Somogyi Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-12 / 85. szám

2013. ÁPRILIS 12., PÉNTEK GAZDASÁG 7 A pocsék idő a biztosítókat is sújtotta káresetek Egyes társaságoknál a hatszorosára nőttek a kárkifizetések a hosszúra nyúlt tél miatt A márciusi havazást a biz­tosítók is megszenvedték. Különösen a március 15-i hétvége miatt kellett mé­lyen a zsebükbe nyúlniuk. A gátszakadásokat eddig megúszták a cégek, de készülnek az extrém víz­állásokra. Hermán Bernadett Mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk a biztosítóknak is az idén az elhúzódó tél miatt. Az általunk megkérdezett társasá­gok mindegyikénél szaporod­tak az extrém időjárásból faka­dó káresetek 2012-höz képest. „A téli hónapok még papírfor­ma szerint alakultak” - mond­ja Kaszab Attila, a K&H Bizto­sító vezérigazgató-helyettese. A márciusi tél miatt azonban az elmúlt három hétben 54 szá­zalékkal nőtt tavalyhoz képest a kárbejelentések száma, a kár- kifizetések pedig 70 millió fo­rinttal lettek magasabbak. A káresetek növekedése biztosítónként eltérő, jellem­zően a nagyobb lakás- és gép­jármű-biztosítási portfolióval rendelkező cégeket érintette a legdurvábban az első három hónap. Az Aegonhoz három és félszer több meteorológiai kár- bejelentés érkezett, mint ta­valy ilyenkor, összesen ló ezer ■ V1J/1 ,, ,1 I.AI I 11 > JI I káreáet történt három hónap alatt. A kifizetések nagysága is hasonló nagyságrendben nőtt 220 millióról 500 millió forint­ra. Az Allianznál még nagyobb volt a megugrás: a károk száma a tavalyi négyszeresére, a kifi­zetések összege a hatszorosára emelkedett - pontos összeget viszont nem közölt a cég. A lakás- és a gépjármű­biztosítási piacon egyaránt nagyágyúnak számító Gene­rálinál csak a március közepi viharok és hófúvások miatt mintegy 10 ezer bejelentés futott be, az összes kárérték pedig meghaladta az 1,2 mil­liárd forintot. A Generálinál a ________t_____________ te temes kárkifizetéshez az is hozzájárult, hogy ők voltak az egyik olyan áramszolgáltató biztosítója is, amelynek 20 ki­dőlt és csaknem 100 megsérült villanyoszlopában és egyéb berendezéseiben közel 1 mil­liárd forintos kárt okozott az extrém időjárás. Sokba került márciusi havazás a Groupama Garanciának is, ők március 15. és 31. között több mint 10 ezer kárbejelentést kaptak, a káfok volumene megközelítette a 664 millió forintot. Ennél a cégnél a mezőgazdasági károk is nö­velték a számlát, több mint 53 millió forintot kellett ezekre ki­fizetniük. A kisebb biztosítókat sem kímélte a tél. A Signalnál a szokásos kármennyiség dup­láját jelentették be márciusban, a kárráfordítások pedig a trip­lájukra nőttek, a CIG Pannóni­ánál a gépjármű területen 20, az ingatlanoknál 40-60 száza­lékkal nőtt a káresetek száma, a Postánál 25 százalékos növe­kedést érzékeltek, a Köbénél pedig 5-10 százalékos volt az emelkedés. A legtöbb kár az észak-kele­ti és a dél-nyugáti országrész megyéiben, Borsodban, Haj- dú-Biharban, Szabolcs-Szat- már-Bereg, Somogy és Baranya megyében volt. A biztosítók beszámolói alapján viharkáf ok mennyisége ugrott meg nagy­mértékben, és sokan kértek kártérítést az elektromos háló­zat hibáiból fakadó események, például a készülékek meghibá­sodása miatt. A napokra kima­radó áramszolgáltatás követ­kezményeként megugrott az olyan kárigények száma, ame­lyekben az ügyfelek a megrom­lott élelmiszerek árát kérték megtéríteni a biztositótól. Az utakon rekedt, egymás­ba csúszott autók is sok fel­adatot róttak a biztosítókra. A tömegbalesetek kivizsgálá­sát, a nyomrögzítést az időjárás és a mentés is nehezítette, ezért a Magyar Biztosítók Szövetsé­ge egy operatív csoportot állí­tott fel a felelősségi jogalapok tisztázására. Az biztos, hogy a vétlen járművekben keletke­zett károkat ütközések esetén Mi lesz, ha jön a víz? ÁRTERÜLETEN ÁRVÍZKÁRRA nem lehet biztosítást kötni. Előfordulhat viszont olyan ma­gas a vízállás a folyókon, amely áttöri a gátat, ahogy ez 2010-ben is megtörtént. Az idén ilyen eset még nem volt, a lapunk által megkérdezett biz­tosítók azonban nem zárják ki, hogy lesznek ilyenek. A generáli tavaly ezer bejelen­tést kapott felhőszakadások és árvizek miatt ebben az idő­Több lesz az idén a díjbevétel agrárbiztosítás A gazdák is felelősségteljesebbé válnak egy hónapjuk maradt még a gazdáknak, hogy megkössék a mezőgazdasági biztosításokat a földjeikre. Tavaly óta állami tá­mogatást is lehet kérni ezekre a biztosításokra, a 2012-es el­ső esztendőben azonban nem használták ki az érintettek a keretet. Összesen 2,7 milliárd forintnak megfelelő euróval támogatta volna az állam a biz­tosítási díjakat, és ennek keve­sebb mint 30 százalékát hasz­nálták csak fel a gazdák. Ennek oka a piacvezető Groupama Garancia szerint egyrészt az volt, hogy a tör­vényhozás nem tartott lépést a mezőgazdaság által diktált ter­minusokkal, a vonatkozó ren­delet megkésve lépett hatályba. A biztosítótársaságok pedig csak ezt követően tudták elkez­deni a termékfejlesztést, így az értékesítés áprilisra és május­ra csúszott. Az Allianz szerint az is hátráltatta a biztosítás el­terjedését, hogy a gazdálkodók körében még nem terjedtek él széles körben a támogatásra vonatkozó információk, és az Emlékszünk még az aszályra... adatközlési folyamat is nehéz­kes volt. Az agrárbiztosítások piaca így alig bővült, a díjbe­vétel a biztosítóktól származó adatok szerint mindössze 9,1 milliárd forintra hízott a 2011- es 8,83 milliárd forint után. Az idén ennél jobbat vár­nak a biztosítók. A Groupama Garancia szerint mind a támo­gatott, mind a nem támogatott agrárbiztosítások iránt nőni fog az érdeklődés, emiatt mér­sékelt 5-10 százalékos növeke­dést várnak a piacon. Bekövet­kezhet emellett egyfajta piaci átrendeződés is a támogatott konstrukciók javára. Hason­lóan optimist ák a Generáli szakértői, akik szintén arra számítanak, hogy mind a támo­gatott, mind a nem támogatott mezőgazdasági biztosítások volumene emelkedhet, mivel a szektorból élők szemlélete is felelősségteljesebbé vált. Tekin­tettel arra, hogy az idén a tava­lyinál két hónappal korábban meg lehetett kezdeni a támoga­tott konstrukciók értékesítését, az állományok akár 10-15 szá­zalékkal is bővülhetnek. Az Allianz szerint is bőven van lehetőség a piacon, mivel a termőterületek csak mintegy harmada Van biztosítva, ezek is jellemzően csak egy-két koc­kázatra. Sőt a biztosító szakér­tői szerint arra is jó esély van, hogy a termelők a tavalyihoz hasonlóan az idén sem használ­ják majd ki a teljes keretet, így megkaphatják a maximális, 65 százalékos állami támogatást a díjakra. ■ Hermán B. Fontos határidők az idén is maximum 65 száza­lékos kedvezményt kaphatnak a gazdák a növénybiztosítások díjából, ha valamelyik államilag támogatott biztosítást választ­ják. Az egységes benyújtási kérel­met, amely tartalmazza ezt a támogatási igénylést is előre lát­hatóan az idén is május 15-ig kell majd beadni. Ezt követően még 25 napig lehet majd igényelni a támogatott ag­rárbiztosítást, de ebben az eset­ben a támogatási összeg mun­kanaponként 1 százalékkal csökkenhet. a biztosítási díjakat október végéig kell rendezniük a terme­lőknek, hogy a biztosítók el- küldhessék az igazolást a mi- nisztériumnmak. HIRDETÉS, a kötelező gépjármű-felelősség­biztosítás rendezi, ha viszont a hó miatt vagy a mentés során sérült meg a jármű, a casco fi­zet. A Generálinál egyébként eb­ben az időszakban 600 közle­kedési balesetből fakadó kár keletkezett, ezek közül szeren­csére csak három járt személyi sérüléssel, a gépjárművek kö­zül viszont sok totálkáros lett, így végül 250 millió forint lett a kárérték. A Groupama Ga­ranciához is több mint 300 gép­járművel kapcsolatos kárigény futott be március második fe­lében. A Köbénél ugyan az átlag­károk összege jelentősen nem változott, a korábbiakhoz ké­pest viszont jóval több személyi sérüléssel járó eset történt az elmúlt hetekben. szakban, az idén azonban jó­val többre számít a rekord mennyiségű hó miatt. ha A patakok öntenek ki, akkor is fennáll a biztosítók kocká­zatvállalása - tette ehhez hoz­zá Vereczki Adrás, azAegon vezérigazgató-helyettese. A csapadékos időjárás követ­kezményei közé tartoznak a földcsuszamlások is, amelyek szintén biztosítási eseménynek számítanak.-O, , * ’f .: , « . r,, Oj V-. Kátyúkárokra is egyre többen kötnek biztosítást úthibák A kátyúkárokat a köz­út fenntartójának, belterületen az önkormányzatok felelősség- biztosításának a terhére is lehet rendezni. Ehhez azonban az is kell, hogy a közút fenntartója el­ismerje a felelősségét, ami a Gro­upama Garancia adatai szerint az esetek csak mintegy felében történik meg. Vitatott esetben vi­szont nem fizet a biztosító. A casco terhére is meg lehet téríttetni a kátyúkárokat, a K&H Biztosító szerint viszont ez ke­vésbé jellemző, mert a közút fenntartójával rendezik a kárt az autósok, és azért is, mert a kár sokszor nem haladja meg a casco önrészét. A Generálinál egyre gyakoribb, hogy a casco terhére kell kátyúkárokat térí­teni, a tavalyi 6,6 milliárd forin­tos casco-kifizetés 3 százaléka, megközelítőleg 200 millió forint kátyúkárok miatt keletkezett. Ez a kárfajta egyre gyakoribb, a szélsőséges időjárás miatt, rá­adásul az idén még több bejelen­tésre számítanak, mint tavaly. A harmadik lehetőség a ma­gyar sajátosságnak számító kátyúkár-biztosítás, ami ön­magában is fedezet a kárra, de szolgálhat akár a cascós önrész kiváltására is. Elsőként a Köbe lépett a piacra ilyen termékkel, de később akadtak követői, a Generálinál és az Aegonnál is felvették ezt a termékpalettára, amelyet más gépjármű-biztosí­tások mellé köthetnek meg az ügyfelek. A Köbénél több tízezer ügyfélnek van ilyen szerződése, és a biztosító évente ezres nagy­ságrendű esetben fizet nekik kártérítést. ■ H. B. Mi nem dobálózunk a számokkal EHM: 9.90%' Akár kamatadó nélkül J # W ^QUZESTOR Értékteremtő Megtakarítások Kaposvár, Ady Endre u. 9. , 8 (82) 321-300 • www.mmf.hu *A kedvezményes hozam csak a 2013.04.10. napjától befizetett vagy beutalt új pénz ter­hére, Tartós Befektetési Számlára helyezett QUAESTOR FINANCIAL HRURIRA Kft. által kibocsátott QFF180207C13 Kötvény vonatkozásában érvényes, amennyiben a kötvényt lejáratig megtartja. A Kötvényprogram PSZÁF engedélyezési száma: H-KE-lll-361/2012. A Kibocsátó felhívja a befektetők figyelmét, hogy a kötvény forgalomba hozatala a szoká­sostól eltérő kockázatú. Jelen reklámcélú tájékoztatás nem minősül nyilvános ajánlat-tételnek vagy befektetési tanácsadásnak, és nem helyettesíti a Kibocsátásról és a Kötvényprogramról szóló Alaptájékoztató és Végleges Feltételek, a részletes terméktájékoztatók, továbbá az ügyfelek általános MIFID tájékoztatását biztosító dokumentumok együttes megismerését, amelyek megtekinthetőek a Kibocsátó és a Forgalmazó székhelyén és a forgalmazási helye­ken, valamint www.quaestor.hu oldalon a MIFID ügyfél-tájékoztatók és a közzétételek között. A Kibocsátó a forgalmazott Kötvények után jutalékot fizet a Forgalmazó részére. "Kamatadó mentesség csak TBSZ számlán elhelyezett eszközök esetében értelmezendő. Jelen reklám­célú tájékoztatás nem teljes körű, ezért figyelmesen tanulmányozza át a mindenkor hatályos Szja törvényt, valamint a vonatkozó Üzletszabályzatot. pénzügyek lL befektetések Futazás telekom www.quaestor.hu

Next

/
Thumbnails
Contents