Somogyi Hírlap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-02 / 1. szám

12 2013. JANUÁR 2., SZERDA SPORT Korán kezdik az évet. Két élvonalbeli csapatunkat is tétmérkőzésen szólítják pályára már ezen a hétvégén, szom­baton. A Kaposvári KK Nyíregyházán vendégeskedik - Hendleinék úgy szeretnék nyitni az új évet, ahogy az óeszten­dőt zárták, vagyis győzelemmel -, míg a Siófok KC-Galerius Fürdő a Budapest SE-t fogadja majd szintén 18 órakor. FENYŐ GÁBOR Ennél csak jobb jöhet mi tagadás, az óesztendő - legalábbis a második félév - nem a somogyi sportsikerek­től volt visszhangos. Azokra az egyletekre, amelyek a ta­vasszal (időnként) parádéz­tak, az őszi folytatásban rá sem lehetett ismerni. példának okáért ott vannak a Kaposvári VK pólósai, akik az előző szezont is bűn rosz- szul kezdték. Az idei pontva­dászatban kilenc fellépésen vannak túl, a mérlegük pedig kilenc zakó. Ám nemcsak ők nullázták le magukat: a nagy öregjei nélkül felálló Kapos­vári FAC NB Il-es férfi asztali­tenisz-csapata is pont nélkül maradt. KEVESEN GONDOLTUK, hogy a Fino-Kaposvár férfi röplabdá- zóinak - akik egy évvel ko­rábban verhetetlenek voltak a hazai pontvadászatban - visz- szatérve a Közép-európai Li­gába csupán a sereghajtó po­zíciója jut. De említhetnénk a (még) NB I-es FGSZ Siófok labdarúgócsapatát is, amely a 13. fordulókor még csak há­rom pontot számlált. A Siófok KC-Galerius Fürdő női kézi- segylete - ahová előbb játéko­sok érkeztek, majd mentek, s átestek egy edzőváltáson is - bár bemutatkozhatott a nem­zetközi kupaporondon, sokak emlékezetében mégis inkább az őszi vergődés marad meg. akadtak azért persze jó pél­dák is. A Kaposvári KK kosa­rasai a második helyről for­dulhatnak, a Révfülöp és Ba- latonboglár közötti jubileumi, 30. Pek-Snack Balaton-átúszá- son pedig - amelyet bő évti­zed elteltével tudtak ismét el­ső nekifutásra megrendezni - ismét tízezer fölé kúszott a bátor próbázók száma. bízzunk benne, hogy az új évben inkább az utóbbiakból akad majd több. Első napi másnapbuli korhely-futás Szerecz Donát és Müller Júlia volt a leggyorsabb Már az első nap futottak. Még mindig akadnak Kaposváron, akik némi kocogással köszöntik az új esztendőt Az uraknál Szerecz Donát, a hölgyeknél pedig a mind­össze 11 esztendős, szintén kaposvári Müller Júlia bi­zonyult a leggyorsabbnak az új év első sportos jellegű somogyi megmozdulásán, a hagyományos kaposvári Korhely-futáson. Fenyő Gábor Vannak rendezvények, ame­lyeknek ha az égvilágon sem­milyen hírverést nem csinál­nak, akkor is összeverődnek rá az emberek. Ezek közé tartozik | az új év első sportos jellegű so- g mogyi megmozdulása, a hagyó- | mányos kaposvári Korhely-fu- £ tás. A dobogó, az érmek, az ok­levelek és a forró tea - mert­hogy a kezdetekben bizony még volt... - már régóta hiány­cikk, a ceremóniamester Ács Lajos (természetesen az elma­radhatatlan pezsgővel) viszont ugyanúgy elmaradhatatlan kel­lék. Na meg persze azok a kor­helyek, akik évről évre minden előzetes felszólítás nélkül dél­után három óra előtt megjelen­nek melegítőbe bújva Kaposvá­ron a Fő útcán a Zsolnay-kút- nál.- Rendőri felvezetés lesz? - érdeklődött lelkesen az egyik futó, amikor begördült a me­zőny elé egy rendőrautó. Né­hány indulóban egy pillanatra megállt az ütő, amikor kinyílt a kocsi ajtaja - tán a szondától fél­tek... -, majd mint egy varázs­ütésre megváltozott a hangu­lat, amikor kiderült, hogy csu­pán boldog új évet kívánnak a futóknak. Hogy azért nem mindenki volt teljesen tiszta - vagy na­gyon is az volt, azt döntse el a nyájas olvasó -, arra jó pél­da, hogy akadt, aki kapásból az ellenkező irányba rajtolt el. Két kutya is akadt az indulók között, s e sorok írójának oly­bá tűnt, mintha komoly szere­pet szántak volna nekik; ne­mes egyszerűséggel ők hajtot­ták a mezőnyt.- Mióta fordulnak fel az el­ső utcán? - kérdeztem gyámol­talanul a főszervezőt, s már jött is a válasz.- Nem tudom, hogy eddig mit néztél, de már évek óta... A lerövidített távnak - na meg a kemény mínusznak, és persze a két ebnek - köszön­hetően gyorsan meg is érkez­tek a legjobbak. Az utókor meg­érdemli, hogy megörökítsük a végeredményt: eszerint az uraknál Szerecz Donát győzött .a nem kevésbé elszánt és lel­kes Gelencsér Tibor, valamint Csonka Norbert előtt, míg a gyengébbik (?) nem jeles kép­viselőinél a mindössze 11 esz­tendős Müller Júlia diadalmas­kodott, megelőzve három évvel idősebb nővérét, Olgát, illetve Andalics Annamáriát. Taroltak a tekecsarnokban Már csak a zákányi egylet a kaposvári terepjárósok százszázalékos kispályán évzáró gála A hagyományokat követve a Közutasok csarnoká­ban zárták az évet azok a ka­posvári sportegyesületek, ame­lyek a teke nevű sportág iránt is fogékonyak. A VÉGEREDMÉNY: 1. LOCO 4X4, 2. Kaposvári Rákóczi FC, 3. Toponár. A röpisek és a kosa­rasok a szokásoknak megfele­lően ezúttal is külön csatát vív­tak egymással. A Fino végül a negyedik helyre volt jó a 12 hat fős csapatot számláló mezőny­ben, míg a Kaposvári KK csu­pán négy fával maradt el tőlük. A csapatversenyt követő egyéni viadalra több mint hat- vanan neveztek, s itt is a LO­CO 4X4 tagjai taroltak: Wirt Pé­ter hódította el az első helyet, míg a második Takács Róbert, a harmadik pedig Andalics Pé­ter lett. ■ Fenyő G. CSURGÓI KISTÉRSÉGI KISPÁLYÁS TEREMLABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A DÉL-ZALAI VÍZMŰ KUPÁÉRT A 4. FORDULÓ EREDMÉNYEI: Rutin FC-Gyékényes ifi 5-1; Csurgó-Trans-Gyékényes 3-3; 40 Rabló-Matchbox 1-4; Csont- darálók-Kaszó erdő 1-8; Váci utca-Zákány 4-15. az élcsoport állása: 1. Zá­kány 12 pont (41-11), 2. Rutin FC 10 pont (38-6), 3. Gyéké­nyes 10 pont (13-5), 4. Match- box 9 pont (15-6). AZ 5. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA: Zákány-Rutin FC 18.30 órakor; Gyékényes ifi-40 Rabló 19.15 órakor; Gyékényes-Csontdará- lók 20 órakor; Matchbox-Csur- gó-Trans 20.45 órakor; Kaszó erdő-Váci utca 21.30 órakor. A mérkőzéseket pénteken játsszák Csurgón a Városi Spor- csarnokban. ■ Fenyő G. Kiss Szilárd megpróbálja felrázni a csapatát kézilabda nb i/nők Kiadós zakóval zárta az évet Dunaújvárosban a Balaton-parti együttes Hiába ígérkezett nagy csatá­nak a siófokiak - a találkozó előtt velük azonos pontszám­mal álló - Dunaújváros elleni, idegenbeli fellépése, nem így lett. A házigazdák végig ve­zetve szinte átgázoltak a Ba­laton-parti társulaton, s meg­érdemelt, fölényes győzelmet arattak. Nem csak sebességben, ha­nem ami ennél is fájóbb, akartban is magasan felül­múlták Kiss Szilárd tanítvá­nyait a szezonban addig mind­össze egyetlen meccset nyert Bódi Bernadették. Az egyéni teljesítmények messze elma­radtak a várttól; mindössze ta­lán a fiatal Schneider Éva volt dicsérhető a vendég somogyi együttes tagjai közül. A siófo­ki csapat 29 dobott gólja csak arra volt elegendő, hogy elke­rülje a kiütést, lévén a végjá­tékban már tízzel is mentek a házigazdák... A siófoki egylet teljesítmé­nyét látva úgy tűnik, már a ki­esés elkerülése is komoly fel­adat lesz ahhoz képest, hogy korábban az 5-8. helyek egyi­két tűzték ki célul... Ez egyéb­ként nem is lett volna elérhe­tetlen, hiszen látványosan kettészakadt a mezőny: az el­ső hat helyezett alakulat egé­szen más nívót képvisel, ám mögöttük hatalmas tülekedés várható. Kiss Szilárd nem erre számított- A Veszprém Barabás elle­ni hazai kupameccsen, illetve a Dunaújvárosban látott játék, bevallom őszintén, picit megin­gatott - mondta Kiss Szilárd, a Siófok KC-Galerius Fürdő szak­mai igazgatója. - Megpróbálom felrázni a csapatot, javítani a se­bességen, de ha nem tudunk feljavulni, akkor borzasztóan nehéz jövő elé nézünk. Tegyük hozzá, hogy rögtön két nagyon nehéz mérkőzés következik ha­zai pályán. DUNAÚJVÁROSI KKA- SIÓFOK KC-GALERIUS FÜRDŐ 37-29 (21-15) Dunaújváros, Duna­ferr-sportcsarnok, 500 néző. V.: Bóna, Miskei. DUNAÚJVÁROSI KKA: Pisák - Bognár-Bódi (8/4), Gera (5), Takács D. (4), Ferling (6/1), Sánta (4), Kővári (2). csere: Csapó (kapus), Berta (5), Rádl (1), Szuna-Gáspár (1), Takács F. (1), Kemény, Vadász, veze­tőedző: Mátéit Eszter. SIÓFOK KC-GALÉRIUS FÜRDŐ: Kiss É. - Varga N. (2), Szalai B. (3), Seric (1), Németh Cs. (5), Bogdanovic (7/1), Erdősi (4/1). csere: Futaki (kapus), Nagy É. (kapus), Schneider (4), Sza- badfi (3), Polics. szakmai igaz­gató: Kiss Szilárd. HÉTMÉTERESEK: 6/5 (3/2), il­letve 2/2 (1/1). KIÁLLÍTÁSOK: 10 (4) perc, illetve 10 (4) perc. ■ Keszthelyi Zoltán Csák Panna és Bene Zsombor volt a leggyorsabb Siófokon szilveszteri futás Egyre nép­szerűbb Siófokon a hagyomá­nyos szilveszteri futás; több mint kétszázan teljesítették a stílszerűen 2013 méteres távot. A rajt ezúttal is a Dániel Ven­déglő előtt volt, amely most is kiváló házigazdája volt a ren­dezvénynek. Az első helyen ezúttal Bene Zsombor, a nők között pedig Csák Panna ért célba, s előbbi volt az abszolút győztes. ■ Több mint kétszázan tel­jesítették a stílszerűen 2013 méteres távot A felnőttek között Alt Ákos nyert, megelőzve Potocska Gá­bort és Dénes Rolandot, míg a gyengébbik nem képviselőinél Csank Renáta ért be elsőként Gyöngyösi Mara és Medgyesi Nóra előtt. A senior korosztá­lyúaknái Lelkó Attila és Szol- lár Ildikó voltak a leggyorsab­bak, míg a gyermekek között Strausz Balázs, Lapos Máté, Kovács Miklós, valamint Csák Virág volt a befutási sorrend. A remek hangulatú rendez­vényen a futók közt ott voltak az élvonalbeli Siófok KC-Gale­rius Fürdő fiatal kézilabdázói is az edzőjükkel, Pintér Károly- lyal, de az egykori siófoki lab­darúgó, a jelenleg Ajkán játszó Kanta Szabolcs is teljesítette a távot. Az idősebbek mellett az óvodások is futottak, akiknek ötszáz métert kellett teljesíteni. A távnak kereken negyvenen vágtak neki, s Horváth Marcell és Tinger Boglárka volt a leg­gyorsabb. ■ Keszthelyi Z. Öt és félmilliónál is többet fizet az egy telitalálat TOTÓNYEREMÉNYEK A Szeren- csejáték Zrt. tájékoztatása sze­rint az 52. fogadási heti totó és góltotó nyereményei (a jövede­lemadó levonása után) a követ­kezők. a totón egyetlen telitalála- tos szelvényt találtak, amely­nek a nyereménye 5 millió 753 ezer 60 forint. 13-as nem volt; a 12-esek (19 darab) 69 ezer 135, míg a 11-esek (225 darab) 5840, a 10-esek pedig (1814 darab) egyenként 1295 forin­tot érnek. a góltotón sem hatos, sem pedig ötös szelvény nem volt; az egyetlen négytalálatos szel­vény 60 ezer 575 forintot fizet. HIRDETÉS r®n-x ____MoneyGram Pt HIZVdlIO ntruttközipémrana/tr Kaposvár, Fő u. 12. Telefon: 82/312-951 Nyitva mindennap: &-21 óráig www.cornergroup.hu Nemzetközi, azonnali készpénzátutalás a világ bármely pontjára Euroban! Közületeket is kiszolgálunk! Befektetési arany értékesítés! rnmm

Next

/
Thumbnails
Contents