Somogyi Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-01 / 126. szám

2013. JÚNIUS 1., SZOMBAT 5 MEGYEI KÖRKÉP Pótlékaikért perelnek a nagybajomi pedagógusok Aukciós Ady-képeslap Szép Ernőnek somogyi kézjegy A hazai irodalom nagyjainak köteteit árverezik el a megyei könyvtárban ► Folytatás az 1. oldalról így a volt fenntartó és az állam lényegében elismerte, hogy a kö­vetelés helytálló. Ennek fényé­ben furcsa, hogy egy közjegyzői fizetési meghagyásra korábban azt a választ adta a KLIK, hogy nem ismeri el a tartozást; ezért kellett peresíteni az eljárást. Ezek júniusban kezdődnek. For­rásunk egyébként Czefemer Jó- zsefné ünnepi szavai után hívta szerkesztőségünket, miután azt hallotta: a polgármester nehezen tudna olyan munkahelyre be­menni dolgozni, amelyet perbe hívott A pedagógusközösség ezt a gondolatot nem élte meg jól. A polgármestert egyelőre nem ér­tük utol. Nagybajom egyébként jelentős adósságot görgetett a múlt évig végéig, ezt a PPP-csar- nok évi 60 milliós terhet jelentő­törlesztési kötelezettsége okozta. Stickel Péter kaposvári tan­kerületi igazgató megnyugtató választ adott kérdésünkre pén­teken. Elmondta: jelentős prob­lémahalmazt örököltek, külö­nösen a forráshiányos kistele­püléseken maradtak kifizetet­len adósságok. Mindezekért a KLIK felelősségteljesen helyt kí­ván állni, jelentette ki az igazga­tó. Hozzátéve, nem várható, hogy több év rendezetlen számláit egy csapásra képesek felszámolni. Peren kívül megegyeztek kadar­kúti járandóságokról, nemrég a nagybajomi követelés egy részé­nek a kifizetésében is közremű­ködtek. Az idei túlóra- és helyet­tesítési pótlékokat kifizették, ezt a nagybajomiak is megkapták. A KLIK-nek meg kell vizsgálnia, miként juthat hozzá a az önhibá­ján kívül felhalmozódott és rajta „behajtott” összegekhez. Elkép­zelhető az is, hogy ezeket az ön- kormányzatoktól kérik, vagy kö­vetelik perben. A nagybajomi pedagógusok, és sokan járnak hasonló cipőben, sérelmezik azt is, hogy azért nem kapnak cafe- tériát, mert nekik ezt a korábbi fenntartó sem tudta biztosítani. A KLIK néhány napja erről azt közölte: kifizeti az állami fenn­tartásba vételt megelőzően meg­állapított béren kívüli juttatások időarányos részét, ott, ahol ta­valy is volt Uyen. Aki „kevesebbet keresett”, az most semmit nem kap: sajnos ez is következik döntésből, mond­ják a tanárok. ■ Balassa T. ► Folytatás az 1. oldalról „Szeretett Ernőm, boldog vagy, mert csudálkozol s nem átkozó- dol. Igen, talán a jó sorsom idejé­ben adott egy kis szerelem-nar­kotikumot, hogy meg ne tébo- lyodjak. Ez s a vele járó harcok eltartanak talán addig, míg ok­vetlenül érezteti velem egy válto­zó világ fölöslegességemet. Vala­ki, aki leány s nagyon kedves ne­kem, üdvözöl. Én szeretlek” - ol­vasható azon az 1914. augusztus 27-én Csúcsán feladott képesla­pon, melynek címzettje a Mar­gitszigeten (vélhetően a Nagy­szállóban) lakó Nagyságos Szép Ernő úr. A feladó pedig Ady End­re, aki ezidőtájt, az első világhá­ború első nyarán éppen a Bon- cza-család kastélyában időzött. A képeslap - melyet a költő­fejedelem teljes névvel írt alá - a legbecsesebb darabja annak a 301 aukciós tételnek, melyek jú­nius 6-án kerülnek kalapács alá Kaposváron. Az ünnepi könyv­hét alkalmából ugyanis Békés József újságíró ötlete alapján So­mogyi Kézjegy címmel, s hagyo­mányteremtő szándékkal an­tik könyv- és térképaukciót ren­deznek a megyei könyvtárban, melyhez térképkiállítás társul olyan ritkaságokkal, mint Vin- cenzo Coronelli óriási, hat le­mezre nyomtatott 1686-ban ké­szült rézmetszetű térképe Pá­rizsból, melynek árát kétmillió forintra taksálja tulajdonosa.- Az aukció kapcsolódik a könyvhöz, a könyv szeretetéhez - mondta Horváth Katalin, a könyvtár igazgatója az esemény pénteki sajtótájékoztatóján. - Olyan dedikált művek kerülnek kalapács alá, melyeket gyűjtők, antikváriumok bocsátottak a szervezők rendelkezésére. A 301 tétel jelentős része de­dikált, közülük hármat jóté­konysági célra, a megyei könyv­tár számára ajánlottak fel tulaj­donosaik. A kikiáltási áron 750 ezer forintra taksált Ady-képes­lap mellett rengeteg ritkaság­ra is licitálhatnak az érdeklő­dők. A tárlókban ugyanis olyan ■ Az Ady-képeslap a legbe­csesebb darabja az aukció több mint háromszáz té­telének művek sorakoznak, mint Kas­sák Lajos első verseskötetének - Éposz Wágner maszkban - el­ső kiadása, melyet Gróf kínos­nak dedikált a költő, József Attila Külvárosi éj, Medvetánc és Na­gyon fáj című köteteinek vagy Radnóti Miklós Lábadozó sze­lének, Kosztolányi Dezső Lánc, lánc eszterláncának, Babits Mi­hály Az istenek halnak, az em­ber él című kötetének, Szabó Lő­rinc Különbékéjének, Tóth Ár­pád Lomha gályánjának első ki­adása, Berzsenyi Dániel Toldy Ferencz által 1860-ban kiadott Verseinek kötete. Négy épen megmaradt térké­pével igazi gyűjtői ritkaságnak számít Bőd Péter 1777-ben Bá­zelben megjelent könyve, Dugo­nics András 1774-es „Trója' ve­szedelme melylyet á régi vers- szerzőknek írásaiból egybe sze­dett, és versekbe foglalt”, Gra- natensis Ludovici, azaz Grana­dái Lajos spanyol dominikánus szerzetes 1604-ben Hollandiá­ban kiadott Paradisus precumja, Némethy Jó(z)sef 1835-ös A' Szü­ret, Borkészítés és borralbánás a pinczében című műve, Chaptal 1805-ös A' boroknak termeszté­sekről, készítésekről, és eltartá­sokról való értekezése, Kováts Mihály 1818-ban kiadott Álla­ti mágnesesség mérőserpenyű- je, Hungáriái Mihály 1516-ban Starsbourgban megjelent Evaga- toriuma, vagy éppen Széchenyi István három könyve, köztük a Világ első kiadása 1831-ből és a Balatoni gőzhajózás egyik el­ső példánya 1846-ból. Igazi ku­riózumnak számít Hartmann Schedel 1493-as, Nürnbergben készült budai látképe is, mely az első ismert ábrázolás a városról. Természetesen az érdeklődők somogyi kötetekre is licitálhat­nak, tucatnyi dedikált Takáts Gyula könyv mellett Bernáth Aurél levelet, 17. századi Kapos­vár ábrázolást, Tar Csatár kapos­vári színész, műfordító és óvoda­alapító egyetlen színes, 1882-es színezett fotóját, vagy Rippl-Ró- nai által rajzolt háborús mappát is tartalmaz az aukciós kínálat. ■ Vas András Marcali: lakodalom volt a mi utcánkban seregszemle Sokszínű produkcióknak tapsolhatott az idős közönség a bemutatón Megünnepelték Fonyódon az elmúlt húsz évet a marcali járás hét település­ről érkező nyugdíjas egyesü­let, illetve klub tagjai léptek színpadra a marcali Művelődé­si Házban. A kulturális bemu­tatót Sütő László polgármester indította útjára a felkészülési időszak összekovácsoló erejé­ről beszélve. Antalicz István­ná a Marcali Kistérségi Nyug­díjas Társulás elnöke elmond­Énekeltek, zenéltek és nevettettek a nyugdíjasok a találkozón ta: sokszínű volt a bemutató - a népdalcsokroktól, nosztalgia­daloktól kezdve, a táncos pro­dukciókon, humoros jelenete­ken keresztül, a citerazenéig, versmondásig. A zsűri most csak vélemé­nyezett, az összes kistérségi bemutató végén kerül majd sor a megyei gála résztvevőinek ki­választására. ■ Vigmond E. jubileum Húszéves a Fonyton cégcsoport. Az ünnepségen Lu­kács Sándor cégvezető arról is beszélt: a gazdasági nehézségek ellenére Fonyódon ma is közel há­romszáz dolgozónak adnak mun­kát A „fénykorban” ezer dolgo­zót alkalmaztak. Tavaly nagysza­bású infrastruktúra-fejlesztésen „estek át” Fonyódon. ■ F. I. Átütő sikert aratott Harkányban az asszonykórus Talpraesett gyerekek vetélkedtek Somogyszobon hagyomány Több hónapon át dolgoztak a sikerért az iskolások, a legjobb hat csapat került a döntőbe első hely Kiemelt arany minő­sítéssel, vándorserleg harmad­szori végleges elnyerése és ju­talmul erdélyi körút. Harkány­ban az országos „Ki mit tud?” vetélkedő döntőjében elért ered­ményével még híresebbé vált az Aranypáva-díjas Csokonyavi- sontai Asszonykórus. A Selme- czi Imréné vezette csoport ka­tegóriájában citerakísérettel so­mogyi népdalokat adott elő hit­vallásuk, a kodályi gondolat szellemében: az ének szebbé te­szi az életet, az éneklők máso­két is. Legközelebb Szegeden népzenei találkozón és a so- mogytarnócai asszonykórus 30 éves jubileumi rendezvényén lépnek fel. ■ Gamos A. A Somogy megyei Gyermek­csapatok Szövetsége tizenhete­dik alkalommal hirdette meg a „Talpra esett - Talpraesett Gye­rekek” országos versenyét. A jelentkezőknek több hóna­pon keresztül heti rendszeres­séggel kapott feladatokat kel­lett megoldaniuk, bizonyítva ügyességüket, talpraesettségü­ket - mondta el Újvári Tömör a szövetség elnöke. Somogyszobon a legjobb hat csapat mérte össze elméleti tu­dását és ügyességét. Első lett a segesdi egyes számú csapat, má­sodik a nagyatádi gimnázium, harmadik a segesdi 2. sz. csapat, majd Gyünk, somogyvári Kris- na-völgy és Simontornya a sor­Felcsendült a Krisna-völgyiek muzsikája is a hagyományos somogyszobi rendezvényen rend. Az iskola udvarán felállí­tott színpadon egymást követ­ték a fellépők. Nagy tapsot kaptak a helyi énekkarosok, judósok, kötélug­rók mellett a mikei „Krump­livirág” néptánccsoport tagjai, valamint a nagyatádi Bounce Dance táncosok. Folyamatos taps kísérte az Irigy Hónalj­mirigy produkcióját, de jutott a tapsból a többi sztárnak is. A jó kedvet a sűrűn hulló eső sem zavarta meg. Az est tűzijáték­kal zárult. Másnap a döntős csapatok a hazautazás előtt Kaszóban kis­vasutaztak, majd megtekintet­ték a somogyszobi Vilma Házát. ■ Györke József Becses darabok. Somogyi Kézjegy címmel hagyományteremtő szándékkal indítják az antik könyv- és térképaukciót. Egyik legbecsesebb darabja egy Ady-képeslap

Next

/
Thumbnails
Contents