Somogyi Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-02 / 256. szám
HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNETEK Jobbos és balos csirkeszárnyak felesben hosszú SOR állt a hentespult előtt, s a sorban álló emberek jól érzékelhetően türelmetlenek voltak. sok időmbe telik, amire végre odaérek, hogy hallom a rendeléseket.- két farhátat kérek - mondja egy férfi, de ne legyen negyven dekánál több. - A kutyámnak lesz - magyarázza aztán, mert szégyellné ha róla gondolnák, hogy ilyet eszik. Pedig milyen finom húsleves lesz belőle!- Négy csirkecomb, de jó húsos legyen ám! - rendel aztán egy nagymami. mintha büszke lenne magára. Biztos az unokáknak lesz.- Szárnyat szeretnék, fél kilónyit- kér egy kismama közvetlenül előttem. Az eladó behajol a műanyagbúra alá ott, ahol a csirkeszárnyak halmozódnak, s kezdi bedobálni azokat egy nejlonzacskóba. a vevő nézi, majd izgatottan odaszól: jaj, ne haragudjon már, de legyen pontosan a fele-fele jobb és bal csirkeszárny! a pultos csodálkozástól elkerekedő szemmel néz rá, nyilván magyarázatot vár.- az apám fideszes, a férjem meg szoci. Én pedig nem akarok otthon megint hülye helyzetbe kerülni - bökte ki a kismama.- remélem, a fiamnak - folytatta, miközben lenézett a gömbölyödő pocakjára - ilyet már nem kell megérnie, (ca) MEGYEI TŰKÖR 2012. NOVEMBER 2., PENTEK Balatoni iskolák: két nem, egy igen a fenntartásra balatonföldvár Egyedül nem tudja vállalni Földvár a jelenleg a körjegyzőség települései által fenntartott általános iskola működtetési költségeit januártól. A város képviselő-testületének ülésén elhangzott: az általános iskola működési kiadása évi 43, az zeneiskoláé 5,5 millió forintba kerülne. A környező önkormányzatok egységesen úgy nyilatkoztak: a jövő évtől saját keretből nem tudnak ehhez hozzájárulni. Kapusné Dojcsák Edit, a zeneiskola vezetője azt mondta a testületi ülésen: állami fenntartás esetén aligha kaphatnak garanciát arra, hogy költségvetésük nem csökken. Mi lesz, ha a világításra, a fűtésre sem futja?- tette fel a kérdést, amire Holo- vits Huba balatonföldvári polgármester azt felelte: ha be kell szállni, akkor a költségvetési lehetőségek függvényében be fognak szállni. Szakács László külsős alpolgármester pedig azt mondta: - Lesz zeneiskola Földváron, garanciát erre tudunk vállalni. Amikor még 130 milliós adósságot görgetett a város (ma már ilyen teher nincs), akkor is fenn tudta tartani... A napokban Szárszó is úgy döntött, hogy meghaladja erejét az iskolaműködtetés (a fenntartást minden iskola esetében januártól „magához vonja” az állam - a szerző), Balatonszemes ellenben kigazdálkodja ezt a pénzt. ■ F. I. Fehér Gyűrű: háromé fél milliós gyorssegély a minisztertől pénz Ötmilliót kért, három és félmillió forintos támogatást kapott a Fehér Gyűrű civil áldozatvédelmi szervezet Balog Zoltán emberierőfor- rás-miniszter személyes keretéből - derült ki a svájci-magyar együttműködési program keretében tartott balatonfüredi nemzetközi áldozatvédelmi konferencián. Fügedi László, az egyesület elnöke előzőleg arról beszélt: október végénél aligha tart ki tovább a pénzük, annál tovább tehát nem tudják biztosítani a segélyeket és a bérköltségeket. - Az áldozatvédelem nemrég került át a belügyi tárcától a közigazgatási- és igazságügyi minisztériumhoz - mondta lapunknak Fügedi László. - Pályáztunk, de egyelőre nem kaptunk választ, ■ Véglegessé válnak az áldozatvédelem európai uniós irányelvei ezért levelet írtunk Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter- nek, akihez a civilszervezetek tartoznak. Ez végre eredménynyel járt: a füredi konferencia első napján jelenthettem be, hogy nem kell lehúznunk a rolót. Azóta már a támogatási szerződést is aláírtam a minisztériumban. Az európai áldozatvédő szervezet, hazai és külföldi civilek vettek részt a balatonfüredi tanácskozáson, ilyen összejövetelt hazánkban még nem tartottak. Fügedi László kiemelte: sok más téma (prostitúció, emberkereskedelem) mellett újdonságereje miatt is nagy érdeklődést váltott ki a nyíregyházi hittudományi főiskola tanárának előadása az egyház és az áldozatvédelem összefüggéseiről, sőt, együttműködési megállapodást is kötöttek. Elhangzott: hamarosan véglegessé válnak az áldozatvédelem uniós irányelvei, megfogalmazásánál közel hatszáz (közte több magyar) módosító javaslatot vettek figyelembe. A résztvevők áthajóztak Siófokra is, ahol az önkormányzat és a Fehér Gyűrű évek óta kiváló együttműködéséről esett szó. A város idén is, és a polgármesteri ígéret szerint jövőre is támogatni fogja az egyesület helyi irodájának működését. ■ F. I. Mesevilág a tékában. Nyulász Péter mesés világa elevenedett meg a marcali Berzsenyi Dániel könyvtárban. A gyerekverseket, mondókákat, meséket, kitalálós versikéket író Nyulász Péter, író-olvasó találkozó keretében beszélgetett a kisiskolásokkal Jövőre a dédiről is mesélhetünk halottak napja Virágok, koszorúk, mécsesek emlékeztetnek az elhunyt szereitekre ► Folytatás az 1. oldalról Fokozott rendőri jelenlét az utakon és a temetőknél; az ünnep nem csak az emlékezésé, ilyenkor a tolvajok is aktivizálják magukat GYAKORLATILAG AZ egész ország útra kel a hosszú hétvégén, akadnak, akik csak a közeli temetőkbe látogatnak ki, de a legtöbb emberautóba ül és távolabbra utazik, hogy lerója kegyeletét elhunyt szerettei előtt. a közúti forgalom sűrűsége a többszörösére nő, és a veszély még tovább fokozódik, ha a megszokottnál lassúbb haladást lehetővé tevő zsúfolt utakon a járművezetők elveszítik türelmüket - ál a megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatójában. - Éppen ezért nemcsak Somogybán, hanem országosan a közutakon, valamint a temetők környékén fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a Polgárőrök is segítik a rendőrök munkáját a hosszú hétvégén közlekedők A segítő, vigyázó jelenlét az idén is a polgárőrökkel együttműködve valósul meg. forgalmasabb helyeken a forgalmat rendőrök irányítják, s ideiglenesforgalomkorlátozásokra is számítani kell, ezért a rendőrség kéri az autósokat, ne megszokásból közlekedjenek, figyeljék az aktuális jelzéseket. a balesetek elkerülése érdekében szükséges - olvasható a tájékoztatóban -, hogy az autósok indulás előtt ellenőrizzék a gumiabroncsokat, az akkumulátort és a fényszóróikat. Legyen ez a hétvége a kegyeleté, a megemlékezésé és nem utolsó sorban az élet tiszteletéé! ebben az időszakban megszaporodhatnak a temetők környékén a gépkocsi-feltörések, alkalmi lopások, az ünnepek környéki forgatagban pedig ezeken túl a zseblopások is. A néhány pillanatra szem elől tévesztett táskák, nyitva vagy lehúzott ablakkal felejtett személygépkocsik, vagy a gépkocsiban jól látható helyen hagyott értéktárgyak kiváló lehetőséget teremtenek a tolvajoknak A rendőrség szerint, ha lehetőség adódik, mindig kijelölt, őrzött parkolóba álljon be az autós, az esti órákban pedig olyan helyet válasszon, ahol van közvilágítás, a parkolóhely belátható és forgalmas. m A. V.- Tényleg nem látta?! - érdeklődik már vagy harmadszor a sírszomszéd, s sokadszorra néz körül a szürkületben. A látvány amúgy fotóra vagy festővászonra kívánkozó, tízezernyi mécses fényében imbolygó alakok, mindinkább elmosódó sírkövek, keresztek, ám a férfit mindez láthatóan most nem hatja meg: míg a műanyag vázával elbandukolt nagyjából húsz méterre, a csapig, valaki eltüntette szülei sírjáról a cso- kornyi krizantémot. Cirka három méterre állhattam a tetthelytől, ám a saját koszorú, csokor és mécsesek rendezgetése közben egyáltalán nem tűnt fel, hogy valaki meglovasított tíz szál virágot. A sírszomszéd úgy három perc forgolódás-téblábolás után végül legyint, s a bejárat felé indul újabb virágokért, nagyjából egyszerre ér oda a járőröző köz- területesekkel, míg hamarost az is kiderül, a ravatalozó túloldalán pedig rendőrautó parkol. Ügy látszik, akadnak, akiket ez sem zavar... Elmélkedünk egy sort a folyamatosan romló erkölcsökről- negyed százada akkor lett volna nyugtalan az ember egy temetőben, ha rendőrt lát Halottak Napján... -, az ünnep sárba taposott szentségéről, ám a Mindenszentek estéjének hangulata hamarosan elnyomja a borús gondolatokat. S felötlik helyettük nagyanyám, nagyAkadt, aki néhány szál virággal, mások sokezres koszorúkkal keresték fel elhunyt szeretteik sírhelyét a temetőkben A távoli temetőkben nyugvókért a keresztnél gyújtottak gyertyát a rokonok apám, egyévesen elment unokahúgom, a fehérvári dédszü- lők képe, majd arrébb sétálva a hatodikban eltemetett iskolatárs, az autóbaleset után menyasszonyt hátrahagyó egyetemista haver, az évek alatt eltávozott kollégák arca. A keresztnél egy-egy mécses fénye nekik is világít, mint ahogyan hagyományosan gyertyát gyújtunk a szovjet katonatemető egyik találomra kiválasztott sírjánál is - a sötétben a cirill felirat már kibetűzhetetlen... Ránk sötétedik, de szerencsére a gyereket nem zavarja, ahogyan a tömeg sem, öt és fél hónapja minden figyelmével nézegeti a mécseseket, hallgatja a hangfalakból a fák közé szűrődő zenét, még teáért sem sír. Nem tudja, hol vagyunk, de a fények, a hangulat megfogja. így hát megyünk még egy kört, csendesen beszélgetve, emlékezve, közben elalszik. Jövőre már mesélhetek neki Apapáról, a dédiről, Zsuzsikáról... ■ Vas A. 4