Somogyi Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-08 / 132. szám

2013. JÚNIUS 8., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP 5 Anya-apa lett egy személyben tragédia A férje kezei között halt meg az édesanya, az öt gyerek félárva maradt Együtt a csonka család: édesanya nélkül kell boldogulnia az édesapőának öt gyermekkel Pár napig tartott a heresz- nyei család öröme. Úgy tűnt, végre egyenesbe kerül az életük, amikor egy sorscsa­pással hirtelen minden meg­változott. Jeki Gabriella A hideg szobában négy gyerek ül a kanapén. Édesapjuk épp másfél éves öccsüket ringatja álomba. Szorosan bebugyolál­ja egy meleg plédbe, és az ágy­ra fekteti. A többiek, két fiú és két lány türelmesen vár. A ki­sebbek egy-egy tollal játsza­nak, aminek a tetejéből egy lab­da ugrik ki. Alig tíz napja halt meg tragikus hirtelenséggel édesanyjuk. A negyedik osztá­lyos Viktória azt mondja, soká­ig minden éjjel vele álmodott. Testvérével, a másodikos Ve­ronikával összebújva aludtak. Egymást segítették át a legne­hezebb pillanatokon. Az üres­ség a lelkűkben azonban meg­maradt. Ma sem tudják még igazán kezelni a helyzetet. A 34 éves Margit ugyanis minden előjel és panasz nélkül hunyt el. Férje szerint jól érezte magát, így teljesen váratlanul érte őket a halála.- Májusban idén is kere­setkiegészítésen dolgoztunk, minden nap bodzavirágot szedtünk, amit aztán elad­tunk és hazafelé az árából be tudtunk vásárolni a helyi bolt­ban - mondta Kalányos Atti­la. - Egy napot pihenéssel töl­töttünk, mert esett az eső, az­tán a következő kora reggel én ébresztgettem, hogy lassan fel Különleges kérés érkezett a So­mogy Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtószolgálatához egy buda­pesti férfitől, akinek az édesany­ja pénteken töltötte be kilencve­nedik életévét - tájékoztatott az SMRFK. Az asszony Balatonlellé- ről származott, életének legszebb időszakát a tóparti városban töl­tötte. Az elmúlt öt évben sajnos mozgásképtelen lett, ágyhoz kö­kell kelni és indulni dolgozni, ő azonban azt mondta, hogy még csak hajnali öt óra van, rá­érünk picit pihenni; ekkor be­szélhettem vele utoljára. Margit egy mélyről jövő hör- gést hallatott, hátracsapta a tes­tét, és borzalmas állapotba ke­rült. Férje azonnal hívta a men­tőket, a diszpécser igyekezett tött emberré vált, akinek már csak álmai lehettek a Balatonról, a hullámok csobogásáról, a Bada­csony szeretett látványáról. Gyermekei arra az elhatáro­zásra jutottak, hogy meglepe­tésként autóval, beteghordók segítségével még egyszer levi­szik Balatonlellére, hogy lát­hassa és élvezhessee az álmát. Olyan helyet kerestek, ahol egé­távsegítséget nyújtani, miköz­ben elindult a rohamkocsi.- Nem adtam fel, nem akar­tam feladni, de enyhe sejtésem volt arról, hogy a baj nagy le­het - teszi hozzá a könnyeivel küszködve Attila. - Még akkor is csak egyre reménykedtem, amikor a mentő megérkezett, ám az orvos már csak azt tudta szén közel lehet menni a víz­hez, és ahol a kocsi ablakából is zavartalanul gyönyörködhet a panorámában. A Balatonlellei Rendőrőrs munkatársai önzet­len segítőkészséggel biztosítot­ták számukra az egyébként for­galom elől elzárt területre való behajtást, hogy az asszony köz­vetlen közelről gyönyörködhes­sen a Balaton szépségében. ■ közölni, hogy beállt a halál. El­mondhatom, hogy a kezeim kö­zött halt meg. A tragédia pár perc alatt be­következett. Ekkor már a picik is felébredtek, a család együtt siratta az édesanyát. Nem értet­ték, mi történt. Végül csak ké­sőbb, a boncolás tudta megál­lapítani, hogy az asszony szív­panasz Mikor tüntetik el a földkupacot a Németh István fasorból? - érdeklődött egyik olvasónk. Széki Éva, a Ka­pós Holding szóvivője közölte: szerdán visszaadták a forga­lomnak a távhőrekonstrukció- ban érintett területeket. Visz- szaállt a forgalmi rend a Kos­suth Lajos-, Damjanich-, a Né­meth István fasor, a Virág-, a elégtelenségben, illetve szívna­gyobbodásban hunyt el. Pedig pár napja még úgy tűnt, hogy végre egyenesbe jön a család élete, kitörhetnek a szegénységből: a férj kamion­sofőr tanfolyamon vett részt, a május 23-i vizsgát hiba nélkül teljesítette. Ahogy mondja, egy lapra tett fel mindent, hajlan­dó lett volna hetekig távol len­ni a családjától, hogy-pénzt ke­ressen nekik. Május 27-én reg­gel azonban az élet drámai mó­don megváltoztatta a terveiket. Attila most egy időre el is fe­lejtheti a munkahelyet, hiszen GYES-en vigyáz a másfél éves kis Attilára, miközben apa és anya szerepet lát el másik négy csemetéje mellett.- Nekem fel kell nevelnem a gyerekeket, és mindent meg is teszek ezért - jelenti ki hatá­rozottan. - Minden tervem el­úszott, most minimum másfél évig még nem láthatok előre. A temetési költségeket az ön- kormányzat megelőlegezte, de a kevés pénzükből egyelőre 5 nem sokra futja. Pedig szem- ! mel láthatóan ráférne a lakás- | ra a felújítás, és szekrények hi- | ányában a ruhák is a földön, a I sarokban hevernek. A gyere­kek gyorsan nőnek, és ruhára, cipőre, élelmiszerre van szük­ségük. Az ötödikes Robi nagy álma egy mobiltelefon és egy számítógép, míg az elsős Ro- land bicajra vágyakozik. Vik­tória a ház „rangidős” hölgye­ként hajvasalóról és csinos ru­hákról ábrándozik, miközben a kis Veronika már boldog lenne egy Barbi babával, szép cipővel és egy piros körömlakkal. Pázmány Péter- és Somsich ut­ca környékén.- Apróbb javítások még vár­hatók ezeken a területeken, a Németh István fasorból a folya­matosan szállítják el az anya­got - jelezte. -Az útburkolati je­leket július közepére festik visz- sza, a jezőlámpák már működ­nek. Köszönjük a lakosság tü­relmét! ■ H. M. A vendéglősöknek drágább a háttérzene, mint a gáz ► Folytatás az 1. oldalról- Negyedévente 86 ezer forin­tot fizetünk - mondta Ellenber- ger Csilla, a kaposvári Rotonda Café egyik tulajdonosa -, azaz éves szinten csaknem 350 ezer forintba kerül, hogy az üzletben van két tévénk, melyen általá­ban sportot néznek a vendégek, illetve, hogy cédéről háttérzenét adunk. Csak viszonyításképpen mondom, hogy a gázszámlánk átalányban havi 17 ezer forint, vagyis a zene másfélszer annyi­ba kerül, mint a fűtés. Egy a Balaton délnyugati ré­szén kerthelyiséges éttermet működtető vállalkozó szerint a hazai jogdíj mértéke kiemelke­dően magas. Van összehasonlí­tási alapja, ugyanis amíg ideha­za havi 36 ezer forintba kerül ne­ki, hogy gépzenét hallgassanak a vendégei, vagyis évente 432 ezer forintot fizet az Artisjusnak, addig a sógorának Bajorország­ban a hasonló méretű és adottsá­gú étteremben 240 eurót, vagy­is nagyjából hetvenezer forintot kell fizetnie a zenéért. Csak ép­pen évente... A szerzői jogvédő iroda által éves szinten beszedett összeg számottevő: az index.hu szerint meghaladja a tízmilliárd forin­tot. S ennek nagyjából ötödé - legalábbis a portál állítása sze­rint ezt a tájékoztatást kapták - a másfélszáz fős szervezet műkö­dési költsége. Az Artisjus szerint ebben benne van már a szerzők egészségügyi hozzájárulása is.- Az a legnagyobb bújom, hogy lehúzásnak érzem a besze­dett pénzt - jelentette ki egy fo- nyódi presszó tulajdonosa, aki annak ellenére nem akarta, hogy az üzlete vagy saját neve szerepeljen a cikkben, hogy sze­rinte, amíg valaki rendesen kifi­zeti a megállapított díjakat, nem foglalkoznak vele. Ha megmakar csolná magát... - Nyáron napon­ta jönnének ellenőrizni, hogy büntessenek, visszamenőleg kö­veteljék a jogdíjat. Csak itt, Fo­nyódon elképesztő összeget tud­nak beszedni a nyáron, hiszen egy kezemen meg tudnám szá­molni, hány helyen nincs zene. De tévé még ott is akad. Enélkül ma már rengeteg vendég be sem megy egy adott helyre. így az­tán mindenki fizet, még ha nem is önként is dalolva. Lehet, úgy még többe kerülne... ■ Vas A Rendőri segítséggel valósult meg a 90 éves asszony álma Balatonlellén Újrafestik a burkolati jeleket a megyeszékhelyen Felhőszakadás Kaposváron: elakadtak a járművek időjárás A belvárosban hömpölygött a víz az úttesten, az emberek térdig gázoltak benne Cacic szűk két hét múlva megkezdi fogházbüntetését Felhőszakadás Kaposváron: pénteken csaknem egy óra alatt annyi csapadék zúdult a megyeszékhelyre, mint más­kor néhány hét alatt. A belváro­son végig hömpölygött az ára­dat, az autók csak lépésben tud­tak haladni, a Berzsenyi utcá­ban térdig érő vízben gázoltak a gyalogosok. Itt több autó is el­akadt, az utasaik próbálták át­tolni az áradaton. A Zárda utcá­ban az úttestet egész szélesés- égében elöntötte a lezúduló víz, alig lehetett bekanyarodni erre a részre. A kaposvári tűzoltókat négy helyszínre is riasztották, a pin­cébe betört vizet szivattyúzták ki. A Buzsáki-, a Damjanich, a Kossuth Lajos és a Tallián utcá­ba vonultak ki az egységek. Széki Éva, a Kapós Holding szóvivője közölte: a hirtelen le- zúdúló, nagy intenzitású víz elsősorban azokon a területe­ken okozott gondot Kaposváron ahol nem megoldott a csapadék­víz elvezetése.- Több helyen csapadékvíz került a szennyvízcsatornába, a legkritikusabb helyzet a Hon­véd és 48-as Ifjúság útja, vala­mint a vasútállomás környékén alakult ki - közölte. - A szake- meberek azonnal megkezdték a munkát, több helyen dugulásel­hárítást végeznek, és a megállt átemelőket is újraindították. ■ Harsányi Miklós Se biciklivel, se autóval, se gyalog. Megnehezítette a közlekedők dolgát a hirtelen lezúdult óriási csapadék per Radimir Cacicnak, a volt horvát miniszterelnök-helyet­tesnek, egykori gazdasági mi­niszternek szűk két hét múl­va, június 17-én meg kell kez­denie egy év tíz hónapos fog­házbüntetését, melyre a Ka­posvári Törvényszék ítélte ta­valy novemberben halálos közúti baleset okozása miatt. A politikus okozta tragédiá­ban ketten meghaltak 2010 ja­nuárjában. Az ügy nemzetkö­zi jogi kérdések miatt húzó­dott el ilyen sokáig, a politi­kusnak most a remetineci bör­tönben kell jelentkeznie - Ca­cic úgy nyilatkozott, nincs ér­telme tovább halogatni a bün­tetés végrehajtását. ■ A. V.

Next

/
Thumbnails
Contents