Somogyi Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-26 / 276. szám
6 GAZDASAG 2012. NOVEMBER 26., HÉTFŐ Influenza: patikában is oltanának egészségügy Több száz hazai gyógyszertár alkalmas lehet a vakcinák beadására ■Ezmm Könnyítést kapnának a kisvendéglők A vendéglátóhelyek élelmiszerbiztonságáról szóló vidékfejlesztési miniszteri rendelet úgy módosulna, hogy a napi 29 adagnál kevesebbet előállító vendéglátóhelynek nem kell anyaghányad nyilvántartást vezetnie - az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg. A végső fogyasztóknak szánt ételek összetételére, csomagolására vonatkozó adatokat tartalmazza az anyaghányad nyilvántartás, amelynek - minőségellenőrzési céllal - mindig a vendéglátóhelyen kell lennie. ■ MTI Szabolcsban a Michelin az élen a száz legjelentősebb Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei társas vállalkozás listáját változatlanul a Michelin Hungária Abroncsgyártó Kft. vezeti - olvasható a cégek 2011-es gazdálkodási eredményeit ismertető TOP 100 című kiadványban, amelyet egy gazdasági fórum keretében mutattak be Nyíregyházán. A cég tavaly 172,5 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, ez a teljesítmény 27 százalékkal nagyobb az előző évihez képest. A vállalkozás az első helyen végzett a mérlegfőösszeg tekintetében is, ami 2011-ben 112,3 milliárd forint volt. ■ MTI Roham Romániában a fekete pénteken több romániai üzletet megrohamoztak a vásárlók az úgynevezett fekete pénteken, de számos internetes bolt honlapja is megbénult a nagy számú érdeklődő miatt. A fekete péntek a hálaadás napját követő péntek elnevezése az Egyesült Államokban, amely ott a hagyományos karácsonyi bevásárlási szezon kezdete, amikor a kereskedők jelentős árkedvezményeket hirdetnek meg egy-két napra. Romániában számos üzlet fekete pénteket, fekete hétvégét vagy éppen fekete hetet hirdetett. Ez a marketingfogás viszonylag új Romániában, tavaly hirdették meg először a kereskedők, de az idén már megkétszereződött azoknak a száma, akik hallottak a kezdeményezésről. ■ MTI Piaci offenzívába kezdett az SAS egyszerre két városból indított összesen 9 járattal tér vissza Budapestre az SAS skandináv légitársaság. Az SAS bejelentette, hogy március 31.-től, vagyis a 2013-as nyári menetrend hatályba lépésétől kezdve menetrendszerű járatokat indít Budapestre Olsóból és Koppenhágából. „Különösen az új koppenhágai járathoz fűzünk nagy reményeket”- jegyezte meg Stefan Ei- che, az SAS magyarországi vezérképviselője. Szerinte a koppenhágai és oslói járata nem csupán az észak-európai térségbe, hanem azon túl is nagyszerű átszállási lehetőségeket kínál. ■ VG Már a szaktárca előtt van az a javaslat, amely alapján lehetővé válna Magyarországon is, hogy az arra alkalmas patikákban is beadható legyen az influenza elleni védőoltás. A patikák bevonása a rendszerbe több szempontból is előnyös lehet. Barát Mihály Az Emberi Erőforrások Minisztériumához (EMMI) is eljutott már az a Magyar Gyógyszerészi Kamara által benyújtott javaslat, amely alapján lehetővé válna az influenza elleni védőoltás beadása a patikákban is Magyarországon - értesült a Világgazdaság. Ha a tárca elfogadja a javaslatot, akkor több száz hazai gyógyszertárban is elérhetővé válna az oltás, már a jövő téli influenzaszezont megelőzően is. Az influenza elleni oltás patikákban beadása nem új megoldás: több országban - így például az USA-ban, Írországban és Portugáliában - is bevett gyakorlat. „A patikák bevonása a rendszerbe számos előnnyel járna: a legfontosabb, hogy az érintettek a jelenleginél sokkal gyorsabban, néhány perc alatt megszerezhetnék az influenza elleni védettséget, így érezhetően növekedhetne a beoltott felnőttek aránya is” - nyilatkozta lapunknak Ócsai Lajos, az ÁNTSZ járványügyi főorvosa. Hozzátette: az aktív felnőttek nagyon sokszor csak azért nem szereznek védettséget az influenza ellen, mert egyszerűen nincs idejük végigjárni a recept felíratásából, a vakcina kiváltásából és az oltás beada- tásából álló útvonalat, ami akár egy egész napot is igénybe vehet. A patikák bevonásával viszont rövid időn belül megoldható lenne az oltás, ráadásul sokkal tágabb időkeretek között, hiszen sok patika bevásárlóközpontokban, hétvégi nyitva tartással működik. A már elérhető mikrotűs vakcinák révén az oltás beadása minden eddiginél kisebb kockázattal járna. Viszont fontos, hogy a patikának alkalmasnak kell lennie a feladatra A szeptember közepén elért történelmi csúcs óta az előző volt az első olyan kereskedési hét, amikor emelkedett a világ legnagyobb értékű cégének számító Apple részvényárfolyama. A kaliforniai társaság papírjainak jegyzése az elmúlt bő két hónapban azonban így is nagyjából negyedével zuhant miközben a vezető indexek alig pár százalékkal értékelődtek le. Mindennek eredményeként a cég piaci értéke több mint 130 milliárd dollárral (azaz nagyjából az éves magyar GDP-vel) csökkent. Miután a vállalat történetében korábban mindössze egyszer, a nagy 2008-as összeomlás idején volt példa- ez becslések szerint a hozzávetőlegesen 2300 hazai gyógyszertárból ez jelenleg nagyjából 300-ról mondható el -, és természetesen felkészítő kurzusok indítása is szükséges az érintettek részére. A rendszer nagy előnye emellett, hogy teljesen önfenntartó, vagyis mindennemű állami támogatás nélkül megvalósítható. „JÓ gondolatnak tartom a patikák bevonását a rendszerbe, hiszen a cél az, hogy az oltással való lefedettség minél nagyobb legyen Magyarországon” - nyilatkozta lapunknak Tamás Ferenc, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének helyettes vezetője, pilisvörösvári A statisztikák szerint a világ népességének hozzávetőleg a tíz százaléka minden évben megkapja az influenzát. KIEMELTEN veszélyeztetettnek számítanak az idősek, a krónikus betegek, a várandós kismamák és a gyermekek. hasonló mértékű hanyatlásra, az elmúlt hetekben többen már vészharangot kongattak, és az Apple-lufi kipukkanásáról beszéltek. A pesszimista szakértők érvelésüket a társaság lassuló bővülésével próbálták alátámasztani. Bár az Apple továbbra is igen dinamikusan növekszik, kétségtelen tény, hogy a cég előző két gyorsjelentésével csalódást okozott, s legutóbbi termékei sem váltották be minden esettben a hozzájuk fűzött reményeket. A társaságot a közelmúltban sokat támadták amiatt, hogy a korábbiaknál kevesebb újítással áll elő. Nem segített a társaságnak a külső családorvos. Hozzátette: ez a lehetőség azoknak jelent elsősorban könnyebbséget, akik aktív munkavállalók, hiszen ők azok, akiknek rendszerint nincs idejük végigjárni a háziorvos által beadott oltáshoz szükséges procedúrát. Az elképzelés ráadásul - tette hozzá a szakember - egybeesik a kormányzat átoltottság növelésére irányuló szándékaival is, és arra a felismerésre épül, hogy a jelenleg rendelkezésre álló eszközökkel és feltételek között a lakosság, különösen az aktív felnőttek átoltottsága tovább már nem növelhető, ezért új területek felé kell nyitni és a megszokottól eltérő lehetőséget A fejlett állami ellátórendszer miatt hazánk nem áll rosszul a védekezés terén: az évi 10-13 százalékos oltottsá- gi arány a régiós országokéhoz képest kifejezetten jónak számít, ugyanakkor még mindig nagyjából a fele a fejlett nyugat-európai országokban megszokott aránynak. gazdasági, és ágazati környezet alakulása sem. Az eurózóna válsága, és a vártnál lassabb amerikai gazdasági kilábalás egyaránt kedvezőtlenül hat a prémiumSzárnyal a RÍM egyes szakértők részben az Apple gyengélkedésével magyarázzák a Blackberry gyártójaként is ismert Research In Motion (RÍM) részvényének elmúlt hetekben látottszárnyalását. arim - amit az előző egy évben már szinte temettek a szakemberek - szűk két hóis felkínálni az oltások felvételére. Tamás Ferenc szerint nem lehet azt állítani, hogy a rendszerhez minden patika csatlakozni tud majd, hiszen az influenza elleni oltás beadásához egyrészt szakértő személyzet, másrészt elkülönített helyiség szükséges. A patikák egy részének viszont van hasonló tapasztalata, hiszen már sok helyen adott a lehetőség például vércukormérésre is. A szakképzettség megszerzésére megfelelő képzésekkel meg lehet teremteni a lehetőséget. Itt elsősorban az a fontos, hogy a személyzet felismerje: alkalmas-e a személy arra, idén is megkezdte működését az oltópont-hálózat, amelynek segítségével mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy komolyabb időráfordítás nélkül megszerezze az influenza elleni védettséget. az országszerte jelenleg 15 helyen működő oltópontermékeket értékesítő Apple kilátásaira. Mindezek ellenére az elemzők többsége látszólag továbbra is bízik az Apple növekedési potenciáljában, amit elsősorban a nap alatt 100 százalékkal értékelődött fel. a társaság részvényeinek jegyzése szeptember közepén még a 6 dollárt közelítette, most azonban bő féléves csúcsponton, 12 dollár környékén forog a papír, úgy, hogy egy hét alatt mintegy 40 százalékkal drágult. hogy megkapja a védőoltást, illetve ha netán allergiás reakciók lépnek fel nála, elsősegélyt tudjanak számára nyújtani. Az idén már szeptember óta elérhető az influenza elleni vakcina. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján a tavalyihoz képest két új vírustörzset is tartalmaz: Hl NI egyik változatán kívül - amelyet már tavaly is alkalmaztak - az A típus H3N2 törzsét, valamint az összetevőkben levő B törzs is új. Ez utóbbi vírus volt a legaktívabb a déli féltekén - Ázsiában és Amerikában is - ahol az északi féltekére rövidesen átgyűrűző járvány már lefutóban van. tok olyan, az ÁNTSZ által jóváhagyott működési engedéllyel rendelkező orvosi rendelők, ahol az influenza elleni oltás azonnal, időpont-egyeztetés nélkül is megkapható. Az idei szezon újdonsága az, hogy már a pneumococcus elleni oltás is elérhető az oltópontokon. feltörekvő országokban várható jelentős keresletbővülésre, illetve a cég - legfrissebb hírek szerint egy éven belül várható - új termékére (ami várhatóan egy televízió lesz) alapoznak. Az Apple árfolyama (dollár) 720 VG-GRAFIKA FORRÁS: REUTERS Apple: kipukkadt lufi vagy újabb szárnyalás? kilátások Még mindig akad olyan elemző, aki 1000 milliárd dollárra becsüli a technológiai cég értékét Középmezőnyben Magyarország Ismét nyitva az oltópontok