Somogyi Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-01 / 51. szám

4 2013. MÁRCIUS 1., PÉNTEK Minden vádlottat felmentettek a kaposvári tábomokperben bíróság Két vádlott kivételével - akiknek ügyét betegség mi­att különválasztották - minden vádlottat felmentett az ellenük felhozott vádak alól a Kaposvá­ri Törvényszék Katonai Taná­csa a tábornokperként elhíre- sült ügyben. A bíróság nem ta­lálta megalapozottnak a vád­pontokat. A katonai ügyészség bűnszövetségben, üzletszerű­en elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vá­dolt meg katonákat és civileket, akik a vád szerint visszakérték a honvédség beszállítóinak ki­fizetett közpénz egy részét. A vád képviselői tizenkét vádlottra - köztük tábornokok­ra, főtisztekre, valamint Fa- pál Lászlóra, a Gyurcsány-kor- mány egykori honvédelmi ál­lamtitkárára - fegyházat, négy­re felfüggesztett börtönbün­tetést kértek korábbi vádbe­szédükben, indítványozták az ügyben érintett katonák lefoko­zását, s tizenhárom vádlott el­len több mint kétszázmillió fo­rintnyi vagyonelkobzást java­soltak. Utóbbi ellen a Honvé­delmi Minisztérium (HM) jo­gi képviselője kifogást emelt, ugyanis szerinte erre az ösz- szegre a polgári perek fedezete­ként lesz szükség. ■ A bíróság elégedetlen volt a vádhatóság mun­kájával- Blama! - jegyezte meg a katonai ügyészségre utalva va­laki a hallgatóság soraiban, mi­után kiderült, a bíróság nem látta bizonyítottnak az vádha­tóság által benyújtott bizonyíté­kokat, így tizenöt vádlottat fel­mentett az ellenük felhozott vá­dak alól. A grémium elutasítot­ta a HM polgárjogi igényét is, sőt, a minisztériumnak kell ki­fizetnie a többmilliós ügyvé­di költséget is. Az indoklásban a tanácsvezető bíró többször is utalt a katonai ügyészség hi­báira, s kijelentette, már a vád­irat megismerése után látszott, hogy a magyar jogrend szerint nem lesz lehetőségük más ítéle­tet hozni. A bíró szerint a katonai ügyészség dilettáns módon járt el az ügyben, az egész vádat 0. János dandártábornok vallo­mására alapozta, melyről kide­rült, törvénytelen módon jutot­tak hozzá, hiszen a vádló vallo­másért cserében büntetlensé­get ígértek a tábornoknak, no­ha a magyar jog erre nem ad le­hetőséget. Ezek után pedig, mi­vel a vádirat az ominózus val­lomásra épült, hiába akadt né­hány beismerő vallomás, vala­mint tanú, akik megerősítették a törvénytelenséget, az ügyész­ség hibájából ezeket sem lehe­tett használni, hiszen tulajdon­képpen minden létező bizonyí­tékhoz törvénytelen úton jutott hozzá a vádhatóság. Melynek képviselői az ítélet- hirdetés és az hosszúra nyú­ló indoklás után bejelentették, minden verdikt ellen fellebbez­nek a bűnösség megállapításá­ért, így az ítélet nem jogerős, s az ügy a Fővárosi Bíróság Kato­nai Tanácsán folytatódik A vád­lottak és védőik természetesen tudomásul vették az ítéletet. Az pertől különválasztott két vád­lott ügyét gyógyulásuk után tárgyalja a törvényszék katonai tanácsa. ■ Vas A. MEGYEI KÖRKÉP Javuló kóriiázi egyensúlyéraet ász-számok A Kaposi Mór 325 millióra csökkentette a tartozását Ismét felmentette a törvényszék a kosarasok ©(ügyvezetőjét A kaposvári kórház az el­múlt évek konszolidációs forrásai és takarékossági intézkedései révén sokat csökkentett az adósságán. Az intézmény azonban még mindig alulfinanszírozott. Ez az ÁSZ-jelentésből derül ki. Balassa T. Húsz kórház, közte a kaposvá­ri 2009-2012. közötti pénzügyi egyensúlyát mérte meg, s tette közzé terjedelmes dolgozatban a vizsgálatok tapasztalatait csütör­tökön az Állami Számvevőszék (ÁSZ). A Semmelweis Tervben megfogalmazott kiemelt felada­taihoz mérten a Kaposi Mór Ok­tató Kórház alulfinanszírozott: ezt írta az ÁSZ-jelentést értékelő válaszában Moizs Mariann. A fő­igazgató javasolta, a számvevők tegyék hangsúlyossá az általá­nos részben: legyen feladatará­nyos a támogatás, biztosítsák a sürgősségi ellátás finanszírozá­sát, és rendezzék a nagy értékű eszközök pótlásának, amortizá­ciójának évtizedes megoldatlan­ságát. A főigazgató az ÁSZ egyik megállapítását értékelve jelezte: az intézmény újabb és újabb lik­viditási-racionalizálási progra­mokat, konszolidációs tervet ké­szített. A vizsgálat ezt a gondola­tot belefogalmazta az értékelés­be, de maradt a megjegyzés: a konszolidációs támogatásokhoz nem készült intézkedési terv. Ka­posvár egyébként 2010-ben 555 milliós, 2011-ben 360 milliós tá­mogatást kapott, és a felhaszná­lást egy másik hatóság ellenőr­zése rendben találta, visszafize­tési kötelezettséget nem állapí­tott meg. A saját működési bevételek 2009-2011 között növekedtek. A három évben több mint hatmil- liárd forint volt ez, ebből ötmilli- árdot az intézmény gyógyszertá­rának működéséből származott. Emellett a fizetős ellátások köré­nek bővítése nyújtott bevételt, a térítésköteles egészségügyi szol­gáltatásokra gazdasági társasá­got alapított a kórház. A személyi kiadások összege 4,8 milliárdról 4,4 milliárdra csökkent 2011-re. A változást a műszak és élelme­zés körének szűkülése, a betöl­tetlen álláshelyek növekedése eredményezte. A konszolidáció ellenére a lejárt szállítói tarto­Látlelet az egészségügyről. A kórházakat vizsgálta a számvevőszék zás a 2009-es 117 millióról 2010 végére 875 millióra emelkedett, majd 2011. végére 808 millióra csökkent. Tavaly nyáron a lejárt szállítói tartozások összege 325 millió volt. Az ÁSZ-jelentés megállapítja, a kórházak helyzete 2010 után kedvező irányba változott a tel­jesítményarányos támogatás-nö­vekedés, a bevételek gyarapítá­sára és a ráfordítások csökken­tésére irányuló intézkedések, valamint a konszolidáció hatásá­ra. De ezek nem voltak elegendő­ek ahhoz, hogy a kórházak teljes körénél megteremtsék és bizto­sítsák a gazdálkodás pénzügyi Erősítik a marcali kórház szerepét az első olyan sajtótájékoztató volt Marcaliban, amelyet az egyesített Kaposi Mór és a marcali kórház vezetése tar­tott. Moizs Mariann, a Kaposi Mór kórház főigazgatója el­mondta: hosszú folyamat után 2013 február elsejével megtör­tént a Kaposi Mór Oktató Kór­ház és a Marcali Kórház-Ren­delőintézet hivatalos integráci­ója. Az új kórház a neve válto­zatlanul Somogy Megyei Kapo­si Mór Oktató Kórház, aminek a tizedik, de egyik legfonto­sabb telephelye a marcali. Mo­izs Mariann bejelentette: már­cius 1-vel, a marcali telephely szakmai vezetőjének Ács Zol­tán főorvost nevezte ki orvosi­gazgatóhelyettes munkakör­ben. Az ápolási igazgatóasz- szonynak is lesz egy marcali helyettese, akinek a személyé­ről később döntenek.- A MARCALI KÓRHÁZNAK 302 munkatársa van, ebből mintegy negyvenen tartoznak a gazda­sági ellátáshoz. Az 6 főnökük Szentgróti József gazdasági igazgató. Majer István marcali gazdasági igazgató mandátu­ma február 28-án lejárt, vele még tart az egyezkedés - foly­tatta Moizs Mariann, aki hoz­zátette azt is: mindenképpen erősíteni kívánják a marcali te­lephely szerepét, ami szerint jól körvonalazható, hogy elsősor­ban a sürgősségi ellátáson ala­puló erős marcali intézmény lesz. VIGMOND ERIKA egyensúlyát. A likviditási prob­lémák és a fizetési késedelmek fennmaradtak. A gyógyító-meg­előző ellátások támogatása re­álértéken 3,2 százalékkal csök­kent ebben az időszakban. Az egyensúlyt egy sajnála­tos tényező is javította: az en­gedélyezett álláshelyekhez ké­pest évente átlagosan 8,6 szá­zalék (1692) munkaerő hiány­zott, ami 2012. első félévére el­érte az 1800 betöltetlen álláshe­lyet. A pénzügyi helyzetét javí­tó körülmény az egészségügyi ellátásban kockázatot jelent, ír­ja az ÁSZ. A munkaerő-fluktu­áció adata is beszédes: 2011-ben a dolgozók több mint egynegye­de kicserélődött. másodjára is felmentette a csalás vádja alól a Kaposvári Kosárlabda Klub Kft. korábbi ügyvezetőjét a Kaposvári Tör­vényszék tanácsa, mely így is­mételten megváltoztatta az el­sőfokú bíróság ítéletét. Az elő­ző, tavaly márciusi másodfokú verdiktet a Pécsi ítélőtábla de­cemberben hatályon kívül he­lyezte, s új eljárásra kötelezte a törvényszéket. Mely csütörtöki ítéletében ismét csak számvi­teli fegyelem megsértése miatt marasztalta el a korábbi sport­vezetőt, akit 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélt. A kaposvári bíróság egy 2008. őszi tízmilliós kölcsön felvétele miatt állapította meg a csalást, mivel úgy vélte, a vádlott megtévesztette a köl­csönadót, hiszen tudta, nem lesz lehetősége visszafizetni a pénzt. Ezzel szemben a törvény­szék szerint az elsőfokú bí­róság részben megalapozat­lan tényállás, hiányos és egy­oldalúan értékelt bizonyíté­kok alapján helytelen követ­keztetéseket vont le, s indoka lása iratellenes megállapítást is tartalmazott. A grémium ezért részbizonyítást rendelt el, mely igazolta, hogy az omi­nózus egyeztetés résztvevői jelentették a garanciát a sér­tett számára. A törvényszék szerint a megbeszélés résztve­vői a fideszes önkormányza­ti képviselő kivételével meg­erősítették, mi is történt va­lójában az egyeztetésen, mi volt a szerepe a képviselő­nek, s ő mit ígért - ez győz­te végül meg a sértettet. A má­sodfokú bíróság megállapítot­ta, az elmaradt visszafizetés sem a vádlott hibája, hiszen nem tudhatta, hogy hamaro­san kettős ügyvezetése lesz a klubnak, s ekkortól nem lesz valódi döntési joga. Utóbbit azzal is igazolva lát­ta a törvényszék, hogy más szponzori pénzek felhaszná­lását is be kellett mutatni az önkormányzatnak, s egy köz­gyűlési jegyzőkönyv is meg­erősítette, a városháza komoly ráhatással volt a klub műkö­désére. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség a bűnösség megálla­pításáért és súlyosbításért fel­lebbezett. ■ A. V. Unikális képzés az egyetemen oktatás Patkolókovácsokat tanítanak Kaposváron Nyereségvágyból ölték meg az idős asszonyt Jelenleg Magyarországon kizá­rólag a Kaposvári Egyetem (KE) képez patkolókovácsokat.- Az OKJ-s szaktanfolyam 2012 novemberében már a har­madik alkalommal indult az egyetemen 15 fővel - tájékozta­tott a KE vezetése -, akik először a világhírű francia patkolóko­vács, Denis Leveillard kétnapos mesterkurzusán vehettek részt. Folyamatos az érdeklődés a szak iránt még a környező országok­ból is, egy hallgatónk Romániá­ból érkezik a konzultációkra. A mostani csoport három félévben tanulja a szakma elsajátításához szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket elismert oktatók irá­nyításával. ■ Márkus Kata Novemberben már harmadik alkalommal indult patkolókovács-képzés A megyei rendőr-főkapitány­ság nyereségvágyból elkövetett emberölés megalapozott gyanú­ja miatt indított eljárást két gya­núsított ellen még 2011. decem­berében, mindketten előzetes­ben várnak a tárgyalásukra.- Balatonszabadi-Gamásza- pusztán részben ruha nélkül, a fején sérüléssel, holtan találták otthonában a 62 éves egyedül élő K. Zs.-t - tájékoztatott a fő- kapitányság sajtóosztálya. - Az adatgyűjtés során kiderült, az­nap éjjel az idős asszony segít­ségért kiabált, a lakása felől du­lakodás hangja hallatszott. A nyomozás és a tanúkihall­gatások után felmerült a gya­nú, hogy Budapestről érkeztek az elkövetők, ugyanis a gyil­kosság előtt egy szomszédhoz a fővárosból érkeztek rokonok: a lánya és annak élettársa. Kide­rült, tíz nappal korábban, majd nem sokkal a bűncselekmény előtt is hasonló módszerrel kö­vettek el rablást, így elrendel­ték előzetes letartóztatásukat. A bizonyítékok és a szakértői vélemények alapján megállapí­tották, hogy a páros ment be az idős nő házába, s a férfi bántal­mazta az asszonyt, aki a hely­színen elhunyt. A duót nyereségvágyból elkö­vetett emberöléssel gyanúsítják, s ügyüket a rendőrség vádeme­lési javaslattal továbbította a me­gyei főügyészségnek. ■ M. G.

Next

/
Thumbnails
Contents