Somogyi Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-02 / 101. szám

2013. MÁJUS 2., CSÜTÖRTÖK SPORT 11 Pénteken a továbbjutás lesz a tét kosárlabda nb i/A, férfiak Újabb vezetést szerzett a negyeddöntőben a Kaposvári KK Drahos Gábor (fehérben) kulcsfontosságú pontokat szerzett Az utóbbi hét esztendő eddigi legfontosabb meccsét nyerte meg a Kaposvári KK, amely ezzel 2-1-re vezet a Jászberény ellen az NB I/A csoportos férflkosárlabda-bajnokság negyeddöntőjében. Kun Zoltán Az utóbbi hét esztendő legfonto­sabb mérkőzésére készült a Ka­posvári KK együttese, amely a Jászberényt fogadta a bajnoki ne­gyeddöntő harmadik találkozó­ján. A valamelyik fél harmadik győzelméig tartó párharc 1-1-es állása jól mutatta, hogy kiegyen­súlyozott a középszakasz 4. és 5. helyén végző csapatok viadala. A vendégeket közel hatvan főnyi, nagyon lelkes és hangos szurko­lótábor is segítette abban, hogy az első meccshez hasonló kiéle­zett csatát vívjanak a somogyi megyeszékhelyen. Az első kosarat a kaposvári Swanston jegyezte, aki kisvár­tatva óriásit zsákolhatott. A ven­dégek gyors akciókat vezetve So- ós révén egyenlítettek 10-10-nél, sőt Rakics büntetőjével vezettek is. Több dobás is kimaradt a so­mogyiak részéről, ráadásul a egy Dunnái szemben nyilvánvalóan szándékos szabálytalanságot is elnéztek a játékvezetők. A ne­gyed végén Swanston duplájával vette vissza a vezetést a Kapos­vári KK. Hendlein zsákolásával Két napon át Székesfehérváron versenyeztek a korosztályos úszók. Előbb negyven egyesü­let képviseletében 8-11 eszten­dős gyermekek szálltak meden­cébe. Másnap a 12 év felettiek mérték össze tudásukat. Utób­bi versenyen negyvenhét klub színeit képviselték a sportolók. Az első három helyezést elért versenyzők nagyon komoly tel­jesítményt nyújtottak az erős mezőnyben, hiszen kiváló idő­eredmények kellettek a dobo­góra kerüléshez. A Somogy megyei eredmé­nyek a 8-11 esztendősöknél indult a második negyed. Swans­ton használta ki gyorsaságát két alkalommal is, Dávid pedig harcosságával tűnt ki. Három perccel a félidő vége előtt Hend- lein pöccintésével lett 40-34 az eredmény, de Szögi triplája kö­zelebb hozta a Jászberényt. Két negyednyi játék után 43-39 volt az állás, s nagy kérdés volt, hogy a rekkenő hőségben melyik ala­kulat tud majd nagyobb erőket mozgósítani a folytatásban. A vendégeknél Dramicsanin hoz­ta szokásos eredményes játékát, Hendlein csak nehezen bírt vele. Soós öt pontjával és Djikanocics ziccerével újra a vendégek ra­gadták magukhoz a vezetést, de 50-51-nél Fekete Ádám azonnal időt kért. A legjobbkor jött Dunn hárma­sa, valamint Spica 2+1-es akciója is. Minden egyes támadásnak óriási jelentőssége volt, hiszen hol az egyik, hol a másik csapat tartott arasznyival előrébb. Épp ezért jutott nagy lehetőséghez a Jászberény, amikor egy techni­kait követően Rakics dobott be négy büntetőt. Hendlein zsáko­lásának köszönhetően is faragott hátrányán a hazaiak alakulat, amely 68-70-nél kezdte a záró szakaszt. A 32. percben Djika- novics előbb faultolta Drahost, majd fenyegetően megindult felé. A játékvezetők azonnal kiállítot­ták a jászberényi centert. Dunn öt pontja után Drahos dobott villámgyors kosarat, ezzel már- delfin korcsoport: Kardos Dá­niel (Kaposvári Sportközpont és Sportiskola (1 arany, 1 ezüst és 1 bronz), Kovács Barna 03 (Kasi, 1, 1, 1), Stadler Bálint (Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE (1 arany), Palúska Péter (Kasi, 2 bronz). Béka kor­csoport: Posza Dorina (Kapos­vári Úszó SE, 1 arany, 1 ezüst, 1 bronz), Harsányi Mátyás (Ka­si, 1 arany, 1 ezüst), Stéger Gel- lért (KKASE 1 arany, 1 ezüst). Gyermek korcsoport: Stadler Csenge (KKASE, 1 arany, 1 ezüst). A Kaposvári Sportisko­la és Sportközpont egy ezüst­a kaposváriak tartottak előrébb. Földi Sándor 76-72-nél kért időt, de Drahos újabb két triplát emelt be. Extázisbán kosárlabdáztak a hazaiak, akik a végső erőtarta­lékaikat mozgósították az utolsó öt percre. Mindkét csapat sokat hibázott már ekkor, de Dunn ko­sarával már 88-79 lett az ered­mény. A hazai publikum felállva érmet gyűjtött be a 4x100 m gyorsváltó (2002-2003) során a Kovács Barna, Kardos Dániel, Kakstedter Bendegúz, Németh Gergő összeállításban). A klub csapata a 4x50 m gyorsváltó­ban (2004-2005) egy bronz­érmet is szerzett a Harsányi Mátyás, Paluska Péter, Károly Zalán, Torma Benjámin alkotta váltóval. A tizenkét érmet szerző ka­posvári Sportiskola és Sport- központ versenyzői az előkelő negyedik helyen zártak a pont­versenyben. Az öt érmet gyűjtő Kaposvári Középületkivitelező tombolt és Swanston kosara után tíz pontos különbséget ünnepel­hetett. A végeredményt Mlade- novics triplája állította be. a párharc állása: 2-1 a Ka­posvári KK javára. KAPOSVÁRI KK-TOP COP SECU- RITY JÁSZBERÉNY 94-85 (23-21,20-18,25-31,26-15) Kaposvár, Városi Sportcsar­Adorján SE sportolói az szin­tén remek ötödik helyet csípték meg, míg a Kaposvári Úszó SE, melyet a remek egyéni csúcso­kat úszó Posza Dorina és Apáti Dominik képviselt az öt érem­mel a 17. helyen zárt. A 12 év felettien versenyé­ben a következő somogyi ered­mények születtek, gyermek korcsoport: Hamlin Dorothy (Kaposvári Középületkivite­lező Adorján SE, 1 ezüst, 1 bronz). Serdülők: Tarai Petra (Kaposvári Sportközpont és Sportiskola, 1 arany). Felnőt­tek: Dudás Dániel 94 (Kapos­nok, 700 néző. Vezette: Pállá Z., Kapitány G., Hegedűs T. kaposvári KK: Dunn (19/6), Szőke (2), Swanston (23/3), Hendlein (15), Spica (13). csere: Dávid G. (7), Drahos (15/6), Kiss K. (-), Kovács S. (-). VEZETŐEDZŐ: Fekete Ádám. edző: Filipovics Gordan. TOP-COP SECURITY JÁSZBERÉNYI KSE: Rakics (18/3), Soós (15/9), Markovics (9), Dramicsanin (14/6), Djikanovics (11). csere: Szögi (5/3), Horti (8), Mladeno- vics (3/3), Török (2), Szabó P. (-). vezetőedző : Földi Sándor, edző: Horváth Balázs. Az eredmény alakulása. 7. perc: 16-17.12. perc: 27-24. 22. perc: 47-41.32. perc: 76-72.38. perc: 88-79. kiállítva: Djikano­vics (a 32. percben). Jók: Swans­ton, Drahos, Dunn, Hendlein, Spica, illetve Soós, Rakics. fekete ádám: - Ezen a talál­kozón is a nagy küzdés domi­nált, az utolsó negyedben oko­san kosárlabdáztunk. Ha Jász­berényben higgadtak tudunk maradni, ott is nyerhetünk. földi Sándor: - A helyi televí­zió múltkori közvetítése miatt nem szeretnék nyilatkozni a mérkőzésről. U23-AS MÉRKŐZÉSEN: KAPOSVÁRI KK-BUDAPESTI HONVÉD 85-65 (28-19,21-18,13-16,23-12) LEGJOBB KAPOSVÁRI DOBÓK: Kovács S. (17/3), Fonai R. (15), Papp P. (13/9), Fekete N. (13/3). vári Cápák, 2 arany, 1 ezüst), Ledniczky Patrik 93 (Kapos­vári Cápák, 1 bronz), Sajgó Larion 93 (Kaposvári Cápák, 1 bronz). A Kaposvári Sport- központ és Sportiskola 4x100 m gyorsváltója (2002-2003) a Harsányi Mátyás, Paluska Pé­ter, Károly Zalán, Torma Ben­jámin összeállításban szerzett ezüstérmet. Ugyancsak a Ka­si gyorsváltója (2004-2005) a 4x50 m-es szám során Kovács Barna, Kardos Dániel, Kaks­tedter Bendegúz, Németh Ger­gő összeállításban egy bronz­érmet is begyűjtött. ■ Kun Z. Másodszor is az Eötvös nyerte a középiskolások kispályás viadalát kispályás labdarúgás Befe­jeződött a Sportpálya 2004 Egyesület által rendezett IV. Kapospont Kupa városi kispá­lyás labdarúgótorna. A középiskoláknak kiírt versenysorozat középdöntő­jének és helyosztóinak be­fejezése után Eötvös, Kinizsi, Széchenyi, Munkácsy sorrend alakult ki. A csoportmérkőzé­sek során a D jelű trió volt a kiegyensúlyozottabb, itt rend­kívül szoros eredmények dön­töttek arról, ki jut a döntőbe, és ki játszhat a bronzéremért. Végül a Kinizsi iskola csapata nyerte a csoportot és a Széche­nyi iskola alakulata végzett a második helyen, az Építőipari iskola gárdája előtt. A másik ágon az Eötvös iskola együt­tese fölényesen nyerte a cso­portot. Jól példázza mindezt, hogy a címvédő csapat nagy gólaránnyal hozta mindegyik mérkőzését. Mögötte a Mun­kácsy Mihály Gimnázium alakulata lett a második, a Ka­tolikus gimnázium végzett a harmadik helyen. ■ A torna döntőjében a címvédő nyolc góljára egyetlen találattal sem tudott válaszolni az ellenfél A bronzcsatában a Széche­nyi „bedarálta” az elfáradó Munkácsyt, a döntőben pedig az Eötvös felőrölte a Kini­zsit. A címvédő nyolc góljára egyetlén találattal sem tudott válaszolni az ellenfél. A tor­na legjobb kapusa a Kinizsi tanulója, Virtin József lett, a gólkirály pedig szoros csatában a győztes Eötvös labdarúgója, Kuti Richárd. A színvonalas tornán a Gyakor­ló iskola remek feltételeket biztosított a rendezéshez, a Sportpálya 2004 Egyesület pedig további utánpótlásra számíthat a városi bajnokság­ban az itt szereplő fiatalokra építve. EREDMÉNYEK, D CSOPORT: Ki- nizsi-Széchenyi 3-2. Kinizsi- Építőipari 3-2. Széchenyi-Épí- tőipari 3-2. E csoport: Eötvös- Munkácsy 8-2. Katolikus-Eöt- vös 2-6. Katolikus-Munkácsy 0-2. A HARMADIK HELYÉRT: Szé- chenyi-Munkácsy 8-2. a dön­tőben: Eötvös-Kinizsi 8-0. ■ Remekeltek megyénk sportolói Székesfehérváron úszás Több korcsoportban is kiváló időeredményeket értek el a somogyi klubokat képviselő versenyzők Ponterős trió vezette sikerre a marcaliakat A Kaposplast Mágusok szerzett bajnoki címet megyei kosárlabda A kaposvári utánpótláscsapat valósággal kiütötte a Tamási alakulatát KOSÁRLABDA NB II., FÉRFIAK: MURAFÉM-KANIZSA KK SE- MARCALIVSZSE102-106 (18-26,23-15,21-26,25-20,15-19) MARCALI VSZSE: KÍSS V. (32/6), Magyar V. (19/3), Koma K. (10), Horváth P. (9/9), Mihalics Z. (10/3). csere: Várfalvi D. (24/18), Csobod L. (-), Szíva B. (2), Borovszky Gy. (-), Bauer P. (-). edző: Várfalvi István. Az első játékrész végén 41-41 volt az eredmény. Négy másodperccel a vége előtt Vár­falvi Dániel triplájával egyen­lített a Marcali. A hosszabbí­tásban Mihalics megsérült, és nem tudta folytatni a játékot. A végül négy pontos győzelmet arattak a vendégek. ■ K. Z. Egy fordulóval a bajnokság vége előtt eldőltek az érmes helyezé­sek a Somogy Megyei Kosár­labda-bajnokságban. A bajnoki címet a Kaposplast Mágusok sze­rezte meg, miután nagy csatá­ban 67-63-ra győztek a Somogy- jád otthonában, így a záró for­duló mérkőzéseitől függetlenül aranyérmes. Az ezüstérmet a tavalyi bajnok Tüskevár SE gyűj­tötte be, miután ki-ki mérkőzé­sen szintén kiélezett mérkőzésen 79-77-re nyert a Zrínyi-KE KK ellen. Az elmúlt évben második Zrínyi így idén bronzéremmel gazdagodott. A felsőház harma­dik mérkőzésén a Kaposvári KK SE kiütéssel verte a Tamásit, a találkozó 17. percében 50-2 volt az állás az kaposvári utánpótlás csapatnak. Az alsóházban a biz­tos hetedik Henger KK a Táncsi- csot verte, a nyolcadik Meló-Diák az ATM-VTP ellen győzött. 9. FORDULÓ AZ 1-6. HELYEKÉRT: SOMOGYJÁDISZKKSE- KAPOSPLAST MÁGUSOK 63-67 (10-18,25-15,18-17,10-17) vezette: Zsigmond, Deák. somogyjádi szkkse: Cserhalmi (17/6), Kadaravek (14), Birkás (9), Meggyes (8), Romanek (6/6). cse­re: Soós (9). edző: Fonai László. kaposplast mágusok: Szabó D. (15), Fodor D. (14), Horváth 0. (13/3), Várallyay (4), Déri (2). cse­re: Babócsai (14/3), Hemesz (5), Csordás A. (-), Pongrácz (-). edző: Palócz Tamás. Eldőlt a megyei bajnoki cím sorsa ZRÍNYI-KE KK-TÜSKEVÁR SE 77-79 (23-13,14-21,17-28,23-17) vezette: Deák, Frányó. Zrínyi-KE KK: Csabai (22), Ku- batov G. (14), Kubatov P. (11/3), Bakondi (10), Ötvös (7/3). csere: Begovácz (7), Márton (6), Kovács M. (-). edző: Puska Zoltán. tüskevár SE: Mester (24/12), Domonkos (14/6), Bodródi D. (7), Lázár (3/3), Jakó (2). csere: Szá­lai Zs. (25), Fehér I. (2), Kovács A. (2). edző: Bodródi Lajos. KAPOSVÁRI KK SE-TAMÁSI 109-27 (28-2,34-7,20-11,27-7) vezette: Schreck, Frányó. ld.: Dross B. (37/21), Benke (24), Nagy B. (21/6), Papp P. (13/3), ill. Csizmadia R. (9/3). A 7-10. HELYEKÉRT: MELÓ-DIÁK KK-ATM-VTP KK 89-66 (24-12,18-19,20-16,27-19) vezette: Schreck, Monok. ld.: Bene (24/6), Bogárdi (23/9), Krezinger (22), Ungvári (12/12), ül. Móhr M. (14/6), Németh L. (12), Tóth A. (12/3), Vörös V. (11/6). HENGER KK-TÁNCSICS TKK 59-50 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA, AZ 1-6. helyekért: 1. Kaposplast Má­gusok KK (0.95), 2. Tüskevár SE (0.92), 3. Zrínyi-KE KK (0.87), 4. Kaposvári KK (0.76), 5. Somogyjádi SZKKSE (0.71), 6. Tamási KSE (0.66). A 7-io. he­lyekért: 7. Henger KK (0.81), 8. Meló-Diák KK (0.71), 9. Tán­csics TKK (0.68), 10. ATM-VTP KK (0.56). ■ Kun Z.

Next

/
Thumbnails
Contents