Somogyi Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-12 / 85. szám
14 SAJTÓ ES TANULÁS 2013. ÁPRILIS 12., PÉNTEK Díszítsd K a virágaidat!^ AZT MÁR tudjuk, ^ hogy a virágtartókat mivel díszíthetjük és tehetjük egyedivé, de magukat a virágokat is csi- nosítgathatjuk. Drót, gyöngy, ragasztópisztoly, háló és csipke kell hozzá. Természetesen közvetlenül a virágokat nem díszítjük, hisz nem akarunk kárt tenni bennük. A drótból formázhatunk lepkét, szívecskét, virágokat masnit. Ezekre ráragasztjuk a hálót, természetesen a hátuljára, és gyöngyöket ragasztunk még rá, díszítés képen. A drótból levágunk egy tetszőleges hosszóságút és a lepkénk (vagy ki amit csinált) aljához tekerjük, így beletudjuk szúrni a virág oldalába, óvatosan, hogy ne sérüljön a gyökere. Csinálhatunk karikákat is amiket betekerünk csipke szalaggal. Egy hurkapálcikára rádrótozhatjuk és akár sok, sok, ,sok karikát is hozzá kapcsolhatunk. Egy jó hosszú drótdarabkát levágunk és azt tekerjük be csipkével majd a virág közé tekerjük, az végét, pedig szintén a virágfóldbe fúrjuk. Ezt több drótszállal is meglehet csinálni, amik egymásba futnak. Kellemes szórakozás vár rátok, ha kipróbáljátok. ■ Hunyadkürti Lilka Kalap, kabát, kocsi a belvárosban gesztenyés Sok gyerekkori emléket felidéz bennem, szívesen beszélgettem volna vele A táska vadul csapkodta a hátamat, a levegő - habár mozdulatlan volt - süvített a fülembe. Az utca teljes szélességét kihasználva kerültem ki az akadályokat - embereket, tócsákat, piszkot. Egy hatalmas fa kettészelte az utamat, a törzsének ugrottam, majd a kezemmel a megfelelő irányba ellöktem magam. Egyszóval: rohantam. Ahogy csak a lábam bírta. Elátkoztam magam, amiért nem állítottam be a pontos időt a karórámon. Valahogy a múltkor elállítódott és most egy olyan időzónát mutatott ami a Csendes-óceán közepén tökéletesen megfelelne, de itt a park közepén nem. Nem foglalkoztam vele. Az iskolában a csengők alapján tájékozódtam az időről, azután pedig egyenesen vezetett volna az utam a rokonokhoz, onnan felvesznek autóval és be is fejeztem a mai napot. Aztán kaptam egy telefonhívást, miszerint a tömegközlekedést kell igénybe vennem. Ekkor kezdtem el úgy beszélni mint egy részeg matróz. Az egyetlen szerencsém, hogy a bérlet mindig a táskámban van. Átugrottam az utolsó bokrot is, a kabát majdnem kicsúszott a kezemből. Túl meleg volt ahhoz, hogy rajtam legyen. Már nem is futottam, a lendület vitt előre. Éreztem, senki se tudna megállítani. Már ráléptem a Fő utcára, Gesztenyeárus. Finomságokat rakott a kis zizegő zacskóba mikor egy falba ütköztem. Magam se hittem, milyen hirtelen fogyott el az a bizonyos lendület. Ez a fal láthatatlan volt, az orromat csalta le az útról. Egy jól ismert, már-már hiányolt illat. Egy kicsivel följebb volt a forrása. Jól sejtettem, mit fogok látni. Egy fekete, kopott kemence, vörösre pingált kerekekkel az alján. Oldalán a felírt festék nagy része már lekopott, olvashatatlan. A kocsi előtt egy hosszú méregzöld kabát állt, egy nagy fekete kalappal a fején. Jól ismerem én ezt a kabátot, de csak látásból. Hiányoltam is. A télen. A Gesztenyés sok gyerekkori emléket felidéz bennem. Mikor beteg voltam és elvittek az orvoshoz, mikor lementünk megnézni a Betlehemet, vagy csak éppen arra jártunk. Mindig megálltunk nála. A kis zacskót mindkét kezünkkel fognunk Mlett, nehogy lepotyogjon a tetejéről a finomság. Mindegyik falat más és más volt. Ez kicsit édesebb, az kevésbé, emez szétolvadt a számban, amazt el kellett rágnom. Bármilyen hideg volt, megérte levenni ezért a kesztyűt. Rálestem a karórámra, menynyi időm van még a busz indulásáig? E röpke pillanat alatt teljesen elfeledkezem, miért is rohantam annyira az imént. Egy kicsit még forgolódtam, aztán zsebre vágtam a készüléket és határozott léptekkel elindultam a Gesztenyés felé. Épphogy odaértem, már kérdezte is: „Egy adagot?” Válaszoltam, hogy igen. Nem leteremtően kérdezte, mint sok más eladó az idegesítő vásárlót, barátságos hangja volt. Figyeltem ahogy a lapáttal teletömi a kis papírzacskót. A tetejéről lekapott egy darabot és a kocsi oldalára ejtette, majd kivett egy másikat a kemencéből és azt tette a tetejére. Kicsit feszülten toporogtam, annyira szerettem volna beszédbe elegyedni vele. Átvettem a kezéből a zacskót és megkérdeztem, milyen gyakran jött le idén? „Néha lent voltam, néha nem" a szája sarkában apró mosolyt láttam. Csak bólintottam, megköszöntem a gesztenyét és odébb álltam. Teljesen elfeledkeztem az órámról, a buszról. Csak a kis zacskóval foglalkoztam. Két kézzel tartottam. Szépen lassan fogyott el, közben eszembe jutott a hatalmas barna kabátom, aminek a zsebeit anno teletömtem a szétpattant héjakkal. Vajon hány ember hagyott mély nyomot a másikban, anélkül, hogy ő maga tudna róla. Teszünk-e nap mint nap olyant, amit valaki más néha, mikor a múlton elmereng, felemleget? S bennünk vajon ki hagyott ilyen nyomot? Én csak annyit mondhatok, köszönöm. Nagyon finom volt. ■ Kálmán Attila, Munkácsy-gimnázium Egyszerűen tökéletes! Túl hamar felnőnek: korán kezdik az éjszakázást életkor Sajnos manapság nem divat gyereknek lenni, pedig nagyon nagy szükség lenne rá Az oldalt szerkesztette: Gáldonyi Magdolna Telefon: 82/528-151 E-mail: magdolna.galdonyi@axelspringer.hu írjatok! Ennyire megváltozott volna a világ, hogy ma már egy átlagos buliban a húsz év felettiek már „öregnek" számítanak?! Miért jó az, hogy már az általános iskola éveiben megdöbbentő éjszakai életet élnek a „mai fiatalok"? Elvileg azért találták úgy ki ezt az egész „rendszert", hogy mindenki életkorának megfelelően végighaladjon az életszakaszokon. Egyrészről, pszichológiai magyarázata is van, de a tudományon túl valóban szükség van arra, hogy gyerek legyen az ember. Persze, hogy kellenek átbulizott éjszakák, amelyekből majd megmaradnak a kellemes vagy kellemetlen emlékek, amikről később jó beszélgetni. De miért kellene az éjszakázást már TÚL fiatalon elkezdeni? EZ' felvetheti azt a kérdést, hogy éppen melyik az az életkor, amikor helye van a bulizásnak, partiknak? Ezt így nehéz lehet meghatározni, de annyi biztos, hogy az általános iskolás évek még nem erre valók. Bár ennek ma sajnos nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget... Manapság mindenki másképp gondolkozik erről. Minden megváltozott. De vajon mitől lett ennyire durva a világ? Mitől gondolja azt egy tizen- négy-tizenöt éves lány, hogy az a menő, ha egy buliban, éppen csak a lényeget eltakaró ruhát viselve, teljesen részegen rázza magát egész éjjel akár évekkel idősebb férfiaknak is? Biztos, hogy ez a normális? Nem volt jobb, amikor még működött az a rendszer, hogy kicsit tapasztaltabban, nem közvetlenül a gyerekszobából léptünk ki az éjszakába? Amikor mindenkinek megvolt az ideje arra, hogy átélje a gyermekéveit, aztán kipróbálja, hogy milyen is „felnőttnek" lenni... Ma már nem divat gyereknek lenni!? Mi lesz tíz év múlva? Már az óvodások is ott fognak lógni a pulton kikérve a már tizedik tequilájukat? Ennyire hamar fel kell nőni a mai világban? Hiszen valószínűleg lenézik azt a fiatalt, aki hétfőn reggel nem a részegen átbulizott éjszakai emlékeit meséli (ha emlékszik valamire!) az osztálytársainak. „Annyira vágytunk felnőttnek lenni, de sokszor felcsen dűl a régi nóta... szép gyermekkor jöjj vissza egy szóra!" ■ Pókos Patrícia, Pannon Egyetem Romulus unokaöccse, Senus alapította Siena városát sorozat Egy erasmusos diák naplójából - 5. rész: Életre keltek a réges-régi mondák a település utcáin A nyelvi kurzus keretében minden hétvégén megyünk kirándulni is, de magunknak is szoktunk szervezni programokat. Nos, akkor kezdem a suli által szervezett sienai városnézéssel. Az idegenvezető nagyon aranyos volt. Mesélt a Palioról, a contrádákról és még sok érdekes dologról. Az én talán legkedvencebb történetem az, hogy Si- enaban a Romulust és Remust tápláló farkas feje mindig Róma felé néz, mert Siena Róma gyermeke. Romulus unokaöcsi- , kéje, Senus alapította a mendemonda szerint a várost. De Mariann, az egyik újdonsült barátnőnk mesélte azt is, hogy Rómeó és Júlia története eredetileg itt játszódik, csak Shakespeare gondolt egyet és áthelyezte Veronába az egész sztorit. Ez az információ darab sokat jelentett nekem abban, hogy megértsem, miért a nagy feszültség a Montague-k és a Capuletek között. Ugyanis itt Sienaban a város úgynevezett contradakra oszlik, amelyek a városon belül kicsi, félig zárt közösségeket alkotnak. Minden contradának van legalább egy szövetséges és legalább egy ellenséges contrá- dája. Ez azért lényeges, mert a siénaiakat két alkalommal keresztelik meg. Egyszer a templomban, egyszer contrada szinten. A múltban házasodni csak contrádán belül, vagy a szövetSiena falai. Minden utcácskája történelmet idéz séges contrádákból lehetett. Ma már egyre kevésbé él ez a hagyomány, de azért még valamilyen szinten létezik. A legfurább az volt a városnézésben, hogy előtte este a Lillával csak úgy magunktól szinte 100 százalékban ugyanazon az úton végig mentünk magunktól- amolyan bolyongásként. Aztán a következő kirándulásunk San Gimignanoban volt. Nagyon szép tájon vezetett az utunk. Körülbelül félórát utaztunk Sienától. Itt is volt idegen- vezetés, bár az itteni idegenvezetőnk kevésbé volt közvetlen és informatív, azért jó volt. Többek között megmutatta azt a fa- gyizót, ahol Tony Blair is fagyizott egyik olaszországi látogatása során. Illetve elmesélte, hogy régen hogyan működött a város és, hogy miért található olyan sok torony egy ilyen pici telepü lésen. Utóbbi oka az, hogy a középkorban és még utána is ez volt a vagyoni helyzet mércéje. Minél magasabb volt egy torony, annál vagyonosabb és befolyásosabb volt a család. Az idegenvezetés túra után kaptunk néhány percet, hogy magunk nézelőd jünk, amerre kedvünk van. Iga zából nem túl sokfelé tudtunk: menni, de egy cukrászdát azéri: beiktattunk mindenképpen. Vé gül még a Nap is ránk mosolygott, hosszú idő után először. ■ Kelemen Zsófia
