Somogyi Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-02 / 256. szám

2012. NOVEMBER 2., PÉNTEK MOZAIK 11 Özvegye szerint Csernobil miatt halt meg Komár László enekes A súlyos betegség után nem­régiben elhunyt Komár László özvegye, Krisztina bizonyos abban, hogy az énekes ha­lálához köze van az 1986-os csernobili atomkatasztrófának. Komár ugyanis a robbanás idején Ukrajnában (az akkori Szovjetunió területén) turné­zott, s naplójából kiderül, meg­lehetősen közel tartózkodott a katasztrófa helyszínéhez - szá­molt be az özvegy az egyik hetilapnak. Krisztina felidézte azt a rémületet is, amikor az énekes szembesült a ténnyel, hol is volt 1986 áprilisának vé­gén. Az aggodalom sajnos a je­lek szerint nem volt alaptalan, hiszen az énekesnél 2006-ban már jelentkeztek a súlyos be­tegségének tünetei, amelyet jó ideig kezelni tudtak, de amikor 2011-ben újra, más területen jelent meg a halálos kór, már nem lett sokkal jobban. Komár László nagyságát iga­zolja, hogy a fellépéseinek a kezelések mellett is teljes in­tenzitással eleget tett, s rajon­gói szinte nem is vettek észre semmit az egészből. A rock'n'- rollénekestől november 6-án vesznek végső búcsút. Sokba kerül gyorsforgalmi úton hagyni az autót ló tudni, hogy november elsejé­től sokba kerül gyorsforgalmi úton magára hagyni az autót. Egy új, a közlekedés szabályai­ra vonatkozó törvénymódosítás értelmében ugyanis a gyors- forgalmi utakról a közútkezelő eltávolíttathatja az ott veszteg­lő járműveket. A módosítás szerint az elszállítás és a táro­lás költsége mindig az üzem­ben tartót terheli. Amennyiben nem jelentkezik a járművéért, úgy a közútkezelő eladhatja a járművet és ha mégis előkerül a tulajdonos, akkor megkapja a költségekkel csökkentett vétel­árat. A jármű elszállítása előtt azonban az üzemben tartót - tulajdonost - és a rendőrséget is értesíteni kell. Amennyiben az üzemben tartó nem érhető utol, elegendő az elszállítás után értesíteni őt. Sok a túlképzett magyar karrier Nem vagyunk törekvők, a jó barátság kétszer fontosabb Egy friss felmérés szerint a magyar munkavállalók har­mada túlképzett a jelenlegi munkájához, a vállalatok viszont úgy vélik, hogy 40 százalékos hiány van a maga­sabb szintű képesítést igénylő munkakörökben. Kiderült viszont, hogy hazánkban a barátság többet ér mint a kar­rier. Mészáros B. Edre Azt hiszem, nincs olyan diplo­más magyar, aki nem sopánko­dott még azon, hogy az egyete­men tanultaknak csak igen kis százalékát tudja felhasználni a gyakorlatban. Nos, készült most egy nemzetközi felmérés az alul- és túlképzésről, mely 32 országra terjedt ki, elsősorban a munkavállalói oldalt vizsgálva, s kicsit visszaigazolja a panasz- kodókat. Hazánkban (ötezer embert kérdeztek meg) a mun­kavállalók kétharmada véli úgy, hogy végzettségének megfelelő munkát kap, 30 százaléka túl­képzett, és 4 százalék mondta azt, hogy aluliskolázott. A magyar adatok nagyban ha­sonlítanak a régió többi orszá­gának eredményéhez, egyedül a szlovákoknál magasabb a túl­képzettek aránya (55 százalék). Érdemes azonban megnézni a másik oldalt is. A felmérés szerint a cégek felének nehéz­séget okoz a megfelelő ember A magyarok harmada túlképzett, mégsem vágyik mindenáron karrierre kiválasztása egy-egy magasabb végzettséget igénylő munkakör betöltésére, míg az egyszerűbb munkakörökre 90 százalékban azonnal van alkalmas ember. A karriervágy pedig nálunk pár százalékkal alacsonyabb, mint a nyugat-európai átlag (28 százalék). Érdekes, hogy a kar­rierszándék a világon a BRIC- országokban (Brazília, Orosz­ország, India, Kína), valamint Közép-Keleten és Afrikában a legmagasabb, ahol „fifti-fifti” az arány. A két extra kivétel Indo­nézia és India (itt kétharmados a feljebbre vágyók aránya), ahol akár életre szóló barátságokat is azonnal feláldoznak, ha így be­futhatnak. Az előrevezető út A felmérésben részt vevők 38 százaléka látja úgy, hogy há­rom éven belül hiány lesz a munkahelyén a magasan kép­zettmunkaerőből. Ez jó előre­lépést lehetőséget jelent tehát azoknak, akik úgy érzik, jelen­leg a végzettségüknél alacso­nyabb pozícióban dolgoznak. Mindemellett a munkahelyükön előrébb törekvőknek érdemes arra is felkészülni, hogy a válla­latoknál nem automatikus az előrelépés, nem csak a diplomát nézik. Naprakész szaktudásra van szükség, ezért aki feljebb törekszik, attól elvárják, hogy folyamatosan fejlessze szakmai ismereteit. Brad Pitték francia földön is londoni kaját esznek A tengeri élővilágban is pusztít Sandy, a ciklon Nem kevesebb, mint másfél- millió forintért, azaz ötezer angol fontért rendelt kaját a gyerekeinek Brad Pitt és Ange- lina Jolié a napokban. Az álom­pár éppen Franciaországban állomásozik, s természetesen velük van az egész família. A színész házaspárról köztudott, hogy mindent megad hat gye­rekének, s így történt ez most is. Ám az talán már túlzás, hogy a válogatós kölyköknek másfél millió forint (5000 font) értékben rendeltek kaját egye­nesen egy másik országból, Angliából. A gyerekek ugyanis egyáltalán nincsenek elájulva a francia konyhától, ellenben nagyon szeretik az angolok kedvencét, a kenyérre kent ba­bot és a pitét. Jolié egyébként soha nem csinál titkot abból, hogy nem egy konyhatündér, így például ünnepekre mindig szakácsot szoktak felfogadni - karácsonykor Jamie Olivér főz nekik. Most pedig London­ból érkezett meg a napi menü a gyerekek legnagyobb örömére. Egy olajtartályt is megrongált a Sandy szupervihar New Jersey államban, aminek következté­ben több mint egymillió liter dízel üzemanyag folyt az Atlan­ti-óceánba és szakértők szerint rengeteg tengeri állat pusztulá­sát okozhatja - jelentette a CNN amerikai hírtelevízió. A szerencsétlenség a Sewa- ren nevű kisváros olajfinomító­ját érte - tették hozzá a híradás­ban. Sewaren egyébként New York Staten Island nevű ke­rületével szemben fekszik, az NBC csatorna által közölt első jelentések pedig kezdetben ar­ról szóltak, hogy 115 ezer liter olaj folyt a tengervízbe. A Mo- tiva nevű létesítmény a Shell Oil és a Saudi Refining közös érdekeltsége, amelyet több ha­sonló üzemmel együtt lezártak a hurrikánból poszttrópusi cik­lonná minősített Sandy miatt. Személyi sérülésről nem érkez­tek hírek, a szivárgást állítólag sikerült elfojtani, a szennyező­dés elhárításán kétszázan dol­goznak. POÉNPERCEK Két fogpiszkáló megy fel a hegyre. Egyszer csak elha­lad mellettük egy sün. Megszólal az egyik fogpisz­káló:- Te, ide busszal is fel lehet jönni? ■ Ezerrel betép a hajókikötőbe a taxi. Hatalmas fékezés után befarol a stéghez. Ki­vágódik az ajtó, és egy fic­kó iszonyat nagy kofferrel kiugrik belőle. Látja, hogy a hajó 10 méterre van a parttól. Emberfeletti erővel meglódítja a koffert, és át­dobja a hajóra, majd beleveti magát a vízbe, és hatalmas karcsapásokkal elérve a ha­jót büszkén felkapaszkodik a fedélzetre. Mindenki ujjong, csak egy öreg matróz ingatja a fejét és dörmög csendesen:- Elismerem, ez szép teljesít­mény volt, de nem lett volna egyszerűbb megvárni azt a pár métert, amíg kikötünk? ■ A villanyszerelő beszól a betegeknek az intenzív osz­tályra:- Akkor vegyen mindenki nagy levegőt, mert biztosíté­kot cserélünk! ■ A feleség a tükör előtt illegett magát, és a férjét nyaggatja:- Ugye, drágám, sokkal fiata- labbnak látszom a koromnál? A férj leteszi az újságot, szemügyre veszi az asszonyt:- Nos, a bőröd 20 évesé. A hajad, akár egy tizennyolca- sé. Az alakod meg, olyan 28 évesnek tippelem. A feleség teljesen elolvad:- Jaj, olyan kedves vagy. Erre a férj:- Várj egy kicsit, mindjárt összeadom. ■ Kispolski fékez egy Rolls Royce mellett a pirosnál. A vezetője átszól:- Van TV is a kocsijában?- Ez csak természetes! - vá­laszol a Rolls Royce vezetője.- És franciaágy? A Rolls Royce tulajdonosa elszégyelli magát, és elhajt a legközelebbi szervizbe, ahol egy franciaágyat szereltet a kocsijába. Másnap meglátja a Polskit egy parkolóban. Be­kopog az ablakon, és elkezdi:- Van már franciaágy a ko­csimban! A kispolski vezetője rámor­dul:- És ezért kellett megzavar­nia zuhanyozás közben? Caramel belezúgott Veres Mónikába? thevoice Nika, az énekesnő első körben még kikosarazta a neves hódolót Csak sült krumplit, tejet és kenyeret tud enni Lehet, hogy a The Voice-ban megismétlődik a megasztáros Pély Barna és Galambos Do- rina története. Mégpedig ez alkalommal Caramel-Nika fel­állásban. Caramel amikor be­futott a megasztárban, még az adásban összejött Bartók Esz­terrel. Most pedig nyolc hónapi együttlétet követően egy újabb megasztárral, Hiennel szakí­tott. Legutóbb a The Voice élő adásában viszont már ezekkel a szavakkal dicsérte meg Ve­res Mónika énekét: „Gyönyörű vagy és fantasztikusan éne­kelsz... Ha te feleannyira sze­retsz engem, mint amennyire én megszerettelek most téged, akkor hozzám jössz. A világ legboldogabb embere lennék, ha hozzám jönnél.” És a mentor tekintete arról árulkodott, hogy nem csak a produkció nyűgözte le. Caramel aztán jól láthatóan egész este a lány hatása alatt állt. És persze sokak szerint a fentiek felértek egy lánykérés­sel is. Ám az énekesnő, bece­nevén Nika, kikosarazta, Mező Misit választotta mentornak. Egy kollégája most azt állít­ja: „Ha nem is vallja be, Cara­mel teljesen odavan a lányért. A műsor után a közelébe fér­kőzött, kereste a tekintetét, megragadott minden alkalmat, hogy mellette lehessen. És Ni­ka éppen Caramel zsánere, külsőre is.” Caramelt, a zenei vetélkedők örök szerelmesét Ámor újra Ó Is megsebezte Az 54 éves, New Yorkban élő, Maria Lopez állítása szerint kizárólag háromfajta ételen él és soha nem evett még zöldsé­get, gyümölcsöt. Egyedül sült krumplit, fehér kenyeret és te­jet hajlandó fogyasztani. Maria Lopez válogatóssága már gyermekkorában elkez­dődött. Először a bébiételektől undorodott meg, majd ki nem állhatta a spagettit, az omlettet és a szendvicseket. Egyszerűen visszataszítónak tartotta ezeket az ételeket - számol be a hölgy étkezési szokásairól egy ameri­kai hetilap. A hölgy a nyers ételeket sem képes megenni. „Nem úgy te­kintek a zöldség-gyümölcsök­re mint ételekre. Előbb enném meg a cipőjét valakinek, mint ezeket. Viszont a sült krumpli mindig nagyon friss és ropo­gós, azt imádom” - nyilatkozta Maria Lopez. Persze nem ő az egyetlen a világon, aki furcsa, szokatlan étkezési szokásokkal rendelke­zik. A Londonban élő, 31 éves Claire Simmons például sem­mi mást nem eszik meg, csak a pizzát. Azt azonban nehéz meg­állapítani, pontosan mi eredmé­nyezheti a hasonlóan egyoldalú táplálkozást. A válogatós ter­mészetért felelős pszichológiai faktorokat igen nehéz kiszűrni - állítják ezzel kapcsolatban az étkezési szakemberek.

Next

/
Thumbnails
Contents