Somogyi Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-18 / 41. szám

Megműtötték Diego Militót. Az Inter támadója a napokban súlyos térdsérülést szenvedett. A labdarú­gónak legalább fél évet kell kihagynia az első becslések szerint. A futballista a kék-feketék CFR Cluj elleni Európa Liga-találkozóján (2-0) térdszalag-szakadást szenvedett Csiszolni kell a formát a rajtra labdarúgás A Balaton-partiak egyik edzőmeccsükön sem találtak az ellenfelek kapujába Az FGSZ Siófok két másodosztályú csapat ellen is pályára lépett Mindkét somogyi NB I-es klub döntetlent játszott a hét­végi felkészülési mérkőzések során. A Kaposvári Rákóczi FC a szlovén FC Koper ottho­nában, az FGSZ Siófok pedig hazai környezetben a ZTE és a Baja ellen. Klein P., Keszthelyi Z. A Kaposvári Rákóczi FC csa­pata egy hetet töltött Horvát­országban, ahol egy horvát és két bosnyák együttessel mér­kőztek meg. - Az eredmény nem számít ebben az időszak­ban - értékelte az elmúlt he­tet Prukner László, a Kapos­vári Rákóczi FC vezetőedzője. - A teljesítmény egy része po­zitív volt. Komoly ellenfelek­kel játszottunk, összességé­ben jónak ítélem meg az edző­tábort. Lényegesebben jobb időjárási körülmények kö­zött tudtunk készülni, mint itthon, leszámítva egy napot, amikor szakadt az eső és nem tudtunk edzeni. A csapatépí­tés szempontjából is hasznos volt ez az egy hét, bár előjöt­tek problémák, de ezeket orvo­solni tudtuk. Ezúton is szeret­ném megköszönni mindazok­nak, akik segítséget nyújtot­tak abban, hogy elutazhas­sunk az edzőtáborba, A ke­retben nem történt lényege­sebb változás. Horváth Lász­ló távozása után rá voltunk kényszerülve arra, hogy ka­pust igazoljunk. Camparon kívül még egy belső védő ér­kezett. Vegyes a kép mindket­tőjükkel kapcsolatosan. Szer­dán játsszuk az utolsó edző­mérkőzésünket, a hátralévő tíz napot pedig arra használ­juk fel, hogy rehabilitáljuk a sérülteket, illetve időzítsük a formánkat a szezon kezdetére. A rovinji edzőtáborból ha­zafelé tartó Kaposvári Rákó­czi FC Szlovéniában még meg­állt egy edzőmérkőzés erejéig. A szlovén első osztály negye­dik helyén álló FC Koper ott­honában a somogyiak a csere­ként beálló Oláh Lóránt góljá­nak köszönhetően 1-1-es dön­tetlent játszottak. FC KOPER­KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 1-1 (0-0) Rákóczi FC: Campar (Rusák) - Okuka, Bank (Lazaros), He­gedűs (Zámbó), Jánvári - Bő­le (Böjté), Safaric (Oláh), Ped- ro, Balázs (Thiam) - Waltner (Házi), Vrucina (Moustapha). VEZETŐEDZŐ: Prukner László. gólszerzők: Majcen, illet­ve Oláh. Nem vqlt szerencséje Már­kus Gábornak, a volt utánpót­lás válogatott támadó siófoki tesztmeccsén ugyanis sérülés miatt mindössze tizenöt per­cet töltött a pályán. A korábbi Austria Wien labdarúgó már Szombathelyen is próbálko­zott, sikertelenül. Akadt még próbázó, Mészáros és a bős-, nyák Basic személyében, akik a középpályán szerepeltek a Baja elleni találkozón, ám a siófoki szurkolóknak nem kell megjegyezni a nevüket. A két edzőmeccs egyik pozitívuma, hogy száznyolcvan perc alatt, nem kapott gólt Horváth Ká­roly együttese, illetve kapott, kettőt is a ZTE ellen, de - helye­sen - egyiket sem adta meg a játékvezető. Az elsőnél Kurucz kapus összefutott Takáccsal, ám utóbbit lerántotta Szegleti a gólja előtt, a másodiknál pe­dig a határozatlanul kilépő Ku­rucz mellett kézzel sodorták a hálóba a labdát. A másik pozití­vuma nullára hozott meccsek­nek, hogy Máté, ha csak tizen­öt percre is, de visszatért a pá­lyára, tehát úgy tűnik a támadó, akitől gólokat várnak Siófokon „rendben lehet” a tavaszi sze­zonra. Menyhárt és Gál azon­ban továbbra sem játszott sérü­lés miatt. A találkozók után Horváth Károly elmondta: a volt újpesti, huszonkilenc éves belső védő, Takács Zoltán is aláírta szerző­dését Siófokra. FGSZ SIÓFOK-BAJAI LSE 0-0 fgsz siófok: Heinrich - Pé- cseli, Nyári, Deák I., Varga K.- Horváth B., Mészáros, Kiss M., Basic - Márkus G. (Mester, Vérségi) - Pál Sz. vezetőedző: Horváth Károly. FGSZ SIÓFOK-ZTE 0-0 fgsz siófok: Kurucz - Fehér, Tímár, Takács Z-, Fodor (Fejes)- Dajic (Kiss Z.), Windecker, Kecskés, Nagy T. - Melczer- Mokánszki (Máté), vezető­edző: Horváth Károly. A dupla forduló után sem változott az élmezőny teremlabdarúgás A harminc pontot gyűjtő Zoom Sport vezeti a tabellát az üldözőcsapatok előtt A dupla forduló után az első három helyezett pozíciója nem változott, maradtak a dobogós helyeken. A Zoom és a Csányi két mécs­esét nyert, a Kacsó-Gép pedig egyet. Az Adria Presszó-Izom­láz gárdája is két találkozón di­adalmaskodott és feljött a ne­gyedik helyre. Két vereséget szenvedett a Kapós Atlas, a Postás SE és a Logisztika gár­dája, így ezek a csapatok lejjebb csúsztak a táblázaton. A jövő héten ismét dupla forduló lesz az öregfiúk terellabdarúgó-baj- nokságában. AZ ÖREGFIÚK TEREMBAJNOK- SÁG 9-10. FORDULÓJÁNAK ERED­MÉNYEI: Adria Presszó-Izom- láz-Logisztikai Ezred 3-2; Ka­csó-Gép Kft.-Csányi Pékség 0-1; Adria Presszó-Izomláz- Postás SE 5-1; Logisztikai Ez- red-Zoom Sport 1-2; Kapós At- las-Kacsó-Gép Kft. 0-1; Postás SE-Csányi Pékség 0-7; Oni Te- am-Zoom Sport 0-5; Kapós At- las-Oni Team 0-3. A góllövőlistát Kővári Tibor (Csányi pékség) vezeti 15 talá­lattal, a 13 gólos Császár Gyula (Oni Team) előtt. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Zo- om Sport (30 pont), 2. Csá­nyi pékség (24 pont), 3. Ka­csó-Gép Kft. (16 pont), 4. Ad­ria Presszó-Izomláz (13 pont), 5. Logisztikai Ezred (10 pont), 6. Kapós Atlas (9 pont), 7. Oni Team (7 pont), 8. Postás SE (6 pont). A KÖVETKEZŐ 9.-12. FORDULÓ párosítása. Február 22., pén­tek, 17.30 óra: Csányi Pékség- Adria Presszó-Izomláz. 18 óra: Csányi Pékség-Oni Team. 18.30 óra: Kacsó-Gép Kft.-Ad- ria Presszó-Izomláz. 19 óra: Logisztikai Ezred-Oni Team. 19.30 óra: Postás SE-Kapos Atlas. 20 óra: Zoom Sport-Ka- csó-Gép Kft. 20.30 óra: Logisz­tikai Ezred-Postás SE. 21 óra: Zoom Sport-Kapos Atlas. ■ Alberto Aguirrezabalagát is leigazolta a Csurgói KK Átláthatatlan támogatások labdarúgás Oláh Lajos szerint a szövetségnek kellene osztani kézilabda Folyamatosan építő a következő szezon csapatát a Budapest Bank Férfikézilabda Ligában harmadik helyen álló Csurgói KK. Ahogy arról a klub hivatalos honlapja beszámol, a nyártól már Alberto Aguirreza- balaga Garda is somogyi élcsa­patot erősíti. A fiatal jobbszélső - aki a Barcelona sztárjának, Mikel Aguirrezabalagának az öccse - a hírek szerint 1+1 éves szerződést írt alá a csurgóiak­kal. Az 1988-ban született já­tékos 18 évesen a Ciudad Reál­ban mutatkozott be nemzetkö­zi szinten, majd a San Antonio- hoz került. Tavaly nyáron Szlo­véniába, a Trimo Trebnje csapa­tához szerződött. ■ Kun Z. A fiatal nyáron érkezik Csurgóra Oláh Lajos, a Demokratikus Ko­alícióhoz (DK) tartozó függet­len képviselő szerint egyes álla­mi vállalatok beazonosíthatatlan szempontok alapján támogatnak a futballklubokat. A politikus ezt azután közölte a távirati irodával, hogy kérdésére a Magyar Nem­zeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. összeállította, a portfoliójába tar­tozó cégek tavaly és tavalyelőtt mennyit fordítottak erre a célra. A lista szerint a legtöbb támoga­tást a paksi futballcsapat kapta az MNV Zrt. tulajdonosi körébe tartozó cégektől. Az MVM Pak­si Atomerőmű Zrt. 2011-ben 189 millió forintos reklámszerződést kötött a helyi labdarúgócsapattal, amelynek működését további 61 millió forinttal támogatta. Há­rom másik MVM-cég 25-25 mil­lióval támogatta a Paks NB I-es szereplését, az MVM Zrt. pedig 75 millió forintos reklámszerző­dést kötött a klubbal. A 2011-es 400 millió után tavaly 319 mil­lió forintot kapott a paksi futball­csapat az MVM-csoporthoz tarto­zó cégektől az összesítés szerint. A második legtöbb támogatást a Szerencsejáték Zrt. fizette ki: ta­valyelőtt 125 millió forinttal segí­tette a kecskeméti futballcsapa­tot, míg a Ferencvárosnak 2011- ben százmillió, tavaly pedig 250 millió forintot juttatott. Az össze­sítés alapján számos állami cég, köztük több Volán-társaság tá­mogat futballcsapatokat kisebb- százezres, vagy néhány milliós- összeggel. Oláh Lajos közölte: azután fordult az MNV Zrt.-hez, hogy a Matolcsy György nemzet- gazdasági miniszternek koráb­ban címzett kérdésére nem ka­pott kielégítő választ. Hozzátette azonban, arra továbbra sem de­rült fény, hogy az önkormány- zati§ tulajdonú cégek mennyivel támogatják a magyar futballt és hogy mekkora az adóátengedés mértéke. A DK-s poliükus sze­rint átláthatóbb támogatási rend­szerre lenne szükség: a vállala­tok által kifizetett pénzeknek jobb helye lenne a Magyar Lab­darúgó Szövetségnél, mert ott hatékonyabban, igazságosab­ban tudnák szétosztani őket. ■ Kupagyőztes a hibátlan magyar válogatott vízilabda Százszázalékos teljesítménnyel végzett az első helyen az új összeté­telű magyar férfi vízilab­da-válogatott a Volvo Kupá­ért kiírt kecskeméti nem­zetközi tornán, miután a vasárnapi zárómérkőzé­sen három góllal nyert Ro­mánia legjobbjai ellen. A 7. Volvo Kupa végeredménye: 1. Magyarország 9 pont, 2. Kanada 6 pont, 3. Románia 3 pont, 4. Magyar juniorvá­logatott 0 pont. ■ A pályán halt meg Nureddine Dahmani kézilabda Tragédiával ért véget egy francia ötödosz- tályú kézilabda összecsa­pás. Az AS Fontaine Isére- HB Bagnols meccsen utóbbi játékosa - az éppen negy­ven esztendős - Nureddi­ne Dahmani szerencsétle­nül ütközött, az esés köz­ben pedig beütötte a fejét. Bár gyorsan érkezett a se­gítség, hiába próbálták új­raéleszteni, a játékost már nem tudták megmenteni. ■ A darányi Nagy Viktor a döntőben szerepelt darts Második helyével Nagy Viktor szerepelt a leg­jobban a dél-dunántúli ré­gió A ligás versenysoroza­tának 11. fordulójában. A hazai rendezésű viada­lon darányi klubtársai kö­zül Péter József és Kappant Béla a 3., míg Darók Béla és Tomola Tibor az 5. helyet szerezte meg. ■ G. A. TOTÓ 1 Mainz-Schalke 2-2 x 2. Leveikusen-Augsburg 2-1 1 3. Düsseldorf-Fürth 1-0 1 4. Hamburg-Monchengladbach 10 1 5. Bremen-Freiburg 2-3 2 6. Dortmund-Frankfurt 30 1 7. Nümberg-Hannover 2-2 x 8. Hoffenheim-Stuttgart lapzárta után 9. Chievo-Palenno 1-1 X 10. Roma-Juventus 10 1 11 Türino-Atalanta 2-1 1 12. Napoli-Sampdoria OO X 13. Genoa-Udinese 10 1 +1 fiorentina-lntemazionale lapzárta után HIRDETÉS MEISZTERICS Autósiskola Kft. tanfolya­mot indít 2013. március 6-án, 17 órakor T (Mgv), M, A, B, B+E, C, C+E, D, gép­kezelő, GKI (belföldi-nemzetközi), taxi, hulladékgyűjtő-és szállító kategóriában. Gki. vizsga: 2013. március 1., jelentke­zés: 02.20-ig - Marcali, Petőfi u. 17. Tel.: 85/410-647 vagy 30/9472-666 E-mail: info@meiszterics-autosiskola.hu Nyt.sz.: 03-0003-04 AL-0308---------------------------------------------------------------------*294170* HIRDE TÉS Gorner pénzváltó @ Kaposvár,, MoneyGram rí .. -19 nemzetközi pénztranszfer I U U . I l. > I Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 289.00 293,99 USD 216.00 221.99 CHF 233,50 239,99 ÉRVÉNYBEN: február 15. ! Közületeket is kiszolgálunk! I Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTÉS ( 4

Next

/
Thumbnails
Contents