Somogyi Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-02 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 20. szám
6 ELETMOD 2013. JUNIUS 2., VASARNAP HIRSAV Megkerülhetetlenek a jótékony baktériumok A protexin probiotikumok magyarországi forgalmazója, a VitaminKosár Kft. fennállásának 15. évfordulója alkalmából tudományos ülésszakot szervezett Budapesten. A konferencián előadó két külföldi és három magyar szakember hangsúlyozta, hogy az orvosi gyakorlatban a probiotikumok, azaz jótékony baktériumok alkalmazása megkerülhetetlen. A VitaminKosár Kft. deklarálta, hogy a probiotikumok szakértőjeként továbbra is elkötelezetten végzi fejlesztői munkáját. Szemölcsöt is eltüntet a fokhagyma kivonata A fokhagyma kivonatának antibiotikus hatása képes a szemölcsöt is kiirtani. Egy kísérletben a résztvevőknél már két hét után elmúlt a bőrelváltozás. Mellékhatás: enyhe bőrpír és égő érzés. Rágógumi segíthet koncentrálni a vizsgán A RÁGÓGUMI segíti a jobb koncentrációt - ezt mutatták ki egy brit kísérletben. 38 önkéntesnek különféle feladatokat kellett elvégeznie. Eredményeiket összevetették a kontrollcsoportéval. A rágózó csoport tagjai gyorsabban és pontosabban oldották meg a feladatokat. Viszket, éget, irtó kellemetlen lábgomba Ha gyenge az immunrendszere, könnyebben elkapja a fertőzést Egy gombás bőrfertőzést könnyen elkaphat bárki. Jön a nyár: a strandokon. De más időszakokban is: az uszodákban, szaunákban, zuhanyzókban megtelepednek a gombák, amelyek a fertőzés forrásai. VR-összeállítás A láb gombás fertőzése először a lábujjak között jelenik meg, onnan terjed a talp, s a talpszélek felé, végül a körömre - aztán megtelepszik a körömágyakban. A felnőttek 15 százaléka szenved lábgombától. MAKACS BETEGSÉG Akár a gyógyult lábra is gyorsan visz- szatérhet. Ha a lábfej bőre, de különösen a lábujjak köze nem szellőzik, az izzadságtól felpuhul, akkor lényegesen nagyobb a lábgomba megtelepedésének veszélye. Noha leggyakoribb a lábujjak között, de kialakulhat fertőzés a körmökön (ez a legmakacsabb), a lábujjak hegyén, a talpon és talpszéleken. A rendszeresen uszodába járóknál, valamint aktív sportolóknál különösen gyakori. NEM ANNYIRA VESZÉLYES Még szerencse, hogy a lábgomba „csak” kellemetlen, de nem jár súlyos következményekkel, szövődményekkel. E betegség egyik érdekessége, hogy fertőző ugyan, de nem mindenkire! Uszodában, szaunában mindig hordjunk papucsot a közös helyiségekben. Ha mégis elkapjuk, menjünk orvoshoz Ép bőrű és erős immunrendszerrel rendelkezők nehezen fertőződnek meg. Ugyanakkor azok, akik általában sok édességet fogyasztanak, valamint a cukorbetegek különösen veszélyeztettek. Könnyen lábgombát kaphat, akinek antibiotikumot kell szednie, de még a lelki megterhelés, az állandó és túlzottan stresszes állapít is hajlamosít a lábgombára, a köny- nyebb megfertőződésre. megelőzés Tulajdonképpen nagyon egyszerű: fürdés után a lábat - különösen a lábujjak közötti részt - alaposan meg kell törölni. Aki izzadásra hajlamos, kizárólag természetes anyagból készült zoknit és cipőt hordjon. Otthon minél többet járjon mezítláb, - ám szállodák vagy üdülők szőnyegpadlóján sohase tegye ezt! Uszodában, szaunában legyen papucs a lábán, és soha ne használja más törölközőjét, papucsát. HA MEGFERTŐZŐDÖTT Érdemes orvoshoz, patikushoz fordulni: ma már sok kiválóan hatékony gombásodás elleni medicina, szer, kenőcs stb. kapható. Naponta két-háromszor be kell kenni a megfertőzött bőrfelületet. LEGYEN TÜRELME A KEZELÉSHEZ! A tünetek ugyanis általában hamar elmúlnak. De a szert és a kezelést továbbra is folytatni kell, az orvos vagy a patikus tanácsa szerint, mert az ismétlődő, újból kialakuló lábgombásodás sokkal kellemetlenebb tünetekkel járhat, és sokkal makacsabb is. Tévedések tárháza MAKACSUL TARTJÁK magukat azok a tévhitek, amelyeket nem lehet elégszer cáfolni! A LÁBGOMBA NEM FERTŐZŐ. Éppen hogy igen könnyen terjed lábról lábra, sőt - ha a fertőzött rész érintését nem követi kézmosás - a kézre is átterjedhet! OKA A HIÁNYOS SZEMÉLYI HIGIÉNÉ. Éppen az ellenkezője igaz: aki állandóan a lábát dörzsöli és szakadatlanul szárítja, könnyen felsértheti, ezáltal megkönnyíti a fertőzések kialakulását. ELMÚLIK magától .Van, aki hidratáló krémmel próbálja kezelni a tüneteket, mivel a kellemetlenség okát a száraz bőrnek tulajdonítja. Ezzel azonban sajnos tovább rontja a helyzetet. Házilagos módszerek ecet A 20 százalékos ecet csodákra képes! Vattakorongot itassunk át vele és ezt helyezzük a beteg körömre. Pár perc múlva vegyük le, de ne öblítsük és ne töröljük le. Hatásosabb, ha zúzott fokhagymából és ecetből készült pasztával kenjük be a gombás körmöket. GRÉPFRÚTMAG OLAJA Magas- tisztaságú olajat használjunk. Tehetjük lábáztató vízbe, a körmöt is beecsetelhetjük véig. HIRDETÉS _____________________________________________________________ ’’ ............ ■ % > m Loceryl lakk megöli a gombát Gombás körömfertőzést bárki kaphat! Ha nem kezeli, rosz- szabbodhat vagy tovább terjedhet. Az'egészséges körmök helyreállításához hatékony kezelésre van szükség. A Loceryl gyógyszeres körömlakk: O behatol a körömlemezbe Á O elpusztítja a körömgombákat O megelőzi a fertőzés terjedését 'íponK'* Lnrprvl® lakk liff ^ ''****..... Használja a Loceryl gyógyszeres körömlakkot hetente egyLW V,C ji larvrv ||p k szer, amíg a fertőzött részek végleg gyógyulnak. Általában ez A láthatóan %«* 1 ijprgüLmm a kézen lévő körmöknél hal hónap’3 lábkörmöknél 9-12 hónapQQ 6SZS6CI 6S A Loceryl 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk egy gombaellenes gyógyszer. A Loceryl gyógyszeres ** körömlakk amorolfint tartalmazó vény nélkül kapható gyógyszer Amennyiben gyógyszerünkkel kapcl/'AF,'IY%rt |r ^ solatosan mellékhatás lépne fel, kérjük, késedelem nélkül az alábbi e-mail címen jelentse be: pharKOrmOKeri o macovigilanceiaewopharma.hu ■ Dokumentum lezárásának dátuma: 2013.04.22. EWO/LOCERYL/2013/06 A forgalomba hozatali engedély jogosultja: rAintDUáll ®al(lerrr'a lnternatiönat 4 ^ EWOpharma AG faALUfc KMA HB Tour Europlaza-La Défense 4., Magyarországi Kereskedelmi Képviselete committea totn»future 20 Avenue André Prothin, W^"w 1021 Budapest. Budakeszi út 73/f. ofdermatoiosv ■■ 92927 La DefenseCedex, Tel.:+36 1 200-4650, fax:+36 1 398-0316, Franciaország E-mail: info0ewopharma.hu