Somogyi Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-02 / 256. szám

SPORT Ezüst Kotormánéknak. A16 éves korosztályúak számára rendeztek teniszversenyt a svájci Bielben, amelyen a 14 esztendős Kotormán Ákos is indult. A kaposvári teniszező párosban - a fővárosi Valkusz Mátéval az oldalán - egészen döntőig menetelt, s az aranymeccsen szoros csatában 4:6,6:1 után a thai break-ben 10:5 arányban maradtak alul. A hazai pályán még nyeretlen Debrecenben játszik a Siófok Jól bunyózott Mislai Kristóf ökölvívás Bóna Dominikát választották meg a legjobb nőnek Meglepné a szlovák bajnokcsapatot Kaposváron a Demeter-sereg kézilabda A bajnoki tabellán - egy gőzelemmel és két döntet­lennel - kilencedik helyen talál­ható Debreceni VSC otthonában lép pályára a Siófok KC-Galerius Fürdő pénteken 18 órakor. A két klub hét forduló alatt egyaránt négy-négy pontot gyűjtött, vagy­is aki nyer, az nagy lépést tesz a középmezőny irányába. A siófokiak még sosem győz­tek vagy szereztek pontot a Cí­vis városban, most viszont nagy esély kínálkozik erre, hiszen a házigazdák az utóbbi három for­dulóban kikaptak, ráadásul két­szer hazai pályán. Legutóbb az a Fehérvár nyert Debrecenben, amelyet saját pályáján vertek Bogdanovicék. Utóbbira ezúttal is különleges mérkőzés vár, lé­vén kilenc évet töltött a klubnál, ahol játékával kivívta a szurko­lók elismerését, szeretetét. Az alapemberek közül Szalai Ba- bett is eltöltött egy szezont a pi­ros-fehéreknél, innen került Sió­fokra. Lajtos Nóra és Flerr Anita pedig a nyáron Siófokról költö­zött Debrecenbe. A fiatal debreceni együttes­ből hiányzik az a plusz, ami remélhetőleg Kiss Szilárdék- nál megvan, vagyis ami a mér­kőzés kritikus pillanataiban szükséges a gyfóelem elérésé­hez. Ráadásul a sérültek - Ka- ralyos, Kamik - nélkül a leg­alacsonyabb, legkisebb súlyú társaság az övék, amit szintén kihasználhatnak Bogdanovi­cék. Kiss Szilárdék két győze­lemmel a hátuk mögött vár(hat) ják a találkozót, míg a DVSC hazai pályán még nem nyert bajnokit. Ez utóbbi bizony ha­talmas teher egy fiatal csapat­nak, amelynek a nagy része egy éve még az NB I/B-ben sze­repelt... ■ Keszthelyi Zoltán Népes somogyi csapat vett részt Pécsen a XII. Horváth Géza ökölvívó-emléktornán, amelyet egy román klub bu­nyósai avattak nemzetközivé. Fenyő Gábor A SOMOGYI EREDMÉNYEK. ring se Kaposvár. Serdülők. 38,5 kg: Mislai Kristóf 4:1 ará­nyú pontozással verte a székes- fehérvári Szukics Dominikot, míg Máté Gábor egyhangú pon­tozásos vereséget szenvedett a paksi Libor Sándortól. luniorok. 66 kg: Nagy Patrik ellenfelét, He- tesi Lászlót (Kaposvári Nehézat­létikai SE) a második menetben orrvérzés miatt leléptették. A serdülőknél a 68 kg-os Or­sós Dániel és Horváth Martin, a junioroknál az 57 kg-os Har- di Barnabás és a 60 kg-os Tóth Richárd, az ifiknél az 52 kg-os Michalovics László és a 64 kg-os Klenovits Bence ellenfél nélkül győzött, míg Harangozó Roland és Onódy Márton bemutatózott. KAPOSVÁRI NEHÉZATLÉTIKAI SE. Ifjúságiak. 69 kg: Benkő László Mislai Kristóf vehette át a névadó családja által felajánlott különdíjat az első menetben kiütötte a tá- piómentei Szalontai Zoltánt. Fel­nőttek. 56 kg: Pontőr Renátó az első menetben feladta a pécsi La­katos Krisztián ellen. 64 kg: Ma­tesz Gergely egyhangú ponto­zásos vereséget szenvedett a ro­mán Nicu Cioreantól. Bogdán Krisztián bemutatózott. LELLE FITNESS ÉS KÜZDŐSPORT egyesület. Serdülők. 34 kg: Hor­váth Patrik 3:2 arányú pontozá­sos vereséget szenvedett a nagy- kanizsai Virth Rajmundtól. luni­orok. 48 kg: Székely Csaba a má­sodik menetben feladta a nagy- kanizsai Dernárecz István ellen. 63 kg: Kovács Roland 4:1 arányú pontozással verte a székesfehér­vári Fullér Kornélt. Petrovics Ár­pád bemutatózott. juta ring se. Serdülők. 46 kg: Bogdán Richárd egyhangú pon­tozásos vereséget szenvedett a vecsési Mátyás Krisztiántól. Fel­nőtt nők. 54 kg: Bóna Domini­ka 4:1 arányú pontozással ver­te a pécsi Erdei Nikolettát. A legjobb női versenyzőnek Bóna Dominikát választották | meg, s Mislai Kristófnak is ju­tott egy értékes különdíj. Egyetlen gól döntött Felsőtárkányban labdarúgó magyar kupa A végén nyolcán maradtak az NB III-as házigazdák FELSŐTÁRKÁNY SC- FGSZ SIÓFOK 0-1 (0-0) Felsőtárkány, 300 néző. V.: Gyarmati II. FELSŐTÁRKÁNY SC: Nótás - Debreceni (Baji a 70. percben), Nagy Cs., Bíró, Szűcs Á. - Ka­szás - Fekete, Nagy P., Busái (Dér a 63. percben), Ragó (Se­bők a 78. percben) - Besenyei. edző: Vígh Ferenc. fgsz siófok: Heinrich - Pé- cseli, Nyári, Deák, Fodor M. - Sluka (Sípos az 58. percben), Gál A., Windecker, Horváth B. - Kiss M. - Molnár M. (Zamostny a szünetben), vezetőedző: Hor­váth Károly. Ha nem is gólzáporral, de to­vábbjutott az NB III-as Felsőtár­kány otthonában a Magyar Ku­pa negyedik fordulójába, azaz a legjobb 16 közé az élvonalbe­li FGSZ Siófok. A győztes talá­latot a szeptemberben igazolt - az NB I-ben eddig mindössze 26 percet játszott - Sluka szerezte.- A legnagyobb öröm, hogy sérülés nélkül megúsztuk, a legnagyobb ellenfelük ugyanis a pálya volt... - mondta a talál­kozó után Horváth Károly,. gólszerző: Sluka az 56. perc­ben. kiállítva: Kaszás a 79. perc­ben, Baji a 91. percben, Busái a 92. percben. ■ Keszthelyi Z. röplabda Újabb nehéz ütkö­zet előtt áll a Fino-Kaposvár fér­fi röplabdacsapata - pénteken 17 órakor a mezőny első feléhez tartozó szlovák Unicef Bratisla- va lép fel a somogyi megyeszék­helyen -, de hát erre mondják; melyik összecsapás nem az a re­mek alakulatokat felvonultató Közép-európai Ligában? Az Unicef Bratislava mind a két hazai fellépését magabizto­san hozta - előbb a szlovén Cal- cit Kamnik gárdáját győzték le 3-1-re, majd legutóbb a Hypo Ti­rol Innsbruck csapatát verték úgy, hogy egyetlen szettet sem engedélyeztek az osztrákok­nak - , idegenben pedig ugyan­csak 3-0 arányú vereséget szen­vedtek a másik szlovák társulat­tól, a Chemes Humennétől, vala­mint a szlovén sztárcsapattól, az ACH Volley Ljubljanától. A hor- vát Mladost Marina Kastelát vi­szont nagy csatában, ötjátszmás mérkőzésen legyűrték.- A Közép-európai Liga talán leggazdagabb csapatát fogadjuk, amelynek hatalmas tervei van­nak - mondta Demeter György, a Fino-Kaposvár mestere. - Az az olasz Emanuele Zanini irá­nyítja őket, aki korábban éve­ken át volt a szlovák válogatott szövetségi kapitánya, s' ő vitte Kaposvárról Monzába Kaszap Tamást. A szlovák válogatottak mellett két amerikai és egy svéd légióst is foglalkoztatnak, ám mindettől függetlenül szeret­nénk őket meglepni. Ami a Fino játékosait illeti, többen is megfázással bajlód­tak. Deák Márk belázasodott, Kovács Zoltán is kénytelen volt edzést kihagyni, a szlovák baj­nok ellen azonban remélhető­leg mindenki tudja majd vál­lalni a játékot. ■ Fenyő Gábor HIRDETÉS SPORTMŰSOR PÉNTEK KÉZILABDA NB I., nők: DVSC Fó­rum-Siófok KC-Galerius Fürdő. Debrecen, 18 óra. röplabda Közép-európai Liga, férfiak: Fino Kaposvár-Unicef Bratislava (Szlovákia). Kapos­vár, Városi Sportcsarnok, 17 óra. SZOMBAT ASZTALITENISZ NB I/B Nyu­gati csoport, nők: Kaposvá­ri AC-Mohácsi TE I. Kaposvár, Városi Asztalitenisz Csarnok, 11 óra. NB II. Délnyugati csoport: Bonyhádi Vasas AC I.-Kaposvá- ri AC. Bonyhád, Sportcsarnok, 15 óra. kézilabda NB I/B. Nyugati cso­port, nők: Marcali VSzSE-VKL SE Győr. Marcali, Városi Sport- csarnok, 17 óra. NB II. Délnyugati csoport, nők: Balatonszemes KSE-TAM-BAU Tamási KC. Balatonboglár, Urá- nyi lános Sport- és Szabadidő- központ, 16 óra. NB III. (Somogy-Zala), nők - az elöl álló csapatok a pályavá­lasztók: Egerszegi KK-Csurgói NKC, 15 óra. Kutasi NKC-IZ- ZÓ - junior, 17.30 óra. Pető­fi SE Fonyód-Vonyarcvashegy SE, 18 óra. NB II. Délnyugati csoport, fér­fiak: Rinyamenti KC Nagy- atád-HSC Hőgyész. Nagyatád, Városi Sportcsarnok, 18 óra. KOSÁRLABDA NB I/A csoport, férfiak: Kaposvári KK-Naturtex SZTE-Szedeák. Kaposvár, Váro­si Sportcsarnok, 18 óra. LABDARÚGÁS OTP Bank Liga: Pécsi MFC-Matias-FGSZ Siófok. Pécs, 16 óra. NESS Hungary NB II., Nyugati csoport: SVSE GYSEV-Kaposvá- ri Rákóczi FCII. Sopron, 15 óra. NB III., Dráva-csoport: Bala- tonlelle SE-FGSZ Siófok II. Ba­latonlelle, 13.30 óra. Nagy­atádi FC-Dunaújvárosi PÁSÉ. Nagyatád, 13.30 óra. Tolnai VFC-Nagybajomi AC. Tolna, 13.30 óra. teke Szuperliga, férfiak: Szol­noki MÁV-Közutasok Kaposvá­ri TK. Szolnok, 10 óra. NB I. Nyugati csoport, férfiak: Mosonmagyaróvári TE-Nagy- berki Attala SE. Győr, 13 óra. Soproni Sörgurítók-1. MCM Ka­posvár. Sopron, 13. óra. * * * A vasárnapi sportműsort szombati számunkban közöl­jük. ■ Kun Zoltán HIRDETÉS Drága kis unokánk Móré Benedek! Alig, hogy megszülettél, máris egy éves lettél. Azt kívánjuk Néked, hogy baj-bánat sose érjen, a szerencse és boldogság mindig utol érjen. Boldog szülinapot kívánunk Balatonakaliból Edit Mama, Karcsi Papa, és a bátyók Norbert és Ádám. HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 19.00 ÉJJELI MENEDÉKHELY k'Noszlopy bérlet *288963* www.csiky.hu HIRDETÉS MAGÁN-ÁLLATORVOSI ÜGYELET központi telefonszáma: 82/429-892 WEB címe: www.smaok.hu Somogy Megyei Állatorvosi Kamara www.csiky.hu HIRDETÉS HIRDETÉS 0?EJtR.P®” MoneyGmm pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Telefon: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig www.cornergroup.hu Nemzetközi, azonnali készpénzátutalás a világ bármely pontjára Euroban! Közületeket is kiszolgálunk! Befektetési arany értékesítés! Jegyek válthatók a Jegyirodában, § Kaposvár, Fő u. 7. (Európa park) esi ky Gergely Pénztári órák: hétfő-péntek: 9-17; színház szombat: 9-12; vasárnap: zárva f‘ Kaposvár Te|efon: 82/511-208; 511-207, 511-209 www.csiky.hu • e-mail: jegyiroda@csiky.hu 2012. NOVEMBER HAVI MŰSOR 2. péntek 19.00 Éjjeli menedékhely Noszlopy bérlet 3. szombat 19.00 Éjjeli menedékhely Ódry bérlet 5. hétfő 19.00 Kaisers TV, llngarn Stúdió előadás a Színpadon a Pintér Béla Társulat előadása (Szünnap) 6. kedd 14.30 Tündér Lala J-bérlet 19.30 Portugál Stúdió előadás 7. szerda 14.30 Tündér Lala Bérletszünet 8. csütörtök 19.00 Szép Heléna Komor István bérlet 9. péntek 19.00 Éjjeli menedékhely Katona bérlet 10. szombat 19.00 Szép Heléna Déryné bérlet 11. vasárnap 15.00 Szép Heléna Berzsenyi bérlet 13. kedd 19.00 Szép Heléna Egyetemi bérlet 14. szerda 19.00 Szép Heléna Táncsics bérlet 15. csütörtök 19.00 Éjjeli menedékhely Madách bérlet 16. péntek 19.00 Éjjeli menedékhely Kiss Manyi bérlet 17. szombat 19.00 Éjjeli menedékhely Somlay bérlet 20. kedd 13.30 Népmesék kicsiknek Stúdió előadás Bemutató 21. szerda 13.30 Népmesék kicsiknek Stúdió előadás 19.00 A helység kalapácsa Stúdió előadás a Színpadon 22. csütörtök 19.00 Portugál Komló 23. péntek 19.30 A szent család Stúdió előadás 24. szombat 19.00 Szép Heléna Blaháné bérlet 25. vasárnap 15.00 Anconai szerelmesek Bérletszünet (Szünnap) 27. kedd 13.30 Népmesék kicsiknek Stúdió előadás 15.30 Népmesék kicsiknek Stúdió előadás 28. szerda 13.30 Népmesék kicsiknek Stúdió előadás 15.30 Népmesék kicsiknek Stúdió előadás 19.00 Éjjeli menedékhely Erkel bérlet 29. csütörtök 13.30 Népmesék kicsiknek Stúdió előadás 15.30 Népmesék kicsiknek Stúdió előadás 19.00 Éjjeli menedékhely Petőfi bérlet 30. péntek 19.30 A szent család Stúdió előadás

Next

/
Thumbnails
Contents