Somogyi Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-01 / 126. szám

EGY PERCBEN PILLANATFELVÉTEL Ön szerint lesz valaha újra működő repülőtérTaszáron? VEGYE ÉSZRE! Vegye észre a helyfoglalás legújabb mód­szerét! A minap érdekes jelenségre figyel­tem fel az egyik marcali parkolóban, ahol egyetlen hely árválkodott üresen a szemeteskonténer mellett A parkolóba érkező egyik autós természetesen ki is nézte, ám ahogy kiszállt a kocsijából, ugyanazzal a lendülettel vissza is ült és elhajtott Ugyanígy tett a második, har­madik is. Kíváncsi lettem, mi taszítja eny- nyire őket Bár a konténer üresnek mu­tatkozott, mégis csinos halom volt mellet­te. Még felirattal is el volt látva, így derült fény, a feltehetőleg fagyasztóból kikerült csomag tartalmára: keszeg 2013. február 28. Bár gondosan lezárt csomag bűzt nem árasztott, elég volt a látvány. Ötletes megoldás, ha valaki így akar magának állandó parkolóhelyet biztosítani, (ve) Spórolásra tanít a szegénység takarékosság A somogyiak az országos átlagnál jobban igyekeznek félretenni Okostelefon, táblagép, utazás, bútorcsere, tanulmányok fi­nanszírozása - erre spórolnak a somogyiak. Már akiknek a tetemes rezsi és a drága élelmi­szerek kifizetése után maradt még némi pénzük, hogy ki- sebb-nagyobb összeget elrak­janak. Egy friss felmérésből ki­derült: a somogyiak, a tolnaiak és a baranyaiak az országos át­lagnál nagyobb arányban taka­rékoskodnak rövidtávra és in­kább jellemző rájuk, hogy fo­lyamatosan félre tesznek. A többség bankbetétben gyűjti megtakarítását, s az or­szágos arányt meghaladja azok száma, akik otthon tartják a pénzüket. - A gazdasági válság hatására felerősödött az öngon­doskodás szerepe - emelte ki Keresztes Péter, a megyei vál­lalkozásfejlesztési központ igaz­gatója. - Az emberek jobban ta­karékoskodnak, sokan eleve az átlátható, egyszerűbb megtaka­rítási formákat részesítik előny­ben, de szép számmal lehetnek olyanok is, akik otthon őrzik a pénzüket. ►2. oldal Mit adunk az utódaink kezébe? A felmérés szerint a somogyi szülőkben az átlagnál nagyobb a hajlandóság a takarékosságra Somogyi Kézjegy: Ady-kepeslap az aukción ritkaságok Igazi hazai és nemzetközi könyvritkasá­gok, térképek kerülnek kala­pács alá a kaposvári ünnepi könyvhét aukciós rendezvé­nyén, melyet hagyományte­remtő szándékkal hoztak lét­re a szervezők. ► 5. oldal. Földvári TDM: lassan nem lesz miből fizetni turizmus A polgármester ki­léptette vállalkozását a helyi turisztikai egyesületből, mi­közben a Tourinform dolgo­zóinak lassan nem lesz mi­ből fizetést adni, mert a vá­ros „elzárta a pénzcsapot”. Ezt is megtudhattuk a bala- tonföldvári képviselő-testü­let ülésén, ahol sokadszor- ra került napirendre az ön- kormányzat és a kistérsé­gi TDM-szervezet közötti együttműködési megállapo­dás újrakötése, de mint az elmúlt hónapokban oly sok­szor, most sem sikerült pon­tot tenni rá, szokásos szócsa­tájukat azonban ezúttal is megvívták a felek. ►a. oldal Házi őrizetbe került az előzetesből a Kaposváron őrzött Vizoviczki László bűnszervezet Kiengedték az előzetesből Vizoviczki Lászlót: a vállalkozót, akinek ügyében bűnszervezetben, folytatólago­san és üzletszerűen, vezető be­osztású hivatalos személy ál­tal kötelességszegéssel elköve­tett vesztegetés és más bűncse­MNB roadshow: Matolcsy az aratásidőről HITELPROGRAM Ilyen olcsón huszonkét éve nem lehe­tett hitelforráshoz jutni Ma­gyarországon és a követke­ző tíz évben sem várható eh­hez hasonlóan olcsó hitel - Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke mondta ezt pénteken a jegy­bank növekedési hitelprog­ramjának megismertetésé­re szervezett MNB-roadshow utolsó tavaszi állomásán, Sió­fokon. Matolcsy György beje­lentette azt is, hogy 500 mil- liárdról 750 milliárd forint­ra bővült a hitelkeret, mert „önök, vállalkozók kopogtat­tak, dörömböltek a bankok­nál”. ► 3. OLDAL lekmények gyanúja miatt nyo­moznak tavaly ősz óta őrizték a kaposvári megyei börtönben. Vizoviczki előzetesét három­havonta hosszabbították meg, a legutóbbi tárgyaláson azon­ban a bíróság elfogadta a véde­lem érveit, s házi őrizetbe he­lyezte a vállalkozót, akit a bu­dapesti éjszakai élet egyik urá­nak tartanak. A házi őrizet be­tartását a Vizovicki mozgását nyomon követő technikai esz­köz alkalmazásával kell bizto­sítani, azaz a gyanúsított boka- perecet kap. M. oldal. Matolcsy: ilyen olcsón huszonkét éve nem lehetett forráshoz jutni BITT-egyezség: törvényszéken a fellebbezések csődvédelem Megérkezett a Kaposvári Törvényszékre a BITT Kft. csődegyezségi megál­lapodása. Befutottak a beígért fellebbezések is, melyek miatt a döntésre rendelkezésre álló 15 napot szinte biztosan kihasz­nálja a törvényszék. ►3.0LDAL Pótlékaikért perelnek a pedagógusok túlóra Csaknem húsz nagy­bajomi pedagógus adott be keresetet a Klebelsberg In­tézményfenntartó Központ (KLIK) ellen elmaradt túlóra- és helyettesítési pótlékai mi­att. Erről a pénteki pedagó­gusnapi ünnepség után kap­tunk tájékoztatást. A tanárok a 2010-2012 közötti időszakra, tehát még az önkormányzati fenntartásra vonatkozóan ösz- szesen 11-12 millió forintos kö­vetelést vittek munkaügyi bí­róságra. A KLIK időközben a 2010-es elmaradást megelőle­gezte (úgy tudjuk, a megjáró kamatok nélkül), az összeget később megkapta az önkor­mányzattól. ► 5. OLDAL 4 fV j? Ara: 150 Ft. Előfizetve: 102 Ft WWW.SONLINE.HU f f:v, » Somogyi Hírlap* j * mm® keresse a S0NL1NE.hu oldalon: AUTODIDAKTA MONOCIKLIS vasárnap a kiesés ÍmA 1 ÜHÜ AZ EV LEGSZEXIBB FÜRDŐRUHÁJA - - » ELLEN CSATAZNAK FOTÓ ► WWW.SONLINE.hu A JÓKAI "LIGETBŐL M.OLDAL A SIÓFOKIAK ► 15. OLDAL I Somogyi Hírlap /n\ » m\pm Szeretne | nagy kedvezménnyel 1 izakácskönyvet vásárolni? I Keresse holnapi lapunkban akciós kuponunkat! A részleteket megtalálja a kuponszelvényen! M : IDŐJÁRÁS Pedagógusnap : Továbbra is tüntetéssel : marad a boron­: gós idő, mindkét Vasárnap több ci­: nap többfelé es- vil szervezettel : hét az eső. Szom- együtt fognak de­: baton és vasár- monstrálni Buda­: nap is 20-21 fok ten a mjniszt(y varhato. r. ,,, , , ► 13 oldal numnal tanárok, diákok, ►s. OLDAL Tanyafejlesztés: "TTSSWI no a keret olvasószolgálat Jóval több telepü­lést vonnak be a terjesztés Tanyafejlesztési--------* 40/510-510 Pr ogram legújabb hirdetés kiírásába, közel --------*82/525-113 ké tmilliárd forint e-mail: van rá. ►ö. OLDAL »onllnee»onllne.hu

Next

/
Thumbnails
Contents