Somogyi Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-20 / 66. szám

8 2013. MÁRCIUS 20., SZERDA ÉLETMÓD - MŰSOR Fogadjunk örökbe elhagyott kutyát, megkapjuk hozzá a mikrochipet a városokban kóborló álla­tok összegyűjtése és sorsának szakszerű rendezése közbizton­sági és közegészségügyi szem­pontból is nagyon fontos. Az állategészségügyi szolgálatok telepein szép számmal állnak rendelkezésre férőhelyek - bár nem elég számban - a kóbor, illetve leadott állatok elhelye­zésére. Minden ide bekerülő kutyát az életkorának megfe­lelő oltással látnak el. Féregte- lenítik is őket. Ezek az állatok valamennyien gazdára várnak. Örökbeadáskor minden állat megkapja a kötelező mikro­chipet. Fontos azt a szabályt is ismerni, hogy a befogott ku­tyákat 15 napig csak eredeti gazdájuk viheti haza, akinek a tulajdonjogot igazolnia kell, oltási bizonyítvánnyal, mikro- chippel. A gazdájuk által leadott álla­tok már bekerülésük napján, azonnal örökbe adhatók. ■ Oltást is kapnak a menhelyen Autónk elé ugrik az állat balesetveszély A pillanat tört része alatt megtörténhet a baj Tavaszidőben megzavarhatja a kirándulást egy váratlan autós baleset: például ha hirtelen autónk elé ugrik egy állat, és hiába fékezünk. Mindenképpen segítsünk a sebesült négylábúnak. AS-összeállítás Országúton, városban egyaránt érvényes, hogy állatbalesetnél hívhatunk állatmentő szerve­zetet, sőt általában a rendőrsé­get és a biztosítót is értesíteni kell. Akár nagytestű vadat, akár kisméretű háziállatot gá­zoltunk el, fontos a helyszín biztosítása. Húzódjunk le az autóval az útról, helyezzük ki az elakadásjelzőt, sötétben vi­lágítsuk ki a kocsit, vegyünk fel láthatósági mellényt. Helyezzük takaróra vagy kabátra a pórul járt állatot, vi­gyük le az úttestről. A gyak­ran sokkos állapotban lévő sérült a fájdalom miatt harap­hat, karmolhat, ezért legyünk óvatosak. Előfordulhat, hogy az autóban is kár keletkezik. Amit később nagyobb eséllyel tudunk rendezni, ha találunk a helyszínen szemtanút, és a történtekről jegyzőkönyvet ké­szítünk. Ha ismert a négylábú tulajdonosa, úgy ő a felelős, és közvetlenül tőle követelhetjük a kár megtérítését. Ha a gaz­dának van lakásbiztosításhoz Balesetnél a tulajdonost, vadállatoknál a vadásztársaságot is értesíteni kell. A károk megtérítése nehéz menet kapcsolódó felelősségbiztosí­tása, amely az állattartásra is kiterjed, akkor a biztosítása terhére - jó eséllyel - a teljes kárunk megtérül. Számos cas- co-biztosítás is fedezetet nyújt­hat. Ám ha gazdátlan állatot ütöttünk el, sajnos kevés az esély kárigényünk érvényesí­tésére. Akkor is hívjuk ki a rendőr­séget, ha vadállatot gázoltunk el. A helyszínelés dokumen­tumai, fotói fontos szerepet Segíthet a gépkocsira szerelt vadriasztó síp FIGYELMEZTETŐ JEL, ha az Utat sáros vadnyomok keresztezik, de ott is számíthatunk vad fel­bukkanására, ahol az út két szélét erdő, mocsár, nádas sze­gélyezi. Ilyen helyen - a lehető­ségeknek megfelelően - érde­mes az út közepére húzódni. Az autóra szerelt vadriasztó síp is segíthet elkerülni a balesetet. ha mégis elénk ugrik egy állat, ne rántsuk el a kormányt, in­kább teljes erőből fékezzünk, tartsuk erősen a kormányt, és ha nem lehet elkerülni, a kiseb­bik rossz, ha elütjük a vadat. játszhatnak a kártérítési igé­nyek alátámasztásában. Érte­sítsük a helyi vadásztársaságot, nekik kell átadni az elütött álla­tot. Jelezzük biztosítónknak az esetet. A casco mellett fedezetet nyújthat a kgfb is, ha kiegészí­tő biztosításként választottunk hozzá vadkár-biztosítást. A balesetben a kocsi uta­sai is megsérülhetnek. Ekkor a betegápolás miatt keletkező kárt fedezheti a casco mellé kötött balesetbiztosítás. Az au­tó javítási költségének önrésze bennünket terhel, ezért később menjünk el a vadásztársaság­hoz. Ha nem tudunk megegyez­ni, próbálkozhatunk perrel is. Az alábbi szervezetek segíthetnek balesetnél ORSZÁGSZERTE MŰKÖDNEK állat­védő szervezetek ( menhelyek, melyek segítséget nyújtanak, ha balesetet szenved az állat. Ha a baleset Budapest köz- igazgatási határán belül tör­tént, és gazdátlan kóbor ebet, macskát ütöttünk el, hívjuk a Fővárosi Közterület-felügyele­tet. Ha másutt ütünk el kutyát, macskát, a balesethez hívjuk a környéken működő állatvédő szervezetet, de az önkormány­zattól is kérhetünk segítséget. Természetesen saját költsé­günkre magunk is bevihetjük kórházba a sérült állatot. Az ön­■ Magunk is elvihetjük a sérült állatot a közeli kórházba, ha meg tudjuk oldani a szállítást kormányzatot vagy a gyepmes­tert kell értesíteni, ha az állat nem élte túl az ütközést. Segítő szervezetek: Orpheus Állatvé­dő Egyesület, országos, Orszá­gos Állatvédőrség, Kutya-Se­gélyszolgálat, Budapest, Váci­kai Cerberus Alapítvány, Paks, Mentsvár az Állatokért Ala­pítvány, Bács-Kiskun megye, Egri Állatmenhely, Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egye­sület, Fekete István Állatvédő Egyesület, Szombathely, Zemp­lén Gazdátlan Állataiért Alapít­vány, Sátoraljaújhely, Gyulai Állatvédő Egyesület, Tolna-me­gyei Állatvédő Alapítvány. ■ n A i Wt iraTgTfí.mffTBrVP»:1 Cl ti 11 u) UM.WilHllKt^Ákl TZTZZWm I Tve^pHHHHH I vTvs^j^PPHH dunTt^^HHH I sPE>Trmnv^^BBB 6.05 Jó reggelt, 6.55 Mokka © 5.20 Hajnali gondolatok 13.20 Animália © 5.55 Gyilkos sorok © 8.3CT Híradó 6.00 Mindentudás 9.35 Az űridomár skacokl© | 9,20 Stahl konyhája® 5.23 Az este (ism.) 13.45 A Nyereg klub© (am. krimisorozat, VII/21-22.) 8.35 Angyali érintés (ism.) I Egyeteme (2 rész) ® (amerikai kalandfilm, 2001) 7.35 Híradó Reggel 9.25 Babapercek® 5.55 Ma reggel 14.10 Az idő kalandorai © 8.05 A nagy házalakítás © 9.25 Táncvarázs 8.10 Világ a város alatt © 11.45 AMidsomer 8.10 Minden reggel © 9.30 TeleShop 9.00 India - Almok útján © 14.35 H20: 9.05 A hentes felesége © 10.20 Közlekedés XXI. 9.05 Tények gyilkosságok 10.00 Top Shop 10.30 Astro-Világ 9.50 Rex felügyelő (ism.) © Egy vízcsepp elég © (am. rom. vígjáték, 1991) 10.45 Kiskirályok (ism.) © a tányéron (2 rész) ® (angol krimisorozat) 11.50 Asztroshow 11.30 Árva angyal © 10.40 Család-barát I 15.00 Az idő kalandorai© 11.10 Adadus® 12.00 Híradó. Időjárás 10.15 Gyűjtögetők® 13.40 Columbo 12.50 Reflektor Reggel 12.00 Titkok hálójában © 12.01 Híradó délben 15.25 Lizzie McGuire © (am. vígjátéksorozat, IV/4-5.) 12.10 Vers 11.15 Furcsa evők® (amerikai krimisorozat) 13.05 Trendmánia 13.00 Doki© ( Benne: Sporthírek, Időjárás \ 15.50 Animália © 12.10 Egy kapcsolat 12.25 Hungária Kávéház © 12.25 Az ismeretlen 15.15 SwampShark 13.40 Éjjel-nappal 14.00 Tények Délután 12.25 Hrvatska Krónika 16.15 Sandokan© szabályai© 13.00 Kívánságkosár Amazónia© - A gyilkos cápa Budapest® I 14.55 Walker, a texasi kopó 12.55 Ecranul Nostru 16.40 Raju, a riksa (am. vígjátéksorozat, VI/1.) 15.00 A világ metrói j 13.30 A természet (amerikai horror, 2011) 14.35 Fókusz (ism.) © | 15.55 Amit a szív diktál © 13.25 Párizsi j 16.50 Blinky Bili 12.40 Jóbarátok© 15.50 Néprajzi értékeink | legnagyobb csodái © 17.00 Időzsaru 15.20 Bűnös szerelem© 16.55 Csapdába csalva© i helyszínelők (ism.) © 17.15 Caillou (am. vígjátéksorozat, VII/16.) 16.00 Mesélő cégtáblák 14.35 Állati (am.-japán akciófilm, 1994) P3 16.20 Riválisok® 17.55 Update konyha© 14.15 Útravaló 17.40 Kérem a következőt 13.10 Szívek szállodája © 16.30 Térkép® kalandok 3D-ben © 19.00 Columbo O (mexikói sorozat, 91.) 18.00 Aktív ®r 14.30 ízőrzők 17.50 Benjámin, az elefánt 14.05 Éden Hotel® 17.00 MacGyver© 15.15 Állati rekordok© (amerikai krimisorozat) CG 17.20 A gyanú 18.30 Tények 15.05 Boston Legal 18.20 Magyar népmesék 15.10 Nyomtalanul 17.45 Hej páva, hej páva 16.20 Élet Elfelejtett hölgy tp árnyékában© 19.15 A 40 milliós játszma - Jogi játszmák © 18.25 Mesebolt Belgiumban© 18.00 Híradó ! az emberek után © 21.00 Halálos kitérő 2.© g 18.30 Híradó 20.00 Családi titkok © 15.55 A szenvedélyek 18.50 Maja, a méhecske (belga krimisorozat, I/8-9.) 18.20 Dunasport j 17.15 Tények (am.-kanadai horror, 2007) ” ! 19.15 Fókusz© | Közben: ' lángjai© 19,15 Nils Holgersson 17.00 Sztárkoktél 18.30 Közbeszéd l a tányéron (2 rész) © Fsz.: Erica Leerhsen, 19.50 Éjjel-nappal Skandinávlottó sorsolás 16.40 Rex felügyelő © csodálatos utazása 17.05 Acélszemély® 19.00 Angyali érintés ® 18.20 Gyűjtögetők® Texas Battle, Henry Rollins Budapest® 21.00 Jóban Rosszban® 17.30 Híradó 19.40 Eszes Jess (am. akciófilmsorozat, 1/12.) (amerikai sorozat) Dennis és Nadine 22.55 X-akták: (magyar sorozat, 27.) j (magyar sorozat, 2105.) 17.40 Ridikül © 19.50 Gyerekhíradó 18.00 A nagy házalakítás® 19.45 Hej páva, , valamint Maiinda és Erin Hinni akarok© 20.45 Barátok közt© 21.35 Sherlock 18.30 Maradj talpon!® 20.00 Híradó, Sporthírek 19.00 Szívek szállodája © hej páva (ismétlés) 19.20 A természet (am.-kanadai sci-fi, 2008) (magyar sorozat, 6431-32.) ésWatson© 19.30 Híradó este 20,35 Családom és egyéb 19.55 Jóbarátok© 19.55 Glóbusz© legnagyobb csodái © Fsz.: Dávid Duchovny, Fsz.: Szóke Zoltán, (amerikai krimisorozat, 9.) 20,15 Bosszú © emberfajták® (am. vígjátéksorozat, VII/17.) 20.55 Hírek 20.25 Az ismeretlen Gillian Anderson, Ábrahám Edit 22.35 Frizbi 21.05 Életművész® (am. vígjátéksorozat, 24/24.) 20.20 Sztárkoktél 21.00 Dunasport Amazónia© Amanda Peet 21.30 Szulejmán© Hajdú Péterrel © 22.00 Az este 21.00 Pasta© 20.25 Két pasi 21.15 Az isteni Diego© j 21.30 A legpusztítóbb 1.00 Halálos kitérő 2.® (törők sorozat, 11.) | Közben: Kenósorsolás 22.35 Summa j (dél-koreai sorozat, 20/3.) - meg egy kicsi © (argentin-spanyol film, 2007) [ katasztrófák© (am.-kanadai horror, 2007) 22.50 Házon kívül ® 23.45 Én is karcsú vagyok 23.05 Múlt-kor © 1 22.05 Találkozópont (am. vígjátéksorozat, 1/10-11.) 22.45 Kultikon © ' 22.30 Élet Fsz.: Erica Leerhsen, Texas 23.25 Reflektor® 0.15 Update konyha (ism.) 23.35 Híradó 23.00 Maradj talpon! © 21.25 Veszélyes vizeken © 23.00 Beavatás® az emberek után © Battle, Henry Rollins, 23.35 A másik én © : 0.20 Tények Este, 23.50 Boston Legal 23.55 Ridikül (amerikai thriller, 1994) 23.20 Koncertek ! 23.30 A döntő 48 óra © Daniella Alonso (am.-ausztrál thriller, 2007) , 0.55 Astro-Világ Éjjel j - Jogi játszmák (ism.) © 0.40 Családom és egyéb 23.45 A célszemély (ism.) © az A38 hajón 0.30 Nyomozónők 2.55 SwampShark Fsz.: Jodie Foster j 2.00 Álomcsapat ; 0.35 Család-barát (ism.) j emberfajták© 0.45 Frequency (ism.)© 0.10 Vannak vidékek j - Gyilkossági ügyek © - A gyilkos cápa (ismétlés) ......I.....................................I....................................\....................................I.................................................................................................................i........................................................................... 15 .20 Bűnös szerelem 14.55 Walker, a texasi... : 15.55 A szenvedélyek... 13.45 A Nyereg klub ^ 14.05 Éden 15.00 A világ metrói ” 2130 A legpusztítóbb... j 17.00 Időzsaru ' ' ............................................................................... ...................................... ............................................................................... ........................................................................................................................ 13 .00 A gyanú árnyékában 14.00 11.30 Családi titkok © 12.30 Co-1 11.30 Gyógyhír (ism.) ® 12.00 í 13.30 A Rózsaszín Párduc (ame- 12.00 Fieszta (ism.) HD 13.00 ! 11.55 Déli híradó 12.10 Televí-j 9.00 Állítólag 10.00 Licitvadá- 17.55 Frissen, gyorsan, egysze­Talizmán 15.00 Szalamandra lin és Justin tuti lakástippjei ® Déli híradó 12.45 Televíziós vá- rikai vígjáték) ® 15.40 Ásó, ka- Sportverda(ism.)HD 14.15 NBA. ziós vásárlás 12.25 Fórum (is- szók 11.00 Amcsi fegyverek rúen! ® 18.25 Jamie30 perces K 16.00 Több mint testőr 16.55 Ba- 13.25 Álomház 14.20 Seherezá- sáriás 13.05 Lapzárta (ism.) pa, nagykaland (amerikai vígjá- Oklahoma City Thunder-Denver métlés) 12.55 Televíziós vásár- 12.00 Aranyláz Alaszkában 13.00 kajái ® 18.55 Vacsora Partik ® O rátok közt 17.30 Szeress most! dé ® 15.20 Csapdába csalva® 13.30 Paletta (ism.) 14.05 Veti- ték) ® 17.30 A testőrök vissza- Nuggets HD 16.15 Fieszta-*- HD lás 15.00 Profit (ismétlés) 15.25 Autókereskedők 14.00 Raktárva- 20.00 James Martin: Bretagne GQ 18.30 A mentalista (am. krimiso- 16.20 Hal a tortán ® 17.20 Jó- tó (ism.) ® 15.00 Híradó 15.30 térnek (angol-fr. kalandfilm) © 16.30 Goalissimo 17.30 Mai hely- Start, Start plusz 16.25 Együtt a dászok 15.00 Hogyan készült? ® 20.30 Wanqwokja ® 21.05 5Q rozat, I/9.) 19.30 Vacsoracsata bán Rosszban 18.00 Tények Retrográd (ism.) 16.05 Ősök tere 19.25 Vörös Szonja (holland- zet HD 17.45 Labdarúgás Liga- biztonságért (ismétlés) 16.55 Vi- 16.00 Ne próbáld ki otthon! 17.00 A la Mode © 21.20 Nigella C 20.30 Forró nyomon ® 21.30 6-kor 18.30 Bűnök és szerelmek (ism.) 16.30 Paletta 17.00 Híradó amerikai fantáziafilm) © 21.00 kupa, elődöntő (élő) 20.15 Arany lághírado 17.10 Fórum 17.55 Hír- A túlélés törvényei 18.00 Állítólag Konyhája @21.50 Jamie 15 per­p*j Segítség, bajban vagyok! 22.30 © 19.35 Las Vegas (2 rész) ® 17.30 Páholy (ism.) 18.00 Híradó Őslények kalandorai (angol so- pillanatok 20.30 Ökölvívás. Ricky adó 18.30 Fórum 18.45 Világhír- 19.00 Licitvadászok 20.00 Rak- ces kajái ® 22.25 Luké Nguyen Barátok közt (magyar sorozat, 20.35 Csapdába csalva 21.40 19.30 Panaszkönyv 20.05 Ráját- rozat) ® 22.00 Az elárult sziget Burns-Miguel Vázquez (ism.) adó 18.55 Híradó 19.25 Egyenes tárvadászok 21.00 Texasi verda- - Mekong ® 22.55 Bili, Sydney 6431-32.) 23.00 Híradó 23.30 Hal a tortán ® 22.40 Elit egység szás 21.00 Híradó 21 21.35 Ikon (amerikai thriller) © 23.55 Acti- 22.30 Póker (ism.) 23.30 Labda- beszéd 20.45 A tét 21.55 Híradó vadászok 22.00 Raktárvadászok szakácsa ® 23.30 Fő az egész­Agymenök 24.00 Életre-halálra (2 rész) ®, 0.40 Családi Titkok 22.00 Híradó 22.30 Lapzárta on Mánia ® 0.25 Egy személyes rúgás. Spanyol bajnokság (ism.) 22.30 700-as klub 23.05 Haza- 23.00lngatlanvadászok 24.00 ség ® 24.00 Gasztroügynök ® 1.00 Vacsoracsata (ism.) 1.40Álomház (ismétlés)® 23.05 Rájátszás (ism.) I ügy (francia fant. film) © Reál Madrid-Mallorca HD húzó 23.55 Híradó 'Autókereskedők 0.30 Piaci capriccio © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának Jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents