Somogyi Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-22 / 273. szám
2012. NOVEMBER 22., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP Folyton: kiment alóluk a piac húsz Év Fonyódi „főnix” lánc nélkül: a kelet összeomlott, a nyugat odébbállt, de bírják DVD-k lézeres leolvasó egységét gyártották, a fénykorban, 2000 körül évi hat-hétmillió darabot. Mérnökök, technikusok százait alkalmazták, az új győri Philips-köz- pont munkásait is Fonyódon tanították be. A piac azonban megint csak „kiment alóluk”, ahogyan Lukács Sándor mondja: milyen érdekes, amikor a Philips ide telepítette a gyártást, a holland munkás tiltakozásul odaláncolta magát a gépéhez, aztán a multik szép sorban tőlünk is odébb- álltak, keletebbre...- Az elmúlt hét évben a Fony- ton egyik felét kitevő kft.-nél 1,6-1,8 millió eurót tett ki a technológiai fejlesztés, most jutottunk oda, hogy újból bővítünk, százmillió forint értékben - magyarázza Lukács. - Autóipari és híradástechnikai részegységeket és szenzorokat gyártunk ma két különálló kft.-ben, közel háromszázan. Korábban a solartech- nikában is benne voltunk, de az visszaszorult - folyamatosan alkalmazkodunk az állandóan változó piachoz. A hónap végére lesz kész az üzemcsarnok-bővítés, melyhez eszköz- fejlesztés is társul, s korszerűsítjük a raktározástechnikát is számítógép-vezérléssel. Autóipar és híradástechnika csúcstechnológiával - téved, aki azt gondolja, hogy ez férfimunka, hiszen túlnyomó- részt hölgyeket láttunk a leilei és fonyódi összeszerelő soroknál is... Odaláncolni magunkat a gépünkhöz - nem ez a megoldás, ezt megtanulták Fonyódon, ahol most a válságokat és piacvesztéseket bőven átélt cégvezető azt mondhatja: bővítünk... Fónai Imre Szerelőcsarnok Fonyódon. Autóipari és híradástechnikai részegységeket gyártanak nemzetközi piacra Összeszámolni is nehezen tudják, hányszor „ment ki alóluk” a piac az elmúlt két évtizedben; a hazai híradástechnika a zömében szovjet megrendelés megszűnte miatt omlott ösz- sze, négy éve a gazdasági válság is elsők között tagiózta le őket, autóipari beszállítóként. Volt úgy, hogy Balatonlellén az egyik nap még százhetven munkás gyártotta a Ford-al- katrészt, másnap meg már egy sem. Fonyódon anno nyolcszázötven munkásból nyolcszázat kellett elküldeni, s ötven fővel próbálták újrakezdeni. Ma azonban megint arról számolhat be Lukács Sándor, a Fonyton-csoportként ismertté lett cégtársulás vezetője: kinőtték a fonyódi telephelyüket, fejlesztenek, bővítenék.- Már régen feladhattuk volna Glück Istvánnal, aki a lellei PHT-Print Kft.-t vezeti - így Lukács Sándor. - Volt, hogy komoly tagi kölcsönt kellett betennünk, így tudtuk fizetni a dolgozókat. Valahogy mindig a foglalkoztatás fenntartása vezetett bennünket és nem az, hogy elmeneküljünk innen. Lett volna rá okunk. Amikor a hazai elektronikai ipar válságba jutott a keleti piacok megszűnte miatt, át tudtunk állni nyugati megrendelésre, az osztrák Philipsnek jelentős mennyiségű nyomtatott áramkört gyártottunk Lel- lén, ekkortájt Fonyódon ezren is dolgoztak CD- és DVD-pro- jekteken. Változott azonban a világ, a multi Ázsiába vitte a gyártást, mint ahogyan későbbi partnerünk, a Ford is egy idő után olcsóbb termelőbázist keresett, így került Balatonlel- lére a magyar Suzuki, a lellei kft. ma ennek a fő beszállítója.- Nem tudunk sokat fizetni, de ez legalább biztos - teszi hozzá Glück István, az au- tókábel-konfekciót gyártó lellei kft. ügyvezetője. - Buszjáratokkal hozzuk-visszük a dolgozókat, Felsőmocsoládtól Lengyeltótiig; ma száztízes létszámmal ténykedünk, de harminc-negyven fős projektbővítés várható a jövő év közepe táján, amikor a Suzuki új típust hoz a piacra. Autóelektronikai termékeket gyártunk a jövőben is, a bővítéshez eddigi munkánkkal teremtettük meg a partnereink bizalmát. Először egy nagy üzemcsarnok épült - így kezdődött Fonyódon a Philips-kor- szak, a CD-iparág felfutásával ^/ínkronbán. Míg a mini hifitornyok Tabon készültek, a CD-tunert és a töltőt Fonyódon szerelték bele. Később a Sajátos nevelési igény: legyen érték minden gyermek a Pogányvölgyben Kezdődhet a marcali elkerülő szakasz építése A nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által a 68. számú főút Marcalit elkerülő nyolc kilométeres szakaszának kivitelezésére kiírt nyílt közbeszerzést, nettó 3 milliárd 186 millió forinttal az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft. nyerte. A tenderre öt ajánlat érkezett, a legolcsóbb lett a nyertes. A becsült kivitelezési összeg hárommilliárd 179 millió forint volt. ■ V. E. Óvodák, iskolák fogtak össze a sajátos nevelési igényű gyerekek integrációjáért a Pogányvölgyben. A projektet konzorciumi keretek között valósítja meg csaknem 26 millió forintos uniós támogatással a lengyeltóti Fodor András Általános Iskola és Óvoda, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai-szakmai Szolgáltató Intézmény, a Somogy Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon Somogyvári intézménnyel karöltve. Ennek jelentőségét projektnyitó konferencián részletezték. Kiss Krisztián főigazgató, projektmenedzser elmondta: a 16 hónapig tartó projekt hosszú távú célja, hogy a sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztése által a társadalom versenyképessége javuljon, a fiatalok foglalkoztatási esélyei növekedjenek. Továbbá, hogy a megvalósító intézmények - speciális és többségi - szervezete és működése alkalmassá váljon az inkluzív (befogadó) nevelés megvalósítására. Olyan differenciált, valamint egyéni fejlődési utakat támogató feltételek és környezet jöjjön létre, amelyben minden gyerek, így a sajátos nevelési igényűek is sikeressé válhatnak iskolai pályájukon. ■ Vigmond E. Konferencia a Balatonról Máriafürdőn a Balaton helyzetével foglalkoztak a balatonmáriafür- dői tudmányos konferencián. Az előadások sorát Galácz György polgármester indította, majd Pintér László egyetemi docens, a Közép Európai Egyetem, valamint a Nemzetközi Fenntartható Fejlődési Intézet tudományos főmunkatársa beszélt a Balatont érintő kérdésekről, a globális jövőképről. ■ V. E. Kalapács alá került ismét a sávoly! Balatonríng motogp-pálya Másfélmilliárdról indul az online árverésen a licit, eddig még nem akadt vevő ► Folytatás az 1. oldalról Böbék József sávolyi polgár- mester elmondta: nem ez az első eset, hogy árverésre írják ki a Balatonríng területét. A korábbi esetben a sávolyi ön- kormányzat indította el a végrehajtást, ahogyan a településvezető fogalmazott: egyfajta kényszerből.- 2010 végén belterületbe vontuk a versenypálya 196 hektáros területét, ami a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft.-é, és telekadót vezettünk be - részletezte Böbék József. - A megadott határidőig befizetés nem történt, ezért kértünk végrehajtást. Közben létrejött köztünk egy olyan megállapodás, miszerint a tartozás fejében a spanyol befektetők pénzéből kiépített, csaknem egymilliárd forintos csatornarendszer tulajdonjogát megkapjuk. Ezzel a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. mind a tőke, mind a kamattartozását rendezte felénk. Az Index.hu értesülései szerint további végrehajtási és zálogjogok vannak a sávolyi motorospálya telkén: a Share Szennyvíztisztító és Szolgáltató Kft., önálló zálogjoga 393 millió forint értékben, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, végrehajtási joga 154 millió forint értékben, valamint a Sávolyi 2008-ban még örömhír volt... Termálcentrum Kft., végrehajtási joga 2,7 milliárd forint értékben. Az ingatlan bármikor megtekinthető, a telket bánya- szolgalmi jog, vezetékjog, és földmérési jelek elhelyezését biztosító használati jog terheli. A MotoGP-pálya alapkövét 2008 őszén tették le, földmunkáit 2009 nyarán kezdték. A magyar állam összesen har- mincötmilliárd forintot - húszmilliárd forint állami támogatást és tizenötmilliárd forint állami hitelgaranciát - adott volna a gyorsasági motorpályára, amelyen világbajnoki futamokat tartottak volna. A pénzügyminisztérium szakértői azonban kockázatosnak, gazdaságtalannak és jogszerűtlennek tartották a Balaton- ring megépítését, így az építkezés 2009 december 16-án félbeszakadt, pedig húsz-huszonöt százalékban már elkészült a pálya. Addig a befektetők úgy hatmilliárd forintot költöttek saját erejükből a beruházásra, ami a hitel huszonöt százalékos önrészét váltotta volna ki. A motorpálya 2008 óta kiemelt beruházásnak számít. Egyelőre sem a kormányzati, sem a befektetői oldal nem nyilatkozik, amit a polgármester úgy értékel, hogy sem a beruházás folytatására, sem a feladására nincs jelenleg szándék. ■ Vigmond Erika KERCZA IMRE Ajándékozni gond A LEGÜGYESEBBEK a statisz- tikusok voltak: fölmérésükből megállapították, hogy ezen a télen egy átlagos magyar család 25 ezer forintot költ karácsonyi ajándékokra. Azt ugyan nem tudom, hogy van-e átlagos magyar család, de hát lelkűk rajta. A statisztikusokat, a kereskedők követték gyorsan, akik árukínálatukat már karácsonyi vásár jegyében rakták ki a polcokra. November közepén földíszítették az áruházaikat, polcaikat, megelőzve az adventi fényeket is, és várják a vásárlókat. várnak a vásárlók is. Annak ellenére, hogy már most leárazások vannak itt-ott, azt várják, hogy nagyobb mértékű legyen az árleszállítás, mert - megint csak a statisztikusokat idézve - az idén emelkedtek a bérek, de az infláció elvitte a többletet. És most Magyar- országon 20 ezerrel - egy kisváros lakosságával - dolgoznak kevesebben, mint tavaly ilyenkor. Mindezek statisztikák, s a statisztika az átlagot mutatja, de nem az egyéni gondokat és ÖrÖ:' möket. milyen lesz hát a karácsonyunk? Ha a statisztikusok adatait nézem, akkor nagyon csöndes és kimért, ha a kereskedő készülődését, akkor akár fényes is lehetne. Ahhoz, hogy fényes legyen a karácsony, nem novemberben és decemberben kell árcsökkentéseket rendezni, hanem kordában tartani az árakat. Pedig most a hírek arról szólnak, hogy minden emelkedik. Nem csak a karácsonyi ajándék ára, hanem az élelmiszereké és az életé. Ez az emelkedés nem követi a jövedelmeket. OLYAN gazdaságpolitikára lenne szükségünk, ami ezt a dilemmát feloldja, akkor talán könnyebb karácsony elé nézhetnék majd. HIRDETÉS itoSriKsa, ifflmí) A FONYÓDI HORGÁSZPARKBAJV! November 23-tól 27-ig, Nyitva: 8-16 óráig. Élőhal kínálat: * % Ponty 850 Ft/kg- 10 kg felett 800 Ft/kg Amur 650 Ft/kg Kárász 600 Ft/kg Harcsa 1800 Ft/kg Csuka 1500 Ft/kg Süllő 2500 Ft/kg Elérhetőség: 06/20/ 953-8362 www.csehivad.hu Várjuk szeretettel!