Somogyi Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-28 / 50. szám

2013. FEBRUÁR 28., CSÜTÖRTÖK Belvíz ellen védekeznek Somogybán a termelők ► Folytatás az 1. oldalról A következő napokban lehulló csapadék mennyiségétől függ, hogy meddig üzemelnek a szivattyúk. A hetek óta tartó esőzés következményeit me- gyeszerte érzékelik a szakem­berek. Kaposfő, Kiskorpád és Kisasszond közelében számos helyen öt-ötven négyzetméte­res vízfoltok borítják a szán­tót. Január elejétől szerdá­ig több mint 190 milliméter- nyi csapadékot regisztráltak a Kaposmező Kft. dolgozói. Ösz- szehasonlításként: tavaly au­gusztus végéig hullott ennyi eső náluk.- A sok csapadék miatt ké­sőbb kezdjük az őszi növé­nyek fejtrágyázását - mondta Pohner János, az agrárvállal­kozás ügyvezetője. - Előfor­dult már, hogy február végén dolgoztunk. Szigeti Imre batéi csalá­di gazdálkodótól tudjuk: fő­ként a mélyebb fekvésű, a Ka- pos-folyóhoz közeli területe­ken fordul elő belvíz. Egyelő­re nem lehet megítélni, hogy keletkezett-e kár.- A megelőzésen van a hangsúly; évente több száz­ezer forintot költünk a földes- utak és a vízelvezető árok­rendszer karbantartására - jelezte Jancsekity Ferenc, a somogyvári mezőgazdasági zrt. elnöke. - Belvíz egyelőre ■ A katasztrófavédők felké­szítik a szakembereket a veszély elhárítására nincs. Több tucatnyi kisebb vízállást lehet látni, ezek el­tűnnek a felmelegedéssel. Kiss Miklós ordacsehi pol­gármester azt mondta: ná­luk nincs gond. A közmunka­programban két év alatt rend­be tették a csaknem hét kilo­méteres vízelvezető árokrend­szert. Tavaszi József, a helyi Balaton Agrár Zrt. elnöke úgy látja: a mezőgazdaságban ak­kor lehet gond, ha egy héten belül 40-50 milliméter csapa­dék hullik. Akkor előfordul­hat, hogy a közel 800 hektár­nyi búza, repce egy része víz alá kerülhet. Somogybán nincs árvízve­szély. Lapunknak nyilatko­zó szakemberek ugyanakkor felhívták a figyelmet: a Drá­va vízgyűjtőjén nagy meny- nyiségű csapadék hullott. Megnyugtató, hogy elegen­dő homokzsák, szivattyúk és egyéb, a munkához nélkülöz­hetetlen felszerelések folya­matosan rendelkezésre áll­nak. Somogy védelmét, a lakos­ság biztonságát szolgálja az a csütörtöki kaposvári törzsve­zetési gyakorlat is, amelyen nyolc helyi védelmi bizottság bevonásával az ár- és belvíz elleni védekezéssel kapcso­latos feladatokat hajtják vég­re. A helyi vízi- és dombor­zati sajátosságok figyelem­be vételével összeállított fel­adatsort kapnak a szakembe­rek. A megyei katasztrófavé­delmi igazgatóságon azt is el­mondták: ezzel párhuzamo­san több mint 120 közbizton­sági referens ár- és belvízi fel­készítését végzik a megye- székhelyen. ■ Harsányi Miklós MEGYEI KÖRKÉP TDM: van is per, lesz is p balatonföldvár Soha nem látott pénzek és feljelentések turizmus cíi ► Folytatás az 1. oldalról Konkrétabban fogalmazott Szakács László külsős alpol­gármester: - Nem az egyesü­lettel van bajunk, a vezetőség viselkedése vet fel morális kér­déseket. A városi turisztikai fejlesz­téseket támadják, aláírásokat gyűjtenek, körleveleket köröz­tetnek valótlanságokat állít­va. Mindez lehetetlenné teszi az együttműködést a vezető­séggel. Nem mellékes, hogy Fekete Tamás TDM-alelnök képvise­lő is egyben, sőt, a kéttagú el­lenzék egyike a testületben.- Egy civil szervezet demokra­tikusan, törvényesen megvá­lasztott vezetőit kívánják tehát lemondatni, nyomást gyakorol­va finanszírozás-megvonással és egyéb módon - vágott vissza Szakácsnak.- Lehetne beszélni róla, ki ki­re gyakorol nyomást - így Holo- vits Huba polgármester. - Az al- elnököt 18, az elnököt 32 szava­zattal választották meg, a kép­viselő-testület tagjait egyen­ként több száz földvári szavazó. Még mielőtt ezzel vádolnának, az önkormányzat nem akarja tönkre tenni a turizmust, soha nem látott összegek állnak ren­delkezésre a város idei költség- vetésében turisztikára, marke­tingre, programokra.- Nem is a turizmust, ha­nem azt az egyesületet akarja az Önkormányzat tönkre* ten­ni, amelyik mögött nagyon áók helyi adófizető vállalkozó áll - replikázott a másik ellenzé­ki, Gáspárné Koseluk Zsuzsa, egyébként maga is TDM-tag.- De most legalább végre ki­mondatott, hogy személyes okokból. A fideszes városvezető vála­szul azt kezdte sorolni, hogy az utóbbi időben milyen ügyek­ben jelentették fel valakik az önkormányzatot. - A ni strandi étterem bontása tettek feljelentést, volt i aláírásgyűjtés a stand tés ellen, feljelentés ti helyi tévé kapcsán, sfl zeti Fejlesztési Ügyni® is ment ilyen, a terve® tó ügyében. Gondolod képviselő-testület tölfl tartozó, ám igen jól fl körök tették ezeket. iH hogy egy kétezer íőfll sen valakik az életíflj fel arra, hogy tnnkrfl| eg\ irányvonalat, ejH| mól, a fejlesztéseket* Annak kapcsánt^j hog\ a TDM és a váHI \ ita újabb pert eroildHJ llolov its Huba mái It - Ha valaki bíróság^M ügyet, nem jelenti tl| akar szúrni yalatHj támadni akar \akflg|J vannak a l'üggetHS| hogy döntsék eltH| Nyugodt pillanatok? A földvári képviselő-testületben gyakoriak a viták.. Elbontják az emlékmű-vízesést, avagy Berkes-gödörből Holovits-göé balatonföldvár városközponti rendezvényterének átalakítása is komoly indulatokat kavart az ülésen; megkérdőjeleződött, hogy az örök ellenkezők vajon „jó településen élnek-e” s kide­rült egyrészt, hogy Szakács al­polgármester szerint a városban csak „Berkes-gödörnek” emlege­tik a teret (a tavaly díszpolgári címét kapott Berkes László pol- gártttéSférkége alatt épült -d1' szerző), másrészt pedig hogy „megfogják csinálni”.- a tér mögötti üzlettulajdono­soknak van útjában a vízesés, mely maga egyébként egy emlék­mű, a honfoglalás 1100 és Bala­tonföldvár 100 éves évfordulója kapcsán készült - vezette föl a témát Gáspárné Koseluk Zsuzsa.- Mi az, hogy most csak úgy el­bontjuk, elég ehhez, ha egy kép­viselő, illetve a családja érde­kelt? A lakosság vajon mit szól hozzá? Csak az üzlettulajdono­soknak van útjában. szakács László alpolgármester magára vállalta: ő kezdeményez­te, hogy vágják le azt a nyúl­ványt, amelyik az üzleteket ta­karja. - Amikor épült, senki sem kérdezte mega vállalkozókat, pedig akkor is sérelmezték, hogy eltakarja előlük a kilátást a tér felé. Azt akarjuk hogy szebb, jobb legyen, valami mást kéne már csinálni, az élet megy to­vább Földváron is.- aki rögtön azt kérdi, kinek lesz ez jó és nem a közösség érdekét nézi, az elgondolkodhatna: jó településen él-e? - javasolta Ho- lovits Huba polgármester. - Ele­gem van belőle, hogy meg kell állni a fejlesztéseknél, magya­jfl ■ m dóm mindenkinek ■ m M J ményt mondani, 9 9 bán megválaszt^^^^^^^M ■ rés Zsolt képvismk m yB mik hetit I, mim aztán ti: titepítm 'l * iBgSiE kénvnvt sem írÉ a egyetért a benrW szeretné ő is, hiMp maradjon a JubMF^m ^r> éppen az üzletsoni^}em elzárva. PROMÓCIÓ Tavaszi divat- és kuporaiapok az ARKAD-bati! Pécs Divatbemutatók és elektronikus kuponakció március 6-10-ig Még várható havas eső és jó né­hány hideg nap, ám hamarosan utat törnek maguknak a napsu­garak és beköszönt a várva várt tavasz. A megújulás szezonjá­nak kezdetét mi sem jellemzi jobban, mint tavaszi ruhatárunk kialakítása, felfrissítése. Bár a hűvösebb időre való holmik és a tavaszi szellő fuvallatával üde varázzsá vált mindennapokra szánt darabok egy jó ideig még együtt kell lakozzanak a gard­róbban, már most meg kell ter­vezni a teljes tavaszi ruhatárun­kat. Az ÁRKÁD Bevásárlóköz­pont tavaszi kuponakcióját idén is a szezon divatnapjaival egy időben tartja. A tavasz új trendje­it kiállítás és divatshow-k formá­jában mutatja be Önöknek már­cius 6-10-ig az ÁRKÁD, napon­ta 15:00 és 17:00 órai kezdettel. A modellek és táncosok ezúttal 11 üzlet tavaszi és nyári kollek­cióját vonultatja fel Önöknek az ÁRKÁD színpadán. A kuponak­cióval egybe kötött divatnapok kitűnő lehetőség Önöknek arra, hogy a kifutón, vagy a trendki­állításon kiszemelt darabokat ol­csóbban szerezhessék be. A bevásárlóközpont üzletei az új szezonra már felkészül­tek, hogy mind árban, mind minőségben a legmegfelelőbb darabokat kínálják Önöknek. A kuponakcióra több mint 40 üzlet jelentkezett számos en­gedménnyel, melyek között a legkisebb kedvezmény is 20% árcsökkentést jelent. Aki szeretne takarékoskod­ni és kedvezményes áron be­vásárolni tavaszra, kattintson a www.arkadpecs.hu weboldal- ra. Az ÁRKÁD honlapján bön­gészhet azon üzletek ajánlatai között, melyek akciókkal vár­ják Önt a kuponnapok idején. Akinek nincs otthon nyomtató­ja, az ÁRKÁD felső szintjén fel­épített nyomtatóstandnál tudja kiválasztani, majd a bevásárló- központ kollégáival a helyszí­nen kinyomtattatni a kedvez­ményes vásárlásra feljogosító kupont. Tekintsék meg a bevásárló- központ szezonális trendjeit a kifutón és spóroljanak együtt az ÁRKÁD-dal! ÁRKÁD PÉCS - EGYÜTT AZ IGAZI HF ■r W hetekben SMM^olitikai szervezet is ^^Peresett: bemutatkoztak e&lefonban, aztán szó nél- j kül mondták a magukét és i várták, hogy elhiszem mind­azt amit mondanak. S a vé­gén gombokat kellett (volna) nyomni, hogy egyet értek-e a politikai szervezet programjá­val vagy nem. kérem engem ne tessék ki­kérdezni, és ne tessék inzul- tálni sem. Bemutatták azEgyiid új honlapját informatív Igényes, és ka­rakteres. Ilyen jelzőkkel illet­ték az Együd Árpád Kulturá­lis Központ új honlapját a szer­dai sajtótájékoztatón. Horváth Gábomé igazgató az új hon­lap egyik legnagyobb erényé­nek nevezte, hogy mind a 60, a központban tevékenykedő ci­vil szervezet, szakkör megta­lálható rajta.- A www.egyud.kaposvar.hu címen elérhető honlap jól át­látható, hiszen valamennyi, a központhoz tartozó intéz­ményt más-más színnel jelöl­ték a készítők - mondta Csor­ba András. - S egy-egy ese­ményről bővebben is olvashat­nak az érdeklődők. ■ M. K. i

Next

/
Thumbnails
Contents