Somogyi Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-19 / 42. szám
)13. FEBRUÁR 19., KEDD MaiWBBMIMIIIIfflillllllWMilffllllWlllinilÉMMMBBiSMMMMp Ellenőrzés: újabb akció indul a nemdohányzók védelmében ► Folytatás az 1. oldalról Ezen intézkedések közül három a türelmi időszakban történt, így bírság kiszabására csak egy esetben került sor 150 ezer forint értékben. - A bírságot egy vendéglátó egységben szabták ki munkatársaink, a dohányzást tiltó feliratok kihelyezésének hiánya és a dohányzóhely kijelölésének elmulasztása miatt - közölte a szakigazgatási szerv. A hétfőn indult újabb, országos ellenőrzési akció kiemelt figyelmet fordít a közterületekre, a szórakoztató, vendéglátó-ipari egységekre, illetve a közforgalmú intézményekre. Ez utóbbin belül különösen a bevásárlóközpontokra, a sportlétesítményekre és a felsőoktatási intézményekre. ■ Márkus Kata Ellenőrzik a szórakozóhelyeket Hitel híján áll az áruház építése Fonyódon ► Folytatás az 1. oldalról A társaság még 2008-ban nyert el hatvanmillió forintos támogatást, ma közel százmillió forintnyi hitelt kell felvenni a beruházás befejezéséhez, hiszen öt év eltelte után nem lehet tartani az akkori árakat. Amint ez a hitel összeáll, folyatódik az áruház átépítése és reményeink szerint a nyárra az is elkészülhet. ■ F. I. A széchenyis Molnár Marié a legjobb szakács verseny A Budapesti Gazdasági Főiskolán tartották a World Skills Hungary szakács versenyt, amelyet a kaposvári Széchenyi István Kereskedelmi Szakképző Iskola végzős tanulója, Molnár Mártó nyert meg. Mártó első helyét nagyban elősegítette a szakmai elhivatottsága, oktatóinak segítsége és nem utolsó sorban a Bárány fogadóban eltöltött szakmai gyakorlata, ahol tudását Pap Zoltán ifjúsági világbájnok séf csiszolta még fényesebbre. Nyereménye: a Nemzetközi lipcsei World Skills versenyen képviselheti Kaposvárt és Magyarországot. AII. Slitt Sámuel emlékversenyen a tanulók öt fős csapatokban (két szakács, két pincér és egy cukrász) mérettettek meg. A két nap alatt többek közt feladat volt a díszítés, s a szakácsok és cukrászok által elkészített öt fo- gásos gálamenü felszolgálása. A kecskeméti elődöntőn a Széchenyi szakképző iskola tanulói kü- löndíjat nyertek. A következő állomás március 21-én a miskolci országos szakmai döntő. ■ C. A. MEGYEI KÖRKÉP „Megbillent” a Balaton kilengés Mégsem szárad ki; a minimumot már elérte a tó vize ► Folytatás az 1. oldalról JEGYZET VAS ANDRÁS Elég volt! De tényleg... az évtized átverése! - harsogják öles betűk a postaládába a mindenféle, vásárlásra buzdító áruházi, illetve némi politikával bélelt hirdetési újsággal együtt a postaládámba gyömöszölt kiadvány címlapjáról. Nyolc oldalas, színes nyomdai termék, újságnak szándékosan nem nevezném, ugyanis a sajtó kritériumainak minimálisan sem felel meg, a forma ugyanis nem minden, bár a mai világban már a mérték- adás-hitelesség kettőssége is sok esetben számonkérhető. elég volt! - így, ennyi a cím, lényegretörően, ha valaki esetleg nem értené, kivel-mi- vel telt meg a hócipő, csak rá kell néznie az induló fotóra: Kövér László pózol az ország- gyűlési őrség tagjaival. Beljebb sem árnyaltabb a kép, a közelmúlt minden kormánynyal és/vagy Fidesszel kapcsolatos ügye teret kap, aki nem jutott nem kormánypárti laphoz, internetes felülethez az új esztendőben, töményen kapja az arcába az igét. Melyet, mint a nagy nehezen megtalált, s felettébb szűkszavú impresszumból kiderül, a Societas-Baloldali Ifjú sági Mozgalom terjeszt. Merthogy ez egy választási kampányújság így, szűk egy és negyed évvel a jövő évi voksolás előtt: bele a közepibe, mehet a kartács. bár ez inkább csak hisztériának tűnik - ugyanúgy, mint az ország teleplakátolá- sa Gyurcsánnyal és Bajnai- val -, neuraszténiás ifjak han- dabandázásának, a hatásfok nagyjából a plakátokéval egyezhet, hiszen nem mindenkinek 2010-ig tart a memóriája. A megszólított közeg, ha nem is szívesen - és elmúltnyócévezés nélkül is - ugyanúgy emlékszik a három, hat, kilenc évvel ezelőttiekre, mint a három, hat, kilenc hete-hónapja történtekre, így aztán az egész kiadványból csak egyetlen passzussal ért egyet: elég volt! ebből is, abból is. Másfélmilliós bírság a halálos balesetért vizsgálat Befejezte a tavaly augusztusi halálos marcali munkabaleset kivizsgálását a megyei kormányhivatal munkavédelmi és munkaügyi szerve. Két férfi egy épületen hétméteres magasságban galambokat távoltartó tüskéket szerelt fel egy emelőkosárból, amikor eltört az egyik vezérlőrúd, a munkások a járdára zuhantak, s egyikük életét veszítette. A vizsgálat megállapította, hogy az emelőgépet a balesetet megelőzően szakszerűtlenül javították, s nem tartották be az ilyenkor szükséges előírásokat. Súlyos veszélyeztetés miatt a munkáltatót 1,56 millió forintra büntették. ■ A. V. Érdekes természeti jelenség, egy mediterrán ciklon légnyomáskülönbséggel és széllel társulva „kibillentette” a tó víztükrét hosszanti irányba, 47 centiméteres vízszintkülönbséget okozva. Balatonfűz- főn 51, Keszthelyen 98 centi- méteres vízszintet mutatott a mérőműszer. A szakemberek szerint az ilyen jelenség „csodaszámba” nem megy, elő-elő- fordul nagy szél esetén. A Balaton szokásos „kilengése” magas vízállásnál jelenthet problémát, mint például 2010 őszén és telén. Akkor - amint azt annakidején meg is írtuk - húsz-huszonöt centimétert is emelt az amúgy is magas vízszinten az erős északi szél, a Balaton „kilépett” a medréből és víz alá kerültek a délnyugati települések, leginkább Balatonfeny- ves partközeli utcái. Ilyenkor a szél az északiról a déli partra tolja a szelet, de a tó kelet-nyugati kilendülése következtében ezen belül keletről nyugatra. A 2010-es év végén a 120-125 centis vízállás így Fenyvesnél 150 is volt valójában. Már csak ezért sem a siófoki vízmérce az irányadó. Ahogyan azt Pécseli Péter, a közép-dunántúli vízügyi igazgatóság balatoni szakaszmérnöke korábban elmondta lapunknak, a balatoni víz- szint-észlelő műszerek adatait átlagolják, hiszen nagy kilengések lehetnek tartós szél esetén. Ezért sem érti például az „elvileg hozzáértő” horgászokat, amikor amiatt reklamálnak: egyik napról a másikra húsz centit engedtek le a tó vizéből - holott csak a szél fúj, ezért a vízszint-változás. ■ Fónai Imre PROMÓCIÓ Figyeljen oda időben az intő jelekre! gyógyulás Az időben elkezdett kezeléssel elkerülhető a tragédia A Balaton csapja a Sió zsilip; a minimumot már elérte a tó vize, nem fenyegeti már a kiszáradás Hagyományos horgászkiállítás: idén jó lesz pecázni a Balatonban HATALMAS TÖMEGET Vonzott Budapesten a jubileumi, XX. FeHoVa (fegyver-, horgász- és vadászati szakkiállítás). A legismertebb magyar horgászokat, szakírókat faggattuk arról, hogy szerintük érdemes lesz-e idén a Balatonon lógatni. : ,MV/),,,,, walter tamás kétszeres világbajnok horgász: -Víz lesz benne rendesen, vagyis érdemes lesz kiülni. Én egyébként bali- nozni szoktam járni a Balatonra. papp József mesterhorgász:- Kitartó emberek lévén maradunk a Nyugati-övcsatornánál, ahol április második felében megkezdődik a versenyek sora. Fogtam már ott öt kilón felüli pontyt, s olyat is, amely a 10 kg-ot is verte. Döme Gábor pontyspecialista: - Az biztos, hogy idén rendesen lesz benne víz, márpedig akkor halnak is kell benne lennie. Szerintem érdemes lesz megpróbálni, bokor károly, a ragadozó halak specialistája: - Az én igazi világom a Duna és a holtágai. Ami a Balatont illeti, a sok csapadéknak meg kell, hogy legyen az eredménye, vagyis érdemes lesz felkerekedni. Ko- ós Ferenc harcsavadász: - Nagyon bízom benne, merthogy májusban a Balatonon fogok harcsázni. Christian Schlott bojlis mester: - Valószínűleg idén kimarad. Lehet bojlizni, de tilos a behordás. Hiába dobsz nagyot, sekély a víz. Ladányi tamás pontyspecialis- ta: - Az én életemből eddig valamiért kimaradt a Balaton, s gyanítom, hogy így lesz ez ebben az évben is. m Fenyő G. A Balaton vízszintje február elsején 2013 63 cm 2012 80 cm 2011 118 cm 2010 100 cm 2009 100 cm 2005 76 cm 2004 38 cm FORRÁS: KVVM.HU Csak a lábam fáj, más bajom nincs! - ismételjük gyakorta, pedig egy nehezen kezelhető, évről évre rosszabbodó betegségben szenvedünk. Az érszűkület a legalattomosabb kórok egyike. Sokunknál - olykor csillapíthatatlan - fájdalmat néhány év után okoz. Egészen addig persze nem vesszük komolyan, aztán keservesen próbálunk enyhíteni a panaszokon. Régiónkban már működik az a rendelő, ahol az érszűkület fájdalommentes kezelésének lehetőségét kínálják, vagyis a Nashvvan-Parasound találmány áll a betegek rendelkezésére.- Az elmúlt év tapasztalatai rengeteg tanulsággal szolgálnak - mondja a centrum vezetője. Sok beteg akkor keres fel bennünket, amikor állapota kritikussá válik, végtagja az elhalás küszöbén áll, kezelőorvosa az amputációt javasolja. Bizonyos esetekben mi sem tudunk mást mondani, mint azt a tényt erősítjük meg, amit a kezelőorvos a beteggel közölt. A betegség első tüneteinek megjelenésétől a végtag elvesztéséig sokszor évek telnek el. Azt kell lehetőleg megelőzni, hogy a tragikus végkifejlet bekövetkezzen, vagy legalább lassítani azt. A Nash- wan-Parasouftd találmánnyal is akkor tudunk komoly eredményt elérni, ha a beteg még időben érkezik. Milyen tünetek jelentkezésekor gyaníthatjuk, hogy az érszűkület fenyeget bennünket?- A leginkább jellemző a végtagokban bizonyos járástávolság után jelentkező görcsös fájdalom. Előfordul, hogy a görcsös fájdalom még nem jelentkezik, de izomlázszerű tüneteket tapasztalunk gyaloglás közben. A problémát jelzi, ha a járástávolság csökken, ha hidegek a végtagjaink - esetleg még a meleg szobában is a végtagok zsibbadtsága, éjszakai végtagi görcsök, fáradékonyság, szédülés, esetlegesen fülzúgás. Természetesen komoly jelentőséggel bír az a tény, ha a családban örökletes jellemzőként az érelmeszesedés előfordul. A szervezet általános meszesedése a korral is jár, nyilván hatványozot- tabb az előfordulása a veszélyeztetett családoknál. De a cukorbetegség, a dohányzás, a magas vérnyomás, a magas vérzsír- és koleszterinszint önmagában is komoly veszélyt hordoz, mint rizikófaktor. Ugyanakkor a stressz, az elhízás és a mozgásszegény életmód sem elhanyagolható rizikófaktor. Ezeknél a megelőzés nagy jelentőséggel bír. Hány kezelésből áll a Nash- wan-Parasound terápiás kúra? 20 kezelésből áll, napi egy-egy kezeléssel annak hatására az érszűkületet áthidaló kollaterá- lis keringésképzést (mellékerek) serkenti, így javítja a vérkeringést. A kezelések előtt és után orvosi vizsgálat történik. JÓ HÍR, AZ AKCIÓ FOLYTATÓDIK! AZON PÁCIENSEKNEK, AKIK ELKEZDIK A KÚRÁT AZ E HAVI KEZELENDŐ CSOPORTTAL A KAPOSVÁR, FŐ ÚTON TALÁLHATÓ CENTRUMBAN 40 EZER FORINTOS KEDVEZMÉNYT BIZTOSÍTANAK A KÚRA ÁRÁBÓL, RÁADÁSUL NEKIK A VIZSGÁLAT INGYENES. EGYÉBKÉNT AKCIÓSÁN 3000 FORINTOT KELL FIZETNI ÉRTE. A KEDVEZMÉNYEK NEM VONHATÓAK ÖSSZE. A KEZELÉSEKKEL KAPCSOLATOS FELVILÁGOSÍTÁS ÉS BEJELENTKEZÉS: WWW.MEDHUNGARY.COM , 06- 70/290-3216, 06-30/595-4344, 06- 20/621-0789,06-72>/551-714 3 ffiHHH '