Somogyi Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-01 / 51. szám

•• Ütnek az újabb aranyért röplabda mk A tizenhatodik kupagyőzelmére készül a Demeter-egylet Geiger András (szemben) és társai a 2013-as évet is bearanyoznák A Balatonnál kezdődik az idei szabadidősportos futószezon szabadidősport A hagyomá­nyoknak megfelelően idén is a Balatonnál kezdődik a Budapest Sportiroda (BSI) futószezonja. Március 21-24. között rendezik a 6. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaratont, amely számos különféle lehetőséget kínál ar­ra, hogy a vállalkozó kedvűek a magyar tenger partján kezdjük el a 2013-as futószezont. A távok teljesíthetők egyéniben, párban vagy csapatban, és csatlakozni lehet négy, kettő vagy akár csak egy napra is a mezőnyhöz. Az 6. BSI Balaton Szupermaraton keretében négy nap alatt lehet körbefutni a Balatont, összesen 195,4 kilométer várja az iduló- kat. A BSI FélBalaton Szuper- maratonon két nap alatt 95,8 km teljesíthető Badacsonytól Siófokig. Aki maratonnal in­dítana, március 21-én állhat rajthoz a BSI MaratonFüreden. Az ultrafutók bármely naphoz csatlakozhatnak. Az első napon Siófokról indul a mezőny, a cél Fonyódon lesz (46,7 km). Innen rajtol el a második nap (52,9 km) a cél Szigliget. A harmadik napon Badacsonyból indulnak a futók, itt már a FélBalaton Szupermaraton teljesítői is csatlakoznak (43,6 km) Balaton- füredig. A negyedik napon Ba- iatonfüredről Siófokig tartó 52,2 km-es szakasszal zárnak. ■ PÉNTEK KÉZILABDA NB I/B., Nyugati csoport: Haladás VSE-Marcali VSzSE. Szombathely, 18 óra. röplabda Magyar Kupa elő­döntő, férfiak: Fino Kaposvár- Dág. Gödöllő, 16 óra. SZOMBAT asztalitenisz A Kaposvári AC felnőtt amatőr nyílt asztali- tenisz bajnoksága. Kaposvár, Asztalitenisz csarnok, 9 órától. KÉZILABDA NB I., nők: Siófok KC-Galerius Fürdő-Debreceni VSC-FÓRUM. Siófok, Beszédes iskola, 18 óra. Budapest Bank Férfi Liga. Gyöngyös-Csurgói A remények szerint kétszer is - előbb pénteken, majd va­sárnap - útra kel Gödöllőre a Fino-Kaposvár férfi röplab­dacsapata, ahonnan ló-szo­ros kupagyőztesként szeret­ne majd hazatérni. Fenyő Gábor Az előttünk álló három nap­ban (legalábbis a remények és a papírforma alapján) kétszer is útra kel majd a Fino-Kapos- vár férfi röplabdacsapata, az uticél pedig mindkét alkalom­mal Gödöllő. A Magyar Kupa négyes döntőjében az első na­pon, pénteken a két férfi elő­döntőt rendezik. A 16.30 óra­kor kezdődő első találkozón a Demeter-egylet ellenfele az a Dági KSE lesz,-amely a bajno­ki alapszakaszban a második helyen zárt, s fennállása során először jutott be a négyes kupa­döntőbe, utána pedig 19 órakor az idei szezonban még veret­len Kádár Kecskeméti RC a Bp. MAFC-BME Mapei csapatával találkozik. Szombaton a höl­gyek lépnek elő főszereplővé: a házigazda TEVA Gödöllői RC mellett két hagy múltú főváro­si klub, a Vásas-Óbuda és az Aluprof Testnevelési Egyetem SE, továbbá a Budapest Bank KK. Gyöngyös, 18.45 óra. NB II., Délnyugati csoport, férfiak: Rinyamenti KC-Szigetvári KSE. Nagyatád, Városi Sport- csarnok, 18 óra. Kiskunhalasi UKSC-Csurgói KK II. Kiskun­halas, 17 óra. NB III (Somogy, Zala) - az elől állók a pálya- választók: Egerszegi KK-Za- laszentgrót, 18 óra. IZZ SE- GÓ-NA, 13.30 óra. Petőfi SE Fo- nyód-Kadarkúti SzSE, 18 óra. KOSÁRLABDA NB I/A CSOpOrt, férfiak: Kaposvári KK-TOP COP Security Jászberény. Ka­posvár, Városi Sportcsarnok, 18 óra. Békéscsabai RSE együttese al­kotja a mezőnyt. Vasárnapra maradnak az aranymeccsek: a „felvezetést” a 10.30-kor kezdődő férfi ülőröp­labda kupafinálé jelenti, majd 13 órakor jönnek a férfiak, a zárszót pedig 16 órakor a női LABDARÚGÁS OTP Bank Liga. Kaposvári Rákóczi FC-Győri ETO. Kaposvár, Rákóczi sta­dion, 18.30 óra. Szombathelyi Haladás-FGSZ Siófok. Szom­bathely, 16 óra. teke Szuper Liga, férfiak: Közutasok Kaposvári TK- Győr SZOL TC. Kaposvár, Köz­utasok tekecsarnok, 14 óra. NB I., Nyugati csoport: Vasasz- szonyfa SE-Nagyberki Attala SE. Vasasszonyfa, 14 óra. tenisz Országos iskolatenisz bajnoki forduló. Marcali, Vá­rosi Sportcsarnok, 9 órától. vízilabda Vodafone OB I., fér­döntő jelenti. Az idén nem ren­deznek bronzmeccseket.- Ahogy mondani szokás, mindenki a fedélzeten: készü­lünk a 16. kupagyőzelmünkre. A pécsiek elleni negyeddöntő után a Mladost Marina Kastela ellen hangoltunk a somogyi megye­fiák: Szolnoki Dózsa Közgép- Kaposvári Vízilabda Klub. Szolnok, 16 óra. VASÁRNAP birkózás Csányi Pékség kupa nemzetközi kadét kötöttfogá­sú birkózóverseny. Kaposvár, Városi Sportcsarnok. Megnyi­tó: 9.30 óra Mérkőzések: 10 órától. kézilabda NB I/B., Nyuga­ti csoport, nők: Rinyamenti KC Nagyatád-Haladás VSE. Nagyatád, Városi Sportcsar­nok, 16 óra. NB III (Somogy, Zala) - az elől állók a pálya- választók: Kutasi NKC-NIKÉ székhelyen, s mind a négy játsz­mát mi húztuk be a horvátok el­len - mondta Demeter György, a Fino-Kaposvár mestere. Az idei kupadöntő érdekes­ségét az adja, hogy a Fino-Ka­posvár - amely immár a 16. (!) kupaelsőségére készül - az idei szezonban sem tét-, sem pedig barátságos meccsen nem talál­kozott egyik magyar csapattal sem. Az viszont biztos, hogy a vasárnap kora délután kezdő­dő fináléban kaposvári szur­kolók is bíztatják majd a De- meter-egyletet, amelyet - a női aranymeccshez hasonlóan - a DigiSport TV élőben közvetít. Csak érdekességként: 2006 óta bárhol is rendezték a kupa­döntőt, mindig a kaposváriak hódították el a díszes trófeát. A sorozatnak folytatódnia kell. Dicső kupamúlt ARANYÉREM (15): 1992,1994, 1997-2000, 2002, 2003, 2006­2012. EZÜSTÉREM (4): 1993, 2001, 2004, 2005. BRONZÉREM (2): 1987, 1996. A MAGYAR KUPÁBAN ÜZ első (bronzérmet bő negyedszáza­da, még 1987-ben NB Il-es csa­patként Kaposvári Dózsa néven szerezte a társaság. SE, 14 óra. Botfai LSC-Barcsi VSE, 13.30 óra. labdarúgás NB II., Nyugati csoport: Kaposvári Rákóczi FC IL-Szombathelyi Haladás II. Kaposvár, Rákóczi stadion, 14.30 óra. röplabda Magyar Kupa dön­tő. Gödöllő, 13 óra. teke NB I., Nyugati csoport: 1. MCM SE-Csákánydorosz- ló. Kaposvár, Közutasok teke­csarnok, 10 óra. teremlabdarúgás Industrie kupa Teremlabdarúgó-torna. Marcali, Városi Sportcsarnok, 9 órától. ■ Kun Z. Küzdelmes mérkőzésen verte a bajnokesélyes a Siófoki Kosársulit KOSÁRLABDA NB II., FÉRFIAK: SOPRONI TIGRISEK-SIÓFOKI KOSÁRSULI 82-59 (21-22,24-14,21-7,16-16) Sopron, 60 néző. V.: Bokob, lernicz. sks: Polgár (7/3), Bo- csárdi (9/3), Kövér (17/9), Ko­vács Zs. (5/3), Magyar Z. (6). . CSERE: Molnár A. (13), Rácz A. (2). edző: Kertész Tamás. Nagy különbség ellenére küzdelmes meccsen nyert a veretlen, listavezető a siófo­kiak ellen. Amásodik negyed­ben Kovács és Kövér triplái után (23-28) a 17. percben érték utol a somogyiakat (34- 34). Előbb egy 8-0-ás, majd - Kövér hármasa után (54-40) egy 12-3-as sorozattal (66-43) végleg lezárták a találkozót a hazaiak. ■ Z. K. Újabb fordulót rendeztek - ezúttal Kaposváron - a kosárlab­da gyermek bajnokság alsóházi rájátszásában az A csoportban. Beérkezett eredmények: Gya- korlós Csibék-Siófoki Kosársuli 84-42. ld.: Nádorfalvi Jázmin (21), Varga Eszter (19), Harsá- nyi Georgina (16), illetve Nagy Zsombor (18), Pákozdi Balázs (16). RGA Kozármisleny-Gya- korlós Csibék 38-67. legjobb kaposvári dobók: Varga Eszter (16), Schifferer Anna (12), Har- sányi Georgina (10). ■ K. Z. HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ g 19.00 CIGÁNYTÁBOR AZ ÉGBE MEGY ■ Noszlopy bérlet 19.30 VAKNYUGAT Stúdió előadás www.csiky.hu HIRDETÉS Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm. ca .. no nemzetközi péra transzfer I U U . I £— . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 292,00 297,49 USD 222,00 227,49 CHF 238,00 244.99 ÉRVÉNYBEN: február 28. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETESIARANY-ERTEKESITÉS SPORT MŰSOR A kicsiknél a Pécs, a nagyobbaknál a Szemes győzött NAGYATÁD KUPA KISPÁLYÁS TEREMLABDARÚGÓ-TORNA a végeredmény. 7 évesek: 1. Pécsi MFC, 2. Szentlőrinc SE, 3. AC Nagybajom, 4. Nagyatád FC „A”, 5. Nagyatád FC „B”. 9 évesek: 1. Pécsi MFC, 2. Szent­lőrinc SE, 3. Kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó-akadémia, 4. Nagyatád FC. 13 évesek: 1. Balatonszemes, 2. Gyékényes, 3. Nagyatád FC „A”, 4. Nagy­atád FC „B”. A hét éveseknél a nagybajo­mi Vass Bence és a nagyatádi Csikós Olivér, a kilenc eszten­dősöknél pedig a kaposvári Fekete Kristóf és a nagyatádi Tóth Levente került be a torna válogatottjába. ■ Györke J. Kezdődik a tavaszi szezon megyei labdarúgás Zahorecz Jádon, Reszli Berkiben folytatja A hétvégén rajtol, pontosabban folytatódik a megyei labdarú­gó-bajnokság mind a négy osz­tályában a pontvadászat. Az első vonalban két csapat is egykori NB I-es Rákóczi-játékossal erő­sített: Zahorecz Krisztián So- mogyjádon, Reszli Gábor pedig Nagyberkiben folytatja. A16. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA. MEGYEI I. OSZTÁLY. szombat: Kaposmérő-Balato- ni Vasas, Csurgó-Somogyjád, Balatonszárszó-Balatonkereszt- úr, Somogyvár-Lengyeltóti. vasárnap: Tab-Marcali, Me- zőcsokonya-Babócsa, Lábod- Karád, Nagyberki-Kiskorpád. MEGYEI II. OSZTÁLY/ÉSZAK. szombat: Balatonboglár-An­docs (14 órakor), Kaposfüred- Szőlősgyörök, Zamárdi-Balaton- berény, Kéthely-Balatonszemes. vasárnap: Buzsák-Öreglak, Igal-Balatonszabadi, Balaton- szentgyörgy-Balatonföldvár, Fo- nyód-Toponár. MEGYEI II. OSZTÁLY/DÉL. szombat S.tamóca-Segesd. vasárnap: Kadarkút-Somogy- szob, Kacsó Gép Taszár-Tap- sony, Csokonyavisonta-Szulok, Magyaregres-Somogysárd, Ju­ta-Gyékényes, Berzence-Barcs. MEGYEI III. OSZTÁLY/ÉSZAK. vasárnap: Somogyszil-Bálvá- nyos, Balatonendréd-Patalom, Kisbárapáti-Somogybabod, Ke- reki-Somodor. MEGYEI III. OSZTÁLY/DÉL. vasárnap: Kutas-Potony, Ho- mokszentgyörgy-Somogyud- varhely, Baté-Görgeteg, Hetes- Mesztegnyő. MEGYEI IV. OSZTÁLY/ÉSZAK. vasárnap: Kötcse-Somogy­aszaló, Törökkoppány-Ádánd, S.geszti-Zimány, Kapoly-Nagy- berény, Orci-B.újlak, Ságvár- Kazsok, Szentgáloskér-Memye. MEGYEI IV. OSZTÁLY/DÉL. szombat: Kacsó Gép Taszár II.-Bárdudvarnok, Kaposújlak- Iharosberény. vasárnap: Kaposfő-Kapos­szerdahely, Osztopán-Alsó- bogát, Csököly-Mike, Zákány- Bodrog, Inke-Szabás. (A mérkőzéseket 14.30 óra­kor játsszák.) ■ Fenyő G. HIRDETÉS Kedves Márk! Fonyódon 4. születésnapod alkalmából szeretettel köszöntünk és sok boldogságot kívánunk: c Ági mama és Szép család j HIRDETÉS HIRDETÉS Luketics Józsefnének 60. születésnapjára nagyon sok boldogságot kiván férje, lányai, unokája, vélje és tagja I 16 2013. MÁRCIUS 1 , PENTEK ______________________________ Be nzemát megbüntetik. Karim Benzema, a Reál Madrid labdarúgója február 3-án hajnalban autójával fcA,,, ^ ^ 216 km/h-val száguldott az M-40-es autópályán. A francia játékost akár börtönbe is küldhetik. Benzemát VJ] / Aj V ™ a Granda elleni bajnoki (ahol 1-0-ra kikaptak a királyiak) után fényképezték le a közlekedési kamerák gÜf.czÍl^^^ Keresztes Anna Ez alkalomból köszönti és jó egészséget kíván: . szerető családja ,

Next

/
Thumbnails
Contents