Somogyi Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-16 / 40. szám
2013. FEBRUÁR 16., SZOMBAT SPORT 15 A hét díj közül három a judósoké lett a nagyatádi ünnepségen Dunn volt a Kaposvár vezére kosárlabda nb i./a, férfiak Számíthattak az amerikai irányítóra A vártnál komolyabb Major Adám térdsérülése sportgála Sportolókkal, hozzátartozókkal és szurkolókkal telt meg a Nagyatádi Városi Sportcsarnok küzdőtere. Sokan jöttek el együtt örülni azokkal a sportolókkal, akik Nagyatádnak és klubjuknak dicsőséget hoztak tavaly. Ormai István polgármester köszöntőjében a sikerek mögött meghúzódó háttérről (is) szólt; az eredmények ugyanis közös összefogással jöttek létre, így hálás köszönet jár az edzőknek és a támogatóknak, szponzoroknak is. ■ A legjobb edzőnek járó dijat Balogh Orsolya, a Nagyatádi RGSE vezetőedzője vehette át A felnőtt nőknél a diákolimpiái, vidék- és országos bajnok Boros Ninetta ritmikus gim- nasztikázót (Nagyatádi RGSE, az edzője Balogh Orsolya), a férfiaknál az ob- és Magyar Kupa-ezüstérmes, az országos rangsorverseny harmadik helyén található Kiskó Gergő ju- dóst (Nagyatádi Judo Club, az edzője Harcos Zoltán), a csapatoknál pedig a Nagyatád FC NB III-as labdarúgó-együttesét (edző: Papp Zoltán) díjazták; az elmúlt három évben Vukan Ni- kolics személyében innen került ki a gólkirály. Az utánpótlás korúaknái a leányoknál a serdülő országos bajnok Sípos Babett judós (Nagyatádi Judo Club, az edzője Harcos Zoltán), a fiúknál a diákolimpiái bajnok és korosztályos ob-győztes Tóth Tibor judós (Nagyatádi Judo Club, az edzője Harcos Zoltán), a csapatoknál pedig az Erima gyermekbajnokság megyei és régió győztese, a Rinyamenti KC U13-as fiú kézilabdacsapata (edző: Vártok Ákos) lett a díjazott. A nagyatádi sportgála bevételét az utánpótlás korú sportolók és a klubok támogatására fordítják. ■ Györke József Végig vezetve aratott magabiztos, teljesen megérdemelt győzelmet a Kaposvári KK, amely a Zalakerámia ZTE KK ellen lépett pályára idegenben csütörtökön este. Kun Zoltán Nehéz feladat várt a Kaposvári KK együttesépre, amely idén eddig nem vitézkedett idegenben. Kiss Kornél vállsérülése okán fontos „elemét” veszette a csapat, ráadásul az ezen a poszton érdekelt betegséggel bajlódó Fekete Nikola sem volt teljes értékű. Az összecsapás előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek a napokban 83 éves korában elhunyt Zsíros Tiborra, a magyar kosárlabda legendás alakjára. Dunn és Spica találataival fordította meg az eredményt a vendégcsapat. Swanston zsákolásával a 6. percben 13-14 volt az állás, a negyed vége előtt pedig Völgyi Péter kért időt, mert elégedetlen volt csapata teljesítményével. Dunnt nem tudták tartani a zalaiak, az amerikai irányító 15 pontig jutott egy játékrész alatt. Jobban kezdték a második negyedet a hazaiak és három perc alatt ledolgozták a hátrányukat. Ez persze nem tetszett Fekete Ádámnak, az időkérése után pedig zónavédekezésre váltott a Kaposvári KK. Dunn triplája lendítette tovább a somogyiakat, de Kovács Soma és Spica kihagyott büntetői miatt nem tudott messzebb kerülni a Kaposvár. Utóbbi aztán javított és máris jöhetett Völgyi edző újabb időkérése. A szünet előtti utolsó akciót a Kaposvár vezethette, Dunn pedig 38-49-re alakította az eredményt. Spica, Simovic kosárpárbajjal indult a harmadik negyed, Swanston pedig negyedik tripláját is megszerezte. Tucatnyi ponttal lépett el a vendéggárFőleg a második félidő elején működött jól a kaposváriak védekezése, ekkor sikerült nagyobb előnyt szerezni da, de az újabb kihagyott büntetők miatt még Koma sportszerűtlennek ítélt hibája után sem sikerült tovább növelni az előnyt. Tíz pontra alá zárkózott vissza a ZTE, mert a somogyiak kilenc helyzetet hibáztak el zsinórban. Dunn és Spica aztán gondoskodott arról, hogy visszaálljon a különbség. Szőke 2+1-es akciója után 44-63 állt a táblán, az egyéni megoldásokban a kaposváriak voltak jobbak. Az utolsó játékrészben lelkesen hajtottak a zalai fiatalok, de Hendlein a legjobbkor talált be ismét. Nem adták fel a hazaiak, akik az utolsó lehetőséget megragadva próbálták faragni KOSÁRLABDA OKTATÁS 1999-2000-es jfjá. születésiteknek Kleöelsberg w S/ Kollégium K - SZE - CS 14.30-16.00-ig Jelentkezőket várunk! Monok Tibor 06-30/286-3322 a különbséget. Drahos és Spica kipontozódása után nehéz helyzetbe került a somogyi csapat, de Dunn és Hendlein helyettük is termelt. Egészpályás letámadásra állt át a Zete, sikerült is megzavarni a vendégeket. Két akció is pontokkal zárult, de Hendlein és Swanston bebiztosította az újabb nagyon fontos idegenbeli kaposvári győzelmet. ZALAKERÁMIA ZTE KK- KAPOSVÁRI KK 71-83 (22-27,16-22,11-18,22-16) Zalaegerszeg, Városi Sport- csarnok, 700 néző. Vezette: Papp P., Jakab L., Boros T. ZALAKERÁMIA ZTE KK: Cope- land (15/3), Hudson (10), GásA bajnokság állása: ______ _______ 1 Álba Fehérvár 19 14 51656-14020.868 2. Atomerőmű SE 19 14 51649-14710.868 3. Kaposvári KK 20 14 61730-16300.850 4. Sopron KC__ 19 11 81499-14660.789 5. Jászberény 19 11 81571-15590.789 6. Pécsi VSK 19 9 101457-15130.737 7. Szombathely 19 9 101640-16160.737 8. Körmend 19 8 111617-16770:711 9. Szedeák 19 8 111578-16010.711 10. ZTEKK 20 8 121588-17350.700 11. Nyíregyháza 19 7 121491-15160.684 12. Debrecen ' 19 2 171289-15790.553 pár (9/3), Koma (5), Simovic (24). CSERE: Puszta (6/3), Borszéki (-), Kovács Á. (2). VEZETŐEDZŐ: Völgyi Péter, edző: He- inrich Róbert. kaposvári KK: Dunn (28/6), Drahos (-), Swanston (19/15), Hendlein (12), Spica (13). csere: Dávid (4), Szőke (6), Kovács S. (1). vezetőedző: Fekete Ádám. edző: Filipovics Gor- dan. kipontozódott: Hudson (a 39. percben), illetve Drahos (a 35. percben), Spica (a 36. percben), jók: Simovic illetve Dunn, Swanston, Spica, Hendlein. völgyi Péter: -. Rossz felfogásban-kezdtük el fogni az ellenfél extra teljesítményt nyújtó irányítóját. Sajnos a lepattanóharcban és a távoli dobások pontosságában is alulmaradtunk, megérdemelten nyert a Kaposvár. fekete ádám: - Változtattunk a védekezésünkön az utóbbi meccsekhez képest, ma agresszívabbak és így támadásban is élénkebbek voltunk. Két jó periódus elég volt a győzelemhez. labdarúgás A hét elején mű- - tötték Major Ádámot a Kaposvári Rákóczi FC labdarúgóját. A csapat védőjének sajnos a vártnál többet kell kihagynia, mert a korrekciós műtét, helyett a térdszalagot is pótolni kellett. A műtétet követően Major Ádám a zöld-fehér csapat honlapjának nyilatkozott állapotáról.- A körülményekhez képest jól vagyok. Semmiféle komplikáció nem lépett fel, így tegnap már hazajöhettem a kórházból - mondta Major Ádám. ■ Kovács Olivér óe Pavlovié könnyített edzést végezhetett, de szerencsére egyikük sérülése sem komoly- Egy korrekciós térdműtét volt betervezve, amely a sérült testrész stabilitását biztosította volna. Az operáció során azonban kiderült, hogy a keresztszalagom is el van szakadva, ezt pótolták és csavarokkal rögzítették az orvosok. Emellett a korábban eltervezett beavatkozást is elvégezték. Kaptam két mankót, azokra négy hétig mindenképp szükségem lesz; tehermentesítenem kell az operált lábamat. A sérült testrész mozgatását, nyújtását pedig már meg is kezdtem Somlyai Nóra gyógytornászunk felügyeletével, aki koordinálja a rehabilitációmat. Fáradal- mas és kemény munka vár rám, hogy egy ilyen műtét után ismét százszázalékos állapotba kerüljek, de minden erőmmel azon leszek, hogy minél hamarabb visz- szatérhessek. A Kaposvári Rákóczi FC együttese szombatig tartózkodik a horvátországi edzőtáborban, sajnos Horváth Tamás fogproblémái miatt idő előtt haza kellett, hogy térjen. A tervek szerint a zöld-fehér gárda Szlovénia felé utazik majd haza. Ko- perben megáll a társaság és 14 órától a helyi alakulattal is ösz- szeméri tudását. ■ Harminchárom sportág képviselői küldték el javaslataikat elismerés A Somogy megye legjobb felnőtt- és utánpótlás-sportolója 2012 választás jelöltjei és az adott terület legjobbjai A szokásoknak megfelelően ezúttal is megválasztották legjobbjaikat a megyei sportági szövetségek. A javasolt versenyzők közül kerülnek ki a 2012-es esztendő legjobb somogyi sportolói, akiket az IX. Sportgálán díjaznak február 22-én Kaposváron. A MEGYEI SPORTÁGI SZAKSZÖVETSÉGEK ÁLTAL A LEGJOBB SOMOGYI SPORTOLÓKNAK JAVASOLT VERSENYZŐK NÉVSORA (FELNŐTT NŐI, FÉRFI, CSAPAT, VALAMINT UTÁNPÓTLÁS LEÁNY, FIÚ ÉS CSAPAT KATEGÓRIÁKBAN). asztalitenisz: Fekete Zsuzsanna (Kaposvári AC), Márton János (Lengyeltóti Városi SE), a Kaposvári AC NB I. B-s női csapata, Magyarcsik Laura (Kaposvári AC), Tóth Bálint (Kaposvári AC). ATLÉTIKA: Czebei Réka (Favorit MG Produkt AC Kaposvár), Lukács Máté (Favorit MG Produkt AC Kaposvár), Hideg Regina (Favorit MG Produkt AC Kaposvár), Szabó Márk (Favorit MG Produkt AC Kaposvár), birkózás: Borsos Dávid (Kaposvári Nehézatlétikai SE), Járfás Luca (Kaposvári Sportközpont és Sportiskola), Kovács Bence (Kaposvári Nehézatlétikai SE), búvárúszás: Stier Lilla (Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE), Németh Dávid (Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE), a (KKASE női 4x100 és 4x200 felszíni váltóúszó csapata, Varga Krisztina (Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE), Pamuki Dávid (Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE), a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE gyermek leány uszonyos úszó váltó csapata. judo: Meksz Alexa (Kaposvári Nehézatlétikai SE), Kiskó Gergő (Nagyatádi JC-PVSK), a Kasi-KNASE III. o. felnőtt csapata, Kárpáti Emese (Kaposvári Sportközpont és Sportiskola), Boros Bence (Nagyatádi Judo Klub), a Kaposvári Sport- központ és Sportiskola ifjúsági fiú csapata, kézilabda: Szöllő- si Szabolcs (Csurgói KK), a Siófok KC-Galerius Fürdő női csapata, a Csurgói KK férfi csapata, a Siófoki KC junior leány csapata. KOSÁRLABDA: Hendlein Ro- land (Kaposvári KK), a Kaposvári KK férfi csapata, Benke Szilárd (Kaposvári KK). labdarúgás: a Kaposvári Rákóczi FC NB III-as csapata, lovassport; Szabó Anita (Lovas Akadémia SC Kaposvár), modellezés: Bogdán Endre (Kaposvári Textiles Modellező Klub), ökölvívás: Banicz Vivien (Ring SC Kaposvár), Nagy Géza (Ring SC Kaposvár), Tóth Richard (Ring SC Kaposvár), ritmikus gimnasztika: Boros Ninetta (Lovasakadémia SC Nagyatádi RG Egyesület), Takács Dalma (Crystal SC Kaposvár), röplabda: Harmath Zsófia (1. MCM Diamant Kaposvári Egyetem), Geiger András (Fino Kaposvár), a Fino Kaposvár SE férfi csapata, Récsi Ágnes (Kaposvári Röplabda Akadémia), Gergye Roland (Kaposvári Röplabda Akadémia), a Fino Kaposvár Röplabda Akadémia, a Fino ifjúsági csapata. sakk: Für Katinka, Vrban Mla- den (Sakk Egylet Nagyatád), Haszon Dávid (Marcali VSZSE UK), a Sakk Egylet Nagyatád felnőtt csapata, sí - alpesi: Csima Laura (Alpok-Adria SE Kaposvár), Szabados Bodó (Alpok-Adria SE Kaposvár), tájékozódási futás: Schmal Kinga (Taszár Honvéd SE), Paróczi Zsolt (Taszár Honvéd SE), a Taszár Honvéd SE se- nior női csapata, Darabos Dorottya (Taszár Honvéd SE), a Taszár Honvéd SE ifjúsági leány csapata, tenisz: Szűcs Dóra (Ba- latonboglári TC), Borsos Gábor (Siófoki Spartacus), a Siófoki Spartacus férfi csapata, Fárbás Réka (BBTC), Kotormán Ákos (Kapós TC), a BBTC gyermek leány csapata, természetbarát (TÁJÉKOZÓDÁSI TÚRAVERSENY): a Katica Tanya Zöldpont Életmódklub A-A-36 kategóriás csapata. TOLLASLABDA: KÓSÍ A1ÍZ (Se- gesd Diáksport Egyesület), Farkas Kristóf (Segesd Diáksport Egyesület), triatlon: Forró Zsófia (MG Produkt Kaposvári AC), Bozsó Zoltán (MG Produkt Kaposvári AC), az MG Produkt Kaposvári Atlétikai Club felnőtt női csapata, Szerdahelyi Szon- ja (Balatonboglári Sport Club), Bujdosó Ferenc (Balatonboglá- ri Sport Club), Balatoni Triatlon Team SE Siófok utánpótlás leány csapata, úszás: Pataki Fanni (Kaposvári Sportközpont és Sportiskola), Dudás Dániel (Ka- si - Kaposvári Cápák), Stadler Csenge (Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE). MEGYEI SPORTÁGI SZAKSZÖVETSÉGGEL NEM RENDELKEZŐ SPORTÁGAK LEGJOBBJAI. erőemelés: Patai Gábor (Tabi Fitness Klub SE), a Tabi Fitness Klub SE, Opra Gergő, fitness: Horváth Dóra (Bakó Sas-SRSE Bakó Sas). íjászat; Pál Mariann (Kapós íjász Egyesület), Péter Zsolt (Kapós íjász Egyesület), Géger Krisztián (Kapós íjász Egyesület), karate kyokushin: Mármarosi Henrietta (Siófok és Környéke SE), Tóth Alexandra (Siófok és Környéke SE), Hegedűs Bendegúz; Lizák Richard; Mármarosi Dániel - Siófok és Környéke SE. lábtenisz: Pál Tamás (Kaposvári Lábtenisz SE), Körösi Evelin (Kaposvári Lábtenisz SE), Kirchner Krisztián (Kaposvári Lábtenisz SE), látványtánc: Kovács Eszter (Ametiszt Tánc Sport Egyesület), öttusa: Gyenesei Leila (Építők AC Kaposvár-Alba Volán SC). sportlövészet Vati Albert (Ka- posmérői Aramis Polgári Lövész Egylet) SZINKRONÚSZÁS: Agócs Nóra (Kaposvári AC). táncsport: Ametiszt Tánc Sport Egyesület India csapata, Nagy Máté (Ametiszt Tánc Sport Egyesület - versenytánc), Ametiszt Tánc Sport - Mókuslányok csapata, vitorlázás: Majthé- nyi Szabolcs, Domokos Ánd- rás (Balatonföldvári Spartacus VE), Pintér Nikolett (Balatonföldvári Spartacus VE). vízilabda: Juhász-Szelei Norbert (Kaposvári VK), a Kaposvári Vízilabda Klub OB I-es férfi csapata, Dobos Johanna (Kaposvári VK-Budapesti Honvéd), Ifj. Berta József (Kaposvári VK), a Kaposvári VK ifjúsági fiú csapata. ■ Kun Z.