Somogyi Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-09 / 58. szám
2013. MÁRCIUS 9., SZOMBAT 5 MEGYEI KÖRKÉP Dollár és arany Afrikából: átejtést sejt a somogyi örökös Szőlőfürt jelzi a minőséget kóstoló Dél-balatoni bort a turistának a Balaton déli partján! Vaknyugat: öt év után ismét POSZT-on a kaposvári színház gyanú Mesés örökséghez jutott egy somogyi férfi Afrikában: elhunyt rokona állítólag tetemes mennyiségű aranyat és dollárt hagyott rá. Egy afrikai férfi, aki ügyvédnek adta ki magát, készségesen vállalta az ügyintézést. Csakhogy a somogyi "örökösnek" a többszöri levélváltás után egyre gyanúsabbá vált a szövevényes történet, internetes átverést sejt az ügy hátterében.- A banki ügyintézéshez ezer dollárt kért az idegen, ráadásul az egyik levélben azt is jelezte, az örökséget azért nem tudja átadni Magyarországon személyesen az érintett pénzintézet képviselője, mivel nem akarnak eljönni Európába - mondta a 47 éves somogyi férfi. Az egyik közösségi portálon keresték meg. Az eset érdekessége, hogy a "somogyi örökös" egyik rokona még a második világháborúban eltűnt, s először arra gondolt, hogy ő végrendelkezett.- Bankszámlát kellett volna nyitnom, de végül semmit nem fizettem be - jegyezte meg. - Jól tettem, hiszen szerintem nem lehet másról szó, minthogy hülyére vesznek mindenkit, aki nem figyel. Lehet, hogy több embert átvert már ez az illető is.- Az internet elterjedésének köszönhetően napjainkban megszokottá vált a „webes” vásárlás és az „online bankolás” - reagált megkeresésünkre a rendőrség.- Sajnos, a bűnözők is lesben állnak: elektronikus leveleket küldenek, melynek feladója látszólag egy megbízható vállalat vagy egy barát, de céljuk igazából az, hogy a felhasználót rávegyék egy vírus letöltésére vagy egy olyan, csalás céljából készített webhelyre való belépésre, ahol személyes információkat - folyószámlaszámot, PIN-kódot - akarnak megszerezni. Minden internet-felhasználónak fel kell ismernie a csaló szándékkal küldött e-mai- leket. ■ Harsányi Miklós színház Öt év szünet után ismét meghívást kapott a Pécsi Országos Színházi Találkozóra (POSzT) a kaposvári színház. Bérezés László rendezésében a Vaknyugat című stúdióelőadás került a versenyprogramba. A válogatási elveket korábban élesen bíráló Vidnyánszky Attila is elégedett lehet, a debreceni Bolha a fülbe című rendezése benne van a nagyszínpadi hatban. Mohácsi János és Pintér Béla ezúttal nem jegyez POSZT-darabot, Jeles András, Ascher Tamás, Gothár Péter igen. A kaposvári Vaknyugatot decemberben mutatták be a Csiky-stúdióban, a fővárosi Thália Színházzal közös produkcióban. Az előadás nem■ A nagyszínpadon a vidéki társulatok kaptak ezúttal jobban teret rég a fővárosban járt vendégjátékon. Martin McDonagh fekete humorral átszőtt komédiájában a vendégként Kaposváron szereplő Kovács Lajos, valamint Hunyadkürti György, Rátóti Zoltán és Mészáros Sára szerepel. Az utolsó POSzt-meg- hívást Réthly Attila 2008-as Szabad az Á című stúdiórendezése kapta Kaposvárról. Akkor Kukorelly Endre író válogatott. Az idei versenyprogramot Sol- ténszky Tibor dramaturg és Szigethy Gábor író, rendező, színháztörténész válogatta ösz- sze, adta hírül pénteken a szin- haz.hu. A nagyszínpadon ezúttal vidéki társulatok kapnak nagyobb, kétharmados szerepet, a kamaraprogramban került a határon túli magyar társulat, és ezúttal a Nemzeti Színház is. A seregszemlét június 6-15 között látja vendégül Pécs. A XIII. POSzT „arca" Bodrogi Gyula Kossuth díjas, a Nemzet Színésze lesz. ■ B. T. Biblia könyve: Dániel próféta istenhívő életéről Dél-balatoni bort a dél-balatoni szállodáákba és éttermekbe - ezzel a mottóval tartottak szezonyitó borkóstolót Balatonföldváron Lamperth: ötszázalékos élelmiszeráfát! Bizonyságtétele által megnyílt a pogány király szíve Isten felé. Rendkívüli szolgálatában mindig Urának adott dicsőséget. Az Ószövetség egyik legérdekesebb olvasmányát, Dániel könyvét hozza közelebb a hallgatókhoz a barcsi művelődési központban hetente Csizmadia Róbert, adventista teológus. Azt a prófétát, aki fiatalon került a babiloni király udvarába. S akinek kalandját az oroszlánok vermében, nagyon kedvelik a gyerekek. Szól az előadó a birodalmak felemelkedéséről, bukásáról, beteljesült jövendölésekről is. Dániel átélt gazdasági válságot, háborút, palotaforradalmat, s rendszerváltást, de végig megmaradt humánus és istenhívő embernek. Neves személyiségek szóltak nagy elismeréssel könyvéről: például a két reformátor, Luther és Kálvin, de Isaac Newton az angol fizikus és Baruch Spinoza filozófus is. Képzőművészeti, zenei és irodalmi alkotásokon is feltűnnek a „dánieli képek”, Belsazár király emlékezetes ünnepségét Rembrandt is megörökítette. ■ Gamos A. Dél-balatoni bort a dél-balatoni szállodákba, éttermekbe - ezzel a mottóval tartott szezonnyitó borkóstolót Balatonföldváron a helyi kistérségi turisztikai egyesület és a Dél-Balatoni Borút Egyesület. Fónai Imre A vendéglátóhelyek vezetői találkozhattak közvetlenül a borászokkal azért, hogy minél nagyobb arányban kerülhessen ez a kiváló helyi termék, a balatoni bor az asztalokra.- Nem véletlen, hogy 2006- ban, 2008-ban és 2010-ben is erről a borvidékről került ki az Év borásza - emlékeztetett Fekete Tamás, a földvári turisztikai egyesület alelnöke, hangsúlyozva: a remélt üzletkötéseknek az a célja, hogy minden, a Balaton déli partjára érkező turista megismerhesse ezeket a kitűnő nedűket. Fekete, miután a vendégek között köszöntötte Szakály Sándor történészt és Bornai Tibor zenészt, bejelentette: augusztusban sajt- és bornapok lesznek Balatonföldváron.- Nálunk szerencsésebb vidékeken nagy hagyománya van a turizmusból élő helyi vállalkozók, szolgáltatók összefogásának - mondta Hoffmann Henrik, a rendezvény egyik védnöke, a Balatoni Regionális TDM-szövetség elnöke. - A kínálat is helyi, regionális, de persze a szemlélet is az. A Balatonban jóval több lehetőség van annál, mint amit ma kihasználunk; ha nem külön-küiön, hanem összefogva próbáljuk piacra juttatni a helyi termékeket, akkor sikeresebbek lehetünk. Tizennégy éve alakult a Dél-balatoni Borút Egyesület, ma ötvenegy tagja van, harminc minősített borút-állo- mással - összegzett Gádor Dénes egyesületi elnök. Nemzetközi kritériumrendszer kidolgozásában vettek részt spanyol és olasz partnerekkel, ennek révén ma már ugyanolyan szempontok szerint minősíáfa Az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának csökkentésére nyújtott be javaslatot az MSZP öt országgyűlési képviselője, hangzott el pénteken Lamperth Mónika kaposvári sajtótájékoztatóján. - A kaposvári közgyűlés még január 17-én döntött arról, hogy az ön- kormányzat tulajdonrészt vásárol a Kométában, s 2 milliárd forinttal segít - idézte fel Lamperth Mónika, s tette fői a kérdést: mi történt azóta? Lamperth leszögezte: az MSZP egyetért azzal, hogy a több száz kaposvári munkahely megőrzése érdekében tegyen lépéseket a kormány. Lamperth szerint azonban az alapvető probléma a magas áfa. Ezért kezdeményezték, hogy a kaposvári közgyűlés az áfa-csökkentés javaslatával lépjen fel a kormánynál. Lamperth Mónika négy képviselőtársával hétfőn benyújtotta az áfa-csökkentést célzó javaslatot. A cél, hogy a mostani 27 százalék helyett 5 százalék legyen az általános forgalmi adó az alapvető élelmiszereken. Lamperth szerint ez a valódi megoldás. ■ H. M. Tizennégy éve alakult a Dél-balatoni Borút Egyesület tik a borállomásokat. A láncolatnak nemcsak pincészetek, hanem éttermek, szállodák is tagjai lehetnek, ezáltal is köny- nyebben elérhető, hogy többségében balatoni nedűket kínáljanak a vendéglátóhelyek. Három szőlőfürt a nemzetközi minősítés legmagasabb kategóriája. - Lassú, nehézkes volt az indulás, de ma már jól kitáblázottak a borút-állomások, a turista eltalál - jegyezte meg Gádor Dénes. Bujdosóék gyöngyöző bora volt az üdvözlőital a földvári szakmai találkozón, ahol az is kiderült: a kistérségi TDM-szervezet pályázati támogatásból térségi borlapot készít, mely hamarosan a vendéglátóhelyek asztalára kerül. ■Fónai Imre Diákok, madarak és napsütés Hidegeket ígér a meteorológus A héten azonban igazi tavasz volt, utcai zenével és rövidnadrágosokkal K