Somogyi Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-21 / 44. szám
Tyler Hamilton is doppingolt. Az amerikai Tyler Hamilton elismerte, hogy tíz évvel ezelőtt euró tízezreket fizetett a spanyol doppingdoktornak. A 2004-es olimpiai aranyérmétől megfosztott kerékpáros bíróság előtt vallotta be, hogy abban az évben 50 ezer eurót fizetett Eufemiano Fuentes spanyol orvosnak Eplényi dobogós helyekkel rajtolt a Magyar Kupában Szerb Mátyás Egy óra alatt behúzták röplabda nb i. A nyitójátszmában csupán hét pont jutott a pécsieknek Döntetlent játszott Szerbiában utolsó edzőmeccsén a Rákóczi csapata snowboard A hódeszkások is megkezdték a Magyar Kupa küzdelmeit. - Az előző évhez hasonlóan idén is először a főiskolai vizsgáimat fejeztem be és csak utána vetettem bele magam a snowboard szezonba azonban a vizsgák után egyből felpörögtek az események - nyilatkozta Szerb Mátyás, a Team Kaposvár sportolója. - Kéthetes franciaországi edzőtáborral kezdtem a felkészülést. Nagyon jó körülmények között tudtam edzeni és ez meg is hozta az eredményét. Próbáltam arra koncentrálni, hogy stabilizáljam a már meglévő trükkjeimet és hogy még nagyobb ugratókon is leküzd- jem a félelmemet. ■ Remekül kezdődött az idei szezon a kaposvári hódeszkás számára az eplényi sícentrumban A kaposvári hódeszkás némi pihenőt követően az első, Eplényben rendezett Magyar Kupa futamon állt rajthoz. - Két versenyszámban zajlott a megmérettetés az egyik az olimpia programján is szereplő; Slope Style a másik pedig az én személyes kedvencem; a Big Air volt - folytatta Szerb Mátyás. - A kvalifikációs futamok során a magyarországi viszonyokhoz képest elfogadható minőségű pályán egész jól ment a csúszás. Mindkét versenyszámban bejutottam a négy főt felvonultató döntőbe. Végül slope style-ban nem sikerült tökéletes kört végrehajtanom, viszont a többiek is hibáztak így harmadik lettem. A Big Air döntő volt a nap utolsó és egyben leglátványosabb eseménye, amelyen végül egy hajszállal lemaradva a dobogó legfelső fokáról a második helyen végeztem. A héten az ausztriai Schlad- mingban edzőtáborban készülök a jövő hétvégi Magyar Kupa második futamára. A versenyeknek Mátraszentistvánon ad majd otthont. ■ Kun Z. Egy óra sem kellett ahhoz a Fino-Kaposvár férfiröplabda- csapatának, hogy pontot tegyen az újonc pécsiek elleni bajnoki negyeddöntő végére. Fenyő Gábor Demeter György mester a kezdőcsapatban szánt volna helyet ifjabb Laszczik Ivánnak, ám a feladó a mérkőzés napjának reggelén belázasodott, így újra Magyar Bálint kapott főszerepet. Geiger András kezdte meg a látványos padlószaggatást, majd Gergye Roland folytatta. Kovács Zoltán a blokkokat osztotta, Juhász Péter pedig - aki 6-5-nél került a nyitóhelyre, s egészen 19-5-ig ott is ragadt - az ászokról gondoskodott, s Magyar Bálint is feliratkozott a pontszerzők táborába. Hogy az első felvonásban végig milyen nyomasztó fölényben volt a Fino, arról elég legyen annyi; a vendég pécsiek erejéből csupán két pont(ocská)ra futotta, a másik öt a házigazdák rontásaiból született... A második játékrész első harmada - részben a rosszul sikerült kaposvári nyitások révén - szorosan alakult. Aztán újra csak a csapatkapitány, Geiger András következett, aki ütött, blokkolt, ha pedig éppen arra volt szükség, akkor hátul „takarított”, s Dávid Csanád is egyre inkább belelendült. A harmadik szettre csupán NAGYMIZDÓ SE-NAGYBERKI- ATTALA SE 5:3 (3236:3202) eredmények: Tompa 566- Herr 539; Nagy J. 554-Lelovics 568; Vilics 550-Fenyvesi 487; Gerencsér 553-Nagy R. 508; Simon L. (Vella) 531-Kisházy 532; Vörös Z. 482-Németh T. 568. A mérkőzést kezdő Lelovics annyi maradt a kérdés, hogy az amúgy jól pörgő kaposvári alakulat mikor tesz pontot a találkozó - és egyben a párharc - végére. Még egy órát sem kellett erre várni... A három győztes mérkőzésig tartó bajnoki elődöntő harmadik, utolsó felvonásának külön színfoltját jelentette a center Juhász Zoltán ugyan nyert, mégis 13 fás hátrányba került a Nagyber- ki-Attala SE, amely középen 121 fára nőtt. Kisházy Norbert hiába hajrázott jól, s Németh Tibor is hiába verte majd' 90 fával az ellenfelét, ez még sajnos a pontszerzéshez is kevés volt András- hidán a sereghajtó Nagymizdó Péter, aki a beszédes statisztika szerint egy híján 30 alkalommal nyithatott. S egy másik csemege: a pécsiek pontjainak több mint a fele kaposvári hibákból született. FINO-KAPOSVÁR-PÉCSI TE PEAC- ANDRAGORA 3-0 (7,15,12) Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 200 néző. V.: Farkas L., Éri. FINO-KAPOSVÁR: Magyar B. (4), ellen, az ifimérkőzésen: 3:1 (941:926). Eredmények: Buzsáki 467, Horváth B. (Támadó) 459. 1. MCM SE-PÉTI MTE 0:8(3010:3152) EREDMÉNYEK: KÍS R. 493-KÍSS G. 513; Vörös G. 484-Bíró L. 512; Lengyel D. 522-Bobay 532; Lapat 455-Harangi 500; Gábor L. 516Geiger (11), Kovács Z. (10), Dávid Cs. (12), Gergye (11), Juhász P. (11). csere: Dömötör L. (liberó), Deák M. (liberó), vezetőedző: Demeter György. PÉCSI TE PEAC-ANDRAGORA: Gyöngyösi (1), Szabó G. (-), Storcz (-), Demeter A. (2), Horváth B. (5), Kovács R. (2). csere: Kaszás (liberó), Takács A. (3), Szabó D. (1), Fodor D. (-), Bállá R. (-), Balassa (-). játékosedző: Gyöngyösi Zoltán. a mérkőzés alakulása. 1. JÁTSZMA: 5-4,6-5,19-5,19- 6, 23-6, 25-7 (17 perc). 2. játszma: 5-3, 8-6,10-9,16-13,19-13, 19-14, 24-14, 25-15 (20 perc). 3. JÁTSZMA: 5-4, 8-5, 10-6, 16-9, 18-12,25-12 (22 perc). DEMETER GYÖRGY: - Pontosan az történt a pályán, amire számítottam. GYÖNGYÖSI ZOLTÁN: - Kár a nyi- tójátszmáért, mindettől függetlenül nagy megtiszteltetés volt számunkra a 14-szeres bajnok és 15-szörös kupagyőztes Fino-Kaposvár csapatával találkozni. Újoncként kerültünk a nyolc közé; ha még előrébb tudnák lépni, az csak hab lenne a tortán. A kupadöntő után kezdődő, szintén három győztes mérkőzésig tartó elődöntőben a Fino-Kaposvár ellenfele az a Dunaferr SE lesz, amely ugyancsak három meccsen intézte el a Szolnokot. A másig ágon a Kecskeméti RC ellenfele a Vegyész RC Kazincbarcika-Dági KSE ütközet győztese lesz; az állás 2-1 a Barcika javára. Németh K. 551; Szommer 540- Sebestyén 544. A középmezőnyhöz tartozó Péti MTE alakulata alaposan kitömte a házigazda 1. MCM SE csapatát, az ifimérkőzésen: 1. MCM SE-Péti MTE 0:4 (924:938). Eredmények: Horgos 476, Takács G. 448. ■ Fenyő G. labdarúgás A szerb élvonal nyolcadik helyén álló FK Spar- tak Zlatibor Voda ellen játszotta utolsó felkészülési mérkőzését a Kaposvári Rákóczi FC NB I-es együttese. A szabadkai találkozón a somogyiak szereztek előnyt az első negyed órában Oláh Lóránt találatával, de nem sokkal később jött a válasz hazai oldalról. A találkozó hajrájában a szerbek szereztek vezetést, de a sérüléséből felépülő - volt válogatott támadó - Waltner Róbert egy perccel később döntetlenre mentette az eredményt. A kaposváriak a jövő héten már a bajnoki rajtra készülnek. Az első tavaszi bajnoki meccsüket a Győri ETO ellen játsszák majd március másodikán, szombaton 18.30- tól a Rákóczi Stadionban. nemzetközi előkészületi MÉRKŐZÉSEN: FK SPARTAK ZLATIBOR VODA-KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 2-2 (1-1) GÓLSZERZŐK: Case (24. p.), Despotovics (81. p.), ill. Oláh (14. p.), Waltner (82. p.). ■ K. P. HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ S 13.30 HOLNEMVOLTFA Népmesék kicsiknek Stúdió előadás 15.30 HOLNEMVOLTFA Népmesék kicsiknek Stúdió előadás 19.00 OTHELLO GYULAHÁZÁN Erkel bérlet 19.30 VAKNYUGAT Budapest, Thália Színház www.csiky.hu _______________________________________HIRDETÉS Co rner pénzváltó ® Kaposvár, MoneyGmm r* -m nemzetközipénztranszfer I U Un I L. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 280,00 292,99 USD 214,00 219,99 CHF 232.50 238,49 ÉRVÉNYBEN: február 20. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTES Könnyen felejthető fordulót zártak teke nb i./férfiak Otthon mértek hatalmas zakót az 1. MCM SE egyletére Taroltak a somogyiak a Kanizsa Kupa utánpótlás-viadalon úszás A legtöbb medált a kaposvári sportiskolások szerezték, az éremtáblán az adorjánosok végeztek az első helyen Somogy megyéből hat csapat vett részt a XXV. Kanizsa Kupa korosztályos úszóversenyen. A Nagykanizsán rendezett eseményen a három kaposvári klubon kívül Barcsról, Marcaliból és Csurgóról érkeztek sportolók. Az egyéni versenyben a tizenkét együttesből tizenegy klub képviselői szereztek érmet. A legtöbb medált a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola versenyzői nyerték, szám szerint huszonhatot. Huszonhárom érem jutott a házigazda Délzalai Vízmű SE-nek, huszonegyet pedig a Dombóvári Úszó Sí képviselői gyűjtöttek be. Az összesen tizenhét érmet nyerő Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE sportolói végeztek az éremtáblázatot élén. Tizenegy arany-, három ezüst- és három bronz volt a mérlegük. Kasi nagy versenyben volt a táblázat második pozíciójáért, de a 8 arany, 5 ezüst, 13 bronzéremmel, az ezüstök kevés száma miatt csak a negyedik helyen tudott végezni. Nyolcadik lett a BUSE Barcs (3 arany, 4 ezüst, 1 bronzzal), 9. helyen zárt a Csurgó SE (4 ezüst, 5 bronzzal), 10. helyen végzett a Kaposvári Úszó SE 2 ezüst és 4 bronzéremmel. Ezúttal nem hirdettek csapat- versenyt, de a vegyes-vegyes váltók (ahol 2 fiú - 2 leány úszta a vegyes váltót) pénzdíjakért vetélkedtek. A Kasi úszói (ZóHamlin Dorothy négy aranyat nyert ka-Váczi Barnabás, Ledniczky Márk, Tomozi Zsófia, Berzevici Marcella) a pécsiek és a házigazdák mögött a harmadik helyezetteknek járó összeggel lettek gazdagabbak. Egy korosztályos váltóversenyt is rendeztek - a 6x50 m gyorson, ahol minden korcsoportból (békától a felnőttig) kellett versenyzőt indítani. Ez a leány korcsoportban csak a házigazdának és dombóvárnak sikerült, míg a fiúváltóban csak a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola rajtoltatott versenyzőket. Az „A” csapat (Ledniczky Márk, Pojtner Dániel, Tiba Benjámin, Kardos Dániel, Torma Benjámin, Harsányi Mátyás) az első, míg a „B” (Zóka Váczi Barnabás, Kakstedter Bendegúz, Kovács Kristóf, Németh Gergő, Károly Zalán, Vörös Tamás Ottó) a második helyen végzett. A Kaposvári Sportiskola egyéni éremszerzői: Harsányi Mátyás (3 arany, 1 ezüst), Kardos Dániel (3 arany, 1 bronz), Lassú Dominika (1 arany, 2 ezüst, 1 bronz), Harsányi Dorottya (1 arany, 1 ezüst, 2 bronz), Tomozi Zsófia (1 ezüst, 1 bronz), Pojtner Dániel (3 bronz), Buzási Maja (1 bronz), Németh Krisztina (1 bronz), Király Eszter (1 bronz), Tiba Benjámin (1 bronz), Torma Benjámin (1 bronzérem). A Középületkivitelező Adorján SE eredményei: Stéger Simon (egy arany, egy bronz), Durgó Katalin (egy ezüst, egy bronz), Hamlin Dorothy (négy arany, egy ezüst), Lengyeltóti Bence (három arany, egy ezüst), Hamlin Benjámin (három arany), Bozsó Sára (egy bronz). A Kaposvári Úszó SE dobogós helyezései: Herceg Kristóf (egy ezüst, kettő bronz). Pacskó Dávid (egy bronz), Plessek Marcell (egy bronz). A csurgóiak eredményei: Andrási Zsófia (2 ezüst, egy bronz), Varga Dominika (Két ezüst, két bronz), Fekete Tamás (egy bronz). A barcsiak eredményei: Kovács Zsolt (2 arany, egy ezüst), Kovács Nóra (három ezüst), Kovács Domi- nik (egy arany), Horváth Réka (egy bronz). ■ Kun Zoltán HvJ VT li