Somogyi Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-01 / 51. szám
Megmondaná a barátnőjének, hogy pocsékul áll rajta az új blúza? ÉLETMÓD - MŰSOR 2013. MÁRCIUS 1., PÉNTEK w A,«- vS!P»*r í ' «H.t r*1 Tudja a lány, ez a férfi veszélyes bűvölet Felbukkant a régi szerelem, és mindent összezavart - Régi csókok emléke nem szégyen a füllentés! Sőt, néha kötelező. Miért mondanánk igazat, ha fölöslegesen megsértjük vele a másikat? Pszichológusok szerint is szükség van eltus- solásra, elhallgatásra, kis híze- legésre. Sőt a hazugság egyenesen a lelki egészség alapfeltétele. Brit kutatók állítják, az ember naponta akár kétszázszor is füllent. Gondoljunk csak rá, mit felelünk, ha a hogylétünk felől érdeklődnek. Azt mondjuk, jól, habár pocsék volt az éjszakánk. Ki mondaná a barátnője új blúzára, hogy nem áll jól neki? ■ A párkapcsolati egészség fenntartásának egyik állandó eszköze a nem ártó füllentés, csúsztatás igazi diplomaták Tapintatból és udvariasságból vetünk be hazugságot. A „diplomaták” finom udvarlással, ügyes bókkal elűzik a hétköznap szürkeségét. Ezzel nem ártanak senkinek. párok boldogsága Nem kell elhinnie a partnernek, hogy ő a legjobb a világon, de jól esik neki a bók, még akkor is, ha csak középszerű az ágyban. Az ilyenfajta udvarlással azt üzenjük, hogy szeretjük a másikat. pénzügyek Adásvételnél, biztosítási ügyekben veszélyes is lehet hazudni. Érdemes tehát különbséget tenni a jótékony hazugság és a csalás között. ■ Már öt éve nem látta. Vajon megváltozott-e a régi, vad fiú? Nagy lelki megrázkódtatások után Bogi (25) már éppen azt hitte, hogy végre minden a helyére került az életében. Ám a múltból ismét felbukkant István (25). Egykori szerelme mindent összezavart., AS-összeállítás A lány tini korában sokat lógott a suliból, csavargóit, és ezért nem is tanult fényesen. Szülei kétségbeesve korholták, számon kérték, állandóan aggódtak érte. A külvilággal szemben viszont mindig kiálltak a gyerekük mellett. Boginak vé- | gül benőtt a feje lágya. Szakmát szerzett, munkát | keresett, leállt a vad bulikkal, ü 1 2; Nem maradtak ki életéből a ba- 1 rátok, a társasági élet sem, de | már betartotta a szabályokat. Munkahelyén megismerkedett egy fiatal özvegyemberrel, Ivánnal (32). A férfi egyedül nevelte a kisfiát. Bogi vad magatartása mellett is, alapvetően jó érzésű, segítőkész lélek volt és maradt. Megszánta a szomorkás férfit. Igyekezett bevonni a munkahelyi közös szórakozásokba. A vigasztalás jól sikerült, Iván lassan beleszeretett. Összeköltöztek. Bogi nem érzett szerelmet, de bizalmat és megbecsülést annál inkább. Régen volt utoljára szerelmes, és ez csak zűrös kalandokba, veszélybe, bánatba sodorta. Ki tudja, talán többé képes sem lenne ilyen lángolásra? Boldogan élt Ivánnal, meg a kis Gergővel (4). Aztán egy szép szombati napon beugrott a közeli tetoválószalonba. Születésnapjára új mintát szeretett volna felrakatni. Ott volt a tulaj, István is. Egykori osztálytársa, élete legnagyobb szerelme, aki többször elhagyta, megcsalta. Öt éve nem látta. Vonzó volt, akárcsak régen, kedvesen mosolygott. István szinte azonnal felébresztette a régi csókok emlékét. Úgy tett, mintha csak tegnap randiztak volna utoljára. Bogi az eszével tudja, hogy a férfi veszélyes, ám a varázsa ismét felkavarta. Most végképp nem tudja, kivel is szakítson, az eszére vagy a szívére hallgasson? Hátha már István is megkomolyodott azóta? Miniteszt: Adjak még egy lehetőséget? igazak önökre a következő állítások? 1. legalább három alkalommal becsapott már, de kibékültünk. Mindig megígérte, hogy többé ilyen soha nem fordul elő, aztán mégis újra megtette. igen nem 2. van valami, ami ellenállhatatlanul vonz benne. De ugyanakkor azt is tudom, hogy köny- nyen sok bajt és szomorúságot okozhat nekem. IGEN NEM 3. nem vagyok benne biztos, hogy képes lenne a kedvemért lemondani bármiről is, alkalmazkodni, áldozatot hozni. IGEN NEM 4. eddig őszintének tűntek az érzései irányomban. Jól ismerem, és tudom, hogy a probléma, ami köztünk volt, többé nem ismétlődhet meg. IGEN NEM ÉRTÉKELÉS: az 1-3. kérdésnél az igen 2, a nem 0 pontot ér, a 4-nél fordítva. o-4 pont: Úgy tűnik, mindkettejük számára az lenne a jobb, ha okulnak a kellemetlen eseményből, de azután fátylat borítanak a múltra, és újra kezdenek mindent. Igazán megérdemel még egy lehetőséget a kapcsolatuk. 6-8 pont: A lelke mélyén bizonyára ön is tudja, hogy minél előbb vége ennek a kapcsolatnak, annál jobb lesz az ön számára. Biztos, hogy sok szomorúságot spórolhat meg magának, ha szilárd marad. Mindent megígért, és mindig becsapta. Meneküljön, keressen új párt! 10 ’nar.mtrf^Tn-mrfTgr>p»i non i Tv^ihhbii^h i m^hhhihh i ívT^hpphhh vTas^^bhhbi pun^^^hphí spEKTmnw^MBi i tttv^hhbhbí 6.05 Jó reggelt, 6.00 Alexandra 5.20 Hajnali gondolatok 12.25 Vipo és barátai © 6.00 Gyilkos sorok® 8.35 Szerelmes földrajz 6.00 A jövő műemlékei® 9.25 A párizsi diáklány skacok! © Pódium (ismétlés) ® 5.23 Az este (ism.) 12.55 Mi micsoda© (amerikai krimisor., VIJ/8-9.) 9.05 Közbeszéd (ismétlés) 6.30 Kalapács alatt® (fr.-olasz rom. vígj., 1988) 103’ 7.35 Híradó Reggel 6.25 Tények Reggel 5.55 Ma reggel 13.20 Enid Blyton kaland- 8.10 Harmadik műszak ® 9.35 Magyar elsők 7.05 Top 10 11.35 Columbo 8.05 Reflektor Reggel ® 6.55 Mokka® 9.00 India - Almok útján © filmsorozata© 9.10 A múlt árnyai® 9.50 Balatoni utazás magyar építész ® - Gyönyörű gyilkos 8.15 Reggeli 1 9.20 Stahl konyhája © 9.50 Rex felügyelő (ism.)® 13.50 A Nyereg Klub © (német rom. film, 2004) 10,20 Erdélyi történetek® 7.35 Csodás világunk (amerikai krimisorozat)-Csak csajok© 9.25 Babapercek® 10.40 Család-barát 14.15 Az idő kalandorai© 11.10 Adadus® 11.00 Angyalbőrben® ehető része© 13.10 AMidsomer 8.55 Remington Steele 9.30 TeleShop 12.00 Híradó délben 14.40 H20: Egy vízcsepp (am. vígjátéksor., 111/17-18.) 12.00 Híradó 8.15 Világ gyilkosságok 10.00 Top Shop 10,30 Astro-Világ | 12.25 P'amende elég® 12.10 Christine 12.05 Vers a város alatt® (angol krimisorozat) 11.50 Asztroshow 11.30 Árva angyal® 12.55 Esély 15.05 Az idő kalandorai® kalandjai® 12.20 Szálka, hal nélkül ® 9.10 Jimmy világot lát® 15.15 A kívülálló 12.50 Reflektor Reggel 12.00 Titkok hálójában © 13.25 Gasztroangyal ® 15.30 Lizzie McGuire © 12.40 Jóbarátok© 13.00 Kívánságkosár 10.15 Gyűjtögetők® (francia krimi, 1983) 98' 13.05 Autómánia (ism.) 13.00 Doki® { 14.20 Fejjel a Fajnak 15.55 Mi micsoda© 13.10 Szívek szállodája 15.00 Zodiákus 11.15 Furcsa evők® | 17.20 Rendőrakadémia 3. 13.40 Éjjel-nappal 14.00 Tények Délután 14.30 ízőrzők 16.20 Sandokan© 14.05 Éden Hotel© 15.30 Mesélő cégtáblák 12.25 Emberek - Indul a kiképzés P3 Budapest (ism.) © 15.00 Szerelmes Anna ® 15.00 Banán, pumpa, 16.45 Raju, a riksa 15.10 Shark - Törvényszéki 16.00 Hitvallók és ügynö- Bolygója© (amerikai vígjáték, 1986) 83’ O 14.35 Fókusz (ism.)® 15.30 Walker, kurbli® 16.55 Egér-úti kalandok ragadozó® kök - Az igazság sza- 13.30 Állati rekordok® Fsz.: Steve Guttenberg 03 15.20 Bűnös szerelem© a texasi kopó© 16.00 Boston Legal 17.20 Calllou (amerikai krimisor.. 11/10-11.) baddá tesz bennete- 14.35 60 állati I 19.00 Columbo ip 16.20 Riválisok© .16.30 Doktor House© - Jogi játszmák © 17.45 Kérem a következőt 17.05 CSI: Miami két...® kalandom® - A bűn jelöltje 5 17.20 A gyanú 17.25 Update konyha© . 16.45 Acu hercegnő® 18.00 Rudi, malac helyszínelők© 16.30 Térkép® 15.15 Állati rekordok© (amerikai krimisorozat) ” árnyékában© 17.30 Aktív® 17.30 Jövő-Időben 18.45 Vizipók csodapók 18.00 A cég hangja 17.05 MacGyver® A Tömeg Ereje 21.00 Penge© 18.30 Híradó 18.30 Tények 17.35 Híradó 18.55 Maja, a méhecske 19.00 Szívek szállodája 18.00 Híradó 16.15 Világ a város alatt © (amerikai horror, 1998) 110' 19.15 Fókusz© 19.30 Családi titkok® 17.40 A szenvedélyek 19.20 Nils Holgersson 19.55 Jóbarátok® 18.35 Közbeszéd Dublin Fsz.: Wesley Snipes, 19.50 Éjjel-nappal 20.25 Bűnök lángjai© 19.45 Eszes Jess 20.25 Két pasi 19.00 Labdarúgás 17.15 Jimmy világot lát ® Stephen Dorff, Kris Budapest® és szerelmek® 18.35 Rex felügyelő© 20.00 Híradó, Sporthírek - meg egy kicsi ® OTP Bank Liga 18.20 Gyűjtögetők© Kristofferson, Udo Kiér, 20.40 Barátok közt® 21.00 Jóban Rosszban® 19.30 Híradó este 20.35 Családom és egyéb (am. vígjátéksor., VIII/13-14.) Egri FC-DVTK (éló) Paul & Alex i Traci Lords, N'Bushe Wright (magyar sorozat, 6407-08.) (magyar sorozat, 2093.) 20.15 Hamis a baba® emberfajták® 21.25 Vírus© 21.00 Hírek 19.20 Állati rekordok© 23.25 Lopakodók® 21.25 A zöld íjász© 21.30 Derült égből Polly ' (magyar vígjáték1991) 78’ | (am. vígjátéksorozat, 24/12.) (am. katasztrófafilm, 1995) 21.15 Csillagjegyek® Minden, ami gusztustalan (amerikai thriller, 1993)94' (amerikai akciófilmsor., 7.) (am. romantikus vígj., 2004) 21.40 Szeretettel 21.00 Sanzonpódium 24.00 CSI: Miami 22.05 És mégis mozog 20.25 Emberek Fsz.: Tóm Berenger, Billy 22.25 Gyilkos elmék © Közben: Kenósorsolás Hollywoodból ® 22.35 Hamis a baba ® helyszínelők (ism.) ® a föld ® Bolygója ® Zane, J.T. Walsh, Aden (am.-kan. krimisorozat, V/8.) 23.20 Kettős ügynök © 22.10 Az este (magyar film, 1991) 0.55 Jackie nővér® 22.50 Kultikon® 21.30 Megakatasztrófák © Young 23.20 Az egység ® (am. akcifilm sor., II./3.) 22.45 Az utolsó adás® Fsz.: Bujtor István, Kern (amerikai sorozat, ill/5.) 23.10 Wallander® 22.30 Igaz legendák® 1.25 Penge® (amerikai akciófilmsor., III/5.) 0.15 Update konyha (ism.) (am. zenés vígj., 2006) 101' András, Kozák László 1.30 A nagy házalakítás © (am.-angol sorozat, 6/4.) 23.30 Tudomány (amerikai horror, ism.) 0.25 Reflektor® 0.20 Tények Este, 0.30 Híradó 23.55 Zöld Tea® 3,15 Chicago Hope 0.45 Koncertek az A38 a sport mögött ® 3.40 Á párizsi diáklány 0.45 Gasztrotúra 0.55 Astro-Világ Éjjel 0.40 Acu hercegnő (ism.) ® 0.20 Gasztroangyal ® Kórház ® hajón ® 0.35 Hidegvérrel ® (fr.-olasz rom. vígj., ism.) 23.20 Az egység 21.00 Jóban Rosszban 22.45 Az utolsó adás 17.20CaiHou ^ 11.10 Adadus rus MacGyver ^ 2025 Emberek Bolygója 23.25 Lopakodók-m nTHTmamm Tüzzrymm ■■■ Ítt^kTPíi 12.00 Segítség, bajban vagyok! 9.30 Super Mokka © 11.30 Csa- 12.45 Televíziós vásárlás 13.05 11.05 Életre kelt könyvek @11.35 9.00 Labdarúgás. Goalissimo 11.30 Laci bácsi konyhája 12.10 11.00 Amcsi fegyverek 12.00 16.55 Jimmy és a nagy verseny 13.00 A gyanú árnyékában 14.00 ládi titkok© 12.30 Colin és Justin Lapzárta (ism.) 13.30 Paletta Tokiói fosztogatók (hongkongi ak- (ism.) 10.00 Televíziós vásár- Televíziós vásárlás 12.25 Fórum Aranyláz Alaszkában 13.00 Au- @ 17.55 Champagne-i recepPH Csók és csata 15.00 Szalamand- tuti lakástippjei ® 13.25 Álomház (ism.) 14.05 Zöld övezet (ism.) ciófilm, 2000) ® 13.25 Beetho- lás 11.00 Tenisz. ATP 500 15.30 (ism.) 12.55 Televíziós vásárlás tókereskedők 14.00 Klasszikus tek ® 18.25 Jamie 30 perces O ra 16.00 Több mint testőr 16.55 ® 14.20 Seherezádé ® 15.20 14.30 Globál (ism.) 15.00 Hír- ven 5. ® 15.05 A kincses sziget Fieszta 16.30 Fieszta+16.45 Láb- 15.25 Start, Start plusz 16.25 autók megmentöi 15.00 Hogyan kajái © 18.55 Francia bortúCQ Barátok közt 17.30 Szeress most! Mission: Impossible - Az Akció- adó 15.30 Felfedező 16.05 BBC kalózai (am.-fr. kalandfilm, 1995) darúgás. OTP Bank Liga, 19. ford. Együtt a biztonságért (ism.) 16.55 készült? 16.00 A varázslat világa rák ® 19.25 Vacsora Partik ® 18.30 Vacsoracsata 19.30 Pén- csoport (ism.) ® 16.20 Las Ve- Reporters 16.30 BBC Hardtalk ® 17.25 Őrülten jó (amerikai víg- PMFC-Matias-MTKHD 19.15 He- Világhíradó 17.10 Fórum 17.55 17.00 Atúléléstörvényei 18.00 Ál- 20.00 Világbajnok ízek ® 20.30 E tektöf péntekig 20.30 Segítség, gas (ism.) ® 17.20 Jóban Rossz- 17.00 Híradó 17.30 Európai híradó játék, 1988) ® 19.15 Valdez lovai ti helyzet 20.15 KO Tv (ism.) 20.45 Híradó 18.20 Sporthíradó 18.30 Utólag 19.00 Licitvadászok 20.00 Lorraine házi kedvencei ® bajban vagyok! 21.30 A mentális- bán ® 18.00 Tények 6-kor 18.30 18.00 Híradó 18.4510 perc 19.00 (olasz-sp. western, 1973)® 21.05 Ökölvívás Ko Tv, Classícs 21.45 Fórum 18.45 Világhíradó 18.55 Autókereskedők 21.00 Csomag-. 21.05Sandro, az olasz @21.20 ta (amerikai krimisorozat, I/4.) © Mrs. Klinika ® 19.30 Mission: Híradó 19.30 Bruttó 20.05 Pén- Ong Bak 2. - A bosszú (thaiföldi NBA Chicago Bulls-Philadelphia Híradó 19.25 Egyenes beszéd csaták 22.00 A világ legfélelme- Luxuskonyha az óceánon 22.25 22.30 Barátok közt 23.00 Híradó Impossible - Az Akciócsoport ® tek 8 21.00 Híradó 21 21.30 Cél- akciófilm, 2008) ® 22.55 Forrás- 76ers (ism.) 23.45 Labdarúgás 20.45 Csatt! 21.55 Híradó 22.15 tesebb... 23.00 Ne próbáld ki ott- Két éhes olasz ® 23.30 Húsimá23.30 Agymenök 24.00 Elfelejtve 20.30 Las Vegas® 21.30 Elit egy- pont 22.00 Híradó 22.30 Riasztás pont (am.-fr. akciófilm, 1993)© OTP Bank Liga, 19. ford. PMFC- Világhíradó 22.30 700-as klub hon! 24.00 A világ legfélelmete- dók klubja ® 24.00 Halország 1.00 Vacsoracsata ség® 0.25 Családi tkok (ism.)® (ism.) © 23.05 Péntek 8 (ism.) 0.40 Rómeó vérzik© Matias-MTK (ism.) 23.05 Hazahúzó 23.55 Híradó sebb... 1.00 Raktárvadászok © 0.30 Kastély a Kárpátokban , . A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!