Somogyi Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-16 / 113. szám

2013. MÁJUS 16., CSÜTÖRTÖK SPORT 11 Augusztusban már visszatérhet rali Gyarmati Ariéit súlyos egri balesete sem tántorította el az autósport világától Gyarmati Ariéi nyár végén a Baranya Kupán tervezi a visszatérését Balszerencsésen sikerült a rali II. mezőnyében a de­bütálás Gyarmati Ariéi és Bibliák István számára a IX. Eger Rallye-n. Horváth Judit A Maricsek Racing Team ver­senyzői óriási fölénnyel vezették az abszolút értékelést, amikor a második gyorsasági szakaszon megtörtént a baj. A fék elszállt a BMW M3-asból, a páros pedig frontálisan a partoldalnak ütkö­zött. A somogyi pilóta súlyos sé­rüléseket szenvedett; mondhat­ni április 7-ével új születésna­pot ünnepelhet. Gyarmati Ariéi azonban már most is csak előre tekint, és a folytatást tervezi.- Egy hónap telt el az Eger Rallyen elszenvedett súlyos balesetetek óta. Hogy vagy?- Köszönöm szépen, most már jobban. A balesetünk során az egyik gerinccsigolyámnál kelet­kezett kompressziós törés, a bal lábfejem pedig három helyen el­törött. Az orvosok három hónap­ra saccolták a felépülési időmet, amiből még kettő vissza van. A gerincsérülésem nem . jár fájda­lommal, de még mindig nagyon kell rá vigyáznom: nem emelhe­tek és nem terhelhetem. A lába­im azonban sokkal jobban fáj­nak. Érdekes, hogy nem a bal, amelyik gipszben van, hanem a jobb. A lábfejem ugyanott fáj, ahol a másik eltörött, a térdem­ben pedig levált egy porc, amire majd egy kisebb műtét vár. Nap­ról napra jobban érzem magam, de nagyon lassan javul az állapo­tom. Már fel is kelhetek, mozog­hatok - amennyire a gipsz és a gerincfűző engedi.- Kiderült már, hogy mi okozta a fék meghibásodását?- A BMW szétszerelése most is folyamatban van, így a konk­rét okot még nem tudom meg­mondani. Valószínűleg ugyan­az volt a probléma, mint tavaly, amikor egy teszt alkalmával szintén az árokban kötöttünk ki. Akkor kicseréltünk min­den olyan alkatrészt, ami köz­rejátszhatott az esetnél, most mégis előjött ugyanaz a műsza­ki gond. Félúton megakadt a fék­pedál, nem tudtam benyomni, és ez által semmi fékerő nem volt a kocsiban - ezer fékezésből ta­lán egy alkalommal történik ez meg. Fémesen koppant a pedál, amit gyorsan felengedtem és új­ra megpróbáltam benyomni. Ez valószínűleg már sikerülhetett, hiszen álltak a kerekein, a kézi­féket is behúztam, de már nem volt számottevő a hatása. Elvit­tük a szalagkorlátot, a következő pillanatban pedig becsapódtunk a partoldalba.- Egy ilyen súlyos baleset után azért elgondolkodik az ember, hogy van-e értelme tovább foly­tatni. Megfordult a fejedben, hogy abbahagyod az autóver­senyzői pályafutásodat?- Csak egy rövid ideig motosz­kált a fejemben ez a gondolat - amikor még nem lehetett tud­ni, hogy mekkora a baj, mara­dandó-e a sérülés. A hosszas és alapos vizsgálatok során azon­ban kiderítették, hogy nem lesz súlyos következménye a balese­temnek. Ezek után pedig én is bátrabban néztem, nézek a jövő elé, és alig várom, hogy újra vo­lán mögé üljek. A feleségem, Lin­da is abszolút támogatja a vissza­térésemet, egy percig sem akart az ellenkezőjéről meggyőzni.- Mik a terveid?- Már dolgozom azon, hogy egy új, gyorsabb és masszívabb ver­senyautót építsünk, amivel már idén szeretnék is rajthoz áll­ni. Coupé helyett azonban egy könnyebb és stabilabb négyaj­tós BMW-nk lesz, amihez az ösz- szetört kocsi lényegi alkatrészeit- mint például a motor és a haj­tásrendszer - is fel tudjuk majd használni. Azt az autót két és fél éven át építettük, fejlesztgettük, így bízom benne, hogy elég ta­pasztalatot gyűjtöttünk ahhoz, hogy most melléfogások nélkül, rövid idő alatt rakjuk össze az új gépet. Amennyire az állapotom engedi, szeretnék én is besegíte­ne a munkába, bár jelenleg na­gyon korlátozva vagyok, nem végezhetek fizikai munkát. Ha minden úgy alakul, ahogy Gyarmati Ariéi tervezi, augusz­tusban már rajthoz is állhat a Baranya Kupán. A kaposvári zöld-fehérek mindkét fronton elverték a Pécset ORSZÁGOS UTÁNPÓTLÁS- LABDARÚGÓBAJNOKSÁG A 26. FORDULÓ EREDMÉNYEI. 19 évesek: Kaposvári Rá­kóczi Bene Ferenc Labdarú- gó-akadémia-Pécsi MFC-Ma- tias 3-0 (2-0) - a gólszerzők: Kolumbán, Csáki, Vaszilkó. 18 évesek: Diósgyőri VTK- Kaposvári Rákóczi Bene Fe­renc Labdarúgó-akadémia 2-0 (2-0). 17 évesek: Kaposvári Rá­kóczi Bene Ferenc Labdarú- gó-akadémia-Pécsi MFC-Mati- as 2-1 (1-0) - a kaposvári gól­szerzők: Bertók, Tóth Z. ■ A Kaposvári Rákóczi Be­ne Ferenc Labdarú­gó-akadémia 17 és 19 éves korosztályú csapata is le­győzte a pécsieket 16 évesek: Diósgyőri VTK- Kaposvári Rákóczi Bene Fe­renc Labdarúgó-akadémia 0-2 (0-1) - a gólszerzők: Grabarics, Orbán R. 15 évesek: Bp. Goldball '94 FC SE-Kaposvári Rákóczi Be­ne Ferenc Labdarúgó-akadé­mia 3-1 (2-0) - a kaposvári gólszerző: Vajda R. 14 ÉVESEK: Bp. Goldball '94 FC SE-Kaposvári Rákóczi Be­ne Ferenc Labdarúgó-akadé­mia 4-0 (3-0). ■ Fenyő G. Az egyetemisták mellett a juniorok is döntősök röplabda Kettős győzelemmel biztosította helyét az egyetemi és főiskolás országos röplab­da-bajnokság négyes döntőjé­ben - amelyet júniusban Deb­recenben rendeznek majd - a Kaposvári Egyetem csapata. A somogyi együttes - soraiban az NB I-es 1. MCM-Diamant Ka­posvári Egyetem négy játékosá­val, nevezetesen Pintér Zsanet­tel, Harmath Zsófiával, Szívós Ildikóval és Horváth Zsófiával - hazai pályán 3-1, idegenben pedig sima 3-0 arányban verte a Veszprémi Egyetemet. Csak emlékeztetőül: tavaly a kaposváriaknak bronzérem ju­tott, s idén is szeretnének majd felállni a dobogóra. Az 1. MCM-Diamant Kapos­vári Egyetem junior leány röp­labdacsapata is ott lesz a júni­us első hétvégjén Nyíregyhá­zán esedékes országos hatos döntőben. A fővárosban rendezett elő­döntőben a Pálfy Marianna ve­zette kaposvári együttes 3-0- ra legyőzte a Veszprémi Egye­tem gárdáját, majd 3-1-re verte a házigazda BSE együttesét. A harmadik, utolsó fellépésükön ugyan 3-2 arányban alulma­radtak a TEVA Gödöllői RC egy­letével szemben, ám ettől füg­getlenül - a rendező BSE-vel együtt - biztosították a helyü­ket a nyírségi fináléban. ■ Fenyő Gábor Vida Máté a dobogó tetejére állhatott dzsúdó Mogyoród volt a házi­gazdája a serdülő „B” (13 évesek) és a junior „B” (18 évesek) orszá­gos diákolimpiái judódöntőnek. KAPOSVÁRI SPORTKÖZPONT ÉS SPORTISKOLA. Serdülő „B”. 33 kg:... 3. Elek Richárd. 44 kg:... 5. Naji Dávid. 63 kg: ... 5. Balázs-Piri Dániel, lunior „B”. 60 kg: 1. Vida Máté. 66 kg:... 7. Huszár Martin. BARCSI VSE. Serdülő „B”. 36 kg:... 7. Hon­fi Zalán. Junior „B”. 55 kg:... 5. Horváth Zsolt. 60 kg:... 3. Tálo- si György. NAGYATÁDI JUDO CLUB. Serdülő „B”. Plusz 70 kg: 1. Tóth Tibor. Junior „B”. 66 kg:... 3. Boros Bence. ■ Fenyő G. Budapesten hangoltak A nagyatádi judo club csapa­ta is részt vett a sorrendben 26. Globus-Budapest Kupán. A SERDÜLŐ LEÁNYOKNÁL a 63 kg-os Sípos Babett az első, az 57 kg-os Forrai Vanessza a második lett, míg a 48 kg-os Angyal Gréta helyezetlenül zárt. A legjobb női csapatnak járó kupa a nagyatádiaké lett. A serdülő fiúknál a nehézsú­lyú Tóth Tibor a második, a 45 kg-os Kiskó Gábor és a 66 kg-os Németh Gergő egyaránt a hetedik helyet szerezte meg, az ifiknél pedig az 55 kg-os Kozma Ákos a második helyre volt jó. F. G. Pont nélkül maradtak a somogyi csapatok LABDARÚGÓ-NB III. DRÁVA CSO­PORT Nem sikerült jól a somogyi együttesek számára a hétközi, el­halászott forduló pótlása. A nagy­bajomiak egy gyors gólváltást kö­vetően maradtak alul hazai kör­nyezetben, s a Nagyatád együt­tesének sem termett sok babér a Bonyhád otthonában. BONYHÁD VLC- NAGYATÁDI FC 4-0 (3-0) Bonyhád. V.: Bánfai (Gellén, Éles). nagyatádi FC: Freischmidt - Ko­vács B. (Pákái, 45. p.), Dekanics, Szabó Sz., Kiss J. (Mixtai, 75. p.) - Akácsos, Márton, Galamb, Kovács G. (Csongár, a szünet­ben) - Nikolics, Nagy G. veze­tőedző: Papp Zoltán. gólszerzők: Márk 3 (31., 39. és a 68. p.), Sebestyén (43. p.). nagybajomi ac­SZENTLŐRINCI SE 1-5 (1-3) Nagybajom. V.: Éreth (Far­kas R., Álló). nagybajomi AC: Gyenes - Bak- sa, Károli, György, Mayer (Áb­rahám, 80. p.) - Szalai, Simon R., Huzmi (Sándor, 68. p.), Nagy Z. (Vendriczki, 78. p.) - Ágoston, Babai, vezetőedző: Bőzsöny János. gólszerzők: Babai (4. p.), ifi. Nagy D. (2. p.), Laki (4. p.), Zámbó (22. p.), Lóth (65. p.), Benke (74. p.). TOVÁBBI EREDMÉNY: Bölcskei SE-Dombóvári FC-Rutin 4-2 (2-0). ■ Klein Péter HIRDETÉS Drága Szüléinknek! BONC2 JÁNOSNAK és BONCZJÁNOSNÉNAK (Tóth Rozália) Mesztegnyőre 60. házassági évfordulójára. „Köszönjük Istenünk e gyönyörű szép napot, ami Drága Szüléinknek ma megadatott. Hatvan éve jóban, rosszban egykor kezet fogva bizakodva indultatok egy küzdelmes útra. Felnveltetek bennünket jósággal, szeretettel dolgoztatok nap-nap után szorgalommal, derűvel. Köszönjük, hogy minden bajban mellettünk álltatok, s vigaszt, megértést találtunk nálatok. Adjon Isten egészséget, szép időskort nektek, Áldásunk és szeretetünk kísérjen míg éltek!" Örök hálával: Lányai, vejei Unokái: Adrienn, Krisztián, Melinda, Gábor, Zsolti, unokamenyei, unokavejei . Dédunokái: Vanda, Csenge, Marci, Viktor, Mira és a kicsi Nádin AZ ÖN MESTERE Az ideális hőszigetelés nyáron megóvja a falakat alapvető elvárás egy épülettel szemben, hogy a belső térben nagyjából ugyanaz legyen a hő­mérséklet a nyári és a téli idő­szakban is, és persze az esztéti­kum sem elhanyagolható szem­pont egy-egy családi ház homlok­zata esetében. A homlokzati hő­szigetelő rendszerekkel nem csak a kivitelezés ideje rövidül le, de a növekvő energiaárak és a környe­zetvédelmi törekvések miatt is érdemes beruházni otthonunk és pénztárcánk érdekében a jó hő- szigetelésbe. A homlokzati hőszi­getelő anyagok télen nem engedik ki a meleget, nyáron pedig kívül tartják a forróságot. Az ideális hőszigeteléssel a külső falakat télen melegen tartjuk, nyáron pe­dig megóvjuk az átmelegedéstől, minimálisra csökkentjük a fala­kon keresztüli hőveszteséget, a károsanyag-kibocsátás csökkené­sével a környezetünket is védjük A homlokzati hőszigetelő rend­szerek alkalmazásával a homlok­zatképzés ideje is lerövidül. A ha­gyományos felépítésű homlokzati vakolatrendszerek esetén két hét­tel hosszabb várakozási idővel kell számolnunk, mint a hőszige­telő rendszerek esetében. Gondol­kodjunk rendszerben, ez a minő­ségkulcsa. Kerüljük a kevert és olcsóbb rendszerek felhasználá­sát, ehelyett érdemes minden rendszerelemet egy gyártótól vá­sárolni, így élhetünk a rendszer- garancia adta lehetőségekkel. LAKÁSSAL LAKBERENDEZÉSSEL KAPCSOLATOS SZOLGÁLTATÁSOK ROVATA HIRDETÉS _________________________________ PETÖRKE PORTÉKA termelői piac Bárdudvarnokon a Petörke-völgyben május 18-án szombaton 8-12 óráig. 30/33-66-575 Bőség Bútor Kaposvár. Újpiac léi 4. (lávolsági buszpályaudvar, rolt CM) M0NA KANAPÉ fekvőfelület: 160x190 cm 69 900 Ft RUGÓS HEVERŐ fekviifelület: 90x200 cm 44 900 Ft KOMPLETT LAKAS-ÉS nyaralófelújítás. Korrekt, precíz munka, reális árakon! Megtekinthető referenciamunkák! Web: verebeszsolt.hu 20/3311-843 Ez itt az Ön hirdetésének a helye! Info: 82/528-113

Next

/
Thumbnails
Contents