Somogyi Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-11 / 109. szám

2013. MÁJUS 11., SZOMBAT RIPORT Szamos László vallja: bármibe is kezd az ember, azért lelkesedjen! Keresse a lényegét, adjon neki tartalmat. Lássa az életet mélységében, kutassa fel a szépségeket, az apró örömöket. Ha ez megvan, szép lesz a világ körülötte. AMI JÓLESIK, AZ BIZTOSAN NEM ÁRIHAR Cukrászdába azért megy az ember, hogy egy kicsit kényeztesse magát. Ha ez így van, egyáltalán nem mindegy, milyen süteményt eszik. Az legyen minőségi és nagyon szép. Legalábbis ezt vallja az ország egyik legis­mertebb cukrászdinasztiájá­nak feje, Szamos László. loó Zsuzsa- Melyiket válasszam? Az al­más-mákos tortát? Vagy in­kább a pogácsát? - Szamos László gondosan böngészi vé­gig a bőséges kínálatot, majd legyint. - Magas lett a vérnyo­másom a pluszsúlytól. Fogyóz­nom kellene inkább, nem süte­ményt enni. Bár... ami jólesik, az nem árthat, ugye? - kérdezi leginkább magától a férfi, majd határozottan rámutat a mákos szeletre. - Nézze, nem vagyok hajlandó semmiféle fogyasztó­szert enni, nem vagyok híve a csodabogyóknak, ezek kókler­ségek, szemfényvesztés! Min­dent lehet fogyasztani, csak mértékkel. És kell az a napi fél óra mozgás is. Tessék? Hogy nekem megvan-e ez a napi fél óra mgzgás? Nincsen - neveti el magát, majd elmagyarázza, ő bizony kedveli az életet, vele együtt a jó ételeket, a jó italo­kat, a finom süteményeket. Főleg ez utóbbi szeretete és tisztelete döntő László életében, a Szamos-birodalom létrejötte és mai napig tartó virágzása is ennek köszönhető. Ma már nemcsak az eredeti, édesap­ja által elindított szentendrei cukrászda működik, hanem országszerte 12 másik is, vala­mint 11 édességbolt.- Tudják, hányszor hallot­tam már, hogy a cukor nem más, mint méreg? Vallom, hogy az emberi szervezetnek min­denre szüksége van, de mér­tékkel! Igen, édességre is! Jó a boldogsághormon, kell az a kis élvezet a mindennapjainkban. Cukrászdába is azért jár az ember, hogy egy kicsit kényez­tesse magát! Na jó, bevallom, a csülkös bablevesnek sem ttídok ellenállni - László nekifog a mákos-almás tortának. ízlelge­ti, komótosan fogyasztja. Közben elmeséli, bár jómaga habzsolja az élvezeteket, ami köztudottan ártalmas az egész­ségnek, azt messzire elkerüli. A szélsőségek soha nem vonzot­ták, sőt, félt is ezektől. Életében nem szívott egy slukkot sem a cigarettákból, és soha nem pró­bálta ki a drogokat sem. Talán még a barátokat is úgy válasz­totta meg, hogy hozzá hasonló gondolkodású emberek vegyék körbe őt. Szerencsés ember vagyok, mert nagyon sok barátom van. Legalább tizenöt. És itt nem a lét­szám a meglepő, hanem az, hogy mi már több mint harminc éve alkotunk egy remek társaságot, akik rendszeresen járnak fociz­ni, névnapot ünnepelni, síelni vagy utazni. Mert fontos az ösz- szetartozás. A kohézió a közös program, ez az, ami együtt tart bennünket. Erre időt, energiát íjjJuJiöíjJU Szamos László nem tart attól, hogy bárki is „ellopja’’ az évek alatt összegyűjtött tudását. Úgy véli, a tudást amúgy sem birtokolni kell, hanem átadni. és pénzt is fordítunk. Mert az ember azt kapja vissza, amit ad - a férfi pillanatnyi szünet után kifejti, tudja ezt a tézist minden­ki, aki ösztönösen él. És hogy ki­fejezetten haragszik arra, hogy manapság könyvekből tanuljuk a párkapcsolatok fenntartását, a gyermeknevelést, a probléma- kezelést.- Badarság! A tapasztalatok­ra, az ösztönre kell hagyatkoz­ni, és előbb-utóbb megtaláljuk a jó megoldásokat mindenben. Én például nagyon spórolós va­gyok, nehezen adok ki pénzt. A múltkor kiszámoltam: ha a cégünknél csak fele annyian dolgoznának, ötször jobban él­nénk. Mégsem teszünk ki az utcára senkit, lehet mondani, mindenáron igyekszünk fenn­tartani a létszámot. Két szó vezérel ilyenkor, ez pedig az erkölcsi tartás. Nem minden a pénz körül forog... László szavait hajlandóak vagyunk elhinni, főleg, ha rá­pillantunk a hagyományos, mi­nőségi alapanyagokból készült termékeikre. Édesapja halála után a családi vállalkozás vá­laszút elé került: a profitot hozó tömeggyártásra fókuszál a to­vábbiakban, vagy megmarad a már bevált munkaigényesebb, költségesebb süteménykészí- tésnél.- Apánk tisztelete miatt ez utóbbi mellett döntöttünk. És tessék, az idő minket igazolt: még most is talpon vagyunk. Óriási munka van benne, de megérte. Az elismertség száz­szor többet ér, mint a pénztár­cánk vastagsága. Közben megkérdezzük, tény­leg ízlik-e a kiválasztott ország tortája.- Igen! Remek recept! Min­den az ízek harmóniáján, a mennyiségek pontos arányán múlik, amit nem könnyű el­találni, de pont ez a művészet benne. Apámnak hihetetlen ér­zéke volt ehhez. Még azt is ész­revette, ha a pogácsa tésztájába nem tették bele azt a csipetnyi cukrot, melyet előírt a recept. Sokat tanultam tőle. A jó marcipán titkát a mandula minősége és mennyisége jelenti A SZAMOS-BIRODALOM története a múlt század elején kezdődött Szentendrén, ahol egyszeri) le­gény, Szlávics Mladen elhatároz­ta, cukrász lesz. Az elismert Au- gusztE. József budapesti üzleté­ben ismerte mega mesterség for­télyait. A fiú később magyarosí­totta nevét, Szlávicsból Szamos, Mladenből Mátyás lett A mester műhelyében csak három évet töl­tött az inas, napi tizennégy órát dolgozott, mellette kétszer járt iskolába egy héten. Amikora kis­ujjában volt a szakma, átment a Gerbaud cukrászdába, majd 1968-ban kisiparos lett A Sza­mos cukrászat máig tartó szár­nyalása ekkor vette kezdetét Véd­jegyük és legismertebb termékük mai napiga marcipán.- A JÓ marcipán az, amiből nem spórolták ki a mandulát- állítja a kétgyermekes Sza­mos László, aki a családi vállal­kozásban a minőségértés a ter­mékkínálatért felelős. -Azt mondják, ha igazán finom mar­cipánt szeretnénk készíteni, ak­kor abba 63 deka mandulát és 37 deka cukrot kell tenni. Per­sze, nem mindegy, a gyümölcs milyen minőségű, sőt az sem, hidegen vagy melegen készí­tik-e. Ennyi csak a titok, egé­szen „egyszerű” - teszi hozzá. Ráadásul igen korán is kezd­te László a tudás magába szí­vását. Az 1959-ben megjelent Esti Hírlap egyik cikke pél­dául arról számol be, hogy az akkor hatesztendős Lacika el­készítette élete első marcipán­rózsáját. Rákérdezünk, való­ban így volt ez?- A hír igaz - mosolyog a cukrász. - Egyszerűen nem volt más választásom, mint hogy kitanuljam ezt a szakmát és továbbvigyem apám öröksé­gét. Amúgy pedig a mai napig el tudom készíteni a marcipán­rózsát! Olyan ez, mint a bicikli­zés, egyszerűen lehetetlen elfe­lejteni. Sőt, elárulok egy titkot is: legjobb ismereteim szerint a Földön én vagyok az egyedüli, akinek a rózsakészítés egy kéz­zel is megy. Szót ejtünk arról, hogy akár a hozzávalók megválasztása, úgy a torta díszítése is követi a divatot.- Még mi is alkalmazkodunk a trendekhez. Ma már az egy­szerűség dominál: nincsen ci­ráda és túl sok dísz a sütemé­nyeken, van helyettük geomet­riai forma, karamell, csokoládé és élő virág. Belül pedig túró, joghurt, könnyű töltelék. A sü­temények egy része elment wellnessirányba, persze nem fogunk lemondani a nagy klasz- szikusokról sem pusztán azért, mert több benne a kalória. Megtudjuk azt is, az idei esz­tendő legizgalmasabb tortája a mousse-torta lesz, aminek alapja nem más, mint habosí­tott csokikrém, amit aztán le­het ízesíteni naranccsal, mál­nával vagy fehér csokival.- Ha kérik a receptet, szíve­sen megadom! - mondja László, aki cseppet sem tart attól, hogy bárki is „ellopja” az évek alatt összegyűjtött tudását. A Sza- mos-recepteket nem őrzik hét lakat alatt, még csak le sem vé­dették őket.- Miért is tettük volna? A tu­dást nem birtokolni kell, ha­nem átadni! A mester is* azért tanul, hogy majd később to­vábbadja ismereteit. Különben is, akinek nincsen érzéke a sü­téshez, annak hiába adunk a kezébe egy tökéletes receptet! Él például Rákóczifalván egy néni, aki nagyon finom darázs­fészket készít. Megkérdeztem tőle, mi a titka. Azt mondta, jól kell bedagasztani és kész. Még receptje sem volt. Rákóczifalva... nem véletle­nül említette meg a férfi éppen ezt a Szolnok melletti kistele­pülést. László nagyapja itt szü­letett, sőt, édesanyja és bátyja is. A nyári szünetek két és fél hónapját a gyermek „Lacika” mindig itt töltötte, sőt, a negye­dik osztályt itt végezte.- Mindennap csodákat éltem át. Mélyen él emlékezetem­ben a kanyargós Tisza, a tehe­nek ballagása, a baromfiudvar nyüzsgése, a disznóvágások, tojásszedések, a ministrálás. Ha meghallom a falu szót, min­dig Rákóczifalva jut eszembe. Manapság menekülnek az em­berek a faluból, pedig ha tud­nák, hogy a Las Vegas-i csoda­világ a nyomába se érhet ennek a miliőnek...! Tudják, ha valaki ezt az életformát nem ismeri meg, annak élete szegényebb lesz. Nekem szerencsém volt, az akkor látottakat, a tapasz­talásokat mélyen magamba szívtam, a mai napig ezekből táplálkozom. Itt tanultam meg a dolgokat mélységekben lát­ni, még a legegyszerűbbekben is megtalálni a szépet, a jót. Én a zenét is úgy hallgatom, hogy közben borsózik a hátam. Higy- gyék el, bármibe is kezd az em­ber, ne legyen benne felszínes, lelkesedjen érte és élje át! Még­hozzá mélységeiben. Én most erre a sütievésre koncentrálok, és bevallom, nagyon élvezem... kérek is még egy szelettel. Ne­sze neked, fogyókúra! 9

Next

/
Thumbnails
Contents