Somogyi Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-22 / 68. szám
2013. MÁRCIUS 22., PÉNTEK 5 MEGYEI KÖRKÉP Tudjuk, érezzük a nyomort elfogadás Munka nincs, a kevés eloszthatóból alig jut a cigányságnak A társadalom alján vannak, sokuk mégis megpróbál emberként élni Csúszik a sztrájk, szorít az idő, egyre dühösebbek a pedagógusok ► Folytatás az 1. oldalról A bíróság szerint a PDSZ nem jelölte meg a sztrájk konkrét idejét, célját, helyszínét, s nem csatolt sztrájkfelhívást sem. A szak- szervezet a héten kezdte volna a munkabeszüntetést, ám addig nem hirdetett pontos időpontot, míg a bíróság nem mondja ki: a közoktatásban dolgozók nem kötelezhetők az elégséges szolgáltatás biztosítására, illetve elfogadja, tankerületenként legalább egy intézményt kijelölnek, hogy gondoskodjon a gyerekekről - Jellemző, hogy felperesként nem kaptunk végzést, így pontosan nem is tudjuk, mi áll benne- felelte megkeresésünkre Nagy Erzsébet, a PDSZ Somogyért is felelős régiós vezetője.- A törvényszék a távirat irodát értesítette, s azt hiszem, jogállamhoz nem illő helyzet, hogy a bíróság a sajtón keresztül üzen. Nem igaz, hogy hiányos volt a keresetünk, hiszen mellékletben becsatoltuk az említett dokumentumokat. A bíróság akarva-aka- ratlan a kormány időhúzásos taktikáját támogatja. Természetes, hogy így nem kezdjük el a sztrájkot, hiszen senkit sem akarunk bevonni egy jogellenes akcióba. Nagy Erzsébet hozzátette, nehezíti helyzetüket, hogy a jövő héten kezdődik a tavaszi szünet, majd jön az érettségi-időszak, amikor a gyerekek érdekében nem akarnak a tanárok sztrájkolni. ■ A. V. ► Folytatás az 1. oldalról- A cigány közösségek a hierarchia legalján vannak, mégis megpróbálnak emberként élni és nem keresnek bűnbakot- fogalmazta meg Balogh Imre, a megyei cigány önkormányzat elnöke. - Foglalkoztatási lehetőség egyre kevesebb, a munka- nélküliség egyre nagyobb méreteket ölt, a munkahelyek, ahová eddig felvették őket, most bezárják a kapukat, és a kevés oszthatóból is ezek a közösségek kapják a legkevesebbet. A szociális helyzet drámaian romlik, és a munkahelyi diszkriminációval egyre sűrűbben találkoznak.- Ttidni kell, hogy mik azok a pontok, amiben nekünk is változni kell, és azt is, hogy a közösségen belül melyek azok a normák, melyeket tisztességgel be kell tartani - mondta az elnök. - Hiszen csak akkor várhatjuk el, hogy minket is elfogadjanak. Koltai Dénes, Somogy tiszteletbeli cigányvajdája arról beszélt: rengeteget tud ártani az egyik kultúra a másiknak egyetlen cselekménnyel is, mint például a veszprémi brutális gyilkosság, vagy az előre megfontolt, rasszista indokokkal elkövetett bűncselekmények. - Tolerancia az is, hogy tudomásul vesszük-e, hogy ebben az országban nem csak magyarok, hanem cigányok is élnek, románok, szlovákok és mások - hangsúlyozta. - A tolerancia rendkívül bonyolult dolog, melyben a kérdés csak az, hogy milyen ezeknek a kisebb csoportoknak a belső viszonya és milyen a többségi társadalom hozzáállása.- Hogyan lehet a toleranciát növelni az emberekben’ Egy módszer az lehetne, ha elfogadnánk, hogy vannak olyanok, akik lassabbak és másként gondolkodnak; hogy a gyerekeket Hatszáz könyv romáknak A klebelsberg Középiskolai Kollégium 2013. februárjában könyvgyűjtést kezdeményezett a hátrányos helyzetű gyermekek, felnőttek megsegítése érdekében. - Ezt a Nemzetközi Könyvajándék Napja alkalmából tettük - jelezte Huj- ber Tamásné, a Klebelsberg Tehetségpont szakmai vezetője. - Felhívásunkra kollégista tanulóink, családjaik, ismerősök, a kollégium külső támogatói valamennyien megmozdultak, és több, mint 600 könyvet gyűjtöttek össze. Ezek gyermekkönyvek, szépirodalmi művek és szórakoztató irodalom vegyesen. A gyűjteményt átadtuk a Napkerék Egyesület által szervezett, Gigén megrendezésre került A cigányság Világnapja ünnepség keretén belül a Csö- kölyi Romákért Egyesület részére. nem elkülönítve gyógypedagógiai intézményekben kellene tartani, mert eltérőek magatartásban, viselkedésben, nehezebben tudnak tanulni, mert szerintem az egészséges gyerekeknek is meg kell tanulniuk, hogy létezik ilyen ember is. Az egy hetes programsorozaton gyermekprogramok, filmvetítések, könyvbemutató és labdarúgó torna is várja mind a roma, mind a többségi magyar társadalom tagjait. ■ Jeki Gabriella JOGÁSZ VÁLASZOL Nem kell két országban járulékot fizetni Egy másik EU tagállamban élek és dolgozom. Külföldön bejelentett munkaviszonyom van, így külföldön rendelkezem társadalombiztosítással. Kérdésem, van-e a magyar hatóságok felé bármilyen bejelentési kötelezettségem, hogyan alakul a hazai társadalombiztosításom? Tisztelt Kérdező! A kötelező egészség- biztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. tv. 80. §-a (5) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik: Ha az uniós rendeletek vagy a Magyarország által kötött nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozó személy, valamint a Tbj. 11. §-a a) pontjának hatálya alá tartozó magyar állampolgár TA1 számmal rendelkezik, köteles a külföldön, illetve a nemzetközi szervezet szociális biztonsági rendszerében létrejött biztosítását és annak megszűnését 15 napon belül bejelenteni az egészségbiztosítónak. HIRDETÉS Más EU tagállamban való munkavállalás esetén a magyar állampolgárok is az adott tagállamban válnak biztosítottá, így a magyarországi TB jogviszony megszűnik, TÁJ számuk passzívvá válik. A jogszabály értelmében a külföldi munkavállalásról, illetve a más tagállamban fennálló biztosítotti jogviszonyról bejelentést kell tenni a Kormány- hivatalok egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervei (volt regionális egészségbiztosítási pénztárak) vagy az OEP nyilvántartási főosztálya felé annak érdekében, hogy az EGT valamely tagállamában dolgozó személy Magyarországon a járulékfizetés kötelezettség alól mentesüljön, illetve elkerülje a kettős járulékfizetést. A bejelentéshez szükséges nyomtatvány az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) honlapjáról letölthető. § SZÉCHENYI TERV Jogi problémái vannak? A Jogpont+ hálózat ingyenes jogi segítséget nyújt munkavállalóknak, kis- és középvállalkozásoknak munkajog, társasági és cégjog, társadalombiztosítás, családjog, közigazgatási jog területén. www.jogpontplusz.hu www.munkastanacsok.hu +(361)2004276 (^RONT' Fertőzött kukorica került Ismét útjára indul a Szabadi vadetetőkbe? önbizalom1 program mérgezett állatok Fertőzött kukoricára lelt a környék több vadetetőjében is egy balaton- szabadi gazda, a problémát egyebek között a helyi jegyzőnek is jelezte. A lapunknak nyilatkozó gazda azt állítja, hogy a megromlott kukorica méreggel, toxin- nal telített, amit a penészgomba termel, márpedig az etetőkbe kitett kukoricán jól látható a fehér penész, felvételeket is készített róla. A gazdálkodó úgy véli, ha a vadak nem is eszik meg a fertőzött eleséget, a madarak igen, s azok rögtön is el is pusztulnak. Bejelentést tett a vadászati, valamint a környezetvédelmi hatóságnál is, de azok elhárították az illetékes1 séget, a helyi jegyző sem sokat tud tenni, hiszen nem lehet nyomon követni, honnan származhat a penészes kukorica. Egy lapunk által megkérdezett természetvédő aktivista szerint a tapasztalatok szerint a szárnyasokra, különösen az egerészölyvre a rókák ellen kitett mérgezett húsok veszélyesek inkább, amelyik madár abból fogyaszt, az azonnal elpusztul. ■ F. 1. program Ismét útjára indul a Cseppnyi Önbizalom Kontinen- cia Betegedukációs Program. Célja, hogy felmérje a vizelettartási zavarban szenvedők számát, és tájékoztatást adjon. Az idén országosan csaknem 200 háziorvosi praxisban fogadóórák keretében mérik fel a megjelentek érintettségi és infor- máltsági szintjét. A fogadóórák március és április hónapban Somogy megyében összesen nyolc helyszínen zajlanak, Kaposváron kívül Jutában, Lábodon, Nagybajomban, Osztopánban és Somogyváron. ■ M. K. PROMÓCIÓ Hannibál Tanár úr. „Elvtársak és fajvédők cserélődnek, a butaság örök. A buták csapatba verődnek, a buták szavalnak és ordítanak, a buták trappolva menetelnek” A Hannibál tanár úr ősbemutatója, a film után először, ma este a Csikyben. A premier közönségét A Szent Benedek Borház köszönti JEGYZET SZŰCS TIBOR Dózsák háborúja könnyebb lenne, ha látnánk az ellenséget, s az lenne a legideálisabb, ha külföldi lenne. Osztrák, török, vagy tatár, de talán a legjobb a román lenne, romániai szlovák. Amelyik ellopja a földet, elveszi a somogyi gazdáktól is a megélhetést azzal, hogy az elliberalizált nemzetközi jogösvényeken karvalytőkéjükre hányhatták legszebb termőinket, a drága, délibábos ugart. Ahol évtizedekre nem tűnhet fel az ellen, csak a csend beszélhet, s ahol azt suttogják: magyar nagygazdálkodóknak játsszák át a helyiek földjeit. a megfenyegetett bábo- nyi gazdák látták előre, mi jár nekik, ha kinyitják a szájukat, és nem suttognak tovább. Igen, pontosan. A szájukon kívül semmi. A húsz éve általuk használt földön, melyre nem kicsiny családi gazdaságot építettek, más lett a birtokos. Annyi változott csupán, hogy eredmény- telenítették a nagy beszéd miatt az előre látható győztes pályázatot és kényszerhasználatban - jóval kedvezőbb feltételek mellett - átjátszot- ták másoknak. Tehát a bá- bonyi földek nem lettek azo- ké a bábonyi gazdáké, akik művelik. országos a jelenség ma, de történelmileg abszolút nem újdonság. A király is azoknak osztott nemességet, rangot és földet, akik a hűek voltak hozzá és trónját szavatolták a visszacsorgó jövedelmekkel. Az más kérdés, hogy mindig akadt, aki ha nem lehetett is, de ellenállt, hiszen a végén mindig a tisztességes, boldogulni akaró fizetett mindenért. Nem változott semmi itt, kár lenne hajtogatni, merániak és labancok sem kellenek, csak be kellene látni: ellopja a magyar a magyartól a földet, ez benne a nemzeti; a kormány, ami mindezt lehetővé teszi, legfeljebb pántlika lehet az új földtörvényével együtt. Visszaüthet a jogalkotási dömping ► Folytatás az 1. oldalról Vihart kavart a kormányfő is, aki botrányosnak nevezte a bíróság rezsicsökkentéssel kapcsolatos ítéletét, és Navracsics Tibor miniszter is, amikor kérte a bírósági gyakorlat felülvizsgálatát, miután enyhítettek a meggyilkolt kézilabdázó gyilkosainak ítéletén. Darák Péter mindkétszer kiállt a bírói függetlenség mellett, s nem elképzelhetetlen, hogy a Kúria elnöke - aki szintén elfogadta a szervezők, a megyei igazságügyi és közigazgatási vezetők, valamint Kaposvár meghívását - erről is beszélni fog pénteki előadásában. ■ A. V. É 1 á á