Somogyi Hírlap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-09 / 82. szám
12 2013. ÁPRILIS 9., KEDD Több pénzt kaphatnak a kiemeltek, a Magyar olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt (képünkön) szerint 15 és 20 milliárd között lesz a 16 kiemelt sportág állami támogatása. Május 1-jére kell elkészíteni azt a kormány-előterjesztést, amelyben pontosan szerepel a 16 sportág 2020-ig történő finanszírozása és stratégiája Parázs hangulat, szoros mérkőzés várható a pécsi rangadón Gyűjtik a kilométereket kajak-kenu Májusig be akarják hozni a lemaradást a kaposváriak labdarúgás. Az NB I. maratoni fordulóját vezeti fel a PMFC-Matias és a Kaposvári Rákóczi FC összecsapása kedd délután 16 órától. Az elmúlt hetek rossz időjárási körülményei miatt törölt, 20. fordulót közel egy hónap alatt (április 9-től 30-ig) bonyolítják le. Az előző körben egyik együttes sem gyarapította pontjai számát. A somogyi zöld-fehérek Újpesten szenvedetek meg nem érdemelt vereséget, hiszen a meccs nagy részét uralták Balázs Benjáminéi A baranyaiakon az éllovas Győri ETO gázolt át, ráadásul két játékosukat, Balogh Bélát és Akassout kiállította Bognár Tamás játékvezető. A mérkőzés nem csak a két csapat közti örök rivalizálás, hanem a tabellán elfoglalt pozíciók miatt is igazi rangadó, mivel a kaposváriak egy ponttal előzik meg soron következő ellenfelüket. ■ Bőle Lukács még mindig a maródiak listáján szerepel, azonban a többi labdarúgójára számíthat Pruk- ner László a Pécs ellen Az ötödik fordulóban megrendezett Kaposvári Rákóczi- PMFC találkozó is bőségesen tartogatott izgalmakat. A somogyiak ugyanis Bank és Vru- cina kiállítását követően a 93. percben tudtak pontot menteni Haruna találatával.- Nem gondolom, hogy a Pécsnek komoly problémát jelentene a két eltiltott játékosuk pótlása - vélekedett Pruk- ner László a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője a dél-dunántúli rangadó előtt. - Bő keretük van, nagyon jól igazoltak, ebből adódóan meg tudják oldani a felmerült problémákat. A megszokotthoz képest sűrűbb a menetrend, de erre fel voltunk készülve. Az Újpest elleni mérkőzés után egy nap pihenőt adtam a játékosoknak, akik hétfőn már újra munkába álltak. » ■ Klein Péter A kedvezőtlen időjárás miatt jelentős, mintegy két-három hetes késésben vannak a szabadtéri edzésekkel a Kaposvári Vízügy SC kajakosai a melegvízi táborokban felkészülő rivális egyesületek sportolóival szemben. Kun Zoltán- Bizony nem könnyű a helyzetünk - mondta hétfőn lapunk érdeklődésére Faludy András, a Kaposvári Vízügy SC vezetőedzője. - A nálunk jobb háttérrel rendelkező klubok sportolói már hetek óta melegvízi edzőtáborokban készülnek az előttünk álló versenyszezonra, mi pedig gyakorlatilag még nem tudtunk értékelhető munkát végezni a nyílt vízen. Csak az idősebbek merészkedhettek vízre. Eldobáltuk a havat az útról és a stégről, így közelítettük meg a tavat. Azért két három fokos levegő hőmérséklet mellett nem lehet elvárni, hogy igazán értékelhető munkát végezzen valaki. Eddig többnyire a csónakház edzőtermében tréningeztünk, de így is nagyon hiányzik a megfelelő kilométerszám. Ráadásul a technikán sem tudtunk csiszolni. A Faludy András (balra) vezetőedző bízik abban, hogy még felzárkózhatnak kaposvári kajakosok számára május közepén lesz az első igazi értékmérő viadal. Ekkor rendelik az országos maratoni bajnokságot, melyen eddig hagyományosan jól szerepeltek a megyeszékhely színeit képviselő Sportolók.- jelenleg talán „100 kilométer körül van a legfelkészültebbekben”, ám mostanra már a 7-800 kilométert is el szoktuk érni. Gőzerővel kezdődnek a tréningek a vízen, remélhetőleg még be tudjuk hozni a kényszerű lemaradásunkat - mondta Faludy. A közelmúltban rendezték a Magyar Kajak Kenu Szövetség tisztújító közgyűlését, amelyen a következő négy évre választották meg az elnökség új tagjait. A választás kapcsán megkeresték a kaposvári Faludy Andrást is.- Jelölni akartak utánpótlás szakmai igazgatónak (régi utánpótlás szövetségi kapitány poszt), de nem vállaltam el, mert mindent fel kellett volna adnom Kaposváron - adott magyarázatot a távolmaradásra a vezetőedző. A Magyar kajak-kenu Szövetség új elnökségében Baráth Etele maradt az elnök. Az általános alelnöki posztot továbbra is Kad- ler Gusztáv tölti be. A leköszönő Vaskuti Istvánt Schmidt Gábor váltotta a szakmai alelnök tisztségben. Horváth Péter helyett Petrovics Kálmán lett a fejlesztési alelnök. A stratégiai alelnök (korábban marketing alelnök) posztját Gyulai Zsolt, helyett Apáthy Endre kapta. Az elnökségi tagok, Budapest régió: Belesik Ferenc, Doma Gergő. Közép-Magyarország: Cser- nák Károly, Vaskuti István. Kö- zép-Dunántúl: Kárai Péter. Dél-Alföld: Kálmán Tibor. Dél- és Nyugat-Dunántúl: Sztanity László. Eszak-Magyarország és Észak-Alföld: Slisz Béla. Olimpiai bajnokok: Kammerer Zoltán. A végjátékban fordított a remekül küzdő Marcali Vitézkednek a fiatal somogyi kosárlabdázók KOSÁRLABDA NB II., FÉRFIAK - NYUGATI CSOPORT: MARCALI VSZSE- OROSZLÁNYI SE 80-76 (16-13,18-26,20-15,26-22) Marcali, Városi Sportcsarnok, v.: Csabai M., Koncsek. marcali vszse: Mihalics Z. (8), Kiss V. (11), Magyar V. (14/6), Várfalvi D. (25), Borovsz- ky Gy. (2). csere: Koma K. (9), Szíva B. (6), Horváth P. (5/3), Bauer P. (-), Balogh D. (-). edző: Várfalvi Dániel. A nagy múltú Oroszlányi SE csapatát fogadták a somogyiak a sportcsarnokban. A végig kiélezett, küzdelmes mérkőzésen az első félidő végén még az ellenfél vezetett öt ponttal. A találkozó zárásáig azonban - Mihalics Zoltán lepattanóival, Magyar Viktor nagyon jó ütemben érkező három pontosaival, valamint Várfalvi Dániel ponterős játékával - sikerült fordítani. JÓK: Magyar V., Mihalics Z., Várfalvi D. ■ Kun Z. kosárlabda A Regionális U-16-os (kadét) fiú kosárlabda-bajnokság keretein belül több helyszínen is pályára léptek a somogyi korsztályos fiú kosárlabda-csapatok az elmúlt időszakban. A mérkőzéseket Kaposváron, Marcaliban és Pécsen rendezték. eredmények: Kaposvári KK SE-Marcali VSZSE 76-29. LEGJOBB KAPOSVÁRI DOBÓK: Tóth K. (19/9), Lőczi B. (13), Csernák B. (11). Marcali VSZSE-Kaposvári KK SE 26-79. legjobb kaposvári dobók: Tóth K. (19), Du- duka K. (13/6), Király K. (11), Csernák B. (10). Rátgéber Akadémia Pécs „B”-Kaposvári KK SE 49-101. LEGJOBB KAPOSVÁRI dobók: Kocsis Z. (22/6), Gáspár E. (20), Duduka K. (13). Marcali VSZSE-Rátgéber Kosárlabda Akadémia Pécs „B” 75-67. legjobb marcali dobó: Ángyán M. (32). Marcali VSZSE-Pécsi VSK 40-47. LEGJOBB MARCALI DOBÓ: Ángyán M. (24). ■ Kun Z. HÍRSÁV Ottó Katalin váltotta a távozó Gulyás Istvánt kézilabda A szezon hátralévő mérkőzésein az utánpótláscsapatokat vezető Ottó Katalin irányítja a női kézilabda NB I elődöntőjében érdekelt Vác együttesét. A klub részéről ifj. Németh András elmondta: a szakember az ifjúsági gárdával első, a juniorral pedig második lett a bajnokság alapszakaszában, s a felnőtt együttest június 30-ig vezeti majd. Az egyesület a múlt pénteken közös megegyezéssel, azonnali hatállyal bontott szerződést Gulyás István vezetőedzővel. A válás okait nem részletezték a felek. ■ Nem volt telitalálat a Totón és a Góltotón totónyeremények A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 14. fogadási heti totó második fordulójában a nyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. A tizenhét darab 13 találatos szelvény nyereményük egyenként 186 ezer 010 forint. A 12-esekre 5465, a 11-esekre 565 forintot fizetnek. A 10-esek 205 forintot érnek. A Góltotón sem 6, sem 5, sem pedig 4 találatos szelvény nem volt. ■ K. Z. HIRDETÉS Comer pénzváltó ® Kaposvár, MoneyGmm p* . m nmzitközl pénztramzftr I U U ■ I L. . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 295,00 299,99 USD 226,00 231,49 CHF 240,50 247,49 ÉRVÉNYBEN: április 8. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig befektetésiarany-értékesítés A végső hajrá következik a megyei pontvadászatban kosárlabda Újabb győzelmével továbbra is versenyben maradt az aranyéremért zajló csatábán a Tüskevár együttese Csupán négy forduló van hátra a megyei pontvadászatból, ahol a címvédő Tüskevár 79-70-re győzött a Kaposvári KK utánpótlás csapata ellen. A KKK fiataljainak ezúttal a Tamási otthonában sem termett babér, nem úgy a Zrínyinek, amely előbb Tamásiban nyert, majd a hétvégén kiváló utolsó negyedének köszönhetően a Somogy- jádot is legyőzte. Az alsóházban a Meló-Diák az ATM-VTP-t múlta felül, míg a Henger és a Táncsics szoros csatájából előbbi került ki győztesen. SOMOGY MEGYEI KOSÁRLABDA- BAJNOKSÁG 2013 PLAY-OFF 6. FORDULÓ, 1-6. HELYEKÉRT: KAPOSVÁRI KK SE- TÜSKEVÁR SE 70-79 (14-21,22-25,19-20,15-13) vezette: Deák, Schreck. ld.: Herbel (17/3), Kovács D. (13), Gáspár (10), ül. Mester (30/9), Domonkos (11/3), Jakó (11/3), Szálai Zs. (11). ZRÍNYI-KE KK- SOMOGYJÁDISZKKSE 59-46 (15-12,15-11,12-19,17-4) vezette: Koncsek, Frányó. ld.: Ötvös (15/3), Begovácz (14), Ba- kondi (11/6), 111. Birkás (15), So- ós (15/3). A PLAY-OFF HARMADIK FORDULÓJÁBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSEN: TAMÁSI KSE-ZRÍNYI-KE KK 72-78 (19-16,14-25,13-17,26-20) Nyertek a zrínyisek (a labdával) így folytatják: SOMOGY MEGYEI KOSÁRLABDABAJNOKSÁG 2013 PLAY-OFF 7. FORDULÓ MÉRKŐZÉSEK AZ 1-6. HELYEKÉRT: április 13., szombat (Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnoka) 9 óra: Táncsics TKK-Meló-Diák KK. 10.30 ÓR*: ATM-VTP KK-Hen- gerKK. 12 ÓRA: Tüskevár SE-Tamási KSE. 13.30 ÓRA: Kaposplast Mágu- sok-Zrínyi-KE KK. SOMOGYJÁDI SPORTCSARNOK, 15.30 óra: Somogyjádi SZKKSE-Kaposvári KK. vezette: Kollár, Báünd. ld.: Madarász (25/3), Breuer-Orbán (15), Pájtli (13/9), Hl. Kubatov G. (15), Kubatov P. (15), Ötvös (15). A PLAY-OFF 4. FORDULÓJÁBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSEN: TAMÁSI KSE- KAPOSVÁRI KKSE 61-51 7-10. HELYEKÉRT: TÁNCSICS TKK-HENGER KK 58-61 (12-10,12-15,13-14,21-22) vezette: Söjtöry, Frányó. Táncsics tkk: Bodródi D. (14), Heizer (13), Hajdúk (12/3), Lom- nici (10/6), Elek (7). csere: Bodródi B. (2), Tóth B. (-). edző: Dross Zoltán. HENGER KK: Fonai T. (21/3), Marosi (8), Nagy G. (8), Rózsa (7/3), Borovszky Gy. (-). csere: Nagy I. (7/3), Borovszky Á. (5), Halász (5), Győrffi (-), Műdig (-). EDZŐ: Műdig József. ATM-VTP KK-MELÓ-DIÁK KK 46-74 (6-19,12-13,13-20,15-22) vezette: Söjtöry, Schreck. ld.: Móhr T. (14), Németh L. (11), ill. Mezriczky (23/9), Krezinger (17), Bogárdi (15), Fúrián (11/3). A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA, 1-6. HELYEKÉRT: 1. Kaposplast Mágusok KK (0.97), 2. Tüskevár Sí (0.91), 3. Zrínyi-KE KK (0.88), 4. Somogyjádi SZKKSE (0.75), 5. Kaposvári KK (0.75), 6. Tamási KSE (0.70). a 7-io. helyekért: 7. Henger KK (0.78), 8. Táncsics TKK (0.72), 9. Meló-Diák KK (0.69), 10. ATM-VTP KK (0.53). ■ K. Z. HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ O 14.00 HANNIBÁL ^^TANÁRÚR Jókai 1. sz. bérlet 19.00 VAKNYUGAT Stúdióelőadás www.csiky.hu