Somogyi Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-20 / 43. szám

SPORT Tesztpilóta maradhat Susie Wolff. Idén is a Williams tesztpilótájaként folytatja pályafutását Susie Wolff, aki először vezethette a brit istálló vadonatúj Forma-l-es autóját, melyet kedden délelőtt mutattak be a nagyközönségnek. Az autót Barcelonában Pastor Maldonado vezethette és Valtteri Bottas is teszteli Fejlesztenék az akadémiát sportbizottság Nemzetközi szintű központot szeretnének a kaposváriak Öt évre szóló támogatási szerződést írhat alá a kapos­vári önkormányzat és a megyeszékhelyen működő röplabda-akadémia. Az er­ről szóló határozati javasla­tot februári ülésén a városi sportbizottság is támogatta. Kun Zoltán Tagadhatatlan, hogy évek óta Ka­posvár a magyar röplabdasport fellegvára. A felnőtt férfi együt­tes egyeduralkodó a magyar mezőnyben és a szinte teljes egé­szében a kaposvári utánpótlásra építő női csapat is stabil résztve­vője a hazai élvonalnak. A Kaposvári Sportközpont és Sportiskolában működte­tett röplabda utánpótlás csapa­tokat finanszírozással együtt 2011 december 31-től adta át a városi önkormányzat - a felve­vő egyesületek és a Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely Sportegyesület kérésé­re - a röplabda akadémiának. A felek közti szerződés 2013. június 30-án jár le a hosszab­bításról március 30-ig köthető új megállapodás. Az erről szóló határozati javaslatot keddéri dél­után, akaposvári sportbizottság februári ülésén tárgyalták. El­hangzott, hogy napjainkban az A kaposvári röplabdás utánpótlásra számíthatnak a felvevő egyesületek akadémia színeiben tizenhárom csapatban, több mint kettőszáz - 8-18 éves - kaposvári fiatal sportol. Az elkezdett szakmai munkához elengedhetetlen a to­vábbi stabil háttér, melyet városi önkormányzat, a játékosok szü­lei, a két felvevő klub, valamint á kaposvári 1. Magyar Cukor Manufaktúra Kft. biztosít. Az önkormányzati támogatási szer­ződést a 2013. július 1-től 2018. június 30-ig terjedő időszakra - szeretné megkötni az akadé­mia. A nevezett időszakra az éves önkormányzati támogatás összegét a jelenlegi 6,5 millió forintos szinten kérik rögzíte­ni az önkormányzati tulajdonú tornatermek bérleti díj nélkül, rezsiköltségen történő használa­ta mellett. Az akadémia vállalja, hogy minimum egy fiú gyermek, há­Edzomeccsel segítettek az utánpótlás-valogatottat A Honvéd és a Vasas jön a somogyi megyeszékhelyre Taktikus játékkal aratott diadalt a győriek ellen a marcali csapat KÉZILABDA NB l/B, NŐK: GYŐRI AUDI ETO KCII.­MÁRCALIVSZSE 27-32 (9-19) Győr, 100 néző. Vezette: Ács Zsolt, Varga Péter. marcali vszse: Bödör (ka- pus), Gácsér K. 5, Major A. 4, Balogh P. 4, Tanai B., Hanusz B. 2 (1), Bájhóber N. csere: Bán Farkas D. (kapus), Balogh B. 12 (2), Balogh M. 5, Bors K, Kuti B, Mezőfi B. játékos-edző: Ba­logh Beatrix. Nagyszerű eredménnyel tért haza Győrből a Marcali VSZSE NBI/B-s női kézilabda együt­tese. A női kézilabdázás „fő­városából” szinte lehetetlen volt eddig bajnoki pontot rabolni az ETO-tól, ez most a sombgyi kis­város felnőtt csapatának sike­rült. Okos, türelmes játékot várt Balogh Beatrix játékostársaitól, amit Balogh Piroskáék meg is valósítottak. A felállt fal ellen a Marcali hosszú, taktikus tá­madásokat vezetett, amelyeket rendre eredményese fejezett be. A kiváló védekezésből könnyű gólokkal a félidőre 10 gólra nőtt a két csapat közti különbség. ■ Nem mindennapi bravúrt hajtott végre a Győr n.-t legyőző Marcali A második játékrészben a védekezés továbbra is jól műkö­dött, Balogh Beatrix igazi vezér- egyénisége volt csapatának; de a győri fiatalok védekezése is feljavult, ennek következtében indításgólokkal kozmetikázták az eredményt. Egyszer közelí­tették meg a Marcalit 23-27-re, de innen megint a Marcali lépett el, mert a szigorú védő­munkával hibára kényszerítette a Győrt. Kiváló játékkal, megér­demelten hozta el a két bajnoki pontot a Marcali, a tabellán az előkelő 7. helyre lépő somogyi együttes ezzel feledtette a múlt heti váratlan hazai fiaskót, jók: Bödör, Balogh B, Major A., Tanai B., Balogh M., Balogh P. junior: Győri Audi ETO KC II.-Marcali VSZSE 28-26 (12-14). ld.: Sze- csődi L. 5, Bors K. 5, Kuti 4, Ha­nusz 4. ■ Krajczár Ibolya kosárlabda Az U20-as korosz­tályos magyar válogatottal vívott előkészületi mérkőzést hétfőn este lapzártánk után a Kapos­vári KK férfikosárlabda együt­tese. A Kaposvári Városi Sport- csarnokban rendezett össze­csapáson 79-58-ra nyert az NB l/A csoportos felnőtt csapat. Az edzőmérkőzés célja az U20-as válogatott felkészítésének a tá­mogatása volt. Természetesen a kaposváriak fiatal kosárlabdá­zói is lehetőséget kaptak a ta­lálkozón. A hazai csapat vezetői a sportág további népszerűsíté­sére is felhasználták a meccset, melyet a kaposvári utánpótlás csapatok tagjai, valamint edzői is megtekintettek. A klub tájé­koztatása szerint napjainkban közel 300 gyermek kosárlab­dázik szervezett keretek közt a megyeszékhelyen, ami az utóbbi évekhez viszonyítva emelkedő számot mutat. ■ Kun Z. vízilabda Nem akármilyen ket­tős fellépés előtt áll a Kaposvári VK OB I-es férfi vízilabdacsapa­ta, amely három nap alatt két neves fővárosi egylettel is talál­kozik. Előbb szerdán 19.30 óra­kor az a Bp. Groupama-Honvéd lép fel a somogyi megyeszék­helyen, amely három olimpiai bajnokot is - a Kiss Gergely, Steinmetz Barnabás és Gergely István kapus alkotta trió össze­sen hét ötkarikás aranyérem rom fiú mini, valamint két gyer­mek leány és három mini leány csapatot működtet és versenyez­tet a szakképzett edzők irányí­tásával, a Magyar Olimpiai Bi­zottság által jóváhagyott képzé­si tematika alapján. Biztosítják a Fino Kaposvár SE, az 1. MCM Diamant Kaposvári Egyetem RC utánpótlásához szükséges - 14 év alatti korosztályos - csapatok működését. Az akadémia működéséről és további terveiről Demeter György szakmai igazgató a hely­színen elmondta: közel húsz mil­lió forintos éves költségvetéssel dolgoznak. Az elmúlt időszak­ban sikerült egységesíteni a kaposvári röplabdás utánpót­lás-nevelést. A jó eredmények megőrzése mellett pedig szeret­nék tovább bővíteni a röplabdá- zók körét. Céljuk egy nemzet­közi szintű utánpótlás-nevelő műhely létrehozása. A határozati javaslatról a jövő héten dönt a közgyűlés. A városi sportbizottság ülé­sén szó volt még az idei kiemelt rendezvényekről is. Megtud­tuk, hogy a nyári nemzetközi ifjúsági sportfesztiválon - me­lyet nyolcmillió forinttal támo­gat1 a város - már nénicsak a labdarúgók, hanem a kézi-, a kosár- és a röplabdázók is nem­zetközi mérkőzéseket vívnak. büszke tulajdonosa - a soraiban tudhat. A hétvégén, szombaton 19 órakor szintén Kaposváron a bajnoki címvédő, még mindig veretlen Bp. TEVA-Vasas lesz az ellenfél. A nyáron több megha­tározó pólósukat is elveszítették a fővárosi piros-kékek, ám az olimpiai bajnok Steinmetz Ádá- mot vagy a világbajnoki ezüst­érmes Nagy Viktort hálóőrt aligha kell bemutatni a sportág kedvelőinek. ■ Fenyő G. HÍRSÁV Megszakították Bolhón a babócsaiak sorozatát teremlabdarúgás Meg­szakították a házigazdák a babócsaiak hosszú éveken át tartó egyeduralkodását az immár 11. alkalommal rendezett bolhói öregfiú (35 éven felüliek) kispályás teremlabdarúgó-tornán. A végeredmény: 1. Bolhó, 2. Babócsa, 3. Rendőrök, 4. Víz­vár, 5. Háromfa. A gólkirály a vízvári Bíró Kálmán lett, míg a hetesrúgó-versenyben- amelyre 27-en neveztek- Kurucz Horváth János cél­zott a legjobban. ■ F. G. Súlyos büntetések a kínai bundázóknak labdarúgás A bundabotrány­ban érintett tizenegy klubot pontlevonással sújtja a Kínai Labdarúgó Szövetség (CFA). A testület - a három éves nyomozási folyamat zárása után - zsarolás és bundázás miatt harminchárom játé­kost, játékvezetőt és magas rangú tisztviselőt örökös el­tiltással sújtott. Az érintettek súlyos büntetéseket kaptak, a Shanghai Shenhua csapa­tát megfosztották 2003-ban nyert bajnoki címétől. ■ K. Z. Több mint száz versenyző indul birkózás Várhatóan 18 or­szág 110 versenyzője lép szőnyegre a hétvégén a kö­töttfogású Birkózó Magyar Nagydíjon, amelyet Szombat­helyen az Aréna Savariában rendeznek. ■ HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ S 13.30 HOLNEMVOLTFA Népmesék kicsiknek Stúdió előadás 15.30 HOLNEMVOLTFA Népmesék kicsiknek Stúdió előadás 19.00 OTHELLO GYULAHÁZÁN Komor István bérlet 19.30 VAKNYUGAT Budapest, Thália Színház www.csiky.hu A hosszabbításban vívta ki a győzelmet a Zrínyi megyei kosárlabda Somogyjádon tudtak nyerni, így a Mágusok mögött tartják második helyüket A rájátszással folytatódott a Somogy megyei kosárlab­da-bajnokság. Az alapszakaszt követően a nyeretlenül sereghajtó Nagy­atádi KK sérülések, hiányzók miatt visszalépett a bajnokság­tól, így az alsóházban szereplő négy csapat kilenc mérkőzést játszik majd. Itt a rutinos Hen­ger KK szoros mérkőzésen a végjátékban nyert az ATM-VTP együttese ellen. Á felsőházban az éllovas. Kaposplast Mágusok a várt­nál is simább győzelemmel kezdett a Tamási ellen. A Zrínyi KK hatalmas bravúrt bemutatva - hosszabbítást követően - aratott győzelmet Somogyjádon, úgy, hogy 37 másodperccel a rendes játék­idő vége előtt még hét pontos hátrányban voltak. SOMOGY MEGYEI KOSÁRLAB­DA-BAJNOKSÁG 2013., PLAY-OFF1. FORDULÓ, AZ 1-6, HELYEKÉRT: KAPOSPLAST MÁGUSOK- TAMÁSI KSE106-58 (27-10,29-18,19-15,31-15) vezette: Schreck, Lakos. ld.: Várallyay (22/6), Fodor D. (19/3), Magyarfi (13/9), Hor­váth 0. (13/3), Csordás A. (10), Kalmár (10), ill. Schutzbach (17/3), Csizmadia R. (12), Zám- bó (10). SOMOGYJÁDISZKKSE- ZRÍNYI-KE KK 84-95 (19-18,15-15,25-19,23-30,2-13) Fokváriék (balra) nagy csatát nyertek A 7-10. HELYEKÉRT: ATM-VTP KK-HENGER KK 67-74 (9-25,23-7,18-25,17-17) vezette: Bartics, Söjtöry. ATM-VTP KK: Németh L. (18), Móhr M. (15/15), Móhr T. (10), Tóth A. (4), Szulimán (2). CSE­RE: Vörös V. (9/9), Potó (4), Har- di (3), Laki (2). edző: Mihályfal- vi Péter. HENGER KK: Fonai T. (18/12), Marosi (14), Nagy G. (14), Bel­lái (13), Műdig (3/3). CSERE: Bo- rovszky Á. (8), Fokvári (2), Ha­lász (2), Kosa (-), Rózsa (-). edző: Műdig József. ÍGY FOLYTATJÁK - PLAY-OFF, 2. FORDULÓ, FEBRUÁR 23., SZOM­BAT: (Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium) 9 óra: ATM-VTP KK-Táncsics TKK, 10.30 óra: Meló-Diák KK-Henger KK, 12 óra: Zrínyi-KE KK-Kaposplast Mágusok, 13.30 óra: Kapos­vári KK-Somogyjádi SZKKSE. Február 24., vasárnap: (Tamási Sportcsarnok) 10 óra: Tamási KSE-Tüskevár SE. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA AZ 1-6. helyekért: 1. Kaposplast Mágu­sok KK (0.95), 2. Zrínyi-KE KK (0.95), 3. Tüskevár SE (0.90), 4. Somogyjádi SZKKSE (0.82), 5. Kaposvári KK (0.80), 6. Tamási KSE (0.73). A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA A 7-10. HE­LYEKÉRT: 7. Henger KK (0.73), 8. Táncsics TKK (0.70), 9. Meló-Di­ák KK (0.60), 10. ATM-VTP KK (0.55). ■ Kun Z. ______________________________________HIRDETÉS Fa gyszauna 02.01-28 a 3 alkalmas kúra ára 25% kedvezménnyel sportsérülések fájdalomcsillapítása ízületi és izomfájdalmak csökkentése a vírusos betegségek megelőzése depresszió megelőzése, közérzet javítása bőrbetegségek, pikkelysömör tüneteinek enyhítése időpont-egyeztetés szükséges 70/629-8850 Kaposvár, Arany J. u. 2/a (XL Fittlesz) _____________________________________HIRDETÉS Co rner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm. r* .. -m nemzetközi pénztramzfer I U U • I L . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 289,00 293,40 USD 216,50 221,49 CHF 233,50 240,49 ÉRVÉNYBEN: február 19. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTES

Next

/
Thumbnails
Contents