Somogyi Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-11 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 43. szám
SZTORI 5 2012. NOVEMBER 11., VASÁRNAP Nem egymás nyelvét beszélik nein, danke! Az angolon kívül alig lehet elindítani más nyelvből tanfolyamot hazánkban Magyarországon a lakosság több mint fele egyáltalán nem ért más nyelven. Európában utolsók vagyunk ebben, ráadásul az elmúlt öt évben a nyelvtanulók száma is felére csökkent hazánkban a válság és amiatt, hogy megszűntek a nyelvtanulást támogató kedvezmények. A héten az borzolta tovább a nyelvtanárok kedélyeit, hogy a kormányzat egy tervezet szerint a németet oktatná elsőként az iskolákban. Fábos Erika Új nyelvoktatási stratégia egyelőre nincsen napirenden, csak egy munkaanyag készült el - reagált Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár azokra a hét eleji sajtóértesülésekre, amelyek arról szóltak, hogy kötelezően a német lenne az első nyelv, amit a közoktatásban a diákok megtanulhatnak. Hoffmann Rózsa meg* erősítette, valóban tervezik, hogy az angol vagy a német lesz az első két kötelező idegen nyelv a középiskolában, kétévente szükség van szintfelmérőre, és 2017-től csak az jelentkezhessen a felsőoktatásba, akinek van legalább egy nyelvből középfokú nyelvvizsgája. Az államtitkár viszont cáfolta azt az értelmezést, miszerint a nyelvoktatást a némettel kellene kezdeni, mert az „nem így szerepel a dokumentumban”. Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke szerint az oktatási kormányzatnak inkább azt kéne megvizsgálni, hogy a diákok többsége 800-1200 közoktatásban felvett nyelvóra után miért nem képes eljutni egy nyelvvizsgáig, holott bármelyik nyelviskolában, a tanfolyam intenzitásától függően, nulla tudásról 4-600 óra alatt középfokú nyelvvizsgát lehet szerezni. „Nem halottam még olyan hatásos pedagógiai motivációt, hogy legyünk túl a nehezén, aztán jöhet a könnyebb- mondta Salusinszky András.- Ahhoz, hogy gyorsan sikerélménye legyen egy diáknak, a legjobb választás az angol és Ha így folytatódik, soha nem lesz versenyképes a magyar munkavállaló az európai környezetben nem a német. Ráadásul jelenleg a közzétett álláshirdetések 61 százaléka legalább társalgási szintű angol tudást vár el a jelentkezőktől.” Mód Ildikó, a Dover Nyelviskola vezető tanára azt mondta: egy 60-100 órás angoltanfolyam után már képes egyszerű, hétköznapi társalgási helyzetekben megértetni magát valaki angolul. Németből a nyelvtan komplexitása miatt valamivel több időre van szükség ugyanolyan szintű társalgáshoz. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az angol nyelv- tanulás egy kezdő nyelvtanuló számára - számos európai nyelvvel ellentétben - sokkal több sikerélményt nyújt. Nyelviskolánkban az elmúlt években kevesen érdeklődnek a német iránt, egyértelműen túlsúlyban van az angol, és hiába próbálunk kedvezményesen, komoly akciókkal más nyelvet elindítani, hónapokig nem jön össze még egy 6-7 fős csoport sem.” A Nyelviskolák Szakmai Egyesületének felmérése szerint elég egyértelmű az arány: nem tévedés, ezer angolt tanulóra jut alig kétszáz német, húsz francia, öt orosz és csak egy-két olasz vagy spanyol. A szakemberek szerint az iskolai nyelvoktatással az a legnagyobb baj, hogy tantárgyként kezelik a nyelvet és a dolgozatírás, a felmérők fontosabbak, mint a beszédkészség fejlesztése vagy az élményszerű Ennyibe kerül eljutni a vizsgáig Típus magántanár egyéni magántanár csoportos nyelviskolai csoport Általános nyelv 1500-5000 Ft 4400-6000 Ft, 500-800 Ft Általános üzleti nyelv 3000-5000 Ft 4800-6600 Ft 1000-2500 Ft Speciális szaknyelv 5000-7000 Ft 6000-14500 Ft 1500-3500 Ft Általános nyelv anyanyelvi tanárral 5000-7000 Ft 8000-15000 Ft 2000-4000 Városon belül nehezen megközelíthető helyszín felára: 10-30 százalék Tankönyvek a nyelvvizsgáig: 30000-100000 Ft Nyelvvizsga: 15000-25000 Ft oktatás, a sikerélmény elérése. Pedig már az is nagy segítség, ha egy diák olyan iskolából lön, ahol legalább megszerettetik vele a nyelvet. „Egy hagyományos negyvenöt perces óra keretében hatalmas létszámmal kevéssé lehet egy nyelvet magas szinten elsajátítani, mert nem jut idő például az idegen nyelvi gondolkodásmód elsajátítására és nem is elég intenzív a tanulás - mondta Mód Ildikó. - Az ideális az, ha 6-10 fős csoportban, napi két-öt órát foglalkozik valaki nyelvtanulással, a szabadidejében is előveszi a nyelvet, keresi az alkalmat a használatára és eredeti nyelven filmet néz, olvas. Mindenesetre hazánkban csupán az emberek 35 százaléka beszél legalább egy idegen nyelvet társalgási szinten az Eurobarometer legfrissebb felmérése szerint - ez még az Egyesült Királyság 39 százalékos eredményénél is rosz- szabb, miközben ők könnyedén elboldogulnak az angollal a világban. Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke azt mondja, a csehek és a szlovákok kétszer, a horvátok háromszor annyian beszélnek angolul, mint mi. Különösen aggasztó, hogy mostanra hét százalék- ponttal csökkent hazánkban a legalább egy idegen nyelvet beszélők aránya a 2006-os állapothoz képest. Ez nem is csoda, akkor még 90-100 ezer ember tanult nyelvet iskola- rendszeren kívül, ma ennek a fele, 45-50 ezer. Salusinszky András úgy véli, a visszaesés nemcsak a válságnak tudható be, hanem annak is, hogy több politikai döntés is ellehetetlenítette a helyzetüket. 2006-tól megszűntek a támogatások, az adójóváírás, a gyesen lévő kismamák és a munkanélküliek nyelvi képzése. Az üdülési csekket sem lehet már nyelvoktatásra költeni és a vállalatok iparűzési adójának terhére sem lehet nyelvoktatást támogatni. Miközben például Kínában ez idő alatt az angoltudás (az írás és olvasás után) a nyolcadik alapkészség lett és ennek megfelelően oktatják az iskolákban is. Az öregedő arc NAGY SZABADSÁGPÁRTI vagyok. Vallom, rados virág hogy mindenki azt csinál a testével, amit akar. Kihímez- tetheti a hátát a tetoválószalonban, hupikékre festetheti a haját, vagy kismillió piercinget berakathat magának. De most elakadtam. Rájöttem, nálam is van határa ennek a nagy testi önrendelkezésnek. Mégis előítéletes lennék? történt , hogy megismerkedtem S.-sel. Nálam jóval fiatalabb nő, úgy huszonnyolc-harminc körül van, gondoltam. Tévedtem. Kiderült, idén lesz negyvenhárom, tehát mindössze két év van köztünk. Eltátottam a számat: „tizenötöt letagadhatnál!” - lelkendeztem. Meglepetésemre nem vágta rá, amit ilyenkor mások szoktak: mindenki ezt mondja, jó géneket örököltem, a nagymamám volt ilyen, satöbbi. Először hallgatott, majd más témára terelte a szót. A beszélgetés hevében átsiklottam a dolgon. hanem itthon, amikor visszagondoltam a találkozásra, bevillant, milyen merev az arca. Csak néha mosolyintja el magát, egyéb mimika semmi. És akkor rájöttem: S. plasztikáztat. Szem alatti táskák eltüntetve, ráncok kisimítva, arcbőr feszesre húzva. Vagy injekciózva? Nem tudom. A természetes mimikáját mindenesetre elveszítette, azért les állandóan olyan szenvtelenül, mint egy porcelánfejű baba. úgy éreztem, becsaptak. Hiszen ez nem az a nő, aki valójában lenne. Férjem (egyébként szintén nagy liberális) ellentmondott: de igen, az. Ő most már ilyen. Én azonban napokig nem tudtam megemészteni az élményt. Mert igaz, engem is bántanak a ráncocskáim, meg hogy itt-ott már megereszkedett a bőröm - de átszabatni az arcomat? Hogy becsapjam az egész világot? Ez mégis csak túlzás. aztán arra gondoltam: S. nem a világot, hanem önmagát csapja be. Nyilván csekély az önbecsülése, és megeszi a maszlagot, hogy csak a fiatalság ér valamit. így hát sok százezer forintot leperkál egy babaarcért. Vajon milyen lehet neki napi huszonnégy órát töltenie a saját bőrében? Állandóan vigyáznia a plasztikai sebész művére? És akkor hirtelen megszerettem a saját öregedő arcomat. Hiszen az enyém, rajta van az egész életem. Minden ráncért megküzdöttem, és ahogy múlik az idő, egyre inkább tükrözi az egyéniségemet. A mimikámmal ki tudom fejezni az érzéseimet, azaz én nézek az emberek szemébe, nem pedig egy ügyes sebészeti gyártmány. de azért a hajamat őszről továbbra is szőkére festetem. Uj meló Yoda mester már új munkaadójával ismerkedik. Itt éppen Legéből látható a 900 éves Jedi-lovag, és két év múlva már a Disney szórakoztatóipari konglomerátum keresi a pénzt a rutinos tehetséggel. A Disney annyi mindenkit bekebelezett már, de vajon slkerül-e a távoli galaxis lakóját összebékíteni Rontó Ralph-fal, a Disney legerősebb fickójával?