Somogyi Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-17 / 114. szám

2 2013. MÁJUS 17., PÉNTEK mmSJmm Követelmények a becsületem helyre állt - kommentálta Schmitt Pál an­nak a jogorvoslati eljárásnak az eredményét, amelyet plági­umbotránya után indított. A Semmelweis Egyetem szerint viszont a volt államfő érteke­zése már a beadáskor sem fe­lelt meg a követelményeknek. az érem két oldala, (av) Az egyetemre várta partnereit az MFB KAPOSVÁRRA érkezett a Ma­gyar Fejlesztési Bank Zrt. or­szágjáró körútja. Az MFB stra­tégiai csoportjának vezetői tá­jékoztatták a vendégeket hitel- lehetőségeikről, melyek segít­séget nyújthatnak terveinek megvalósításához. ■ M. K. Somogyvári gyerekek a Katica-tanyán a patcai Katica-tanya évente mintegy 1500 ingyenes belé­pőt ajánl fel rászorulóknak. Ennek keretében csütörtö­kön a somogyvári gyermek- otthon negyven lakóját lát­ták vendégül. ■ C. A. Kazánbemutató Kaposváron elektromos kazánbemutatót tartottak csütörtökön a kapös1- vári Karg Mobil Kft-nél: a be­rendezés a fűtést kisebb költ­séggel oldja meg, mint a gáz­kazán. A találkozóra közel 70 vendéget hívtak meg. ■ H. M. Kurucz Ferencre emlékeznek a pecások a forrás Horgászegyesület horgászversenyt rendez szom­baton, mely egyúttal a Kurucz Ferenc Emlékverseny is. A li- pótfai tározónál fél nyolctól le­het nevezni. ■ H. M. Sikeresen szerepeltek a somogyi tűzoltók az országos hagyományőr­ző verseny legutóbbi fordu­lójában Székesfehérváron a siófoki tűzoltó hagyomány- őrzők két, a véseiek egy első helyezést értek el. ■ H. M. Sírva vitte zaciba a családi ékszert utolsó mentsvár Tandíjra, kenyérre fordítják a zálogházban kapott pénzt a somogyiak Nagy úr a kényszer, nemzedékeken át őrzött ékszerek vándorolnak a somogyi zálogházakba HIRDETÉS ■ Önnek vannak elzálogosít­ható értékei? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: j SONLINE.hu Jr A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. logház munkatársától. - A hölgy műtét előtt állt, nagy szüksége volt a pénzre, egyedüli megoldás­ként kizárólag a zaci jöhetett szó­ba. Sírt, amikor átvették a láncot. Kiterjedt küzdelem a gyors se­gítségért - akár így is jellemez­hető a Németországban, Auszt­riában vagy épp Angliában bol­dogulást keresők helyzete. A ART-CASH ZÁLOG-ÉKSZER HA ÖNNEK TÖBB KELL Kaposvár, Ady E. u. 12-14. sétálóutca Tel.: 82/311-532 H-P: 8-16.30, SZ: 8-12.00 www.artcash.hu GYORS-KORREKT-BIZTONSAGOS THM: 40,59-42.02%. A kölcsönt az Art-Cash Kft. nyújtja, mint a Szigetvári Takarékszövetkezet kiemelt közvetítője. kiutazás, ügyintézés és egyéb költségek akár a 150-200 ezer forintot is elérhetik. A nyomott, gyakran csak minimálbér körü­li somogyi átlagbérekből meg­erőltető mutatvány ennyit fél­1 l re tenni, így akinek lehetősége van, pénzzé teszi azt, ami van. Ha nincs lánc, karika- vagy pe­csétgyűrű, karkötő, akkor zaci- ba viszi a porcelánt, festményt. - Néhány hete esett a nemesfém ► Folytatás az 1. oldalról- Nálunk eddig sikeresen meg­úszta a családi ezüst, pedig a férjem néhány éve elvesztette a munkáját, és másfél évet állás nélkül töltött, s édesanyám elhú­zódó betegsége is sokba került. Most azonban fel kell keresnünk a zálogházat, mert másképp nem tudnánk taníttatni a fiunkat - mondta lapunknak egy kaposvá­ri nő. - Egyetemre készül, s hiába jó tanuló, kevés az esélye, hogy a megnyirbált állami támogatású képzésre bekerüljön. Minden fil­lérre szükség lesz, hogy a tandí­jat és azon felül a megélhetés és utazás 60-70 ezer forintos havi költségét ki tudjuk fizetni. Kisebb-nagyobb közüzemi tar­tozás, kölcsön, kisebb vásárlás - valóságos rémálom a megszorítá­sok miatt fokozatosan nehezebb körülmények között élők számá­ra már a hónap közepe is. Egy­re többen masíroznak a zálog­házakba, szakértők szerint előre borítékolható, hogy a felvételi idő­szakában újabb családok válnak meg féltett értékeiktől. Amíg so­kan a nagyfiúk vagy leányuk ta­níttatására próbálnak pénzt sze­rezni, addig mások a nyaralást finanszírozzák a családi arany-, illetve ezüstékszer beadásából. Papp Tamás, az Art-Cash Zálog­ház munkatársától tudjuk: elő­fordult, hogy az egyik család nagy nehezen már befizette a horvátországi pihenés árát, ám a benzin- és költőpénzt saját erőből képtelenek előteremteni.- Egy idős asszony pedig a csaknem 80 éves, drágakővel dí­szített arany ékszereitől vált meg- hallottuk az egyik somogyi zá­Szétverte a lápét, mert ránézett a feleségére féltékeny férj Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete mi­att emelt vádat egy siófoki fér­fi ellen a Somogy megyei fő­ügyészség. A vádlott tavaly áprilisban egy este felhívta siófoki laká­sába a sértettet, majd felelős­ségre vonta amiatt, hogy a férfi nézegette a feleségét. Miután a sértett tagadott, a vádlott ököl­lel arcon vágta, a sértett erre kiesett a fotelből. Támadója ez­után összerugdosta, s többször a mellére és a fejére térdelt A sértett kétszakaszos léprepe- dést szenvedett, s csak a sze­rencsén múlott, hogy a lép zú- zódását nem követte jelentő­sebb vérzés. A főügyészség börtönt kért a vádlottra. ■ A. V. Szépül Kaposvár belvárosa. Csinosítják a megyeszékhely központját; ezúttal a téren található padok festése került sorra ára; a színarany grammja a ko­rábbi 11 ezer 11 500 forintról 10 200 forintra csökkent - utalt a nemzetközi gazdasági-politikai fejlemények kézzel fogható kö­vetkezményeire Papp Tamás. - Ezzel együtt akkor a 14 karátos arany ára is visszaesett: a gram­monként 6500 forintról 5300- 5500 forintra. Egyre rosszabb a kilátás, alig van munka, így értelemszerűen fellendül a zálogházak bevétele, hangoztatta több somogyi vál­lalkozó. Papp Tamás is arra szá­mít: mielőtt a nyári vakációban kiürül a város, előtte júniusban még fellendül a forgalom.- Egyik ismerősöm a nyaklán­cát adta be a zálogházba, a napi megélhetésre kellett a pénz - így Takács Kálmán kaposvári gond­nok. - A szerencsétlen asszony­nak annyi tartaléka se maradt, hogy a telefonkártyáját feltöltse. A nyomorúságos anyagi körül­mények közé könnyű belecsúsz­ni. Ehhez már egy-két kifizetet­len számla is elég. Az adósság spirálból nehéz kivergődni.- Az emberek tényleg csak a legszükségesebb dolgokra köl­tenek - mondta Farkas József, a Somogy Kéményseprő-mester Kft. ügyvezető igazgatója. - Ná­lunk is tetemes az elmaradás. Nem meglepő, ha ilyen anya­gi körülmények rendületlenül nő a zacik forgalma? Akiknek megerőltető az 1000-1500 forin­tos kiadás kifizetése, azok nyil­ván még az utolsó megmaradt vagyonkájukat is zaciba vágják. Ha nincs szerencséjük, örökre búcsút vehetnek a nemzedéke­ken át féltő gonddal óvott lánc­tól, gyűrűtől... BHarsányi M. Fürdők: régiós fesztivál három hónapon keresztül ► Folytatás az 1. oldalról A találkozón elhangzott, hogy a klasztermenedzsment továb­bi marketing eszközökkel is segíteni kívánja a szervezet tagjainak működését és 11 für­dőben helyez el vízi sportesz­közöket, például vízi kosárpa- lánkot, focikaput és röplabda­hálót. ■ J.G. PROGRAMAJÁNLÓ KAPOSVÁRON május 17-18. XXI. Ka­tonazenekari Fesztivál. 17-én 13.30- tól térzene a város több pontján, majd 14.40-től a zenekarok felvonulása a Kossuth téren. 15 órakor fanfár, majd köszöntő. Másnap koncertekkel és ut­cazenével folytatódik a katonazenekari találkozó programja. SIÓFOKON 17-20.: Balatoni szezonnyi­tó 17-én 17 órakor Siófok - Egymás mel­lett térben és időben címmel Gáti Kornél fotográfus kiállításának megnyitója a kul­turális központban, 17.30 Empty Pubs, 20 órakor Blokk-koncert a Rózsakertben. SOMOGYBABODON május 17-19. között Európa legnagyobb off-road fesztiválja. balatonb'ogláron 18-20. között XVII. Méta Fesztivál az Urányi János Sport- és Szabadidőközpontban. 18-án 15 órától Futó Méta Bajnokság elődön­tői a focipályán, 18.30 Pünkösdi király- és királynéválasztás, 20 órakor Buda­pest SKA Nu-Jazz Orchestra-koncert. BALATONLELLÉN 18-án 20 órakor Pünkösd fénye ünnepi gálakoncert a katolikus templomban. ÉSZREVETTÜK Elefánt a téren. Megnézte a főutcát, tisztelgett Ady és Rippl-Rónai előtt, ivott egyet a szökőkútból és továbbállt. Egy cirkuszi elefánt nyűgöz­te le a kaposváriakat csütörtökön délután, természetesen az óriási em­lős nem kíséret nélkül érkezett. Egy, a somogyi megyeszékhelyre érke­zett cirkusz utcai marketingjeként kerülhettek testközelbe az ormányos­sal a kaposváriak. OLVASÓINK KÉRDEZTÉK Nem akarták Bene nevét, spóroltak volna Ságvárival marcali utcák A Somogyi Hír­lap március 18-ai számában megjelent Utcakeresztelő Marcali­ban című írása szerint a lakossá­gi véleménnyel egyezően változ­tatták meg az utcaneveket. A Súg­ván Endre utca lakói nevében ki­jelentjük, hogy az nem igaz! valóban kikérték közel kétszáz lakók véleményét, de tudomá­sunk szerint csak négy-öt személy szavazott a Bene Ferenc névre, a többiek azt kérték, maradjon to­vábbra is Ságvári utca, abból a meggondolásból, hogy van Ság- vár település a megyében. az írásos vélemény benyújtása után vártuk az értesítést, de kide­rült, hogy figyelembe sem vették kérésünket, az önkormányzat képviselői eldöntötték helyet­tünk, márpedig Bene Ferenc utca lesz. Minek kellett véleménykuta­tás, ha úgyis az ő akaratuk érvé­nyesült? Eredetileg - úgy tudjuk - Hódos Árpád KDNP-s képviselő vetette föl az új nevet, neki sike­rült meggyőznie a képviselők többségét. azt is állítják, hogy a lakóknak nem jelent többletkiadást, ez sem igaz, mert van olyan intézmény, amit a lakóknak kell értesíteni, példásul: bank, nyugdíjpénztár, telefonszolgálat, Tv-előfizetés, Te- lekom, munkahely, stb. Valóban nem kerül semmibe? kérjük a mi véleményünket is te­gyék közzé, ne csak a lakók aka­rata ellen önkényesen döntőkét » Elek József, Marcali Közérdekű kérdéseiket 12-14 óra között a 82/528-156-os telefonszámon feltehetik! MEGYEI KÖRKÉP

Next

/
Thumbnails
Contents