Somogyi Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-10 / 83. szám

2 2013. ÁPRILIS 10., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP MMsaam Ló a porcelánerdőben a gyalogosokhoz hasonló­an - ha az erdőtulajdonos nem korlátozza - a lovasok is szabadon ■ tartózkodhassa­nak az erdőkben, ezt javasol­ja két fideszes képviselő. marginális témák megjele­nése a közbeszédben azt je­lenti, minden rendben. Vagy az ellenkezőjét. (bt) HÍRSÁV Kaposvári hallgató sikere az OTDK-n első helyezést ért el a Ka­posvári Egyetem informati­kus könyvtáros szakos hall­gatója a XXXI. Országos Tu­dományos Diákköri Konfe­renciájának (OTDK) 13. szek­ciójában Egerben. Bódog András a Pedagógiai, Pszi­chológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekció­ban Könyvtárosok és kémek. A könyvtár és a hírszerzés kapcsolódási pontjai című munkájával nyert. Konzulen­se, témavezetője Vörös Klára és Bertalan Péter. ■ M. K. Keresik az idei év szakdolgozóját elindult kedden az egyéni és csoportos jelölési folyamat a 2013-as Astellas-díj - Az év egészségügyi szakdolgozója pályázaton. Egyéni kategória: ában június 12-ig, csoportos­ban május 17-ig lehet jelölésű'1 kezdeményezni. ■ B. T. Nagyatádi nyílt nap a bajtársaknak A nagyatádi Bajtársi Egyesü­let és a 69. Harckocsi Ezred Baráti Köre érdekvédelmi nyílt napot szervezett. A ka­posvári hadkiegészítő és to- borzó iroda munkatársai tá­jékoztattak a jogszabályvál­tozásokról. ■ Gy. J. Egyéni gondokban is segítettek Feszítik a somogyi iskolák falait is beiratkozás Három hónapnyi pluszgyerek menne első osztályba, de kevés a hely Ők már a tananyagon törik a fejüket. Óvodás társaiknak egyelőre a bejutás a tét az első osztályba ► Folytatás az 1. oldalról Somogyot sem kerülik el a kor­mány oktatási intézménye­ket érintő reformjának hatásai. A kedden zárult általános is­kolai beiratkozásokon ugyan­is szembesültek a szülők azzal, s ezt határozottan meg is fogal­mazták, amíg a korábbi években csak a felkapottabb iskolákban okozott gondot, hogy nem vehet­tek föl minden jelentkező elsőst, addig az idén ezzel a problémá­val szembesülnek az amúgy lét­számhiánnyal küzdő néhány is­kolában is. Ugyanis á közoktatá­si törvény szerint ez évtől nem a május 31-én, hanem az augusz­tus 31-én a hatéves kort betöltő gyerekek tankötelesek. Ez ugye plusz háromhónapnyi gyerek, ami a Klebelsberg Intézmény­fenntartó Központ elnökének hi­vatalos nyilatkozata szerint or­szágosan nyolcezerrel több el­sőst jelent szeptembertől. Ezt a többletlétszámot persze dőre­ség volna leosztani megyékre, hiszen a területi eloszlás nem egyenletes. A főváros egyes ke­rületeiben és az agglomeráció­ban akár 20-30 százalékkal több gyerekről is szó lehet, akiknek helyet kell találni valamelyik is­kolában, de hírek szerint több nagyvárosban is főhet a feje a szülőknek, igazgatóknak és tan­kerületi vezetőknek. Hoffmann Rózsa oktatási ál­lamtitkár szerint az már látszik, hogy van olyan hely, ahol szár zakra tehető a többlet, de hogy hol és pontosan mekkora a túl­jelentkezés, arról még nincse­nek adatok, ezeket szerda dél­re kérte. Egyelőre mi is siker­telenül próbáltunk utánajárni, hogy ez Kaposváron hány plusz elsőst jelent. Ahogy azt sem si­került megtudnunk kedden, lesz-e szükség plusz osztályok beindítására, plusz pedagógu­sokra, esetleg osztálytermek ki­alakítására. Egyelőre csak azt tudjuk tehát, amit Marekné Pin­tér Aranka, a Klebelsberg Intéz­ményfenntartó Központ (KIK) elnöke korábban megerősített: a beiratkozás után a KIK és a működtető önkormányzatok kö­zös feladata lesz megteremteni a gyerekek elhelyezésének felté­teleit. A helyzet - egy-két kivé­teltől eltekintve - osztályindítá­sokkal kezelhető, de van olyan hely, ahol bővítésre, építkezésre lesz szükség - mondta. Szakemberek szerint a mos­tani, sokszor kaotikus állapot­ra már a törvény módosításá­nak időpontjában számítani le­hetett. Ahogy Galló Istvánná, a Pedagógusok Szakszervezeté­nek elnöke fogalmazott számos országos médiumnak: a túlzsú­foltság oka lehet az is, hogy az önkormányzatok az előző évek­ben több helyen zártak be, szün­tettek meg és vontak össze isko­lákat, annak ellenére, hogy „en­nek nem volt semmilyen szak­mai indoka, ráadásul tudni­uk kellett, hogy ebben az év­ben jóval több jelentkező lesz”. Ráadásul értékes ingatlanokat több önkormányzat nem szíve­sen adott át ingyenesen az ál­lamnak, ezért „kimentették eze­ket még a 2013-as fenntartóvál­tás előtt”. S persze nem szabad figyel­men kívül hagyni a törvény- módosítás okainak kutatásakor azt sem, hogy jövőre már min­den hároméves gyereknek kö­telező lesz óvodába járnia. így a szűkített csoportszámmal mű­ködő óvodáknak érdekük le­het, hogy „szabaduljanak” a na­gyobb gyerekektől, legyen hely a kisebbeknek. ■ Márkus Kata Kizárt közfoglalkoztatott három hónapra kizárják a közfoglalkoztatásból azokat, akiknek a gyermeke nem tesz eleget a tankötelezettségének, illetve azokat, akik nem tartják rendben lakókörnyezetüket - az Országgyűlés hétfőn 242 igen, 54 nem szavazat és 8 tartózko­dás mellett fogadta el az erről szóló javaslatot. A közmunká­ból kizárásról a munkaügyi ki- rendeltség dönt, ha a gyermek hiányzása meghaladta a 30 órát. Felújítás miatt új alapokon a vasúti közlekedés vonatok Miért kell buszra szállni Kaposvár és Budapest között, meddig tartanak a munkálatok? Miért kell buszra szállniuk a Ka­posvárról Budapestre utazók­nak? Meddig tart ez az állapot? - kérdezte olvasójnk. A Budapest-Sárbogárd-Rét- szilas-Dombóvár vasútvona­lon koncentráltan, előre terve­zetten több felújítást, karban­tartást is végez a MÁV április első felében - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs osztálya. így biztosítóberendezési mun- nek, Rétszilason váltót cserél­kálatokat, a Sarvíz-Nador nek. A munkálatok főkivi­csatorna hídjának fel- felezője a MÁV FKG újítását, Döbrököz és f Kft- A munkák alatt Dombóvár között a T^o\jlS\ - április 3-13. között Kapos-híd felújító- \ c(Á\\0G^_ teljes vágányzár sát végzik el. Sár- —-—' / van érvényben va­bogárd és Rétszilas \ 'V 'amennyi vonat uta­között ágyazatcseré- 'niv sait Sárbogárd és Dom­re kerül sor, útátjárót épí- bóvár között vonatpótló au­tenek, sínt cserélnek, hegeszte- tóbuszokkal szállítják el. Az In­terCity vonatok Budapest és Sár­bogárd között módosított menet­rend szerint közlekednek, uta­saikat Kaposvár-Sárbogárd-Ka- posvár viszonylatban vonatpót­ló buszok szállítják, a buszok két óránként indulnak, csatlakozva az IC-járatokhoz. A 828 és 829 számú Somogy IC csak Gyéké- nyes-Kaposvár-Gyékényes közt közlekedik, utasait Kaposvár és Sárbogárd közt vonatpótló busz- szal szállítják el. A busz hosszabb menetideje miatt egy órával ké­sőbbi Budapestre menő IC-hez csatlakozik Sárbogárdon. Kapos­várról a 819 sz. vonathoz külön autóbuszt közlekedtetnek Kapos­várról Sárbogárdra. A vágányzár egyes vonatok csatlakozási lehe­tőségeit, a tehervonatok közleke­dését is érinti. ■ Harsányi M. _____________ OLVASÓI ÜZENETEK el csúszott... Hogy is van? Nyu­szi ül a hóban... Nyuszi hopp, nyuszi hopp... Máris egyszer el­csúszott... FF emigráltak. Beszélgetek a mi­nap egy ismerősöméi. - Hallot­tam, hogy haza jössz - mond­tam. így válaszolt: naná, 1-7-re... somogysárd. Somogysárdon a nyúlházat és a famunkálatokat az önkormányzat, a nyúlflgurá- kat és a dekorációt a nyugdíjas klub tagjai készítették! partizán. Apám részt vett egy ukrán lány kivégzésében. Orvos­ként őállapította mega halál té­nyét. Az áldozat tüzet rakott a fo­lyó partján, ezzel jelzést adott a partizánoknak. Tessék interne­ten bebetűzni: Kamenyec Po- dolszk. Sokat megtud. emlékezők. Nemrég Lengyelor­szágban tartottak egy rendez­vényt, melyre az államfőn kívül a balatonszárszói polgármestert is meghívták, ám úgy tudom, a ba- latonboglári polgármester nem volt ott. Érthetetlen, hiszen a II. Világháború alatt rengeteg em­bert fogadtak be Bogláron, s fur­csa, hogy épp őket nem képvisel­ték ezen a találkozón. Furcsa.... büntetés. ,4 rapsic büntetését be kéne vezetni a fa, tyúk, vad, vete- mény, kábel és egyéb lopásnál is! aláírások. A „panelprolik”alá­írásaikkal konzerválják magu­kat és félelmeiket, (bátor) offshore. Cégbejegyzés. Legyen az Cipruson, bárhol a világon: még kiejteni is nehéz, hát még megtűrni őket köztünk... (Eltitkol­ták az adót...) * Végre nem csak a mélyszegénységben élőkön csat­tan az ostor! A ciprusi bankokban tartott 30 millió ft• feletti betétek 20%-lenyúlja az állam adósságuk csökkentésére. Azt egyébként megértem, hogy a magyar gazda­sági és politikai elitjelentős pénze­ket fialtat ott adóztatás néíkül, de hogy egy stratégiailag is jelentős magyar cég is kockáztat, ez nagy merészség, pontosabban felelőt­lenség. Laca elutasítva. A polgármesteri hi­vatalba januárban adtam be se­gélykérelmet. Ma kaptam választ, elutasítottak. Kérem segítsenek! álruhában. Már elnézést ké­rek, az újságot olvasva feltűnik, hogy a NAV munkatársai mint igazságos Mátyás király, álruhá­ban járják az országot és csap­nak le az államháztartás ellen­ségeire. kj bogár .Kedves Válaszoló! Egyetér­tünk, Bogár NEM rasszista, hiszen nincs hazánkban egyetlen népcso­port sem félmilliós létszám felett. Bogár pedig 3,3 millió emberről be­szél, mialatt Ön „egyes anyákéra gondol. Ráadásul már a Parla­mentelnöke is kijelentette, egyetért e romboló nézetekkel. Hová vezet­ne, ha a szegények után folytatnák a listát, mi mindenre nem érdemes költeni, pl. súlyos értelmi és egyéb fogyatékosokra, gyógyíthatatlan betegekre, stb. Nem a szegények, hanem a nem-szegények erkölcsi felfogásáról beszélgetünk! Bal- layAttiláné Várjuk üzeneteiket a 20/9689-444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, akkor nyomják a mobilt! PROGRAMAJÁNLÓ ÁPRILIS 10 ■■ SZERDA BALATONBOGLÁRON 10.30 Órától Vida Ágnes Üzletanyu születik könyvé­nek bemutatója a könyvtárban. ÁLLANDÓ PROGRAMOK balatonlellén az Afrika Múzeum­ban (Kossuth L. u. 2.) afrikai trófea- és folklórkiállítás, gróf Somssich Pongrácz és Soltész István gyűjteménye; nyitva munkanapokon 9-16 óráig. A Kapo- li Múzeum és Galériában (képünkön) (Kossuth L. u. 35.) id. és ifj. Kapoli Antal somogyi pásztorfaragók és Ligeti Miklós szobrászművész állandó kiállítása. BARCSON a Dráva Múzeumban Barcs múltja és jelene címmel állandó kiállítás, amely a város életét és kultúráját mutat­ja be a kezdeti időktől a közelmúltig. BUZSÁKON a Népművészeti Tájház (képünkön) hétfő kivételével 9-17 óráig látogatható. XIX. századi parasztporta, berendezett tisztaszobával, füstöskony­hával, valamint buzsáki hímzéseket, ré­gi viseletét bemutató kiállítóhelyiséggel várja az érdeklődőket KAPOSVÁRON a Vaszary Emlékházban Vaszary János állandó emlékkiállítása előzetes bejelentkezéssel (T.: 82/512- 228) várja az érdeklődőket A megyei múzeumban (Kaposvár, Fő u. 10.) Ter­mészeti örökségünk címmel természet- tudományi kiállítás, valamint Rippl-Rónai Ödön gyűjteménye március 31-ig hétfő kivételével naponta 10-től 15 óráig lá­togatható. A Róma-hegyen (T.: 82/422- 144) Rippl-Rónai Emlékmúzeum.

Next

/
Thumbnails
Contents