Somogyi Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-25 / 70. szám
PILLANATFELVÉTEL VEGYE ESZRE! Vegye észre a tanulékony gyerekeket a bábonyi határban! Színpad se kellett nekik ahhoz, hogy sikert arassanak vasárnap déltájt, rögtönzött színi előadásukkal. Ott a mező szélén személyesítette meg az egyik lány a fóldalapkeze- lő-vezetőt, amint megegyezik Döbrögivel, hogy tutim övé lesz a föld, majd Döbrö- gi umm jókom pipájával bökött a gazdákat játszó fiúk felé: „De hisz' majd adok én nektek földet az enyémből!" A „gazdák” azonban nem kértek ebből, mondván: „A Döbrögié nem kell, mi a magunk urai akarunk lenni!” Már ugye, ha sikerül. A hatodik osztályos bábonymegyeri gyerekek (többen közülük már besegítenek odahaza a családi gazdaságban) megint tanultak valamit - most éppen a nagybetűs életből... (fi) Bábonymegyeri fökHbglalók karó, akasztófa ítéletvégrehajtás: ez vár a helyi családi gazdaságokra Ezt tette velem a kormány! Az akasztófákkal azt jelzik a bábonymegyeri gazdák, hogy mi vár a helyi, családi gazdaságokra Földet foglaltak a gazdák vasárnap Bábonymegyeren. Akasztófákat állítottak, helyi gyerekek még színielőadást is rögtönöztek. „Kihirdetem a bábony- megyeri-somi feles gazdatanács döntését: mivel a NemzeHalálos baleset: busznak hajtott egy biciklis tragédia Halálos közlekedési baleset történt vasárnap Nagykorpádon. Egy 42 éves helyi kerékpáros nekiütközött az út szélén parkoló autóbusznak. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre érkező mentősök nem tudták megmenteni az életét. ■ Délutántól ismét hóátfúvások várhatóak időjárás Erős széllel és havazással tért vissza a tél vasárnap éjszaka Somogyba. Visz és Karád között le kellett zárni az utat jegesedés miatt. A többi út járható maradt - a tömegközlekedésben sem okozott fennakadást a havazás -, ám a Magyar Közút gépei készenlétben várakoztak egész nap, s ahol sózásra volt szükség, megjelentek a kocsik. ►s. oldal ti Földalap (NFA) nem hirdette ki a környékbeli ezer hektárra kiírt pályázat eredményét, hanem az összes földet a helyi kis, családi gazdálkodók helyett egy nagybirtokosnak és egy la- joskomáromi tejfeldolgozó cégnek adta kényszerhasználatba, ezért a földalapnak! ezt a törvényekkel ellentétes döntését elutasítjuk, a teljes területet közbirtokosságban megművelhe- tőnek nyilvánítjuk, egyben az állatállomány takarmányhoz jutása érdekében azonnali hatállyal használatba vesszük!” - szólt az állami földbérletpályázaton hoppon maradt helyi gazdák nevében Boór Ferenc, a Gazdatanácsok Szövetségének titkára. ► 3. oldal A legtöbb külföldi tanulni jött MIGRÁCIÓ Németeknek és kínaiaknak is vonzó a régió Tavaly összesen 3312 külföldi nyújtott be kérelmet a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BAH) régiós - Baranyát, Tolnát és Somogyot magába foglaló - igazgatósági területén, ami hét százalékos csökkenést jelent 2011-hez képest - derül ki a BÁH régiós éves beszámolójából. A hivatal tapasztalatai alapján Somogy idegenforgalmilag frekventált térségeiben megtelepedő külföldiek nagy része nyugdíjas, Tolnához vagy Baranyához képest a somogyi kérelmezők sokkal kisebb hányadára jellemző, hogy dolgozni érkeznek. A bevándorlók három csoportba oszthatók: uniós állampolgárok, magyar vagy uniós állampolgárok hozzátartozói, illetve harmadik országbeliek. Az uniós csatlakozás óta megváltoztak a rendelkezések, amelyek a hazánkban három hónapnál hosszabb ideig tartózkodó külföldiekre vonatkoznak. Az uniós állampolgárok és családtagjaik, illetve a magyar állampolgárok családtagjai számára egyszerűsö- dött-rövidült az eljárás, s akár határidő nélküli tartózkodási jogot kaphatnak. Regisztrációs igazolást azoknak az uniós állampolgároknak kell kérniük, akik három hónapnál hosz- szabb ideig maradnak, akik huzamosabb ideig, életvitelszerűen akarnak az országban élni, állandó tartózkodási kártyát kérhetnek lejárati idő nélkül. ► 3. OLDAL Gyenesei Leila hetedik lett Brazíliában ÖTTUSA Marosi Ádám győzött az öttusázók Világkupa-sorozatának második állomásán, Rio de Janeiróban. A magyar férfi indulók közül Ti- bolya Péter hetedik, Demeter Bence 24. lett. A döntőben a lovaglás során bukó Kasza Róbert kulcscsontját törte. A hölgyeknél Földházi Zsófia harmadikként végzett. Az Építők AC Kaposvár sportolója, Gyenesei Leila az előkelő hetedik helyen fejezte be a küzdelmeket. Kovács Sarolta a 10., Cseh Krisztina a 20. helyen zárt. A vegyes váltót vasárnap lapzárta után rendezték. A világkupa állomásain más-más összeállítású magyar páros szerepel a vegyes váltóban. ■ Kun Z. * % Ára: 150 Ft. Előfizetve: 102 Ft ' ' ' " " WWW.SONLINE.HU Somogyi Hírlapi 2013. március 25., hétfő • XXIV. évfolyam, 70. szám KÖZÉLETI NAPILAP , S keresseaSONLINE.HU oldalon: BOGÁR LÁSZLÓ* EZ MOST sétanap ÁRUHÁZI KAMERA BUKTATTA LE DUÜHK UKOLLM.EÁ fflUOI rt SZE|M| A KUTASI TOLVAJT ► WWW.SONLINE.HU BERENDEZKEDESVALTAS?iskoláért Somogyi Hírlap /n\ ~!T cWMIu SZERETNE NAGY KEDVEZMÉNNYEL GYÓGYÍTÓKÖVES LÁNCOT VÁSÁROLNI? Keresse holnapi lapunkban akciós kuponunkat! i A részleteket megtalálja a kuponszelvényen! IÁ É időjárás ^* Rekordmagas Erősen felhős állásnélküliség lesz az eg, délnyugat felől sokfelé Soha nem volt még várható havazás, annyi szakképzeterős lesz a szél, len álláskereső, hófúvás sem kizárt. egy ^ve állást nem A hőmérséklet találó, mint febru- fagypont komi varható. ► 13. OLDAL arban- ►70U>AL Kompenzálnak ügyelÉTBI a mobilcégek OLVASÓSZOLGÁLAT Ahazaimobilcé- ****»*»-“* gek igyekeznek terjesztés valamilyen módon - *40/510-510 ko mpenzálni ügy- HIRDETÉS feleiket a legutóbbi hóhelyzetre tekin- E-MAIL: tettel. ► 6. OLDAL •?«Ulne«?onllne.lm MAIS SPÓROL ÖNNEKA 2013. március 25-31^ VÁSÁRLÁS FELTÉTELEI: ■ Másolt vagy egyeb módon sokszorosított kupont nem áll módunkban elfogadni. ■ Kuponok nem vonhatók össze. ■ Kupon csak a megjelölt időpontban használható fel. ■ Egy kuponnal egy belépőjegyet lehet vásárolni Vágja ki az itt látható kupont, és 2013. március 25-31 -ig a feltüntett kedvezménynyel vásárolhatja meg belépőjegyét az Igali Gyógyfürdőbe. ma is SPÓROL ÖNNEK Somogyba jellemzően nem dolgozni jönnek a külföldiek ......... Ilii 9 770865 91 201 5 1 3 0 7 0