Somogyi Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-22 / 45. szám

10 ELETMOD - MŰSOR 2013. FEBRUÁR 22., PÉNTEK Jellemünk alakítói: az öröklés vagy a környezet a meghatározó? A sors hozta össze az új férfival? remény A nő nincs könnyű helyzetben a válás után - Komolyabb kapcsolatot szeretne Miniteszt: Rámenős vagyok? igazak önre a következő állítá­sok? 1. mindenki a maga sorsának a kovácsa. Nem másoktól várok segítséget, hanem kiharcolom magamnak, ami kell. IGEN NEM 2. sosem voltam szégyenlős, ami a szívemen a számon. Azt az elvet vallom, hogy bátraké a szerencse. IGEN NEM 3. szerintem ma már egy nő­nek is éppen annyi joga van kapcsolatot kezdeményezni, mint egy férfinek. IGEN NEM 4. A hagyományos értékrendet követem, nem szeretek kockáz­tatni, harcolni, inkább biztosra megyek, vagy bele sem fogok valamibe. IGEN NEM ÉRTÉKELÉS: az 1-3. kérdésnél az igen 2, a nem 0 pontot ér, a 4-nél fordít­va. o-4 pont: Semmiképpen sem ne­vezhető rámenősnek. Sőt! Lehetséges, hogy túlságosan félénk, visszahúzódó! Mérlegelje tetteit. Ne szégyelljen kiállni önmagáért, igazáért. Meglátja, ha így tesz, azzal csak további megbecsülést vív ki a környezetében. 6-8 pont: Az biztos, hogy ön rámenős. A kérdés már csak az, hogy ez az eredményre veze­tő, határozott fellépésben nyil­vánul meg, vagy olykor már túl­zásokba esik? Míg az első eset­ben praktikus és célravezető lehet a magatartása, az utóbbi­ban inkább zavaró és visszatet­sző lehet. eddig azt hittük, a szülői ház alakítja döntően a jellemvoná­sainkat. A testvérek nagyon kü­lönbözők lehetnek. Miért szürke egér az egyik, és a nők kedvence a másik? A viselkedéstudomány rájött, miért olyan nehéz kibúj­ni a bőrünkből. A tudósok di­lemmája: az öröklés vagy a kör­nyezet mondja-e ki a végső szót. A génkutatás mára a neveléssel szemben az örökletes tulajdon­ságokat gondolja meghatározó­nak. Kíváncsiság, félelem vagy optimizmus, valamennyi voná­sunk legalább felerészben meg ■ A huszadik életévünk után már csak nagy ne­hézségek árán változtat­ható meg a jellem van „írva” a génekben. Már új­szülött korban felismerhetők bi­zonyos jellembeli tendenciák - agresszivitás vagy visszahúzó­dás -, de hogy ezek hova futnak ki, azt a környezet dönti el. Ám nemaszülőkéalegfontosabbsze- rep,hanemegyénitapasztalatok döntenek, mint egy komolyabb betegség, meghatározó tanárok, jó barátok. Fontos az első szere­lem, ahogy egy szeretett ember halála is alakít a jellemünkön. Abban konszenzus van, hogy a jellemvonásaink a 20. élet­évünkig végleg kialakulnak. Később csak nagy nehézségek árán változtathatók. Erre gon­dolni kell a párválasztásnál. ■ Amióta elvált, teljesen egye­dül él Zsuzsi (36). Most úgy tűnik, gyökeresen meg­változik körülötte minden. Feltéve, hogy Robi (32) nem kalandot, hanem valóban ko­moly kapcsolatot keres. AS-összeállítás A válással járó szokásos jogi hercehurca alaposan megvisel­te Zsuzsit. Csak annak örült, ami eddig bántotta: hogy nincs gyerekük. A férjének, Karcsi­nak (42) ő már a második fe­lesége volt. Az első házasságából szüle­tett egy fia és egy lánya. Több gyereket, nem akart. Az e fe­letti viták indították el az elhi- degülésüket. Zsuzsi a válás óta leginkább nyugalomra vágyott. Későn járt haza a munkából, félt a busztól a lakásáig tartó úton. Egy este férfi szegődött a nyomába, beérte, megszólítot­ta, majd megpróbálta kitépné a láncot a nyakából. Zsuzsi si­kított, és ösztönösen felkapta a kezét, a férfi elszaladt, szeren­csére a lánc nélkül. De azóta merő rettegés volt a haza útja, ha délutánra osztották be. Egy este gyanús alak szállt le vele a buszról, és a nyomába eredt. A szíve a torkában dobo­gott. Befordult a sarkon, és egy szimpatikus férfival találta magát szemben. -De jó, hogy _________________íiitiii______ A véletlennek köszönheti, hogy megismerte a férfit elém jöttél! - ugrott merészen az illető nyakába, és közben a fülébe súgta: - Bocsánat! Ké­sőbb mindent elmagyarázok. A rosszarcú alak meghökkent, és elsietett mellettük. Zsuzsi el­nézést kért, és elmondta, hogy megijedt, azért eszelte ki ezt a cselt. Az idegen - Robi - haza­kísérte. Kiderült, hogy a közel­ben lakik, csak az éjjel-nappa­liba akart elugrani. A kapuban beszélgettek, telefonszámot cseréltek. A férfi a hét minden további napján elé ment a busz­megállóba, és hazakísérte. Az­óta egészen jól megértik egy­mást. Zsuzsi boldog lenne, ha nem motoszkálna állandóan ben­ne, vajon sors keze intézett mindent ilyen szépen, vagy ő csinált hülyét magából azzal, hogy ráakaszkodott Robira, és ezért a férfi sosem fogja igazán komolyan venni? 2013. FEBRUÁR 22., PÉNTEK telWi Mf.BófiETira Atvr-hét AJÁNLÁSÁVAL vTasat^HBHÜ dunatv'WHBBB spektruw^IHHI FujűtTVIHHHH 6.05 Jó reggelt, 6.00 Alexandra 5.20 Hajnali gondolatok 13.20 Enid Blyton 5.05 Christine kalandjai ® 8.35 Talpalatnyi zöld (ism.) 6.00 A jövő műemlékei© 9.20 Invázió skacok!© Pódium (ismétlés) © 5.23 Az este (ism.) kalandfilm-sorozata © 5.30 Tuti gimi® 9.05 Közbeszéd (ismétlés) 6.35 Kalapács alatt® (amerikai thriller, 2007) 7.35 Híradó Reggel 6.25 Tények Reggel 5.55 Ma reggel 13.45 A Nyereg Klub® 6.20 Gyilkos sorok© 9.30 Néprajzi értékeink 7.05 Mindentudás 11.10 Columbo 8.05 Reflektor Reggel ® 6.55 Mokka ® 9.00 India - Almok útján © 14.15 Az idő kalandorai ® ■ (amerikai krimisor., VII/3-4.) 9.45 Fejezetek Egyeteme © (amerikai krimisorozat) 8.15 Reggeli 9.20 Stahl konyhája ® 9.50 Rex felügyelő (ism.)® 14.40 H20: Egy vízcsepp... 8.15 Harmadik műszak © Magyarország 8.10 Világ a város alatt © 12.45 AMidsomer-Csak csajok® 9.25 Babapercek© 10.40 Család-barát 15.05 Szaladin© 9.10 DonCamillo® közlekedéstörténetéből 9.05 Jimmy a pácban gyilkosságok 8.55 Remington Steele 9.30 TeleShop 12.00 Híradó délben 15.35 Lizzie McGuire © (olasz-francia vígjáték, 1951) 10.15 Balatoni utazás 10.10 Beépített főnök® (angol krimisorozat) 10.00 TopShop 10.30 Astro-Világ 12.25 P'amende 15.55 Mi micsoda® 11.15 Adadus© 10.55 Angyalbőrben (ism.) 11.10 A világ 14.50 Szuperhekusok 11.50 Asztroshow 11.30 Árva angyal© 12.55 Esély 16.20 Sandokan (am. vígjátéksor., 111/12-13.) 12.00 Híradó. Időjárás legszigorúbb szülői © (olasz akcióvígjáték, 1985) 12.50 Reflektor Reggel 12.00 Titkok hálójában© 13.25 Gasztroangyal® 16.50 Raju, a riksa 12.15 Christine kalandjai ® 12.10 Helló, Doki! © 12.20 Amikor 16.50 Rendőrakadémia 2. 13.05 Autómánia (ism.) 13.00 Doki© 14.20 Fejjel a Fajnak 16.55 Egér-úti kalandok 12.45 Jóbarátok® 13.00 Kívánságkosár a Föld diktál® (amerikai vígjáték, 1985) 13.40 Éjjel-nappal 14.00 Tények Délután 14.30 ízőrzők 17.20 Caillou 13.15 Szívek szállodája 15.00 Orbán Viktor 13.25 Állati rekordok© 18.35 Columbo PQ Budapest (ism.) © 15.00 Szerelmes Anna © 15.05 Banán, pumpa, 17.45 Kérem a következőt 14.10 Éden Hotel© évértékelő beszéde Hódítók (amerikai krimisorozat) O 14.35 Fókusz (ism.)® 15.30 Walker, kurbli© 18.00 Rudi, 15.10 Shark - Törvényszéki 16.00 Hitvallók 14.25 60 állati Gyilkosság a műtőasztalon £ 15.20 Bűnös szerelem® a texasi kopó© 16.00 Boston Legal malac a családban ragadozó® és ügynökök© kalandom® Fsz.: Peter Fáik tp 16.20 Riválisok© 16.30 Doktor House© I * - Jogi játszmák © 18.30 Gyerekhíradó (amerikai krimisor., II/5-6.) 16.30 Térkép© 15.05 Életem az elefánt © 20.10 A Függetlenség g 17.20 A gyanú 17.25 Update konyha © 16.45 Acu hercegnő © 18.35 Mesebolt 17.05 CSI: Miami 17.05 MacGyver© 16.05 Világ a város alatt © napja R árnyékában © 17.30 Aktív © 17.30 Jövő-Időben 18.45 Vackor helyszínelők © 18.00 Híradó New Orleans (amerikai sci-fi, 1996) 1301 18.30 Híradó 18.30 Tények 17.35 Híradó az első bében 18.00 A cég hangja 18.25 Dunasport. Időjárás 17.00 Jimmy a pácban Fsz.: Will Smith, Bili 19.15 Fókusz© 19.30 Családi titkok © 17.45 A szenvedélyek 18.50 Maja, a méhecske 19.00 Szívek szállodája 18.35 Közbeszéd 18.10 Gyűjtögetők® Pullman, Jeff Goldblum, 20.05 Éjjel-nappal 20.25 Bűnök lángjai© 19.15 Nils Holgersson 19.55 Jóbarátok® 19.05 Angyali érintés® Linda és Steven Mary McDonnell Budapest® és szerelmek© 18.35 Rex felügyelő © csodálatos utazása... 20.25 Két pasi 19.55 Csillagjegyek© 19.10 Állati rekordok © 23.00 Napfény® 20.50 Barátok közt© 21.00 Jóban Rosszban© (német krimisor., 13/5.) 19.40 Postás Pat - meg egy kicsi © 20.45 Hírek Az udvarlás bajnokai (ang.-am. sci-fi, 2007) 108’ 21.25 A zöld íjász© 21.30 Bridget Jones: 19.30 Híradó este 20.00 Híradó. Sporthírek (am. vígjátéksor., VIII/8-9.) 20.55 Dunasport 20.10 Állati Fsz.: Chris Evans, Cillian (amerikai akciófilmsor., 6.) Mindjárt megőrülök! ® 20.15 Casting minden © 20.35 Családom 21.25 Dante pokla© 21.00 És mégis oknyomozók® Murphy, Rose Byrne 22.25 Gyilkos elmék® (angol-amerikai romantikus (magyarzenés film, 2008) 105’ és egyéb emberfajták © (am. katasztrófafilm, 1997) mozog a föld© 20.25 Amikor 1.10 A Falka® (am.-kan. krimisorozat, V/8.) vígjáték, 2004) 97' 22.05 Az este 21.00 2-esRetro Slágerek 23.25 CSI: Miami (magyar sorozat, 3/1.) a Föld diktál® (amerikai thriller, 2007) 101' 23.25 Az egység ® Fsz.: Renée Zellweger 22.40 Jack és Jill© 21.50 Operettalbum helyszínelők® 22.00 Kultikon® 21.30 Megakatasztrófák © Fsz.: Richard Gere, Claire (amerikai akciófilmsor., III/4.) Közben: Kenósorsolás (amerikai vígj., 2008) 84’ 22.15 Casting minden© (amerikai krimisor., ism.) 22.20 Wallander® 22.30 Igaz legendák Danes, Ed Ackerman 0.30 Reflektor® 23.40 Kettős ügynök © 0.10 Híradó (magyar zenés vígj., 2008) 0.20 DonCamillo© 23.50 Koncertek 23.30 Tudomány 3.15 Invázió 0.45 Gasztrotúra (am. akcifilm sor., II./2.) 0.25 Acu hercegnő (ism.) © 24.00 Zöld Tea (olasz-francia vígjáték, ism.) az A38 hajón® a sport mögött ® (amerikai thriller, 2007) 99' 1.10 Autómánia (ismétlés) 0.35 Update konyha (ism.) 1.10 Család-barát (ism.) 0.30 Gasztroangyal© 2.25 A nagy házalakítás© 0.40 Vannak vidékek 0.35 A sötét középkor® Fsz.: Nicole Kidman 1 irM; ö!i ^J SP; -íí í v3 é.L ■ Jr: 16.25 Riválisok 15.30 Walker a texasi... 16.45 Acu hercegnő 15.55 Mi micsoda 12.15 Christine kalandjai 22.20 Wallander 19.10 Állati rekordok 20.10 A függetlenség... .............. 12.0 0 Segítség, bajban vagyok! 13.25 Álomház ® 14.20 Se- 12.00 Déli híradó 12.45 Televízi- 11.10 Színészportrék ® 11.25 11.00 Televíziós vásárlás 12.00 12.10 Televíziós vásárlás 12.25 11.00 Amcsi fegyverek 12.00 16.20 Halország ©16.55 Jimmy rjJ Az ügyvéd válaszol 13.00 A gya- herezádé @ 15.20 Mission: ós vásárlás 13.05 Lapzárta (ism.) Életre kelt könyvek ©12.00 Ki se- Ökölvívás. Orlando Salido-Mikey Fórum (ismétlés) 12.55 Televí- Aranyláz Alaszkában 13.00 Autó- és a nagy verseny® 17.55 Edd Ph ■ nú árnyékában 14.00 Csók és csa- Impossible - Az akciócsoport 13.30 Paletta (ism.) 14.05 Zöld gít a Mikulásnak? (ism.) ® 13.55 Garda (ism.) HD 14.30 Fieszta+ ziós vásárlás 15.25 Start, Start kereskedők 14.00 Klasszikus au- magad szexire! © 18.25 Jamie O i ta 15.00Szalamandra 16.00Több (ism.) 16.20LasVegas(ism.)® övezet (ism.) 14.30 Giobál (ism.) Beethoven4(ism.)©15.30Szórd 14.45 NBA. Los Angeles plusz 16.25 Együtt a biztonsá- tókmegmentói 15.00Hogyanké- 30 perces kajái © 18.55 Fran­MJ ! mint testőr 16.55 Barátok közt 17.20 Jóban Rosszban © 18.00 15.00 Híradó 15.30 Felfedező a pénzt és fuss! (ism.) © 17.25 Clippers-San Antonio Spurs HD gért (ismétlés) 16.55 Világhíradó szült? 16.00 Trükkös tudomány cia bortúrák © 19.25 Etetni bo­tö i 17.30 Szeress most! 18.30 Vacso- Tények 6-kor 18.30 Mrs. Klinika 16.05 BBC Reporters 16.30 BBC Képtelen képrablás ©19.10 Szár- 16.45 Heti helyzet HD 17.45 Ko- 17.05 Fórum 17.55 Híradó 18.20 17.00 Bear Grylls 18.00 Állító- londulásig® 20.00 Világbaj­C racsata 19.30 Péntektől péntekig ® 19.30 Mission: Impossible - Hardtalk 17.00 Híradó 17.30 Eu- nyát vagy combját © 21.00 Sze- sárlabda. Női Éuroliga(élö) 20.00 Sporthíradó 18.25 Fórum 18.45 lag... 19.00 Licitvadászok 20.00 nők izek @ 20.30 Fitt-térítők © S 20.30 Segítség, bajban vagyok! Az akciócsoport ® 20.30 Las rópai híradó 18.00 Híradó 18.45 gény embert az Amish húzza ® Ökölvívás. Ko Tv, Classics 21.00 Világhíradó 18.55 Híradó 19.15 Autókereskedők 21.00 Dynamo 21.05 Sandro, az olasz ® 21.20 I Az ügyvéd válaszol 21.30 A menta- Vegas ® 21.30 Elit egység ® 10 perc 19.00 Híradó 19.30 Brut- 23.00 Jobb ma egy zsaru, mint Labdarúgás. Spanyol másodosz- Időjárás-jelentés 19.25 Egye- - varázslat a világ körül 22.00 A Fillérkonyha © 22.25 Amerika lista © 22.30 Barátok közt 23.00 (kanadai krimisorozat) 22.30 tó 20.05 Péntek 8 21.00 Híradó 21 holnap kettő (am. akcióvígj., 1991) tályú bajnokság (élő) 23.00 Ököl- nes beszéd 20.45 CsattT! 21.55 világ legfélelmetesebb... 23.00 legrosszabb szakácsai ® 23.30 Híradó 23.30 Agymenök 24.00 El-í Lopakodók 2. ® (am. akciófilm, 21.30 Célpont 22.00 Híradó 22.30 ® 0.45 Mechanikus narancs vjvás. Adrién Broner-Gavin 2.00 Híradó 22.20 Világhíradó 22.30 Ne próbáld ki otthon! 24.00 A vi- Husimádók klubja © 24.00 I felejtve® 1.00 Vacsoracsata 2002) 0.20 Családi Titkok (ism.) Riasztás (ism.) © 23.05 Péntek 8 (ang.-am. feliratos film, 1971)® Jégkorong. NHL (élő) 700-as klub 23.05 Hazahúzó lág legelképesztöbb videói Halország © 0.30 Francia idill © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásénak jogét minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents