Somogyi Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-28 / 50. szám
Szemérem elleni erőszak kísérlete miatt nyomoz a rendőrség Búcsúzott a siófoki egylet labdarúgó MK Mindkét meccsen két gólt vágott a másodosztályú Vasas tájékoztatás A szerdai számunkban megjelent Csicskáz- tattak a fociakadémián című írásunk kapcsán az alábbi tájékoztatást kaptuk a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságtól. „A Kaposvári Rendőrkapitányság eljárást folytat szemérem elleni erőszak bűntett kísérlet elkövetése miatt egy 17 éves fiatalkorúval szemben, aki az egyik kaposvári kollégiumban a szobatársa sérelmére követte el a cselekményt. Az eljárás jelenlegi szakaszában tanúk kihallgatása, megkeresések, adatok beszerzése van folyamatban. Az eljárás eddigi adatai alapján megállapítható, hogy egyedi esetről van szó.” Bedobták Taranyban a törölközőt labdarúgás Anyagi okok miatt visszalépett a tavaszi folytatástól a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság hatodik helyén álló Tarany. A szabályok értelmében nem törlik az, őszi eredményeiket; a soros ellenfeleik - amelyek szünnaposak lesznek - 3-0- nal kapják majd meg a három bajnoki pontot. ■ Fenyő G. Kétszer is előnyt szerzett a Siófok (sárga szerelésben), de nem jutott tovább Az NB Il.-és Vasas jutott a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé, miután az NB I-es FGSZ Siófok csak egy góllal nyert a visszavágón. Keszthelyi Zoltán Nagyon gyenge első félidőt produkáltak a csapatok a zárt kapus, műfüves találkozón, ahová azért csak „beszivárogtak” a nézők. Sőt, még Vasas-szurkolók is akadtak, akiket úgy tűnik nem zavart, hogy arra kérték őket, ne utazzanak Siófokra. Igaz, mindenki a pályát körülvevő kerítés mögött helyezkedett el, ahol bizony minden lelátó szépen megtelt a pálya körül...- Idegesek voltunk, ennek köszönhető a gyengébb első félidő - magyarázta Horváth Károly a lefújás után. Hogy miért? A siófoki tréner szerint az első meccsen összeszedett hátrány miatt. A második játékrészben aztán a korábbi semmittevés után alaposan egymásnak estek a csapatok, akik az első mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is szépen aprították egymást... A hazaiak első helyzeténél Nagy szabad- rúgás^ ütáp, Tímár fejesét ütötte fölé Szatmári, majd a beívelt labdát Máté rúgta kapura, Szatmári védte ugyan, ám éppen Fehér elé jött ki róla, aki közelről a hálóba passzolt (1-0). Az odavágón Kiss csinált két tizenegyest és ki is állították, most pedig Fehér gólt lőtt ugyanazon a poszton játsz- yp, ami azért nagy különbség. A nagyobb baj, hogy négy percig tartott csak a hazai öröm, ugyanis Fejes bal oldali - a Vasas 16-osának közelében elvégzett - bedobása után Nagy labdát vesztett, amiből indult a Vasas, s a jobb oldalon a kapuig futó JBQpo Tímárral a nyakán a j<$pu bal sarkába lőtt (1-1). , H A folytatásban lehozta - az odavágón és most is gyengén játszó - Mátét Horváth Károly, s Dajicot cserélte be. Az utóbbi négy percnyi játék után megszerezte a vezetést egy csúsztatott fejessel, igaz, Szatmári pocsékul jött ki a kapujából (2-1). Érdekesség, hogy a házigazdák emberhátrányban szerezték ezt a találatot, ugyanis Tímárt - aki első tétmeccsét játszotta a balatoniaknál - a pályán kívül ápolták. A hátralévő időben nagy akarattal, de rendkívül görcsösen játszottak a házigazdák; hiába mentek előre, lehetőség előttük már nem, csak a Vasas előtt adódott, így végül elbúcsúztak a kupától.- A mentalitással, a hozzáállással elégedett vagyok. így kellett volna az odavágón is, s akkor mi örülhettünk volna a végén - értékelt Horváth Károly. FGSZ SIÓFOK-VASAS FC 2-1 (O-O) Siófok-Balatonkiliti (műfüves pálya). Vezette: Fábián. fgsz siófok: Heinrich - Fehér, Tímár, Takács Z., Fejes - Pál Sz., Kecskés, Windecker (Kiss M. a 75. percben), Melczer - Nagy T. (Mokánszki a 83. percben) - Máté (Dajic a 62. percben), vezetőedző: Horváth Károly. vasas fc: Szatmári - Görgé- nyi, Nikolov, Lucas, Katona M. - Popovics (Ferkó a 82. percben), Cseke, Thiago - Wilson (Szilágyig a 74. percben), Bobo, Hply mann. vezetőedző: Dirk Berger. gólszerzők: Fehér Zs. az 57. percben, Dajic a 66. percben, illetve Bobo a 62. percben. HIRDETÉS ♦ Nagyatád Med 0 Széchenyi terv Egészségügy' Szolgáltató Nonprofit Kft Sajtóközlemény 2013. február. 28. Uniós támogatásból végeztek képzéseket a nagyatádi kórházban. A nagyatádi kórházat működtető NagyatádMed Nonprofit Kft 14.731.780 forint uniós támogatást nyert a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett „Képzési programok az egészségügyben foglalkoztatottak számára, hiányszakmák képzése, kompetenciafejlesztés" program keretében. A projekt keretében kitűzött cél a nagyatádi kórház munkatársainak szakmai, informatikai és kommunikációs képzése. A projekt segítséget nyújt a hiányszakmák pótlására, valamint az előírt szakmai minimumfeltételeknek való megfelelést is biztosítja. A betegellátás színvonalának egyik mérhető része a betegelégedettség, melyhez szorosan kapcsolódik a kommunikáció. A közvetlen betegellátás mellett munkatársainknak fel kell készülniük a kialakult konfliktushelyzetek megoldására is. A kommunikációs készségek fejlesztése céljából 32 fő képzése történt meg a Generatív Tanácsadói Iroda Kft közreműködésével 2010. augusztus 16. és szeptember 17. időszakban. Az egészségügy területén a megnövekedett adminisztrációs feladatok ellátása, a hatékonyabb munkavégzés és a pontos elszámolás (jelentés) miatt fontos, hogy az információtechnológia területén is folyamatos, naprakész készségekkel rendelkezzenek munkatársaink. E képességek fejlesztését irányoztuk elő az informatikai képzéssel, mely oktatást a Perfekt Kft 2010.10.26 - 2010.12.08 időszakban a közvetlen betegellátásban résztvevők közül 20 fő részére elvégzett. Mindkét képzés elvégzéséről dolgozóink „Tanúsítvány''-t vehettek át. A pályázatban két fő, a hiányszakmás képzés keretén belül 1 fő epidemiológiai szakasszisztens, illetve 1 fő aneszteziológiai szakasszisztens szakképzettséget szerzett. NagyatádMed Egészségügyi _ . Szolgáltató Nonprofit Kft i 7500 Nagyatád, Bajcsy-Zs. E. u.l. •*«*»«• Telefon: +36 (82) 504-0000 IHHI Aprojekt**EuripaíUnió MmogatértvoL** Európai titkarsag@nagyatadmed.hu ■BBIi www.medicalinvestments.eu A hajrában tudtak fordítani kézilabda nb i./b A végén főszerepet kért Major Andrea A házigazdák kezdtek jobban, majd a dobogóra pályázó vendégek mentek egy-két góllal. Az első félidő végére sem sikerült felzárkózni még annak ellenére sem, hogy Bödör Szilvia ismét remek formában védett. A szünet után a marcaliak - ahogy mondani szokás - bentragadtak az öltözőben. Négy percen át nem találtak a kapuba, s úgy tűnt, hogy elment a hajó, ám Balogh Beatrix sorozatban négy eredményes átlövésgóljával sikerült felzárkózni. Az utolsó negyedórában aztán fergeteges hangulat bontakozott ki; Ha- nusz, Balogh Piroska és Balogh Margit is fontos gólokat szerzett, a végére pedig Major Andrea varázsolt sorozatban négyet beállóból, ami a győzelmet jelentette. MARCALI VSZSE-PILISVÖRÖSVÁR 29-28(13-15) Marcali, Városi Sportcsarnok, 400 néző. V.: Őri, Szalay. marcali vszse: Bödör - Balogh B. (8), Gácsér (4/4), Balogh P. (3/1), Tanai, Major A. (7), Balogh M. (2). csere: Bán (kapus), Hanusz (5), Bájhóber, Kuti, Bors, Mezőfi. játékosedző: Balogh Beatrix. ■ Krajczár Ibolya HIRDETÉS Nemzetközi közreműködéssel megvalósuló komplex élelmiszer-biztonsági, illetve a kapcsolódó élettani és diagnosztikai kutatások megvalósítása Ilii SZÉCHENYI TERV a Kaposvári Egyetemen (TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0039) Egészségesebb élelmiszerek érdekében kutatnak Nemzetközi közreműködéssel élelmiszer-biztonsági, élettani és diagnosztikai kutatások kezdődnek a Kaposvári Egyetemen. A projekt csaknem 375 millió forintból az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Célunk, hogy a projekt végén több területen érjünk el haladást az egészségesebb élelmiszer, élelmiszerfogyasztás érdekében - összegzett Légrádi Zsolt projektmenedzser. - Ez reményeink szerint megjelenik márkázott termékekben, tehát piacra is kerülnek azok a termékek, amiket vizsgálunk. Ám ezen kívül tartástechnológiával, növénynemesítéssel, receptúrák készítésével is foglalkozunk, ami végső soron mind-mind azt szolgálja, hogy végül egészségesebb, élelmiszer-biztonsági szempontból kiváló élelmiszerek kerülhessenek az asztalra. Légrádi Zsolt szerint a most induló projekt a korábbi beruházások eredményeképpen létrejött, régiós szinten bizonyosan egyedülálló, de országos szinten is kiemelkedő laborkapacitás kihasználására, illetve a humánerőforrásra is épül. A UBbBI kilenc kutatócsoportban várhatóan kilencvenen dolgoznak majd a 22 hónapos projekt keretében. Az egyes kutatócsoportok már ““““ megkezdték a felkészülést, zajlanak a szerződéskötések - mondta. I _________________________________________________ HÍ RSÁV Dudás és Tarai is a dobogóra állhatott úszás Tizenkét egyéni rekordot és remek ranglistás időeredményeket értek el a Kaposvári Sportiskola úszói a Budapest kupa első fordulójában, amelyen 32 egyesület 311 versenyzője vett részt. A kaposváriak közül Tarai Petra második lett 100 m háton. A Cápák SE színeiben Dudás Dániel 400 m gyorson és 50 m pillangón szerzett ezüstérmet, 200 m vegyesen pedig bronzérmes volt. Király Eszter, Pojtner Dániel, Tiba Benjámin, Németh Krisztina és Sajgó Larion egyéni csúcsokat úsztak. ■ K. Z. Kaposvári házidöntőt rendeztek Szerbiában judo A két év szünet után visszatérő, junior ob-ra készülő kaposvári Morapitiye Sunil és klubtársa, Vida Máté is tatamira lépett a Szerbiában, Temerinben rendezett nemzetközi junior judóverse- nyen. A 60 kg-os súlycsoport döntőjében ők találkoztak, s Morapitiyének jutott az arany, míg Vidának az ezüst. ■ F. G. Vereséggel rajtolt az akadémia ” !r' ’ "rir * rt»r rv r< t / u , ■ labdarúgás Túl van a tavaszi nyitányon a kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó-akadémia két korosztályos csapata. A 17 és a 19 évesek is egyaránt 2-0 arányú vereséget szenvedtek hazai pályán a jóval erősebb Puskás Akadémia-Vi- deotontól. A kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó-akadémia többi korosztályos csapata a hétvégén kezdi meg a tavaszi pontvadászatot. ■ F. G. Siófoki siker a marcali döntőben TEREMLABDARÚGÁS Az Orlovics Viktor, Miskei László duó által irányított siófoki Beszédes József Általános Iskola csapata nyerte a Marcaliban rendezett I. korcsoportos megyei diákolimpiái kispályás teremlabdarúgó-döntőt. A második a házigazda Marcali lett, míg a harmadik hely a kaposvári Gyakorló iskola együttesének jutott. ■ F. G. | 12 2013. FEBRUÁR 28.. CSÜTÖRTÖK ___________________ . . Pé nzt ÍS ér SzOliÓSi $Z6r6pl6S6. A magyar játékosok után 4850 svájci frank (1.2 millió forint) jár a yík. ^ L| ^ gí ^ Magyar Kézilabda Szövetségtől a férfiválogatott januári világbajnoki nyolcadik helyezéséért a nemzetközi í mF / ^B V mm szövetségtől kapott kompenzációból. A Csurgói KK is ennyit kap beállósuk, Szöllősi Szabolcs játékáért :r ' /f „ i\ ■ 9 $R m pH ö Se”* ('//..........................................................................................................................................................................................................................\1.......... _ ......B ■■ HIR DETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 19.00 CIGÁNYTÁBOR AZ ÉGBE MEGY Munkácsy bérlet fT 19.30 VAKNYUGAT Stúdió előadás www.csiky.hu HIRDETÉS Corner pénzválté @ Kaposvár, MoneyGmm. pfi . <n nemzetközi pénztranszfer I v U. I Lm. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 294,00 298,99 USD 225,00 230.49 CHF 240,50 247,49 ÉRVÉNYBEN: február 27. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARAHY-ÉRTÉKESÍTE5