Somogyi Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-26 / 48. szám
2013. FEBRUÁR 26., KEDD SPORT 11 Baloztak és ünnepeltek az ökölvívók. Somogyi sportvezetőket is kitüntettek Budapesten a hagyományos ököivívóbáion. A Magyar Ökölvívás Támogatásáért Díjat vehette át Szántó László (balról), a Somogy Megyei Ökölvívó Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke, aki több mint negyed százada tagja a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökségének. Csötönyi Sándor, a MOSZ elnöke idősebb Süllős Gyulánét, a Pensió 17 Kft. ügyvezető-tulajdonosát, valamint ifjabb Süllős Gyulát (jobbról), a Magyar Ökölvívó Szakszövetség alelnökét, a megyei szövetség első emberét is kitüntette. HIRDETÉS Szervező a Somogyi Hírlap és a Kaposvári Egyetem. Véradás március 11-én 10.30-13-30 között a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának Kaffka Margit kollégiuma társalgójában (Bajcsy-Zsilinzsky utca). A pályán farsangoltak Mézgáék teremlabdarúgás A szülők is megmutathatták, mit tudnak A gyermeksereg mellett a szülők is pályára lép(het)tek Kaposváron az immár 18. alkalommal rendezett Mézga Pek-Snack Focisuli és Fociovi farsangi kispályás teremlabdarúgó-tornáján. 7 ÉVESEK: 1. Mézga FC „A”, 2. Nagybajom, 3. Mézga FC „B”. A torna legjobb mezőnyjátékosa Jona Szabolcs (Nagybajom), a legjobb kapus Stier Márton (Mézga FC), a gólkirály pedig Fillipe Ballerini (Mézga FC) lett. 9 ÉVESEK: 1. Mézga FC „A”, 2. Mézga FC „B”, 3. Nagybajom. A torna legjobb mezőnyjátékosa Surján László (Mézga FC), a legjobb kapus Vojcsik Péter (Mézga FC), míg a gólkirály Stikrád Márton (Mézga FC) lett. ío ÉVESEK: 1. Mézga FC „A", 2. Mézga FC „B”, 3. Nagybajom. A torna legjobb mezőnyjátékosa Varga Donát (Mézga FC), a legjobb kapus Nagy Dániel (Mézga FC), a gólkirály pedig Sólyom Bence (Mézga FC) lett. 11 évesek: 1. Nagybajom, 2. Mézga FC „A”, 3. Mézga FC „B”. A torna legjobb mezőnyjátékosa Orsós Ferenc I. (Nagybajom), a legjobb kapus Győr Bálint (Mézga FC), míg a gólkirály Orsós Ferenc II. (Nagybajom) lett. 13 évesek: 1. Mézga, 2. Nagybajom. A torna legjobb mezőny- játékosa Stier Gábor (Mézga FC), a legjobb kapus Horváth Gyula (Nagybajom), a gólkirály pedig Szántó Bence (Mézga FC) lett. 15 ÉVESEK: 1. Mézga FC „A”, 2. Nagybajom, 3. Mézga FC „B”. A torna legjobb mezőnyjátékosa Horváth Kornél (Mézga FC), a legjobb kapus Cseh Krisztián (Mézga FC), míg a gólkirály Csé- falvai Dominik (Mézga FC) lett. 17 évesek: 1. Nagybajom, 2. Mézga FC. A torna legjobb mezőnyjátékosa Niklai Ádám (Mézga FC), a legjobb kapus Szira Gábor (Mézga FC), a gólkirály pedig Virág Dominik (Nagybajom) lett. A kaposvári Városi Sport- csarnokban rendezett immár 18. Mézga-focifarsangon pályára léptek a legkisebbek, azaz az óvodások is, s megmutat(hat) ták tudásukat a büszke mézgás édesanyák és édesapák. A díjakat a Mézga FC-ben nevelkedett Balázs Benjámin és ■ Horváth Tamás, a Kaposvári Rákóczi FC két játékosa adta át. ■ Fenyő Gábor A nők és a férfiak is kikaptak asztalitenisz Nem tudtak visszavágni a Szekszárdnak ASZTALITENISZ NB l/B - NŐK: KAPOSVÁRI NAC- SZEKSZÁRDI AC II. 5:13 Az őszi szekszárdi találkozón 11:7 arányú hazai siker született. A kaposvári visszavágón még nagyobb volt a különbség a két csapat között, bár a végeredmény nem tükrözi, hogy milyen nagy volt a küzdelem. Fekete Zsuzsannának, Magyarcsik Laurának és Borda Ilonának, továbbá a Fekete Zs.-Magyarcsik párosnak is elment egy mérkőzése úgy, hogy 3:2 lett a vége. Hogy teljes legyen a kép: a négy ötszettes vereségből az utolsó játékrészben háromban 11:9, az egyikben pedig 13:11 lett a végeredmény... A KAPOSVÁRI GYŐZTESEK: Fekete Zs. 3, Magyarcsik 1, Borda 1. A MÉRKŐZÉS ALAKULÁSA: 0:2, 0:6, 2:8, 3:11, 5:13. NB II., DÉLNYUGAT - FÉRFIAK: PÉCSI TÜKE- KAPOSVÁRI FAC 14:4 Továbbra sincs még pontja a Kaposvári FAC NB Il-es férfi asztalitenisz-csapatának, miután a harmadik helyen álló Pécsi Tüke otthonában is alulmaradtak. A KAPOSVÁRI GYŐZTESEK: BÜk- fa 2, Major F. 1, valamint a Bük- fa-Major F. páros. ■ Fenyő G. Ezen a felületen Ön is köszöntheti szeretteit! Ma ünnepli 4. éves születésnapját BENDEGÚZ unokánk Szeretettel köszöntjük, boldog szülinapot és jó egészséget kívánunk: Nagyszülők Ma ünnepli 64. házassági évfordulóját Somogyvámoson MAGYARÓDY GABRIELLA és JOÓ ANTAL Ez alkalomból kívánjuk, hogy Isten bő áldása kísérje ^továbbra is életeteket! ________Gyermekeitek és családjuk J Be csületpontra futotta csupán a Közutasoktól TEKE SZUPER LIGA - FÉRFIAK: BP. ERŐMŰ SE-KÖZUTASOK KAPOSVÁRI TK 7:1(3493:3285) EREDMÉNYEK: Tóth N. 599- Nagy G. (Kálny) 507; Tóbiás 587-Pintér Gy. 585; Koller 607-Illés R. 507; Zombori 603- Rapatyi 578; Kun Zs. 530-Föld- esi 584; Kéri 567-ifjabb Horváth L. 524. A jó napot kifogó házigazdák több mint 200 fával verték a Közutasok KTK alakulatát a fővárosban. A vendég somogyiak becsületpontját Földesi Zsolt szerezte. Érdekesség, hogy a Közutasok Kaposvári TK legeredményesebb játékosa az egykori világbajnoki ezüstérmes, a mérkőzést kezdő Pintér György volt, ám mégis alulmaradt két fával. A hétvégén a Győr-Szol TC lép fel a somogyi megyeszékhelyen; hazai pályán mindenképpen győznie kell a Közutasok egyletének, ha el akarják kerülni a kiesést. AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: Bp. Erőmű SE-Közutasok Kaposvári TK 3:1 (986:972). A vendég kaposváriak eredményei: Ábrahám N. 529, Fajtai 443. TEKE NB I., NYUGAT - FÉRFIAK: PÁPAI ELEKTHERMAX VASAS- 1. MCM SE 8:0 (3249:2793) EREDMÉNYEK: Szabó K. 569-Lengyel D. 508; Horváth I. 547-Csendes R. (Lapat) 448; Kiss S. 525-Miklós Gy. 477; Fodor Sz. 568-Kis R. 449; Szabados 533-Vörös G. (Takács G.) 437; Szakács (Lendvai) 507- Szommer 474. Rájár a rúd az 1. MCM SE csapatára; egy hete hazai pályán a Péti MTE ütötte ki őket, most pedig Pápán maradtak alul több mint 450 fával. A bajnoki címvédő nem adott esélyt a betegségek által tizedelt, ifijátékosokkal felálló kaposvári ellenfelének. Egyedül csak az a Lengyel Dániel tudta átlépni az 500 fás határt, aki előtte becsülettel végig játszotta az ifimeccset is, a pontszerzéstől azonban nagyon távol járt. AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: Pápai Elekthermax Vasas SE-1. MCM SE 4:0 (1011:989). A vendég kaposváriak eredményei: Lengyel D. 522, Takács G. 467. A Nagyberki-Attala SE-Sop- roni Sörgurítók SE mérkőzés elmaradt, mivel a hirtelen hullott nagy hó miatt a vendégek nem indultak útnak. A tervek szerint április 7-én pótolják a mérkőzést. ■ Fenyő Gábor * * AZ ON EGESZSEGGNEK ŐRE Stressz is okozhatja a hajhullást, de van megfelelő terápia A hajhullás különböző, úgynevezettcivilizációs betegségekre is utalhat. Wikonkál Norbert szerint egyebek mellett ez is okozhatja, hogy egyre gyakoribbá válik ez a probléma. A stressz köztudottan számos szervi baj hátterében áll, így okoz a szervezetben változásokat, akár hajhullást. számos rejtett betegségre utalhat az, ha egy nőnek hullik a haja, de akár egy rosszul összeállított diéta, fogyókúra, vagy méregtelenítés is állhat a jelenség hátterében, amely miatt egyre több nő keresi fel a szakorvosokat - hívta fel a figyelmet Wikonkál Norbert bőrgyógyász, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Ne- mikórtani és Bőronkológiai Klinikájának docense. A haj és a körmök állapota a szervezet egészét képezi le. így, ha például az anyagcsere folyamatokban vagy a hormonrendszerben valami felborul, akkor az rögtön tükröződhet a haj állapotában is. A tél végi időszakban, amikor a szervezet tartalékai kimerülnek - ráadásul általában ilyenkor kezdenek sokan fogyókúrázni is - gyakrabban jelentkezhet a hajhullás. HAJHULLÁS BEKÖVETKEZHET olyan súlyos betegséget (például tüdőgyulladást) követően is, amely lemeríti a szervezet energiaraktárait. Általánosságban is igaz, hogy a tápanyagok, nyomelemek, vitaminok hiánya megmutatkozik a hajhagymákban, így a hajhullás különböző hiány- állapotokra - tápanyagok, nyomelemek, mikroelemek hiánya - is rámutathat, de utalhat lisztérzékenységre, vagy akár pajzsmi- rigy-gyulladásra is. a bőrgyógyász szerint az esetek többségében van megfelelő terápia, ám ahhoz fel kell tárni a valódi okokat, amely akár hónapokig is eltarthat. Maga a kezelés is hosszú, akár fél évig tartó folyamat, hiszen nem a hajat, hanem a hajhagymát, és végső soron a pácienst kell gyógyítani. „Azt kívánjuk néked ezen a szép napon Ragyogjon rád napfény, legyél boldog nagyon. Szíved sose féljen, bánat sose étjén. S minden utadon szerencse kísérjen. ” Szeretettel köszöntjük a legdrágább édesanyát, mamát, dédit ÖZV. KÁNTORJÓZSEFNÉT J5Nk, Csökölyben . 90. születésnapja alkalmából Kívánunk jó egészséget, hosszú boldog életet. Leányod Rózsim és szerető családod mezöoazdasAgi ' /lfmPn.Al EA GÉREK • ALKATRÉSZEK • SZERVIZ HWIlW MfclN Tol : 94/513-354 Tel : 94/513-350 Tol : 94/513-340 Tol.: 94/513-355 Fax: 94/513-351 Fax: 94/513-341 Agro-Alfa Kft. 9700 Szombathely. Ipari u. 3. AGRO-ALFA NAPOK Szombathely 2013. Március 1-2. Péntek: 9.00-17.00 Szombat: 9.00-15.00 Gépek, Technológiák, Információks ami mögötte van! jjl Alkatrészek, műszaki áruk, szerviz. Finanszírozás, támogatások! finunszirozasi Személyre szabott ajánlatok! A K CI Ú p% en fr/T (jljKOHGSKILDI J‘am8t étá j*- Mi ■ Í55. 25% mm mm kezdő befizetés M-Hale lyfMHTraM [KM ar 09 ffibWi ;IIBX Lg-. wmm Szíveslátás LeÉl£| Vendéglátás I3C9 Info: 06-30-492-1890 : 6-0328 Sztárvendégek: Szomszédnéni produkció (Commedv Central sztárjai) Gadó András erőemelői Födliak regisztrált vendégeink között: XBOX Kinect 360. MTD fűnyíró. Egyéb értékes ajándékcsomagok Megnyitó: 2013. Március 01 . 10.00 infarktusmegelőzés! Computeres érfal rugalmasság vizsgálat (érszűkület szűrés) Kardiológus Szakfőorvos kiértékelésével Kaposváron és megye szerte, 10 főtől bárhol akcióban. Bejelentkezés: 06-30'695-63-90, info@icc.hu I AKCIÓ! Tel.:30/91313861 30 Infrahangos kezelés mellé (1900 Ft/kezelés) 10 BEMER kezelés ingyen Ajánlott: keringési panaszok, cukorbetegség, meszes erek, fülzúgás. BEMER kezelés 1500 Ft/kezelés Ajánlott: meszes erek, cukorbetegség, fülzúgás, Izületi fájdalmak.mozgásszervi panaszok. Prosztata bántalmak, daganatos betegségek. A kezelések külön is felvehetőek: l Infra: 2000 Ft/alk. BEMER: 1500 Ft/alk. [