisak matyómintával találkozás Filmsztárok autogramja is növelheti a különlegesség értékét Fényvisszaverő matricák a biciklis akadályok ellen A filmrajongók kötődése és a megújuló népművészet különleges találkozása az a magyar relikvia, amely hamarosan jótékony célt szolgálva egy németországi találkozón mutatkozik be. A Csillagok háborúja filmjeiből ismert birodalmi rohamosztagosok sisakját egy baranyai műhelyben készítették el a filmbeli kellékek mintájára, a díszítést azonban magyarosra alakították. Az egyedi festést a Szántódon élő Szabó Éva keramikusművész valósította meg, ő korábban motort és autót is kipingált már a virágos-leveles mintával. A díszes sisak ötlete a Star Wars filmek jelmezeit gyűjtő és eseményeken viselő rajongók hazai klubja, az 501-es Légió Magyarországi Helyőrség köreiből származik, de messze nem öncélú. Az elkészült alkotást a hétvégén Essenben, a legnagyobb európai Csillagok Háborúja-találkozón állítják ki és tombolán ki is sorsolják. Az értékét tovább növelheti, hogy a találkozóra meghívott díszvendégek aláírásai is rákerül- 'hetnek - a szereplők közül a Leia hercegnőt alakító Carrie Fisher és a Luké Skywalkert játszó Mark Hamill is részt vesz a rendezvényen. Az eladott sorsjegyek bevételével az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt támogatják. ■ Virágos indák és színes levelek díszítik az egyedülálló rajongói alkotást Fényvisszaverő matricák felragasztásával tettek láthatóvá országszerte több ezer bicikli- utakra épített akadályt a Magyar Kerékpárosklub önkéntesei a Láss jól! című közlekedés- biztonsági akcióban. A kerékpárral közlekedők gyakran kapubejárók, teraszok, padok, fák, kukák, lámpaoszlopok, trafódobozok és gyalogosok kerülgetésére kényszerülnek, ez pedig nemcsak nehezíti, hanem veszélyezteti is a biciklis közlekedést - közölte a Kerékpárosklub az MTI-vel. A közlemény szerint a szervezet azért lobbizik a tervezésért és kivitelezésért felelős szervezeteknél, hogy a jövőben ne építsenek használhatatlan és veszélyes kerékpáros utakat, hanem más, valóban biztonságos megoldásokat alkalmazzanak, továbbá tüntessék el a balesetveszélyes objektumokat a kerékpárforgalmi útvonalakról. A Kerékpárosklub továbbá felhívja a tervezők és útfenntartók (főként önkormányzatok) figyelmét arra, hogy az elmúlt évtizedek autókat preferáló közlekedésfejlesztése nem folytatható tovább. Úgy vélik, a települések nem bírják el az autóforgalom növekedését, ezért a fenntartható közlekedési módokat kell előnyben részesíteni. ■ TCKét Everest-expedíció történetét dolgozza fel az a film, ame y: MHMK MHI ;*§||V- nek egyik főszerepét Jaké Gyllenhaal alakítja. Az Everest című alkotás egy 1996-os Hmft SWai aM IS,. W JUt jgfj B W gédiát dolgoz fel, amelyben egy vihar miatt nyolc hegymászó vesztette életét a csúc ■ ■§ u fii ■ MjBk S ■Bplpk meghódítása közben