Somogyi Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-18 / 115. szám

2013. MÁJUS 18., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 5 Kétszáz somogyi kollégista vetélkedett Nagyatádon Lóerő, hangerő, sártenger off road A korábbinál több a német a somogybabodi fesztiválon diákok Kétszáz diák és tanár találkozott Nagyatádon a negy­venedik Kollégiumi Diáktalál­kozón a József Attila Kollégium rendezésében. A házigazdák mellett itt voltak a tabiak, ka­posváriak, csurgóiak, fonyódi- ak, balatonbogláriak is. A szer­vezők a programra meghívták a kollégium korábbi igazgatóját, Horváth Istvánt, aki az 1968-as átadástól húsz évig vezette és irányította a diákotthont. Ron- gáné Csányi Katalin igazgató arról tájékoztatott, hogy a szava­lóversenyen 15 versenyzőt hall­hatott a szakmai zsűri a Váro­si Múzeumban, ahol a tabi Ka- lányos Szilvia diadalmaskodott. Hozzátette: a műveltségi vetél­kedőt all induló csapat közül a Fonyód nyerte, míg a sportos ügyességi versenyt a lányoknál a MÁV, fiúknál a Fonyód. Végül az egész napos agyi és testi tor­na után az eredményhirdetés előtt öt kulturális műsorszám kapott helyet: a csurgóiak éne­keltek és hastáncoltak, a tabiak cigány, a kaposvári MÁV Kollé­gium diákjai modern táncot ad­tak elő. ■ J. G. Evet értékeltek a somogyi nyugdíjasok küldöttek - Nem szabad, hogy a társadalom egyik legösszefo- gottabb rétegét is szétzilálja a politika - hangzott el a Nyug­díjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetsége gyűlésén. Stikel János megyei elnök az elmúlt évet értékelve elmond­ta, hogy a támogatások elvoná­sát különösen a kistelepülések nyugdíjas csoportjai érezték meg. Mind több szervezetnek kell mélyen a zsebébe nyúlnia, ha fenn akar maradni. Sikeres volt az árfigyelő akció, az ész­revételeiket elküldték a minisz­terelnöknek és az országgyűlé­si képviselőknek is, eredmény­telenül. Elhangzott: a rezsicsök­kentést különösen a falun nem érzékelik, s kifogásolják a sze­métszállítási számlázás rend­jét. Sürgetik a vonalkódos meg­oldás bevezetését, hogy csak az elvitt mennyiséget kelljen kifi­zetni. ■ Györke József Éjszakára esőt remélnek a somogybabodi szervezők, hiszen sár nélkül mégsem az igazi egy off road-fesztivál. Vas András- Nincs egy generátorotok? - ha­jol ki a Suzuki motorteréből egy ifjú, s sajnálkozó válaszunk után beérné egy kipufogócsővel is. Az újabb nemleges válasz után visz- szamerül az alkatrészek közé, s rendületlenül próbálkozik, hogy valahogy életet leheljen a meg­fáradt Samuraiba. Fáradozását kíváncsi germánok figyelik er­nyedten sörözve: az idei, immá­ron 27. somogybabodi off roa- don a korábbinál is gyakoribb a német szó, náluk ugyanis a hí­rek szerint befuccsolt a legna­gyobb ilyen jellegű fesztivál, így nem volt kérdés, hogy Somogy fe­lé veszik az irányt. S méregetik aztán bizalmatlanul a legendás siratófalat, ahová egy értő kéz­zel kezelt Jeep utasaként mi is felkapaszkodunk, sőt a nagyda­gonya felé is elnézünk, ám sofő­rünk még nem akarja felismer- hetetlenségig összekenni kocsi­ját, így a sarazást csak kívülál­lóként szemléljük. Akik viszont már átestek a gépátvételen, nem ilyen finnyásak, küszöbig, sok esetben kilincsig merülnek a ko­csik a trutyiba, s ilyenkor igazán nem számít, mennyibe is került a terepjáró, csak a sofőr tudásán van a hangsúly. így aztán előfor­dul, hogy az Uaz vagy Niva lepi­pálja a sokmilliós csodagépeket, s előbbiek aztán elnéző mosollyal dobják a vontatókötelet a megfe­neklett masinák utasainak. Egy vakmerő quados az alsó dago­nya legmélyebb pontján teszi próbára magát, s hamarost már csak a kormány látszik a négyke­rekű motorból. Gazdája sem ke­véssé sáros a hasztalan próbál­kozástól, így feladva a kísérlete­zést a nézők nagy örömére ele­gáns hasassal indul a szárazföld felé. A figyelem ezután a pink Je­epre irányul: a Hello Kitty mat­ricás böhöm járgány női sofőrje gyorsan rácáfol a sztereotípiára a gyengébbik nem volán mögöt­ti teljesítményét illetően, ám ő is megfeneklik, kocsija oldalra dől, s így várhatja a mentőosztagot. Meg is érkezik a vontatókötél és két doboz sör is - a mentés elen­gedhetetlen kellékei... Indul az őrület a katlanban. Somogybabodon néhány napra ismét a sárral küzdő gépeké a főszerep Pedagógus Kar az állam tárgyal az állammal? mpk A PDSZ-vezető szerint a tanárok totális ellenőrzése a cél, háttérbe szorul a szakmaiság ► Folytatás az 1. oldalról „Tekintettel arra, hogy a társa­dalmi szervezkedés terén túlten- gés mutatkozik, szükségesnek tartjuk a hasonló célú társadal­mi egyesületek összevonását” - idézte egy fórumom egy tanár az államtitkári érvvel kapcsolatban Gömbös Gyula 1932-es Nemze­ti Munkatervét, ami valljuk be, nem a leghízelgőbb hasonlat.- Nevetséges indok - mondta Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezeté­nek Somogyért felelős régiós ve­zetője is. - Emiatt nem kell eta­tista módon egy központi szer­vezetet létrehozni. A cél egyér­telműen a pedagógus társada­lom totális ellenőrzése, mely az újfajta szakfelügyeleti rendszer­rel együtt meg is valósul majd. Az érdekképviseleti veze­tő szerint már utóbbi is teljesen szakmaiatlan, hiszen a szakmai felügyelet során nem adott sza­kosok nézik meg a tanárok óráit, mivel kimondottan csak az érvé­nyesített pedagógiai módszerek­re kíváncsiak. - Ez viszont a tel­jesen szubjektív értékelésre ad lehetőséget - folytatta Nagy Er­zsébet. S ehhez jön majd még az MPK etikai kódexe, melyet vél­hetően a köztisztviselői kar eti­kai kódexe alapján dolgoznak ki. A kódex alapja a Hűség, így, nagybetűvel, csak éppen nem tudjuk, mit kell ezen érteni. Ki­hez-mihez kell hűségesnek len­nünk. Más oldalról megközelít­ve: ha valakit ki akarnak csinál­ni, ezentúl könnyen megtehe­tik majd. Létrejön majd egy elő­készítő bizottság, ez hívja össze az alakuló ülést, mely megalkot­ja az alapszabályt. Utóbbinál le­het feljelenteni a pedagógusokat. Az etikai eljárásoknak azonban egyelőre nem látszanak a követ­kezményei, például, hogy a mi­nősítéseknél milyen súllyal ve­szik majd figyelembe. És itt ér össze az MPK a szakfelügyele­ti rendszerrel. Az így kialakuló rendszer leginkább a Mussoli- ni-féle korporatív államhoz lesz hasonlatos: az állam önmagával egyeztet majd. Az MPK feladatai közé tartozik majd a törvények véleményezése, jogszabály-mó­dosítások kezdeményezése, szakmai programok szervezé­se. És a pedagógusok érdekkép­viselete: vagyis a jelenlegi szak- szervezetek a háttérbe szorulná­nak. - Egyértelmű, hogy az an- nulálásuk a cél - állította Nagy Erzsébet. - Minden megyét egy küldött képvisel majd, a küldött- gyűlés felügyeleti szerve pedig a miniszter. Azaz szakszervezeti kérdésekben a miniszter önma­gával beszélget majd... A PDSZ Somogyért is felelős régiós vezetője kijelentette: ter­mészetesen nem törődnek be­le a dolgok ilyetén alakulásába. Jelenleg a szakszervezeten belül folyik egyeztetés a teendőkről, majd országos petíciót indíta­nak, hogy a törvénytervezetből vegyék ki az MPK-ra vonatkozó szakaszt. Mely amúgy szerveze­te szerint pontosan és szépen il­leszkedik az iskolák államosítá­sának és a pedagógustársada­lom ellehetetlenítésének és meg­félemlítésének sorába.- Az idei tanévre már lehetet­lenné tették számunkra a sztráj­kot - tette hozzá Nagy Erzsébet -, ám a jogvitát végigvisszük, hogy a következő tanévben már ne kelljen ezzel küzdenünk. Jú­nius 2-re pedagógusnapra de­monstrációt szervezünk, ahol immár az MPK is szerepel majd a témák között. ■ Vas A.' A rockerek megint megelőztek mindenkit: szezont nyitottak pafe „Rock and roll a végzetem, önként vállalt börtönömben” - dübörög a nagyszínpadról az Os- sian, irdatlannak még nem lehet mondani a tömeget, már csak azért sem, mert ez a nyitó kon­cert, csütörtök késő délután, a Pafe első napján. - Négy deci, szekszárdi! - szakad ki egy li­la-sárga hajú tinédzser lányból, apropó, mintha már tavaly is fel­tettük volna a kérdést: a két nap iskolaszünetet a papa-mama iga­zolja? Hiába, a fesztiválszezon nyitánya, a Pannónia még a tan­évre esik, az igazi rocker meg púnk azonban végigbulizza a négy napot. Egy százas híján nyolcezer egyébként a bérlet, há- romezerkilencszáz a napijegy. S már a Pafe is készpénzmentes odabent: száz forintot taksál egy kupon, mindenütt azzal kell fi­zetni; tíz kupon 950 forint, négy­száz darab potom 38 ezer, olvas­suk le a kuponváltó bódénál. ■ Pannónia Fesztivál: a rockerek megnyitották a balatoni szezont Lesz itt tömeg idén is, állapít­juk meg a kápolnadomb tövé­ben, hiszen majdnem megtelt már sátrakkal az alkalmi kem­ping. Vonat futhatott be nem­rég (némi kalandtúra az áthe­lyezett bejárat megközelítése az erdészet mögötti, kissé följaví­tott, de nem ekkora terhelésre készült úton, miközben az illeté­kesek a hetes főút mentén föltű­nő, bejáratkereső gyalogosokkal is számoltak), hiszen pár pilla­nat alatt sorrá állnak össze a há­tizsákosok a kempingkerítésnél. Ott tudjuk meg az okát: „újdon­ságként” 150 forintot kell fizet­ni a belépő ott alvósoknak, még­pedig a szántódi önkormányzat ötletére. A beléptetésnél szinte a teljes szántódi képviselő-tes­tület, a polgármester maga húz­za a strigulákat. Vita nem le­het tehát az elszámoláskor, nem úgy, mint tavaly, amikor - tud­juk meg Vízvári Attila szántó­di faluvezetőtől - utólag és csak hosszas egyezkedés után voltak hajlandók némi kúrtaxát fizet­ni a Pafe-szervezők. Szabó Gyu­la alpolgármester szerint iga­zán kedvezményes az előszezo­ni kúrtaxa-tarifájuk, s hozzá te­szi, hogy ha megmaradnak a Szántód megalakulásakor meg­húzott eredeti településhatárok, akkor ma a Balaton Sound is szántódi... Morognak a fiatalok, hogy er­ről a százötven forintról nem volt szó, de csak kicsit, hiszen a lényeg az, amiről az Ossian éne­kel. Pafe, vasárnapig; a rockerek megnyitották a szezont. ■ F. I. Koncertek, buli - indul a szezon

Next

/
Thumbnails
Contents