Somogyi Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-25 / 70. szám

2013. MÁRCIUS 25., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP Földfoglalók Bábonymegyeren karó, akasztófa ítéletvégrehajtás: ez vár a helybeli családi gazdaságokra ► Folytatás az 1. oldalról A két érintett, hiába pályázó csa­ládi gazdálkodó, Gál Ferenc és Horváth János (őket fenyegették meg valakik néhány hete úgy, hogy egyikük kapujára azt írták: „Ha pofáztok, megdögletek!”) ezek után leverte a földfoglalást jelző karókat, majd két akasztó­fát is állított. Az egyikre az volt írva: „Ezt tette velem a kormány, az NFA, az MVH”. A másikra: „Melyik gazda, falu lesz a követ­kező?” Gál és Horváth azt mond­ta: az akasztófa az NFA „ítéleté­nek” végrehajtása, azt jelképezi, hogy mi vár a helyi, családi gaz­daságokra az újabb döntés nyo­mán; a lassú haláL.Gálék eddig nyolc hektár földet használtak a pályázatra kiírt ezerből, de most, hogy kényszerhasználatba adta az NFA az egészet, egy négyzet­méternyi földjük sem maradt. - Föld híján pedig kénytelenek le­szünk fölszámolni az állatállo­mányunkat is, mert nagyon drá­ga a takarmány - kesergett Hor­váth János. S hogy néz ki mindez gyerek­szemmel? Helyi hatodik osztályo­sok a valóságból merített rögtön­zött színielőadás keretében mu­tatták be, hogyan születnek a döntések a földalapnál. A bábo- nyi határban megjelenítették a fóldalapkezelő vezetőasszonyát, a két földért kuncsorgó gazdát, sőt, személyesen Döbrögit is. Az akcióra összegyűlt szimpatizán­Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba! Ez nem csak a bábonymegyeri gazdák jogos óhaja Képgaléria: Sonline.hu sok azt kérdezték: belekerül-e va­jon a nemzeti alaptantervbe ez a kis jelenet? Más Lúdas Matyit ke­resett, mert hiszen Döbrögi mellé az is illene...- Nem mi sértünk törvényt, hanem az NFA, noha igaz, hogy ma már ez mind Ágh János helyi önkormányzati képviselő, nagy- birtokos földje, amerre csak a szem ellát - így Boór Ferenc, mi­közben a gazdák a karókat ver­ték. A gazdatanács-titkár hozzá­tette: követeük, hogy az NFA ha­ladéktalanul kössön szerződést a pályázaton indult gazdákkal a jogszabály szellemében. Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyaror­szágért Párt parlamenti képvi­selője arról beszélt: Kajászó és Alcsútdoboz után újabb példá­ja a bábonymegyeri eset annak, hogy mennyire hamis a kor­mány sikerpropagandája az ál­lami földek bérbeadása kapcsán. - Miközben a családi gazdálko­dók nem jutnak földhöz, a dön­téshozók új földesurak létrejöttét támogatják - így a képviselőnő. - Az állami intézmények össze­játszanak a helyi birtokosokkal, kisemmizve a kicsiben gazdál­kodókat. Felháborító, betelt a po­hár! Kezdeményezzük: kényszer­használatba se kaphasson senki állami földet a helyi gazdák be­leszólása nélkül. A miniszternek pedig írásbeli kérdést tettem fel: milyen kritériumoknak kellett megfelelni ahhoz, hogy Ágh Já­nos és családja kaphassa a földe­ket? Sajnálatos, hogy a kormány és az állami intézmények a helyi oligarchák mellé állnak a kis csa­ládi gazdálkodók helyett. Tamási Béláné, a gazdataná­csok jogi képviselője szerint az illetékesek minden ilyen dön­tés után árgus szemmel figye- Uk, hallatják-e a szavukat a hop­pon maradtak, ki mernek-e áll­ni az igazukért? - Csak a gazdá­kon múlik - vélekedett. - Alakít­sanak helyi gazdatanácsokat, til­takozzanak. A poütikának, a vá­rosi embereknek ez végre el kel­lene hogy érje az ingerküszöbét. Vasárnap Bábonymegyeren a földfoglaláson túl új agrárkama­ra szervezését is bejelentették. A gazdatanácsok két képviselő­je nyomban aláírásgyűjtésbe is kezdett annak érdekében, hogy „végre olyan kamara alakuljon, mely a családi kis- és közepes vállalkozások érdekeit képvise­li”. Mert - így Tamási Béláné - amelyik most feláll, azt „a Mag­osznak adták fizetségül, amiért asszisztált a földtörvény-módosí­táshoz, de nem hagyjuk, hogy a pénzünkből élősködjenek, ránk telepedjenek”. A vasárnapi meg­mozduláson azok a nagyatádi és kömyékbeü gazdák is részt vet­tek, akik hasonló képpen jártak: kényszerhasználatba adtak „elő­lük” 330 hektárnyi földet egy helyben jól ismert „kisoligarchá- nak”... ■ Fónai Imre Sétanap a szennai iskoláért segítség Legalább százötvenezer forint jut az alapítványnak Marcali: városnap, kulturális találkozó és tavaszünnep ünnep A Calypso kórus fellépé­sével és Stamler Edit kórusveze­tő - "Boldog születésnapot Mar­cali!" -jókívánságával zárult Marcaliban, a várossá nyilvání­tás 36. évfordulója alkalmából szervezett Tavaszünnep. A há­rom napos programsorozat kere­tében a helyi művészeti együtte­sek is bemutatkoztak. A Calyp­so kórus mellett a fellépők kö­zött volt a Baglas Fundamen­tum Táncegyüttes, a Bajtársi Da­lárda, a Baglas Néptánc Együt­tes. Közös koncertet adott a Bala­ton M$amp;K Fúvósegyüttes és a Marcato Ütőegyüttes. Az Im­re Sándor Szeretetszínház pedig Molnár Ferenc: Ibolya című da­rabját adta elő. Az ünnepi ren­dezvénysorozathoz kapcsolódott még a Polgári Marcaliért Egye­sület meghívására. Nagyböjti lel­ki napot tartott Kiss Iván címze­tes prépost. ■ V. E. Százötvenezer forint bizonyosan érkezik a szennai iskola alapítvá­nyának számlájára, de akár fel­jebb is kúszhat az összeg, hiszen egyelőre nem tudni, hányán tá­mogatták a minimáüs ötszáz fo­rintnál többel az intézményt az egyik konyhai eszközöket gyártó cég sétanapján. A cég az egészsé­ges életmódra és a mozgás fon­tosságára akarja felhívni a fi­gyelmet, s ezért szombaton 14 településen sétanapot hirdetett, ahol az öt kilométert végiggya- loglók ökopalackkal távozhattak, nevezési díjuk pedig a kiválasz­tott iskolát gazdagította. Csapó Virág színésznő is sétált Somogybán a szennai alma materre esett a választás, s mi­vel 304-en regisztráltak a sétára, a 150 ezer forint már az indulás­nál biztosnak tűnt. Rengeteg he­lyi iskolás, s persze szüleik ban­dukoltak végig a kaposvári sé­tálóutcán a meglehetősen hűvös délutánon - bár a szervezők sze­rint egy harvardi kutatás meg­állapította, hűvös időben egész­ségesebb a séta aztán a Talüá- non át a 48-as ifjúság útjáig, majd vissza a központba a Szent Im­rén, hogy segítsenek - az össze­gyűjtött pénzből az iskola sport­szereket vásárolhat. ■ A. V. Korán érkertek meg Óaranyba a világhírű gólyák fészek Idén meglepően ko­rán, március 23-án, szombaton megérkeztek a darányi gólyák. Először Chuck, majd Ludmilla repült be az iskola tetején lévő fészekbe. A darányi gólyák éle­tét nyolc éve már a világhálón is végigkövethetjük az iskola kamerája segítségével. Chuck és Ludmilla ezáltal nemzetközi hírnévre tett szert. Az koráb­ban még kérdéses volt, hogy a felújítás alatt álló épületben lehet-e gólyatalálkozót tarta­ni, de az építésvezetővel való egyeztetés után kiderült, hogy igen. ■ J. G. A legtöbb külföldi tanulni jött tavaly migráció Németek, romániaiak, hollandok, kínaiak számára is vonzó a régiónk JEGYZET FÓNAI IMRE Nyitják, ha nyitni kell VASÁRNAP: KILENCVENKÉT centi. Mármint a Balaton ak­tuális vízállása, de lassan már a sportláp meg a Fürge ujjak olvasói is naprakészek lesznek, hányadán is áll ép­pen a magyar tenger, hova­tovább a német gyerektévé is műsorára veszi a balato­ni vízszintkérdést a magyar demokrácia aktuális állapo­tának kitárgyalása után, jel lemző egyébként, hogy ide­haza milyen sokan nem ér­tik, vagy nem akarják érte­ni: odakint „tananyag” a de­mokrácia. mi a focin kívül újabban a balatoni vízálláshoz értünk nagyon, ezen belül is a víz- eresztéshez, a zsilipkezelés­hez. Olvasói levelekből, in­ternetes kommentekből le­het ezt érzékelni. Fenyege­tő egyébként ez a mosta­ni kilencvenkettő, különö­sen annak tudatában, hogy az időjárás-előrejelzés alap­ján a következő napokban sem ússzuk meg csapadék nélkül: előbb a hó jön, utá­na az eső. néhány ilyen hét még és hipp-hopp, száztíz centi kö­zelébe kerül a vízszint, ami már a fölső szabályozási ha­tár, jöhetnek akkor a „szak­értők”: ki ne nyissák azt a zsilipet! Márpedig száztíz fö­lött bizonyosan kinyitják, késő ma már azt kérni, hogy „bízzunk mindent a termé­szetre”, ha egyszer valami­kor beleavatkoztunk. Köny- nyű volna, ha a vasúttól északra ma is csak ártér hú­zódna. ennek híján épült a zsilip, amit nem lehegeszteni kell örökkön örökre, hanem a szakemberekre hallgatni, el­sősorban is a döntéshozók­nak. Vannak ugyanis javas­lataik: 1. Próbáljuk meg tá­rozókban felfogni a felesle­ges vizet; 2. Emeljék 110-ről 120 centire a fölső szabályo­zási szintet. E két fontos kérdéssel fog­lalkozott-e, foglalkozik-e va­laki? Délutántól ismét hóátfúvások várhatóak ► Folytatás az 1. oldalról A Baglas táncosai a város ünnepén Hozzátartozóik a tartózkodási kártyát öt, az állandó tartózko­dásit tíz évre kapják meg. A har­madik országból érkezők általá­ban tartózkodási engedélyért fordulnak a hivatalhoz. Somogybán a legtöbb megte­lepedett külföldi német - átlag­ban tízből hatan -, nagyjából 15 százalékuk romániai, s százból nyolcán hollandok, ami megle­hetős hasonlóságot mutat a ré­giós képpel: tavaly a regisztrá­ciós engedélyek majd 45 száza­lékát németek kérték, 11,6 szá­zalékát romániaiak, közel nyolc és fél százalékát hollandok, 7,6 százalékát osztrákok, s 3,7 szá­Migráció a Dél-Dunántúlon a tavalyi esztendőben 2011 2012 Ügyfelek száma 15 773 13 975 Nem uniós tartózkodási engedélykérelem 1109 1303 Nem uniós letelepedési engedélykérelem 17 12 Uniós regisztrációs igazoláskérelem 1583 1479 Uniós tartózkodási kártyakérelem 131 98 Uniós állandó tartózkodási kártyakérelem 716 420 Elrendelt kiutasítások 13 15 Végrehajtott' kiutasítások 6 7 Elrendelt őrizetek 3 1 Kijelölt helyen tartózkodás elrendelése 1 0 Kitoloncolások 6 3 zalékát norvégok. Az állandó tartózkodási kártyakérelme­zők harmada is német volt, több mint negyedük romániai, kö­zel tizedük holland, 3,5 száza­lékuk ukrajnai, s minden negy­venedik szerbiai. A tartózkodá­si kártyakérelmek nyolcada uk­ránokhoz, tizede szerbekhez fű­ződött, hét százalékuk egyipto­mi, hat horvát, s öt koszovói volt. Meghívólevéllel kérelmet a legtöbben Iránból - 25 száza­lék -, Ukrajnából - 21 százalék -, Kínából - 13,81 százalék - és Oroszországból - 9,72 százalék - igényeltek. A tartózkodási engedélyké­relmek legnagyobb része ma­gyarországi tanulmányokra vo­natkozott: a külképviseleteken beadott kérelmek négytizedét, az idehaza benyújtottak 54 szá­zalékát tanulási szándékkal ad­ták be, munkavállalás miatt a kérelmezők negyede próbálko­zott, s nagyjából tíz százalék csa­ládi okokra hivatkozott. ■ A. V. ► Folytatás az 1. oldalról Hétfőn délutánra jelentős, akár tíz centit meghaladó ha­vazást ígér a meteorológia, s a szél is megélénkül. Hóátfúvá- sokra kell készülni a somogyi utakon. A megyei katasztrófa- védelmi igazgatóság arra kér mindenkit, ha teheti, ne indul­jon útnak, vagy ha mégis, ké­szüljenek a várható fennakadá­sokra, s folyamatosan figyeljék a hatóságok tájékoztatásait.- Vigyenek magukkal élel­met, meleg italt, takarót, hóla­pátot - figyelmeztette az autó­sokat a megyei rendőr-főkapi­tányság -, s számoljanak hosz- szabb menetidővel. ■ Vas A.

Next

/
Thumbnails
Contents