Somogyi Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-10 / 83. szám

Felduzzasztott évfolyam beiratkozás Lehet olyan elsős, aki kiszorulhat a körzetes iskolájából Kapós lenne a letelepedési kötvény Üzlet A kormányfő tanácsadója szerint oroszok tízezreit érdekelné a lehetőség A 6 éves korosztály mellett az idén azok a 7 és 8 évesek is beiratkoznak az általános iskolába, akik korábban az óvodában maradtak Sokezerrel többen iratkoztak be az általános iskola első osztályába. Főleg Budapes­ten fordulhat elő, hogy a gyermeket nem tudják fel­venni abba az iskolába, aho­vá lakóhelye szerint tartozik. Éber Sándor Sokezerrel több óvodást írattak be az általános iskolákba a hét első két napján az elmúlt évek­hez képest, egyes helyeken sorok­ban álltak a szülők. A növekedés egyik oka, hogy korábban azok kezdhették meg iskolai tanulmá­nyaikat, akik az adott év május 31-ig betöltötték a 6. életévüket, az idén ezt az időpontot augusz­tus 31-re tolták. Ez már 25 szá­zalékkal több iskolakezdőt jelent. Ezenkívül 6 éves kortól - bár van­nak kiskapuk - kötelezővé tették szeptembertől az iskolakötelezett­séget. Ők együtt kezdik meg a ta­nulmányaikat azokkal a 7 és eset­leg 8 évesekkel, akik a korábbi lehetőségekkel élve az óvodában maradtak. Egyes budapesti kerületekben (például a II.-ban, Zuglóban) akár 5-6 szoros túljelentkezés is volt állítólag egy-egy körzetes isko­lába, ahová minden oda tartozót fel kellene venni. Egyesek elsőbb­séget élvezhetnek - hátrányos helyzetűek, testvérgyerekek, közeli munkahely - a többiekről sorsolás útján dönthetnek. így hi­ába tartozik valaki körzetileg egy iskolába, a túljelentkezés miatt máshol helyezhetik el, amit sok szülő ellenez. A Klebelsberg Kunó Intéz­ményfenntartó Intézet (KUK) lapunknak jelezte, hogy tavaly országosan 100195 gyerek irat­kozott be első osztályba, ebből 84101 állami intézménybe. Je­lenleg 92 ezer tanköteles korúról tudnak az állami rendszerben, és ehhez jönnek még azok, akik ta­valy még az óvodában maradtak. A KLIK vezetője Marekné Pintér Aranka korábban 8 ezerrel több elsős osztályosra számított, az in­tézmény közölte tegnap, hogy a köznevelési rendszer 120 ezer el­sős befogadására már most képes. A KLIK szerint nagyobb nö­vekedésre a fővárosban lehet számítani, ahol a tavalyi több mint 14 ezerhez képest, idén 20 ezer körülire tehető a tanköteles gyerekek száma. Az intézmény szerint a túljelentkezés a koráb­bi években is jellemző volt több helyen, főleg a felkapottabb isko­lákban, kerületekben, a főváros agglomerációjához közel eső vá­rosrészekben. A túljelentkezést elsődlegesen úgy orvosolnák, hogy új osztály indítanának, ha ezt az iskola adottságai lehetővé teszik. Leg­végső esetben élnének az osz­tálylétszám - korábban ellenzett - bővítésével ( a maximális 27 helyett akár 32 fős létszám is), de erről még nem született meg a parlamenti döntés. Hajnissné Anda Éva, Budapest II. kerületének tankerületi igaz­gatója lapunknak elmondta: a kerületben minden leendő első osztályost el tudnak helyezni. Cáfolta, hogy gyerekeket visz- szaküldenék az óvodába, vagy más kerületben helyeznék majd el. Közölte: minden személyi és pénzügyi feltétel biztosított lesz a megnövekedett létszámú elsősök oktatására. A nemzetgazdasági tárca la­punknak elmondta: a központi költségvetés biztosítja az iskolák fenntartásához szükséges forrá­sokat a feladatot ellátó KLIK szá­mára. A köznevelési feladatellá­tás és irányítás intézményeire az idei büdzsében 389,783 milliárd forint áll rendelkezésre. El kell fogadni a lakcímkártyákat a szülők gyakran átjelentkez­tetik gyerekeiket más lakcím­re, hogy a kívánt intézménybe vegyék fel. Értesüléseink sze­rint van olyan budapesti isko­lafontolgatták, hogy nem ve­szik figyelembe azokat a lak­címkártyákat, amelyek de­cemberelőtti kiállításúak. A KLIK szerint ez jogszabály- ellenes. Az idei márciusi ada­tok szerint a lakcímkártyával kapcsolatos ügyintézések szá­ma a fővárosban nem emelke­dett drasztikusan - közölte lapunkkal Budapest Főváros Kormányhivatala. AIV. kerü­letben azt jelezték, hogy az utóbbi években minden év ja­nuárjában és februárjában (még az iskolai beiratkozások előtt) emelkedik látványosan a lakcímkártyával kapcsola­tos ügyintézések száma. Szerinte a moszkvai polgár­nak az eladott lakásáért kapott összegnek csak egy részéért kell magyar államkötvényt vásárolnia, ráadásul a papír jó hozammal kecsegtet. A meg­maradt pénzen pedig az illető vásárolhat egy nem rossz lakást is Budapesten. „Ez a játék jó a magyaroknak, mert részben ál­lampolgárainkkal finanszíroz­tatják magukat, és eközben az érintett oroszok is nagyon jól járnak” - vélekedett Inozemcev. „A lényeg, hogy mindez ne suba alatt, hanem nyíltan történjen” - tette hozzá. A felvetés csak elméleti, mert a mai napig nem működik a rendszer. ■ VG Ha a magyarok ügyesen pro­pagálják tervüket, akkor csak Moszkvában tízezrek lesznek vevők a 250 ezer euróba „ke­rülő” magyar kötvényekre, ha cserében állandó letelepedési engedélyhez juthatnak - nyilat­kozta az orosz miniszterelnök egyik tanácsadója, Vladiszlav Inozemcev az Alapblognak. „Moszkvában simán eladha­tóak közepes színvonalú ingat­lanok 350-400 ezer euróért. Az orosz parlamenti képviselők ha­vonta 6-7 ezer dollárt keresnek tisztán. Ilyen pénzekhez képest szinte nevetséges összeg a két­százötvenezer euró állandó letelepedési engedély fejében” - magyarázta a közgazdász. Akik nagylábon élnek, kihasználhatják a lehetőséget HÍRSÁV Már pályázható az emelési támogatás A nehéz helyzetben lévő ágazatokban működő mun­káltatók már benyújthatják kérelmüket a munkaügyi központokhoz minimál­bér-emelési támogatásra- mondta Czomba Sándor, a nemzetgazdasági miniszté­rium államtitkára. A támo­gatás, amelyre 10 milliárd forint áll rendelkezésre, 260 ezer embert érint 11 ágazat­ban. ■ MTI Elfogadták a fővárosi taxirendeletet A fővárosi Közgyűlés tegnap elfogadta az új fővárosi taxi­rendeletet. 2013. szeptember elsejétől bevezetik a rögzített hatósági árat 450 forintos alapdíjjal, 280 forintos kilo­méterdíjjal és 70 forintos percdíjjal. A jogszabály sze­rint a gépjárművek legfeljebb 10 évesek lehetnek. Október 15. és március 15. között kö­telező lesz a téli gumi hasz­nálata. ■ MTI Tizedével esett a lappiac reklámbevétele tavaly 37,3 milliárd forint volt a hazai lappiac hirdetési bevétele, ami 10,4 százalék­kal maradt el az előző évitől- jelentette be a Magyar Lap­kiadók Szövetségének elnöke a tapolcai Médiapiac 2013 konferencián. Kovács Tibor elmondta: a sajtó összesített árbevétele, a lapterjesztésből származó 66 milliárd forint­tal együtt 2012-ben megha­ladta a 103 milliárd forintot. ■ MTI Légvédelmi rakétát telepítettek Tokióban EGY PATRIOT PAC-3 légvédel­mi rakétát telepített Tokió belvárosába kedd reggel a japán védelmi minisztérium az Észak-Korea esetleges rakétázása elleni védeke­zésre készülve. A Patriotot a császári palota közelében helyezték el. ■ MTI Elküldték a kormánynak az aláírásokat elküldték kedden a román kormánynak a március 10-i marosvásárhelyi autonómia­tüntetésen elfogadott petíci­óhoz összegyűlt aláírásokat- tájékoztatott Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács el­nöke. Az akció meghirdetése, március 21-e óta csaknem 40 ezer személy támogatta - pa­pír alapú és internetes - alá­írásával a Székelyföldnek au­tonómiát követelő beadványt. ■ MTI Életszínvonal: Temes megye az élen Romániában temes megyé­ben a legmagasabb az élet- színvonal a GanduLinfo című román portál által készített ranglista szerint, amelyben a bánsági megye Bukarestet is megelőzi. ■ MTI Nyolcvanszázalékos kárenyhítést kaptak a gazdák az aszálykárok után önkéntesség A magyar terme­lők az Európai Unió keretein belül adható legmagasabb kár­enyhítésben részesülhettek ta­valy, a rendkívüli aszály idején - közölte a Vidékfejlesztési Mi­nisztérium (VM) tegnap. A tárca arra reagált, hogy Gőgös Zoltán MSZP-s képviselő 40 százalékos mértékű kárenyhítést követelt a napokban. A VM hozzátette: a 2012. január elsejétől érvényes új kockázatkezelési rendszerben részt vevő termelők száma több mint a háromszorosára, 28 ezer­ről 74 ezerre emelkedett, és a rendszerhez csatlakozott mező- gazdasági terület is lényegesen nőtt. A kárenyhítési alapban a termelői és a költségvetési be­fizetésekből rendelkezésre ál­ló pénzösszeg 2011-hez képest megkétszereződött. a vidékfejlesztési Minisztéri­um ennek eredményeképpen teljesen ki tudta fizetni a rend­kívüli aszály idején a gazdák által tavaly igényelt kárenyhítő juttatás agrárkár-megállapító szerv által ellenőrzött, és jogos­nak ítélt összegét. Az így kifize­tett mintegy 7,4 milliárd forint az uniós szabályokban rögzített legmagasabb mértékben, vagy­is a biztosítással rendelkező termelőknél 80 százalékban, a biztosítással nem rendelkező termelőknél pedig 40 száza­lékban kompenzálta az üzemi szinten mért hozamérték-csök- kenést. Az átlagos kifizetés tehát lényegesen magasabb volt, mint az MSZP által követelt káreny­hítési mérték - áll a szaktárca közleményében. a vidékfejlesztési Miniszté­rium egyúttal felhívta a gaz­dálkodók figyelmét, hogy az egységes kérelem benyújtásá­val egyidőben azok is önként csatlakozhatnak a kárenyhítési rendszerhez, akik a kötelező tag­ságra vonatkozó területnagysá­got nem érik el. Fontos - teszi hozzá a közlemény -, hogy a maximális kárenyhítésért a termelők legalább egy jellemző természeti kár ellen kössenek biztosítást a várható hozamér­tékük legalább felére. ■ VG Milliárdokba került az idei tél a közútkezelőnek kátyúk A Magyar Közút Non- profit Zrt. a múlt télen az előző évek költségeinek kétszeresét, több mint 14,8 milliárd forintot költött hóeltakarítási és egyéb útüzemeltetési feladatokra, a társaság megkezdte a kátyúk és burkolathibák jelentős ré­szének kijavítását. A rendkí­vüli hóhelyzet, a szélsőséges időjárás miatt a társaságnak az általában tartalékként szol­gáló szerződéses hóeltakarító gépeket is be kellett rendelnie. A 30 ezer kilométeres közúthá­lózaton az előző évekhez képest jóval több burkolati hiba kelet­kezett. A kátyúzási munkákat a tervezettnél 3 héttel később tudták elkezdeni. ■ MTI KÖZÉLET^

Next

/
Thumbnails
Contents