Somogyi Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-11 / 84. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2013. ÁPRILIS 11., CSÜTÖRTÖK ■333EEi* Minisztériumi társkereső társválasztás, párválasztás címmel mozgalmat indít az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyetemista korúak számára, hogy segítsék, akiknek a tanulás, a munka mellett gondot okoz a társkeresés. igény esetén azt is elárulják: nem a gólya hozza... (av) Ötödik lett Somogy a BringaOra Kupán ötödik lett a segesdi Fabu Lilla és a nagyberki Németh Krisztián alkotta somogyi csapat a negyedikesek országos közlekedésismereti versenyén. Egyéniben előbbi az ötödik, társa a tizedik helyen zárt, s utóbbi megnyerte az ügyességi kategóriát. ■ A. V. Református hívek nevezetes helyeken a nagybajomi és kutasi reformátusok egy csoportja Fejér István lelkipásztorral nevezetes helyeken járt. Ellátogattak Ópusztaszerre, Kecskemétre és Hódmezővásárhelyre, utóbbi városban az ótemplomi gyülekezet vendégszeretetét is élvezték. ■ G. A. Monspart Sarolta a Klebelsbergben AZ egészségről szól a hét a kaposvári Klebelsberg kollégiumban. Az egészséghetet Monspart Sarolta világbajnok tájfutó, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke nyitotta meg, majd a Klebersberg Kupán a többi kaposvári kollégium csapata is pályára lépett. ■ F. G. Egészséghét a Klebelsbergben Tavaszi tél: éhezés, fagyhalál természet Madarak nem jutottak táplálékhoz, a sün a belvíz elől nem tudott menekülni A hosszúra nyúlt tél és hideg időjárás megviselte az állatvilágot. Madarak és emlősök pusztultak el. Jeki Gabriella Ilyen nagy és tartós hó márciusban nem jellemző, ezért az állat- és növényvilág is megsínylette a kialakult körülményeket. A fő gondot az jelentette, hogy a vonuló fajok közül számos - például a vörösbegy, énekes rigó - megérkezett hozzánk még a havazások előtt. Amikor ezek a madarak visszatértek, a vastag hótakaró miatt nem jutottak élelemhez, miután gyors az anyagcseréjük, a több napig tartó éhezés miatt sok elpusztult.- Azokon a helyeken, ahol egy kis táplálékot találtak, a patakok partján vagy a drávai zátonyokon az áradások előtt, tömegesen jelentek meg - tájékoztatott Horváth Zoltán, a Duna-Drá- va Nemzeti Park tájegység vezetője. - Többen az út mentén, az aszfalt és a hó közti apró, füves területen kerestek élelmet, amit csak tudtak, összeszedtek. Sok madár azonban nem jutott megfelelő mennyiségű táplálékhoz, elgyengült és elpusztult. Mások az útról nem tudtak időben felszállni, és elütötte őket az autó. Napokon keresztül kilométerenként lehetett egy-egy halott madarat látni a dél-somogyi utakon.- A vonuló nagytestű fajoknál, például a fekete és fehér gólyánál is vannak késések - tette hozzá a szakember. - Rengeteg bejelenAz időjárás áldozatai tést kaptunk, mondhatni megmozdult a környék, sokan hívtak minket, mert aggódtak a gólyák, énekesmadarak miatt. Etetőket alakítottunk ki, az élelmet pedig több falubéli együtt hordta ezekbe. A hideg és a rengeteg csapadék miatt a rovarvilág is félig álomban ébredezik. Pedig ezek a maMegbolondítja az idő a vadakat is: a zavart állatok balesetet okozhatnak az elhúzódó tél nemcsak az embereknek okoz bosszúságot, az állatvilágot is ugyancsak ösz- szezavarta. Az élelemhiány a házak közé vagy az utakra űzheti őket, károkat okozva ingatlanokban, gépkocsikban. Mit tehetünk, hogy megelőzzük a baleseteket? Ki a felelős az állat által okozott károkért? Késett a tavasz, emiatt az állatok nem találnak elég élelmet természetes élőhelyeiken. Emellett az idei súlyos árvíz- és belvízhelyzet is kiszoríthatja őket megszokott környezetükből. Nemrég Pécs belvárosában kóborolt egy megzavarodott szarvas, Budapest 12. kerületében egy vaddisznócsorda dúlta fel egy társasház kertjét, az autópályákon pedig tömegével ütöttek el éhes rigókat, mert a fákról a földre repültek magok után kutatva. Előfordul az is, hogy egy-egy forgalmas út valamelyikfaj megszokott vonuló útját szeli ketté, emiatt tavasz- szal megszaporodhatnak a gá- zolásos balesetek. Bóra vadállomány az állam tulajdona, a vadásztársaságok darak fő táplálékai. A természet mondhatni megcsúszott: máskor a fűzfa is lombosodott ilyenkor, ma szinte semmit nem látunk rajta. Épp csak a korán virágzó gyümölcsfákon látszik némi rügykezdemény. A füsti fecskék á nyüt vizeken próbálnak meg táplálékot szerezni. A rétisasok már január-februárban lekotlottak, és felelőssége távol tartani az állatokat a magánföldektől és köz- utaktól. Az autópályák mentén kerítéssel kell védekezniük, vagy táblák jelzik azokat a helyeket, ahol az állatok felbukkanására lehet számítani. Sok esetben azonban ezek az óvintézkedések is kevésnek bizonyulnak. Ha a gépjárművezető vaddal ütközik annak ellenére, hogy betartotta a közlekedési szabályokat, és az úton nem volt kihelyezve vadveszélyre figyelmeztető tábla, akkor nem tekinthető hibásnak a balesetért. Az autóban keletkező kárt a casco biztosítása terhére tudja rendezni. Érdemes ilyenkor annak utánajárni, hogy az adott területet melyik vadásztársaság birtokolja, és a vétlen sofőr kártérítést kérhet tőlük. Ha autópályán történt a baleset, és az út mellett sérült kerítéselemet látunk, felmerülhet az autópálya kezelő felelőssége is az ügyben, az autópálya melletti vadkerítés rendben tartása ugyanis az ő feladatuk.- Ha bekövetkezik a baleset, bár akár egy hétig is képes a madár hasalni a tojásokon, őket is megviselte a hosszú téli időjárás. A különböző rágcsálók és a télire gyűjtött táplálékuk is „úszott” az árral. A sün például télre begöm- bölyödött az egyik töltésoldalra, és hibernálódott állapota miatt esélye sem volt a menekülésre a belvíz alatt. A gyepek, legelők is mindenképp célszerű rendőrt hívni, aki a nyomokat rögzíti. Ezt még akkor is hasznos megtenni, ha személyi sérülés nem történt, hiszen a későbbi, esetleges vitás ügyekben fontos szerepet játszhat a rendőri szakvélemény - javasolja Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese. - Ha azonban a sofőr nem bizonyult elég körültekintőnek, saját zsebből kell megtérítenie a vadkárt, ami akár több millió forint is lehet.- A vadgázolás ebben az esetben hosszú jogi huzavonát von maga után, hiszen mindkét fél igyekszik bizonyítani ártatlanságát, valamint próbálja behajtani a másikon keletkezett kárát. Ha az autóban utazó utasok megsérülnek, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás alapján a biztosítók megtérítik az őket érő kárt, mint a munkából való kiesés, ápolás vagy gondozás költségei. Súlyos károkat okozhatnak a megtévedt állatok a zárt kertekben is. Ilyenkor az illetékes vadásztársasághoz kell a kártérítési igényünkkel fordulni. feláztak, a gazdálkodók még csak nem is gondolhatnak a legeltetésre, pedig itt lenne az ideje.- Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen következményei lesznek ennek a rendkívüli időjárásnak - mondja Horváth Zoltán.' - Az várható, hogy néhány fajnak csökken a költőállománya. Tudósjelölt diákok seregszemléje Kaposváron otdk Ezer résztvevőt látott vendégül egy hét alatt a pedagógiai kar, jól szerepeltek a házigazdák ► Folytatás az 1. oldalról Szántó Zoltán, a Társadalomtudományi Szakmai Bizottság elnöke szerint a társadalomtudományi szekciót tematikus sokszínűség jellemezte. - Ez nem csupán a tudományterületek sokszínűsége - mondta -, hanem az egyes tagozatokon időszerű, provokatív, gondolkodásra késztető hazai és nemzetközi témákat vizsgáltak a hallgatók. A többségük elméleti elmé- lyültségről, magas szintű módszertani felkészültségről tett tanúbizonyságot. Hrubos Ildikó, az Országos Tü- dományos Diákköri Tanács alelnöke azt mondta: az utóbbi években sokan féltek a felsőoktatásban az elszü rkü léstől, ám éppen ennek ellensúlyozásaként van kiemelt szerepe az OTDK-nak, ahol széles körben tudják megméretni magukat a hallgatók. Az nem példa nélküli, hogy egy felsőoktatási intézmény két-három, esetleg négy szekció rendezését is vállalja, ám az példa nélküli, hogy ezt egy kar teszi - mondta Podráczky ludit, a szervező Kaposvári Egyetem Pedagógiai Karának dékánja. Szávai Ferenc rektor a konferencia innovációs erejét méltatta, hiszen mint mondta, számos tehetség kerül ki ezekről a konferenciákról. A XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencián a KE Pedagógiai Karának díjazottjai: az egri szekcióban első díjat nyert Bodog András, felkészítő tanára Vörös Klára és Bertalan Péter. Második díjat nyert Nemes Hajnal, felkészítője Sáriné Dr. Csajka Edina. A kaposvári szekciókban első díjat nyert Kalányos Mónika, felkészítő tanárai Fináncz ludit és Merczel Sándor- né. Harmadik díjat nyertek Harangozó Noémi, felkészítő tanára Belovári Anita, valamint Nagy Kata, felkészítő tanára Bencéné Fekete Andrea, a nyertes egyben publikációs díjat is nyert. Külön- díjat nyert Horváth Tamás, felkészítői Bencéné Fekete Andrea és Martinkó József. ■ Márkus Kata PROGRAMAJÁNLÓ CIKKÜNK NYOMÁN Somogyi pedagógusok reagálnak: kinek jó, ha - mert nem ismerik föl - iskolaéretlen gyerek kerül iskolába? ► Folytatás az 1. oldalról természetesen a felvetések és a problémák helytállóak. DE! így kezdték szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelüket szakemberek, gyakorló tanítók, melyet lapunk április 10-i számában Három hónapnyi pluszgyerek feszíti a somogyi iskolák falait című cikkünk nyomán írtak. írásunkban azt a problémát és hatásait boncolgattuk, hogy mivel a közoktatási törvény május 31- ről augusztus 31-re módosította a tankötelezettség korhatárát, az országosan nyolcezerrel több gyerek egyáltalán nem biztos, hogy bejuthat a választott általános iskolába.- vannak nyáron született gyerekek, akiknek nem okoz gondot, ha elkezdik az iskolát, mert iskolaérettek minden területen - írták somogyi gyakorló tanítók, oktatási szakemberek. - Ám vannak olyanok is, akiknek a fizikai, szellemi adottságaik megfelelőek, de lelkileg még erősödniük kellene. Ők csak látszólag iskolaérettek. Ha vizsgálják őket, jelzésszerűen megjelenhetnek a fent említettekre utaló jelek, de markánsan nem biztos. Ezt az a szakember látja csak, aki napi kapcsolatban van a gyermekkel. Vagy az óvónő szakértelme, hozzáértése - divatos szóval élve - szakmai kompetenciája megkérdőjeleződik?- mi lesz ezekkel a gyerekekkel? - gondolták tovább a következményeket a pedagógusok. - Szorongani fognak és különböző fizikai tüneteket produkálnak, kudarc éri őket, megjelennek az agresszió különböző formái. Esetleg hiányoznak az iskolából, lemaradnak. Az évek múlásával halmozódhatnak, súlyosbodhatnak a problémák. Mindez magas osztálylétszámban, ami sem a tanító sem a diák helyzetét nem könnyíti meg. Jelzések jönnek-mennek a szülő és az iskola között, szakemberhez utalják a gyereket, például pszichológushoz, akikből viszont kevés van. Esetleg alternatívszakemberekhez, kinezio- lógushoz, mediátorhoz, akik nem dolgoznak az iskolákban, mert erre nincs pénz a rendszerben. Pedig lehet, hogy hatékonyan tudnák kezelni a felmerülő problémákat. tehát kinek jó az, ha egy nem minden szempontból iskolaérett gyerek idő előtt kezdi meg tanulmányait? - tették föl a kérdést, mely saját bevallásuk szerint azonnal kikívánkozott belőlük a téma felvetődésekor. - Milyen felnőtt lesz aztán ebből a gyerekből? (Szorongó? Gyógyszerevő?) Mennyire lesz hasznos tagja a társadalomnak? S milyen hatással lesz aztán a szűkebb-tágabb környezetére? Tehát miért nem bízunk meg az óvónő szakmai tudásában? Persze valóban voltak olyanok, akik „indokolatlanul” ragaszkodtak a plusz egy évhez az óvodában. Am ők elenyészően kevesen voltak. A többségnél igenis indokolt volt az óvoda meghosszabbítása. MÁRKUS KATA ÁPRILIS U„ CSÜTÖRTÖK BALATONFÖLDVÁRON „Egész nap Vers!” a költészet napja alkalmából a közösségi házban. 10 órától óvodások verselése, 11 óra iskolások versmondása, 13.30 versmondó találkozó felnőtteknek, 17 óra „Földvári feltámadás” címmel találkozás és beszélgetés Posa Zoltán József Attila-díjas költővel. MARCALIBAN 19 órakor Koltai Róbert önálló Móricz estje a művelődési házban (képünkön). siófokon 17 órakor a siófoki versmondó verseny gálaműsora a kulturális központban, 18 órakor Turek Mikós József Attila Versszínháza a könyvtárban. BALATONLELLÉN 17 óra Kamondy Imre Kacat király a Lim-Lomok földjén című könyvének bemutatója a könyvtárban. ZAMÁRDIBAN18 órakor Agócs Gergely népzenekutató előadása zenével, szóval a közösségi házban (képünkön). KAPOSVÁRON 9 órakor kezdődik a Lekötelező irodalom elnevezésű költészet napi versmondó verseny a Csiky Gergely Színházban. A Kaposvári Polgári Casino 17. alkalommal szervezi mega versenyt KAPOSVÁRON a szabadkai Politechnikai Iskola igazgatója, aki egy délvidéki magyar diákokból álló kiránduló csoportot kísért el, vetítéssel egybekötött előadást tart hegymászó élményeiről, többek között a Csomolungma megmászásáról az építőipari szakképző iskolában. ■ Önt megviselte az extrém időjárás? Szavazzon hírportálunkon ' ma 16 óráig: SONLINE.hu a A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük.