Somogyi Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-13 / 265. szám
14 OLVASÓINK ÍRTÁK 2012. NOVEMBER 13., KEDD HMnHHKHBSQínHnHHHHHHBMi Harmincezer forintos sarc a közlekedőknek Igazságot az idősnek döntés Eltörölték a korkedvezményes nyugdíjat Más az életminősége egy nyugat-európai és egy magyar nyugdíjasnak csak gratulálni tudok a somogyi, ezzel együtt a kaposvári rendőrök munkájához. Teljesen alkalmazkodnak jó szolgaként Pártunk és Kormányunk elvárásához, miszerint minél többet húzzunk ki a Paraszt zsebéből. Közlekedünk, nap mint nap, hol gyalog, hol kerékpárral vagy autóval. Hetente kapunk két 30 ezer forintos sárga csekket a Vas megyei rendőrkapitánytól. E helyen hívom fel kaposvári autós társaim figyelmét, hogy a Tallián közben, a garázsok előtt álló, beépített taxisok adják az infokat a rendőröknek. Érdekes, 2 perc alatt ott teremnek a zsaruk, s a fél méterre a megállást tiltó tábla előtt álló autót máris fényképezik. A törvényt tisztelni kell, de ez az egész csak a lehúzásról szól. Sajnos a rettegés korát éljük, minden tekintetben. Ki a munkájáért, ki a megélhetéséért, vagy épp a rendőrök miatt. (Név a szerkesztőségben) Az igazságosság akkor kezdődik, amikor az emberi jog szárnyal. Erre esküdtek fel a bíróságok emberei. Úgy gondolom, jogom van kiállni azon emberekért és jómagamért is a Média hasábjain, akiket rossz parlamenti döntés alapján tettek igazságtalan, kilátástalan helyzetbe. A parlamenti döntés alapján eltörölték a korkedvezményes nyugdíjat a 60 évben tehát nem lehet igénybe venni. Nagyon sok sorstársam és jómagam kárára. Én is ledolgoztam szeretett hazámnak 42 év és 58 napot, amit a nyugdíj intézet álltai igazolt adót fizettem be a keretemből. 59 évesen megszüntették a munkaviszonyom, a jeln helyzetben 30 ezer forintos álláskeresési segélyen vagyok, ami szerintem nem sok mindenre elég. A nyugdíjkorhatárom felemelték 63 évre hisz 1953-ban születtem. Joggal kérdezhetem a sok 100 ezer hasonló sorsú állampolgárok nevében ez a sorsunk? Ez a jövőnk? Hova helyezkedjünk el 60 évesen? Ki alkalmaz minket? Ki és miért tanítanának bennünket a szakma új rejtelmeibe hisz 3 év múlva úgyis nyugdíjba megyünk! Ezt érdemeljük? hogy ledolgoztunk egy emberöltőt és itt vagyunk munkanél- kül, pénz tisztességes fizetés nélkül! Ez lenne a demokrácia? Ez lenne a pártok-parlament elképzelése? Én nagyon sok embert, munkatársamat búcsúztattam el, mint szakszervezeti tisztségviselő nyugdíjba, de álmomban sem gondoltam, hogy ilyen helyzetbe sodornak embereket egyesek, akik a hatalmat gyakorolják! A másik téma amiről írni szeretnék: szerintem a 2014-es választásokon munkásokat a Parlamentbe! A jelen helyzetben a parlament összetétele tele van jogásszal, közgazdásszal, a partement munkáját látva, hogy az elmúlt 20 évben az eredmény, amit elértek nem kielégítő! Véleményem szerint, ha változást akar a Magyar Nép, akkor a munkás körökből kellene képviselőket választani! Nem munkanélküliek kellenek, hanem dolgozó kezek, dolgozó elmék! Sokan mondanák erre mit akar ez az alig iskolázott munkás? A munkások sem buták, azok között is van tehetséges ember, csak meg kell adni számukra a lehetőséget a bizalmat! Hegyi Imre, Kaposvár Bodrog; elutazott a csalad, másokra maradtak az állataik július utolsó napjaiban elköltözött Bodrogról egy család Angliába és itt hagyták az összes állatukat. Megbíztak ugyan egy nőt az állatok gondozásával, de ez olyan mesébe illő ellátás lett, hol volt, hol nem volt ennivaló. Annyira, hogy az egyik idős kutya olyan leromlott állapotba került, hogy nehéz lesz helyrehozni. Rengeteg telefon és utánajárás után felhívtam a Philip Egyesületet, és segítséget kértem, bár tudtam, hogy megszűnik a menhely és támogatást sehonnan nem kapnak. Ennek ellenére a Philip szinte azonnal segített. Kimentek Bodrogra a kutyákért és elvitték őket. A kis öreg beteg vizslát, a két tacskót és az időközben született 4 kölyök kutyát. Az a hölgy (a szomszéd Tériké néni) aki az utóbbi időben saját pénzén etette az állatokat, sírva mondott köszönetét a Szánthó lányoknak a segítségért. Nélkülük ezek az állatok elpusztultak volna. 'Köszönöm a segítséget és ahogy eddig is tettem, ezután is segítek menteni az állatokat. További jó munkát kívánok, hiszen ők már 15 éve bizonyatják, hogy az állatokért érdemes dolgozni. Kedves Phi- lipesek, Ildi, Margitka és Brigi! Emberségből jelesre vizsgáztatok! Dr. Zavilla Norbertné, Kaposvár HIRDETÉS SZÉCHENYI TERV Folytatódik a fenntartható életmódra nevelés A kaposmérői Hunyadi János ÁMK-ban harmadik alkalommal került megrendezésre projektnap, a fenntartható életmód népszerűsítésére. Ez alkalommal a 7-8. osztályosok vettek részt a foglalkozáson. A diákok megnézték a „Kellemetlen igazság" című filmet, és kiszámították az ökológiai lábnyomukat is. A fenntartható életmódra nevelés tárgyában kiadványt kaptak kézhez, majd kóstolót kaptak helyben megtermelt alapanyagokból összeállított termékekből. A korosztálynak meghirdetett „Ne pazarolj" című pályázatra számos ügyes rajz érkezett, a díjazottak: 1. helyezett: Szombathelyi Csenge 2.: Zsigray Zsófia 3.: Csőkör Rónáid 4.:Miklai Fanni 5.:Szkulszki Bence A rendezvénysorozat segítségével a mérői diákok öt alkalommal találkoznak a témakörrel, az utolsó két rendezvényt 2013 tavaszán, március és április hónapban tartjuk. AZ ON EGESZSEGENEK ŐRE A magyar ember rosszul táplálkozik egészséges étrend Ne azért él], hogy egyél, hanem azért egyél, hogy élj! ÉLETMÓD ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK ROVATA „Ne azért élj, hogy egyél, hanem azért egyél, hogy élj”, sőt „az vagy, amit megeszel”. Tagadhatatlan tény, hogy van igazságalapja ezeknek a mondatoknak. Mint ahogyan az is köztudott, hogy mi, magyarok meglehetősen rosszul táplálkozunk. Ezt alátámasztják a különböző eredetű betegségek statisztikai adatai is. Több mint 500 ezer honfitársunk él a 2-es típusú diabétesz (cukorbetegség) árnyékában, amely nemcsak az idős generációt érinti, hanem a felnőtt lakosság körében is egyre gyakoribb, ráadásul már az egészen fiatal generációt, a 6-7 éves korosztályt is érinti. És ott vagyunk Európa élbolyában a szív- és koszorúér-megbetegedések okozta halálozás tekintetében is. Ezek amolyan civilizációs betegségnek számítanak, mert okozati tényezőik között szerepel az elkényelmesedett, mozgásszegény életmódunk, a gyorséttermek kínálatának mértéktelen terjedése, a cukros üdítők, édességek, a finomított fehér kenyér és az alkoholos italok. Helyesen összeállított étrenddel megelőzhető lenne a nők jelentős részénél az osteoporosis, a csontritkulás, amely az 50 év feletti korosztálynál már-már népbetegségnek számít.De miből is áll az a bizonyos helyesen összeállított étrend, amely számos betegség, köztük az elhízás megelőzésében is bizonyítottan hatásos? Az egészséges táplálkozás vezérelvét úgy lehetne megfogalmazni, hogy felejtsd el az ártalmas és a műételeket, iktass be és fogyassz naponta minél több alkalommal rostban gazdag zöldséget, gyümölcsöt és gabonát. Ezek amellett, hogy segítik az emésztést, kimosnak több salakanyagot a szervezetünkből, így hatékonyabban tud dolgozni a szervezet méregtelenítő funkciója. BŐRGYÓGYÁSZATI LÉZERTERÁPIA Kaposvár, Gróf Apponyi u 41. Bőrelváltozások lézeres eltávolítása. Vírusos szemölcs, érdaganat, benőit köröm, tyúkszem, jóindulatú bőrdaganatok kezelése. Felnőtt és gyermek bőrgyógyászat. Dermatoszkópos anyajegyvlzsgálat. BEJELENTKEZÉS: drhvg@t-email.hu Tel.: 30/240-6879 DR. HORVÁTH GÁBOR bőrgyógyász WWW.drhorvath9 abor-borgyogyasz.hu Egyénre szabott, komplex leszoktató kezelés az Apponyi Klinikán. 01T20/3544670 Hamarosan megjelenik a Somogyi Hírlap exkluzív kiadványa I H i íziÉtazás 2012. ev'< i ( \\\Vki c. Wite \ A megrendelő lapot küldje el az alábbi címre: A könyv árát a leadott megrendelések alapján a Somogyi Hírlap s] AS M kft. Somogy Megyei Irodája, 7401 Kaposvár, Pf.31. terjesztő hálózata gyűjti be és november elejétől folyamatosan kézbesíti. MOFETTA SZÉNDIOXID SZÁRAZFÜRDŐ BnjBlnntknzés: Apponyi Magánklinika % Kaposvár, Gróf Apponyi Albert u. 41. 82/311-519 Dr. Halmos Ferenc főorvos