Somogyi Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-30 / 25. szám

HÍRSÁV Elmarasztalták Magyarországot a strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogi Bíróság elmarasztalta Magyarorszá­got amiatt, hogy két roma fiatalt indokolatlanul sorol­tak be szellemileg visszama- radottak képzésére szolgáló oktatási intézménybe, és ezzel hátrányos megkülön­böztetésnek tették ki őket. A bíróság mindkét panaszos­nak 4500 eurót ítélt meg perköltségeik megtérítésére, ítéletében a strasbourgi bírói fórum kiemelte: Magyar- országon „hosszú története van” annak a gyakorlatnak, hogy roma gyerekeket indo­kolatlanul utalnak speciális oktatási intézménybe. ■ MTI NGM: eredményesek az intézkedések eredményesek A'családbarát intézkedések a Nemzet- gazdasági Minisztérium (NGM) értékelése szerint, ugyanis az előzetes adatok azt mutatják, hogy több mint kétezerrel több gyermek született 2012-ben, mint az azt megelőző évben - közölte a tárca. Az előzetes adatok szerint 2012 első tizenegy hónapjában 82 834 gyermek született, 2227-tel több, mint egy évvel korábban, ami 2,8 százalékos növekedést jelent - indokoltak. ■ VG Agrártárgyalás Budapesten az eddiginél is dinami­kusabban fejleszthetők a magyar-orosz agrárkapcso­latok - állapították meg a Magyar-Orosz Gazdasági Vegyesbizottság mezőgaz­dasági munkacsoportjának budapesti tanácskozásán. Kardeván Endre, az agrár­tárca államtitkára elmondta: a két ország közösen fejleszt ki új búza- és kukorica­fajtákat, együttműködik a vetőmagtermesztésben és az állattenyésztésben. Tavaly 290 millió dollár értékben érkezett magyar agráráru Oroszországba. ■ MTI Az ELTE a legnívósabb rangsor A Semmelweisre és a Corvinusra a legnehezebb bejutni Az Eötvös Loránd és a Szegedi Tudományegyetemet rangsorolták a legjobbnak az idén. A hallgatóknak a legtöbb pont a sikeres felvé­telihez az orvosi szakokon szükséges. Éber Sándor Az Eötvös Loránd Túdomány- egyetemet (ELTE) helyezte az egyetemek élére a HVG rangso­ra az idén. Az értékelést a hall­gatók és az oktatók kiválósága alapján végezték. A hallgatói teljesítményben mérlegelték az elsőhelyes jelentkezők számát, a felvettek pontátlagát, a közép­iskolai versenyen helyezettek számát, valamint azt is, hogy a felvettek hány százalékának volt nyelvvizsgája. Az oktatók­nál figyelembe vették az egy tudományos fokozattal rendel­kező oktatóra jutó diákok szá­mát, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és a hallgatói összlétszámot is. Az ELTE-n például a hallga­tói kiválóságban elért 3. hely annak köszönhető, hogy az el­sőhelyes jelentkezők számában az első (8370 fő), a felvettek pontátlagában a 7. (405,7 pont), a nyelvvizsgával felvettek arány­ban a 6. (78,4 százalék), míg a középiskolai versenyen helye­zettek számában (215) az első helyen végeztek. Az oktatói kiválóságban az ab­szolút versenyben első az ELTE. Itt a legmagasabb a tudományos fokozattal rendelkező oktatók (1123 fő, az oktatói karnak 77,1 százaléka). Az. egy. tudományos oktatóra eső hallgatók számá­ban (15) a 13. helyen áll az EL­TE, ahol az diákok összlétszáma 16710 fő. A legkiválóbb hallgatók egyébként a rangsor szerint a Budapesti Műszaki és Gaz­daságtudományi Egyetemen (BME) és a Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE) vannak, míg az ELTE mögött a legnívósabb oktatói kar a Szegedi Tudomány- egyetemen (SZTE) és a Nyu­gat-magyarországi Egyetemen (NYME)van. Az ELTE-n kívül kiugróan magas az első helyen jelentke­zők szama a BME-n (5406 fő), a Debreceni Egyetemen (DE,.5368 fő), az SZTE-en (4836 fő), vala­mint a-BGE-en (3895 fő). A felvettek pontátlaga az in­tézményeket tekintve a Semmel­weis Egyetemen (SE) volt a leg­magasabb 425,1 ponttal. Utána a BCE-re (422,4 pont), a BME-re (421,1 pont), a Színház- és Film- művészeti Egyetemre (SZFE, 419,8 pont), a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre (MOME, 408,9 pont) és a Budapest Kor- társtánc Főiskolára (BKTF, 406 pont) volt bejutni a legnehezebb. A karok abszolút rangsorát tekintve az ELTE Bölcsészet­tudományi Karát (ELTE-BTK) taksálták a legtöbbre, utána jön a az ELTE Természettudományi Kara (ELTE-TTK), valamint a SE, az SZTE és a DE és a Pécsi Túdo- mányegyetem Általános Orvos- tudományi Karai. A karok közül a legmagasabb pontszámok az általános és fog­orvosi karokra voltak. A legtöbb az SE általános orvostudományi karára kellett, 454,6 pont. Igen nehéz volt a felvételi még az SE Fogorvostudományi Karára (449 pont), valamint szegedi orvosi karra (439,3 pont). A nem orvosi karok közül a BCE Gazdálkodás­tudományi Karára volt a legne­hezebb bejutni (438,8 pont). A karok közül az ELTE-BTK-ra (2412 fő), a BCE-GTK-ra (1881 fő) és a Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Karára (SZE-MTK, 1533 fő) jelentkeztek a legtöbben az első helyen. Az egyetemek rangsorában a Gábor Dénes Főiskola lett az utolsó (ide kellett a legkevesebb pont: 299,9), és a Szolnoki Főis­kola az utolsó előtti. Melyek a legszínvonalasabb képzések? Képzés _____ ______________Felsőoktatási Intézmény ____ ___ Ag rár:_______________ SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Bö lcsész: ____________ELTE Bölcsészettudományi Kar________ Üz leti: ___________IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola________ In formatika: _ BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Jog: ___________PPKE Jog- és Államtudományi Kar_______ Mű szaki: ___ BME Építőmérnöki Kara ____ Or vosi: ____________SZTE Általános Orvostudományi Kara_____ Pe dagógus: SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Társadalomtudomány:____ PPKE Bölcsészettudományi Kar________ Te rmészettudomány: ELTE Természettudományi Kar a zerkassza: rais tartani kell a gyeplőt ártámogatás Az idén tovább folytatódnak a gyógyszerkasz- szát érintő kiadáscsökkentő, illetve bevételnövelő intézke­dések - értesült lapunk. Mert bár az orvosságok ártámoga­tására fordítható 2013-as kere­tet tavaly év végén jelentősen, 158 milliárdról 221 milliárd forintra emelte a kormány, az előirányzat csak szigorú gaz­dálkodás mellett tartható. Különösen, hogy a büdzsé eleve 55 milliárd forinttal szű­kösebb a tavalyi, 276 milliárd forintos tervnél, amit végül is a 37,4 milliárddal túlléptek, így ténylegesen 315,1 milliárd forint ment el a gyógyszerek támogatására. Nem véletlen, hogy jóllehet a radikális kasz- szaszűkítést végül is nem haj­tották végre, a tervezett 39 mil­liárd forinttal szemben 49 mil­liárd forintot kell befizetniük idén a gyógyszergyártóknak az Egészségbiztosítási Alapba. Mivel, tekintettel a lakosság rossz egészségi állapotára, a gyógyszerfogyasztást nem le­het érdemben csökkenteni, a kormány továbbra is a patika­szerek árának mérséklésére koncentrál, az olcsóbb orvossá­gok preferálását szorgalmazza. Vagyis folytatódik a kötelező árverseny, az úgynevezett vak­licit, a patikusoknak fel kell hívni a betegek figyelmét, ha az orvos által rendeknél kedve­zőbb árút is kiválthat. Az egészségbiztosító adatai szerint jelenleg Magyaror­szágon 5843 gyógyszer van forgalomban, ebből 3865-öt tá­mogat a biztosító. A kifizetett támogatás mintegy harmada, 2106 kap normatív - 25, 55 vagy 80 - százalékos támoga­tást. A finanszírozás másik harmada 960 orvosság 50, 70 vagy 90 százalékos ártámoga­tására megy. A tb-támogatás 38 százalékát költi a biztosító 765 gyógyszer 100 százalékos támogatására. Jelenleg nagyjá­ból 1600 olyan termék van ma a piacon, aminek egyhavi adag­ja 300 forint alatt megvehető a patikában. ■ H. É. Legalább tizenegy helyről indul éhségmenet a Parlament elé demonstráció Bejegyezték a Közmunkás Szakszervezetet, kiegészítették a követeléseket „Legalább 9 megyéből, 11 kiin­dulási pontról fog elindulni az idei éhségmenet” - nyilatkozta lapunknak a Közmunkás Szak- szervezet társelnöke. Komjáthi Imre közölte, hogy február 11- én érkeznek meg tüntetni a Parlament elé. Fő követelésük az, hogy a közmunkások bére újra nettó 60 ezer forint, vagy a mindenkori minimálbér ösz- szege legyen. Tavaly Miskolc­ról indult az akció, most már 9 megye biztosan indulópont lesz (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj- Zemplén, Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád, Somogy, Baranya). A legkorábbi éhségmenet január 31-én indul a baranyai Sellyéről. A somogyiak Kapos­várról startolnak február 3-án, 196 kilométer lesz a távúk. Miskolcról február 4-én in­dulnak. Mezőkövesden egye­sülnek a szabolcsi, hajdúsági, ózdi, hevesi menetekkel. Itt egy hólapátos demonstrációt tartanak arra emlékezve, hogy tavaly Tállai András belügyi államtitkár közmunkát kínált itt a számukra. Kiindulási pont lesz még február elején Sza­bolcsban Nyíregyháza, Hajdú- Biharban Polgár, Borsodban még Ózd, Hevesben Eger, Nóg- rádban Jobbágyi. A szabolcsi menet Polgár­ban egyesült a hajdú-biha­riakkal. Az ózdiak Egerben Tavaly Miskolcról Budapestre tartott a mehet csatlakoznak a hevesiekhez, a nógrádiak Hatvanban várják be az északi és keleti vonuló­kat. A Békéscsabáról indulók Kecskeméten egyesülnek a szegediekkel, együtt mennek a fővárosba. Komjáthi reményei szerint 5-10 ezer ember tüntethet majd Budapesten a Kossuth téren, tavaly mintegy 3000-en mentek a Parlament elé. Az ak­ciót az MSZP is támogatja. A társelnök lapunkkal közöl­te, hogy január 25-én bejegyez­te a Közmunkás Szakszerve­zetet a Fővárosi Törvényszék. Komjáthi elmondta, hogy most 15 napot kell arra várni, hogy fellebbez-e a bejegyzés ellen a Főügyészség, mint ahogyan ezt megtették a Munkát, kenyeret, tisztességes béreket! egyesület esetében. Várják más szak- szervezetek támogatását is. Az érdekvédőkhöz hasonlóan követelik az egykulcsos szja eltörlését, a kiszolgáltatottá tett munkavállalók érdekében a szakszervezetek jogainak visszaadását, kiszélesítését, a Munka törvénykönyvének fe­lülvizsgálatát. Újratárgyalnák az elmúlt két év szociális tár­gyú törvényeit, így a korked­vezményes és korengedményes nyugdíjat, a munkanélküli tá­mogatást, a gyes, gyed, családi pótlék vásárlóértékének meg­őrzését. ■ É. S.

Next

/
Thumbnails
Contents