Somogyi Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-26 / 276. szám

KOZELET^^^^^^ EU-büdzsé semmi konkrét alku Fényévekre vannak egymástól az álláspontok a csúcs után is Orbán Viktor és Havasi Bertalan Brüsszelben az EU-csúcs után. A miniszterelnök szerint jobb, hogy nem jött létre egy kedvezőtlen megállapodás HTTTMÍ Szlovéniába megy ma Orbán Viktor egynapos hivatalos láto­gatásra Szlovéniába utazik Orbán Viktor. A kormányfő tárgyal Danilo Türk köztár­sasági elnökkel és Janez Jan- sa miniszterelnökkel is. A megbeszéléseken várhatóan az energetikai együttműkö­dés kérdése és a kisebbségek ügyei is szóba kerülnek. ■ Változnak a SZEP-kártya szabályai változnak a SZÉP kártya ki­bocsátásának és felhasználá­sának szabályai vasárnaptól. Az eddiginél több sporttevé­kenység lesz fizethető a kár­tyával, például a sporthorgá­szat, a sportoktatás, illetve lehet majd uszodabérletet vásárolni vagy sportpályát bérelni. Az új szolgáltatások a harmadik, a szabadidő al- számla felhasználási körébe kerültek. Újdonság, hogy a kártya birtokosának halála esetén a kibocsátó a hagya­téki eljárás végéig zárolja a nyilvántartást, az utalvá­nyok nem járnak le. ■ Újra próbálkozik az LMP hétfőn űJabb ülésen próbál elnököt választani az LMP. parlamenti csoportja. A frak­ció pénteken már tartott egy hosszú tanácskozást, hogy megválassza Jávor Benedek utódját, de a megbeszélés eredménytelenül zárult. Az LMP kongresszusán elutasí­totta a csatlakozást az Együtt 2014 mozgalomhoz, Jávor Benedek és két helyettese, Szabó Tímea és Karácsony Gergely ezt követően mon­dott le posztjáról. ■ Nincs meg Jávor Benedek utóda Minden korábbinál távoli­nak tűnik a megállapodás az Európai Unió következő, 2014-2020 közötti büdzséjé­vel kapcgplatban. Ájp^nteken eredmény nélkül zárult csúcstalálkozót Orbán Viktor miniszterelnök minden­esetre sikerként értékelte. VG-összeállítás Jók Magyarország esélyei ar­ra, hogy emelkedjen a Kohé­ziós Alapból hazánk részére elkülönített keretösszeg - ezt Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő mondta a hét­végén. A politikus arra ala­pozza optimizmusát, hogy a kormánynak és a brüsszeli diplomáciának sikerül majd meggyőzniük az Európai Bi­zottságot a magyar gazdaság- politika eredményességéről. Más kérdés, hogy az uniós ál­lam- és kormányfők pénteken eredmény nélkül befejeződött csúcstalálkozója megmutatta: a pénzosztás jóval többről fog szólni, mint arról, milyen vé­leményt alakított ki egy-egy országról a bizottság/ r> A kétnapos taláU«ffió kudar­ca után egyelőre az is bizony­talan, meddig folytatják még a tagállamok az alkudozást, ahogy az sem, vajon milyen keretösszegeket fogadnak vé­gül el. Hermán Van Rompuy legújabb, csütörtök éjjel közölt javaslata nem változtatott a az mszp szerint Magyaror­szág nem lehet a következő uniós költségvetés vesztese, a szocialisták ezért helyeslik, hogy a kormányfő nemet mondott a felzárkóztatási támogatások csökkentésére. Ezt Mesterházy Attila párt­elnök mondta a szocialisták szombati ülése után. MESTERHÁZY Attila mind­azonáltal arra kérte a kor­büdzsé keretösszegén, a 972 milliárd eurós forrás azonban még mindig majdnem százmil- liárddal több, mint amit a meg­állapodás fő kerékkötőjének tartott brit miniszterelnök, Dá­vid Cameron elfogadhatónak ítélt a találkozó előtt. Nagy-Bri- tannia mellett a hollandok és a svédek voltak a lefaragások legerőteljesebb szorgalmazói. A németek ennél rugalmasab­bak lettek volna, bár ők az EU legjelentősebb nettó befizetői. mányfőt, hogyMatolcsy György helyett ő vezesse a delegációt a további tárgya­lásokon, mivel neki van a legnagyobb akaratérvényesí­tő képessége a kormányban. A nemzetgazdasági minisz­tert pénteken kormányhatá­rozattal nevezték ki, feladata tervezési dokumentumok elő­készítése és egyeztetés az Eu­rópai Bizottsággal. Franciaországnak az volt a fő gondja, hogy megőrizze a me­zőgazdasági termelők eddigi támogatásának a mértékét - lévén az első számú hászon- élvezője az unió legsúlyosabb kiadási tételét jelentő közös agrárpolitikának. Orbán Viktor miniszterelnök a csúcs után mindenesetre elé­gedett volt: az, hogy nem jött létre a megállapodás előnyö­sebb Magyarországnak, mint- | ha elfogadták volna az Európai Tanács elnökének javaslatát - közölte, hozzátéve, jó remé­nyekkel várja a tárgyalások folytatását. Hangsúlyozta, hogy a következő tárgyalások alapja már nem Hermán Van Rompuy utolsó javaslata lesz, hanem egy új előterjesztés, amelynek elkészítésével az állam- és kor­mányfők megbízták az elnököt. A miniszterelnök szerint az lett volna a meglepő, ha sikerül megállapodni, mert legutóbb, amikor a hétéves költségvetés­ről kellett határozni, ez akkor sem sikerült elsőre. Elfogadása után módosítaná Matolcsy György a közmúadot parlament A következő parla­menti választás lebonyolítását meghatározó eljárási szabályok­ról is dönthet az Országgyűlés eheti ülésén. A T. Ház ma egye­bek mellett meghatározhatja az iskolák állami kézbe vételének menetét, kedden a közműszol­gáltatások helyzetéről rendez­nek politikai vitát, míg szerdán az alaptörvény harmadik módo­sítása kerülhet terítékre. Ma határoznak a kormány- ; pártok választási eljárásról szóló törvényjavaslatáról - az MSZP kérésére név szerinti szavazással. A Ház legutóbb, az eredeti indítványon változtatva ötven napban határozta meg a kampányidőszakot, ami alatt a pártok a plakátokon és szóróla­pokon kívül csak a nyomtatott sajtóban, és a közszolgálati médiában - Magyar Televízió, Magyar Rádió, Duna Televízió - hirdethetnek, a kereskedel­mi médiumokban nem. Egy Lázár János által benyújtott zárószavazás előtti módosító ugyanakkor lehetővé tenné azt, hogy az internetes portálokon közzétegyenek hirdetéseket. A módosító azonban kizárná a közösségi médiaszolgáltatókat ebből a körből. Módosíthatják a\ Kormány­zati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) hatáskörét is, amely azon­ban - egy zárószavazás előtti változtatás révén - a kabinet terveivel ellentétben mégsem terjedhet ki azokra a gazdasági társaságokra, amelyekben ki­sebbségi, illetve közvetett tulaj­dona van az államnak. A héten tárgyalhatják a já­rásbíróságokkal, valamint a közigazgatási és munkaügyi bíróságok felállításáról szóló javaslatot, illetve a nemzetgaz­dasági miniszter azon előter­jesztését, amely a földgáz-szál­lítási és a villamosenergia-ipari átviteli rendszerirányító tulaj­donában álló vezetékekre is kivetné a közműadót. Matolcsy György pénteken, három nap­pal a teherről szóló jogszabály elfogadása után terjesztette be t módosító javaslatát. ■ Az MSZP támogatja Orbánt Az elnök ellen tüntetnek Kairóban MURSZl A bírók egy csoportja felfüggesztette a munkát az új rendelet miatt Mintegy félszáz jogszabály módosul A bíróságok függetlensége elle­ni példátlan támadásnak minő­sítette szombaton a legfelsőbb bírói testület Egyiptomban azt a rendeletet, amely átfogó, új hatalmi jogköröket biztosít az államfőnek. Mohamed Murszi csütörtökön rendelettel módosí­totta az ideiglenes alkotmányt úgy, hogy megszüntette az államfői döntések bírói felül­vizsgálatának lehetőségét. Az alexandriai testülethez tartozó bírák szombaton azt is bejelen­tették, hogy a rendelet miatt felfüggesztik a munkát. Az ellenzéki pártok egység­frontba tömörültek az elnök el­len. A Front a Haza Megmenté­séért szövetséghez csatlakozott Amr Musza, az Arab Liga volt főtitkára és Mohamed el- Baradei, a Nemzetközi Atom­energia-ügynökség volt veze­tője is. Utóbbi közölte: nincs helye a párbeszédnek egy „dik­tátorral”. A kairói Tahrír téren egyre többen tüntetnek Murszi jog­köreinek kibővítése ellen. A rendőrség időről időre könny­gázt vetett be, és megpróbálta feloszlatni a tömeget. Közben a kormányépületek és a parla­ment körül több méter magas betonbarikádokat emeltek a biztonsági erők. A negatív hírek nyomán a kairói tőzsde több mint tíz szá­zalékot esett tegnap. ■ < ö o Tavaly Mubarak ellen tiltakoztak, most Mohamed Murszi miatt btk. Az új büntető törvény- könyvhöz (Btk.) kapcsolódóan mintegy félszáz másik jogsza­bály is módosul az igazságügy­miniszter pénteken benyújtott javaslata alapján. A javaslat számos technikai módosítás mellett tartalmaz például olyan rendelkezéseket is, mint hogy a szexuális bűncselekmények ál­dozatait értesítsék a hatóságok, ha az ügy vádlottja vagy elítélt­je szabadlábra került. Széles körben érintik a mó­dosítások a büntetés-végrehaj­tási törvényt, ugyanis ki kell alakítani a végrehajtási szabá­lyait olyan új büntetési és in­tézkedési nemeknek, mint az elzárás, a sportrendezvények látogatásától való eltiltás, a jó- vátételi munka és az elektroni­kus adat végleges hozzáférhe­tetlenné tétele. A büntetés-végrehajtás so­rán a javaslat nagyobb hang­súlyt fektet a családi kötelék tiszteletben tartására. Az elítélt kérelme alapján a súlyos beteg hozzátartozó meglátogatása, illetve a hozzátartozó temeté­sén való részvétel is lehetséges lenne a büntetés félbeszakítá­sával. A módosítások a javaslat sze­rint túlnyomó részt a Btk-val egyezően jövő július 1-jén lép­nek majd hatályba, de van kö­zöttük olyan is, amely jövő már január vagy február 1-jén. ■

Next

/
Thumbnails
Contents