Somogyi Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-03 / 2. szám
11 2013. JANUÁR 3., CSÜTÖRTÖK KÖRKÉP Megfontoltságot közös dolgainkban előretekintés A somogyi politikusok pártállásuktól függően pozitívan, illetve borúsan várják, mit hoz 2013 Az új év új feladatokat is jelenthet: somogyi ország- gyűlési képviselőket kérdeztünk, mit várnak 2013-tól? Vas András MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP, So- mogyvár polgármestere): - A legfontosabb, hogy sikerüljön végre lehiggadni, s közös dolgainkban nem ártana némi megfontoltság. Ehhez szerénységre és alázatra lesz szükség a politikai élet minden tagjától. Persze tudom, jövőre választások lesznek, azaz 2013. már a kampány jegyében telik majd el, s félek, tovább mélyülnek az árkok, pedig nem biztos, hogy az a megoldás, hogy az élő fába is bele kell kötni... Egyetértek az államfő újévi beszédével, a legfontosabb kérdésekben kellenek a fundamentumok, s ahol eddig kevésnek bizonyult az egyeztetés, ott feltétlenül többre lesz szükség. Bizonyos kérdéseknek, témáknak, mint például a gyűlöletkeltésnek viszont nincs helye a közéletben, közbeszédben. Ha konkrétabb dolgokról is beszélhetek: remélem, azok a beruházások, pályázatok, fejlesztések, melyek eddig csak papíron léteznek, valósággá válnak, melyek például a Balatonon és a környékén munkahelyeket hozhatnak létre. Nem ártana, ha nyáron jó idő lenne, hiszen az időjárás jelentősen befolyásolja a balatoni idegenforgalmat, s egy jó Gelencsér Attila szezonra nagy szüksége lenne az itteni vállalkozóknak. Somogyvá- ron pedig elindul a kupavári fejlesztés, melynek köszönhetően ugrásszerűen megnő a nemzeti emlékhely látogatottsága. kolber István (Demokratikus Koalíció): - Szeretném, ha a politikában elindulna az együttműködés a demokratikus erők között, melynek végső célja, hogy sikerüljön visszavezetni az országot a demokratikus útra, s űj gazdasági folyamatok indulhassanak be, immár a szolidaritás alapján. Remélhetőleg az emberek megértik, az ország súlyos válságba került, s nem felesleges politikai csűrték zajlanak a pártok között, hanem valóban komoly a tét. Somogyiként, hacsak halványan is, de bízom benne, helyben is történik valami, hiszen komoly ügyek maradtak a levegőben, nincs képviseletük, ugyanis tulajdonképpen felszámolták az önkormányzatiságot. Szükség lenne új munkahelyekre, ugyanis jelenleg nincsenek komoly fejlesztések a megyében - de a somogyvári projektnek lehet turisztikai hozadéka. Újra kell indítani a fejlesztéseket - például a közlekedési beruházásokat -, melyek befektetőket hozhatnak a térségbe. Sajnálom, hogy Taszár ügyét senki sem viszi tovább, pedig érdemes lenne küzdeni érte, hiszen ez Somogy legnagyobb kiugrási lehetősége. Bár lehet, hogy már mindez csak múlt időben igaz... LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): - Jó irányú változást csak akkor hozhat ez az év, ha a kormány változtat eddigi politikáján, ám erre Lamperth Mónika kevés esélyt látok. Pedig egyre nehezebb az emberek megélhetése, mind többen küszködnek napi gondokkal, s küátástalan helyzetbe került az oktatás is. A munkahelyek esetében jelenleg több szűnik meg, mint amennyit sikerül létrehozni. Fontos lenne, hogy az önkormányzati beruházásoknál a helyi cégek prioritást élvezzenek. Éppen ezért a kaposvári beruházások esetében kezdeményezni fogok egy átvilágítást, derüljön ki, valójában mennyi és mekkora munkához jutottak-jut- nak a helyi vállalkozások. Természetesen ellenzéki politikusként nehéz ígérni bármit is, de azon leszek, hogy a kormánypártok képviselői az elmúltnyolcévezés helyett végre valóra váltság legalább néhány választási ígéretüket - a 67-es úton az utolsó kapaKolber István vágás még a szocialista kormány idején történt, jó lenne, ha elkezdenének végre egy új szakaszt. Politikailag úgy gondolom, 2013. a demokratikus erők éve lesz, s látszani fog, létezik alternatívája a kormánynak. Mindent megteszek, hogy világossá váljon, aki nem vesz részt az ellenzéki együttműködésben, az valójában a kormányt támogatja. gelencsér Attila (Fidesz, a megyei közgyűlés elnöke): - Tavaly a legnagyobb küzdelmet az adósság ellen folytattuk, mely az elmúlt évtized alatt foglyul ejtette a településeket, az intézményeket, a családokat, az embereket. Rajtuk sikerült segíteni a végtörlesztéssel, a devizahitelesek megsegítésével, az árfolyamgáttal és az önkormányzati adósságrendezéssel. Kaposváron ez több mint tízmiliiárd forintot jelent, de sorolhatnánk még a településeket a Balatontól a Dráváig. Úgy gondolom, hatalmas segítség lesz a közüzemi díj jak csökkenése is: a szocialista kormányok idején minden évben infláció fölött emelkedett a villany és a gáz ára, január 1-től viszont tíz százalékos rezsicsökkenés lesz, amire - hogy édesapámat idézzem - nem emlékszünk az elmúlt húsz évből. A megyei önkormányzat esetében meghatározó lesz az idei év. Tavaly sor került az évtized végéig tartó fejlesztési elképzelések egyeztetésére, milyen célok mentén kell a 2014-2020 között dolgozni. A legfontosabb persze, hogy tudjunk örülni a sikereinknek. Azaz, hogy lekerültünk az uniós szégyenpadról, visszajöttünk az európai versenybe, hogy 165 ezerrel nőtt a munkahelyek száma, s hogy az adósság kérdését nem csak a közigazgatásban, de a családoknál is sikerül rendezni. Munka van még bőven, de ezek azok az irányok, amelyeket folytatni kívánunk az idei évben is. i Ön mit várna el a politikusoktól 2013-ban? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SONLINE.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. * Árok Koméi, aki SZEM-be helyezkedett a hatalommal ► Folytatás az 1. oldalról Árok Kornél úgy ítélte meg, a hatalom a diáksággal szemben sem választott más technikát, mint amit ő egykor rendvédelmi szakszervezetisként társaival együtt a bőrén tapasztalt: a kritikus erők fólszalámizásával, a társadalmi rétegek egymásnak ugrasztásával igyekszik porlasz- tani az ellenállás egységét. 2011. január 4-én Árok Kornél válaszút előtt állt: a Hivatásos Tűzoltók Független Szak- szervezete (HTFSZ) elnökét pécsi poszttal kínálta meg a munkadója. Minden bizonnyal nem függetlenül attól, hogy a Magyar Szolidaritás Mozgalom társelnökeként egyre inkább az ellenzéki szerveződések egyik fő aktomként, a bohócforradalom att- raktoraként ismerte a közélet. A baranyai beosztást a három- gyermekes családfő nem vállalta, a harcos érdekvédő leszerelt. A Szolidaritás lendületet vett. A január 2-iki Operaház előtti tüntetés után január 12-én Kaposváron volt az első demonstráció az országban, ahol éppen Árok Kornél ellehetetlenítése miatt országos és helyi ellenzéki erők tudtak megegyezni a közös kiállásról. A téren először hangzott el Horvai Zoltán volt Szolidaritás-vezető szájából: „a városháza tornyán lenghet még ellenzéki lobogó”. Az öt párt és két civil- szervezet közös nyilatkozatának elfogadása után olyan gondolatmorzsák peregtek a téren, mint hogy „nem félnek a városháza tornyától, az Azori-szigetek- re utazó megyei uraktól, a kormányhoz lojális sajtótól”, „az ész hatalmát a hatalom esztelensége helyett”, „a véleményükért kiállókat a buta, agresszor és bosz- szúálló hatalom vazalussai ellehetetlenítik”. Árok Koméit nem sokkal később váratlanul kitették a Szolidaritásból, és ő pártot alapított. Az új választási eljárási törvény, s a vele érkezett ellenzéki összefogási kényszer 2013 elején egy asztalhoz ültette a pártvezetőket. Az Együtt 2014 Mozgalom nyitása után legnagyobb támogatottságú ellenzéki, s nem utolsósorban parlamenti pártként az MSZP igyekszik a tömbösödés élére kerülni. Szerdán a SZEM is a program- egyeztetők között volt. Árok Kornél elmondta, a rendvédelmi prioritások mellett a kultúra, a szociálpolitika, és az esélyegyenlőség ugyanolyan fontos számukra, mint a gazdaság- és a foglalkoztatáspolitika, a vidékfejlesztés. Árok szerint Bajnai Gordon (Együtt 2014 társelnök) személye kérdőjel, hisz a volt miniszterelnök választáson soha nem mérette meg magát, egy éves kormányzati szerepét sokan egylMF-prog- ram végrehajtásában látják. A SZEM pártot középerőként írta le az elnök, tagjaik a Centrum Pártból, az MSZP-ből és a civil mozgalomból érkeztek. Első időközi választási eredményüket, a Jobbikos városban, Ti- szavasváriban elért 2,5 százalékkal kifejezetten jónak értékelik, hiszen az ismertséghez, a médiafelülethez pénz és pénz kellene, ami nekik nincs. Álap- szervezeteik alakulóban vannak, hat-nyolc megyében elérhetők, mindegyikben 8-10 körüli számban. A pártban SZEM- pilla elnevezéssel női, SZEMlélet néven esélyegyenlőségi tagozat alakult. Árok Kornél a gazdaságpolitikájukat jellemezve, az államadósság-ellenes orbáni küzdelmet bírálva az elnök elmondta: nem szabad minden ennek az oltárán föláldozni, de hitelből sem lehet fizetni a szociális háló intézményeit. Szakpolitikai programjuk egyik sarokpontja a sávos adózás, és a nyugdíjplafon is idesorolható: progresz- szíven emelnék a nyugdíjakat. S egy államháztartási részletkérdés: a több tízmilliárdos jövedé- kiadó-kiesést eredményező otthoni pálinkafőzést is újra szabályoznák. A választási eljárási jogszabályokat illetően nem értenek egyet a kormánnyal, de az Együtt 2014-gyel sem, mert szerintük annak kellene a jövőben is szavazattal beleszólni Magyarország ügyeibe, akik itt fizetnek adót, és itteni lakóhellyel rendelkeznek. Árok szerint a határon túli magyarság szavazati jogát újra kellene gondolni, mert a kormány szavazatszerző erdélyi túráival sem az anyaországban, sem a határon túl nem értenek egyet az emberek. ■ Balassa Tamás HIRDETÉS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ingatlan értékesítésére A MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.) (továbbiakban: Kiíró) nyilvános pályázatot hirdet a tulajdonában lévő alábbi üdülő ingatlanok értékesítésére. A pályázat lebonyolítója a MÁV Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.) (továbbiakban: MÁV Vagyonkezelő Zrt.), a Kiíró képviseletében. Sorsz. Település Helyrajzi szám Megnevezés Terület (ha, m2) Ajánlati biztosíték (nettó Ft) Limitár (Ft +27% AFA) Részletes pályázati tájékoztató bruttó ára/Ft 1. Szántód 531 Kivett, üdülő és 3 egyéb épület 5307 10 000 000 75 000 000 63 500 2. Siófok 383 üdülőépület, udvar 6894 16 000 000 162 000 000 63 500 3. Siófok 332/2 gazdasági épület, udvar 834 500 000 3 500 000 25 400 4. Siófok 2611 üdülőépület, udvar 2933 10 000 000 93 000 000 63 500 A pályázat beadásának helye, határideje: MÁV Vagyonkezelő Zrt. Pécsi Területi Központja (7623 Pécs, Szabadság út 39.), 2013. február 04-én 1! * óráig. A pályázati eljárással, jelentkezéssel és az ingatlan megtekintésének lehetőségével kapcsolatban további információval szolgál: Hermán József központvezető, munkanapokon 9-15 óra között (tel.: 06-1- 515-2588). A pályázaton való részvétel feltételeit, az ingatlan jogi helyzetének bemutatását a „Részletes Pályázati Kiírás” tartalmazza. A pályázaton való részvétel egyik feltétele a dokumentáció saját néven történő megvásárlása. A részletes pályázati felhívás szövege a www.mav.hu és a www.mav-vagvonkezelo.hu honlapokon megtekinthető. A MÁV Vagyonkezelő Zrt. a pályázati felhívást indoklás és költségtérítés (kivételt képez a megvásárolt dokumentum árának kamatnélküli visszafizetése) nélkül visszavonhatja. A MÁV Vagyonkezelő Zrt. a pályázati felhívást és a Részletes Pályázati Kiírást kiegészítheti, illetve módosíthatja, visszavonhatja a pályázat beadási határidejét megelőző 7. napig. A Kiíró és a képviseletében eljáró MÁV Vagyonkezelő Zrt. fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot indoklás nélkül eredménytelennek nyilvánítsa. Budapest, 2013.január3. MÁV Vagyonkezelő Zrt. 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60. www.mav.hu _______________________ ww w.mav-vagyonkezelo.hu Móring József Attila