Somogyi Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-08 / 6. szám

2013. JANUÁR 8., KEDD GAZDASAG 5 Támadják az okosteleíbnokat növekedés Évi 40-50 százalékkal bővülhet a mobilvédelmi piac Miután az okostelefonok és táblagépek terjedésével folyamatosan nő az ilyen ké­szülékek elleni támadások száma is, szakértők szerint a következő években robban­hat a mobilvédelmi piac. Jandó Zoltán Világszerte megszaporodtak a közelmúltban a mobilbiztonsá­gi problémákról szóló rémtörté­netek. Az elmúlt napokban - el­sősorban egy párizsi Apple-bolt szilveszteri kirablása miatt, amely során majd 300 millió forintnyi terméket vittek el a betörők az üzletből - az okoste­lefonokkal, s különösen az App­le drágább termékeivel kapcso­latos utcai bűncselekmények kerültek a figyelem középpont-, jába. A BBC az esetet bemutató cikkében idézett egy rendőrségi statisztikát, amely szerint 2012- ben csak New York-ban 3890 Apple készüléket loptak el. Bár egy nagy értékű mobil eszköz ellopása önmagában is bosszantó, szakértők szerint a legnagyobb kárt nem maga a készülék, hanem az azon tá­rolt személyes, szenzitív ada­tok eltulajdonítása okozza, ami számos visszaélést, és további bűncselekményt tesz lehetővé. Különösen nagy probléma ez akkor, amikor valaki nem csak magáncélokra, hanem munka­végzésre is használja okostele- fonjáty ez esetben ugyanis akár a munkaadó szempontjából üzleti titoknak minősülő in­formációk is lehetnek az adott eszközön - jelezte a Világgaz­daságnak Teasdale Harold, a Symantec hazai leányának ügyvezetője. Az okostelefonok védelme azonban nem csak az utcai bűncselekmények, hanem a külső támadások egyre növek­vő száma miatt is kiemelke- dősen fontos, a kiberbűnözők ugyanis ezek során is szemé­lyes adatokat tulajdoníthatnak el. A Symantec ősszel kiadott, 24 országban 13 ezer felnőtt megkérdezésével készített, Norton Kiberbűnözési Tanul­mányának egyik legfontosabb tanulsága - ahogy erre Rakon- cza Zsolt, a Norton hazai kép­viselője az elemzés bemutatá­sakor felhívta a figyelmet - épp Rosszindulatú mobilhirdetések (ismert, összesen) 2011.1. n.év FORRÁS: AB1RBSARCH VG-GRAFIKA az, hogy egyre gyorsabban ter­jednek kiberbűnözés új formái, így például a közösségi oldalak és mobil eszközök elleni táma­dások. A felmérés alapján az internetező felnőttek egyötöde került már kapcsolatba a ki- berbűnözéssel közösségi ol­dalakon vagy mobilokon, egy- harmaduk pedig kapott olyan szöveges üzenetet ismeretlen számról, amit feltehetőleg adat­lopási céllal küldtek. Hasonló trendekről számolt be az ABI Resarch is. A társa­ság adatai szerint a rosszindu­latú mobilhirdetések, más né­ven madware-ek száma 2011 első és 2012 második negye­déve között mintegy negyven- szeresére emelkedett: míg két évvel ezelőtt mindössze 438 ilyet tartottak nyilván, 15 hó­nappal később már 17,4 ezret. A madware-ek - amelyek az al­kalmazások letöltésekor kerül­nek a felhasználók eszközeire - azért veszélyesek, mert amel­lett, hogy váratlanul ikonokat adnak hozzá a nyitóoldalhoz és megváltoztatják" a böngé­szőbeállításokat, gyakran sze­mélyes adatokat is gyűjtenek, s felfedhetik a kiberbűnözők előtt a felhasználó tartózkodási helyét, elérhetőségeit, vagy az általa használt eszköz azonosí­tására alkalmas információkat. A növekvő fenyegetés elle­nére ugyanakkor az okostele- fon-tulajdonosok nagy része egyelőre nem védi készülékét. A Symantec tanulmánya alap­ján a felhasználók kétharmada semmilyen biztonsági meg­oldást nem használ, 44 száza­lékuk pedig azzal sincs tisztá­ban, hogy léteznek ilyenek. Szakértők szerint az IT-vé- delmi megoldások piacának a következő években egyértel­műen a mobileszközök gyors terjedése, illetve ezzel párhu­zamosan az ilyen készülékeket célzó támadások robbanássze­rű növekedése adhat újabb lö­kést. Bár arról, hogy pontosan mekkora is a piac mérete, eltér a piackutatók véleménye, ab­ban minden elemző egyetért, hogy - miközben a számító­gép-védelmi szoftverek forgal­ma stagnálhat a következő fél évtizedben - a mobilvédelmi megoldások értékesítése éves szinten akár 40-50 százalékkal is bővülhet 2011 és 2016 között. A Visiongain előzetes becslé­se szerint tavaly például világ­szerte 1,6 milliárd dollárt köl­töttek okostelefonjaik bizton­ságára a felhasználók, ami 60 százalékkal több az egy eszten­dővel korábbinál, s egyben azt is jelenti, hogy két év alatt közel háromszorosára bővült a piac. Bár a növekedés üteme várha­tóan némileg lassul, 201ó-ra még az Infonetics Research ke­vésbé optimista előrejelzése is 7,3 milliárd dolláros globális forgalmat valószínűsít, míg az ABI Research 2017-re 10,7 mil­liárdos piacmérettel számol, de akad ugyanerre az évre 14 mil­liárd feletti előrejelzés is. Teasdáíte'Harold a hazai piac­ban is jelentős növekedési po­tenciált lát. Lapunk kérdésére elmondta: a magyarországi vál­lalatok egyértelműen elkezdtek foglalkozni a mobileszközök vé­delmével, menedzsmentjével, s most már jellemzően nem csak szabályozási szinten, de az inf­rastruktúra kialakítása során is figyelembe veszik ezeket a készülékeket, illetve az okos­telefonok és táblagépek rejtette veszélyeket is. Érezhető, hogy a lakossági felhasználók is egyre nagyobb arányban ismerik fel a mobilok fenyegetettségét, így mostanra a szaküzletek bolt­jain megjelentek a külön ilyen eszközökre készített védelmi szoftverek dobozai. Teasdale Harold ugyanakkor hangsú­lyozta: jelenleg csak a folyamat elején járunk így a valódi növe­kedés itthon a következő évek­ben indulhat meg. Elszaporodtak a banki támadások különösen nagy kihívást je­lentenek a mobileszközök elle­ni támadások a bankszektor számára. A Bankszövetség először 2010-ben hívta fel a figyelmet arra, hogy elszapo­rodtak azok a speciális adat­halász támadások, amelyek mobil telefonos hívásokon ke­resztül - gyakran nyeremény- játékra hivatkozva - szemé­lyes és banki adatokat csal­nak ki az ügyfelektől. néhány hete a Bankszövet­ség újabb közleményt adott ki a témában, s ebben arról szá­moltak be, hogy számítógépes bűnözők egy új módszerrel próbálják mega banki ügy­felek számláit jogosulatlanul használni. A módszer szerint a nem megfelelő védelemmel rendelkező ügyfelek számító­gépe, táblagépe vagy okostele­fonja felett egy kémprogram segítségével átveszik a teljes felügyeletet, miután az ügyfél interneten bejelentkezett. JÓ TANÁCS Blokk híján nem cserélték ki a plazmatévét DOKUMENTUMOK Olvasónk új plazmatévéje nem működik. A jótállási szelvény birtokában visszavitte a terméket az üz­letbe, de ott csak akkor cse­rélték volna ki, ha a blokkot is bemutatja. az áruháznak a vásárláskor lebélyegzett jótállási szel­vény ellenében is ki kellett volna cserélnie a készü­léket. A szelvény ugyanis dokumentálja, hogy a televí­ziót mikor és hol vásárolta a fogyasztó. Mindaddig tehát, amíg a jótállás tart (tartós fogyasztási cikkekre kötele­zően egy év), addig az üzlet­nek, illetve a szerviznek el kell fogadnia a szelvényt. a blokkot valóban meg kell őrizni, mert a jótállás lejárta után érvénybe lép a szavatossági jog (két év), amelyet valóban a bizony­lattal lehet csak érvényesí­teni. Akkor ugyanis már a vásárlási blokk igazolja az adásvétel helyszínét és idő­pontját. az úr menjen vissza az üz­letbe, és ismételje el jogos igényét a jótállásra. Ha kell, beszéljen az üzletvezetővel is. Lehetséges, hogy az el­adó, akivel tárgyalt, nem volt tisztában a fogyasztóvé­delmi törvény ide vonatközó részével. (Ami egyébiránt egy ilyen szakmában ko­moly hiányosság.) Amennyi­ben olvasónk nem tud zöld ágra vergődni a kereskedő­vel, panaszáról vetessen fel jegyzőkönyvet, hogy egy esetleges vizsgálat alkal­mával a dolognak nyoma maradjon. Ezen bejegyzést követően az áruháznak 30 napon belül intézked­nie kell. Ha nem teszi, a fogyasztóvédelmi hatóság megbüntetheti. az ÚR jogorvoslatot a bírósá­gon vagy a lakóhelye szerin­ti békéltető testület segítsé­gével szerezhet. ■ Rados Virág Kérjük, írja meg fogyasztó- védelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu Bővül, de átrendeződik az USA autópiaca járműgyártás Amerika felébredt - egyre kelendőbbek az európai méretű gépkocsik Az előzetes adatok szerint tavaly a körülbelül 7 százalékkal esett az autóeladás a harminc EU- és EFTA-tagországban, az Egyesült Államokban viszont 13,4 szá­zalékos bővüléssel 14,5 millió könnyű jármű - személykocsi, pickup és SUV - talált gazdára. A nagy előrelépés ellenére sem túlságosan derűlátóak a tengerentúli elemzők, többek közt azért, mert decemberben már csak 9 százalékkal nőtt a darabszám az egy évvel korábbi­hoz képest. Ezért az idén csupán 15 millió könnyű jármű eladását tartják elképzelhetőnek, és fi­gyelmeztetnek: a gyártók ver­senye ismét élesedni fog. Igaz, a Ford még azt is nyilvánosságra hozta, hogy szerint 15-16 millió közt lesz a piac, viszont a má­sodik legnagyobb csoportot is érinti a vásárlói szokások ismé­telt változása. Eddig ugyanis elsősorban a benzin árának hosszú távú ala­kulása befolyásolta az amerika­iak modellválasztását, újabban azonban a gazdasági nehézsé­gek is eljutottak a fogyasztók tu­datáig. A költségvetési szakadék gondjának napokban történt ide­iglenes megoldása ugyan gyen­gítette a recesszió esélyét, ám ha az adósságplafont nem sikerül megoldani, akár pénzügyi csőd­be is kerülhet az Amerikai Egye­sült Államok. És ennek veszélye meglátszik az autópiacon is. Decemberben nagyot léptek előre a „normális” autók azon a piacon, ahol a 11 négyzetmé­ternyi alapterületű, úgyneve­zett full size pickupok csupán az óceánparti nagyvárosokban nem számítanak az amerikai életérzés ikonjának. Ugyan to­vábbra is piacvezető volt az el­múlt évben a Ford F pickup, a GM Chevrolet Silveradója pe­dig stabilan a második helyen tanyázik, azonban amíg ezek decemberi forgalombővülése csupán 0,7, illetve 6,1 százalék volt, addig a Honda Civicből és Accordból 61, illetve 66 száza­lékkal több kelt el, mint 2011 de­cemberében. Egyéb, az európai piacról is ismert modellek (CR-V, Corolla) szintén közel ötödével növelték eladásaikat, míg a Ford Focusból 58 százalékkal fogyott több. Igaz, a japánok mögött a ki­lencedik helyre feljött Focusból így is csak 22604 kelt el decem­berben, míg a toplistát vezető Ford F-ből csaknem 68800, ám a tendencia világos. Az amerikai márkák utoljára 2007-ben tartották kezükben a piac több mint felét. Tavaly a GM, a Ford és a Chrysler együt­tesen is csupán az eladások 44,5 százalékát érte el, ami a máso­dik leggyengébb eredmény az amerikai autózás történetében. A japán márkák már feltá- pászkodtak a 2011-es cunami okozta sokkból, a dél-koreaiak is jönnek fel, ugyanakkor a viszonylag későn rajthoz állt Volkswagen decemberben és éves szinten is 35 százalékos piacbővülést ért el. ■ D. K. Autógyártók eladása (USA, 2012) ________Millió darab Változás (%) GM_________2£95_____3,7 Fo rt________£243_____4.7 To yota_______2,082 26,6 Ch ryalor______1,652 20,6 Ho nda_______£423_____24,0 Ni ssan__ 1,142 _ 9,5 Hy undai______0J03_____8,9 Ki a_________0,557 14,9 VW________0,438 35,1 Su baru 0,336_____26,0 Me rcedes ~ 0,295 12,7 FORRÁS: WALL STREET IOURNAL MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2013. január 7-én: f /C* W1-30 f>/Tl________0,26 Ft Ü $/Ft , ^ A CHF/Ft____(i37 r p /* 1,3099 */V 0,006 USD BÉT-áruszekció (forint/tonna, 01.07.) ~ Új élsz. Dátum . ___________________________ÍÜ5L Ma lmi búza_____2013. mám. 71000 Ma lmi búza index 2013. márc. 71000 Takarmánybúza 2013. márc. 68 600 Takarmánykukorica 2013. márc. 68 000 Tak.kukorica index 2013. márc. 68000 Takarmányárpa 2013. márc. 69 200 Olajnapraforgó 2013. márc. 132500 Olajnapraforgó index 2013. márc. 132500 Repce________2013. márc. 134000 FO RRÁS: BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE

Next

/
Thumbnails
Contents