Somogyi Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-04 / 233. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2012. OKTÓBER 4., CSÜTÖRTÖK Tizenhat év a szenyéri gyilkosnak különös kegyetlenség Sodrófával verte agyon volt élettársa apját, aki nem akart fürdeni Maradt a bilincs. A különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért 16 évre fegyházba került a tapsonyi férfi ÖT PERCES INTERJÚ Idényzárón a horgászok töretlenül népszerű az évadzáró verseny a kaposvá­ri húskombinát-tavon: már túl vannak a nagy megmére­tés előtti ponty telepítésen.- Gondot jelentett az aszály?- Az elmúlt hónapokban csaknem 40 centivel apadt a víz szintje - mondta Dékány Andor, a Húskombinát Hor­gász SE elnöke. - Kedvező fejlemény, hogy a napokban többször is hullott csapadék, ám így is még jelentős meny- nyiségű esőre volna szük­ség. Mindenesetre a csapat­társakkal igyekszünk min­dent megtenni azért, hogy ezúttal is sikeres, s jó han­gulatú legyen az évadzáró verseny, melyet ezen a héten I szombaton tartunk meg.- Hogyan készültek?- A legfontosabb, hogy a hét elején ezer kiló pontyot telepítettünk a tóba. Átlago­san két és fél kilós halakat vásároltunk. Amúgy hosszú évek óta hagyomány nálunk az őszi versengés, s úgy ér­zem, az indulók megszok­hatták, hogy bőségesen van hal a vízben. Idén sem aka­runk csalódást okozni, re­mélhetően minél több szép fogásban lesz része a ver­senyzőknek. Keszeg, kárász, ponty, amúr, csuka és süllő is van a tóban.- Kik indulhatnak?- Nyílt versenyről van szó, bárki nevezhet. A felnőtte­ken kívül önállóan értékel­jük az ifik teljesítményét, az évadzárón egyébként nem­csak kaposváriak, hanem a környező településekről is szép számmal szoktak je­lentkezni. ■ H. M. Hiába próbálta halált oko­zó testi sértésnek beállítani tettét a tapsonyi férfi, a Kaposvári Törvényszék mi­nősített emberölésnek ítélte a tavaly karácsonyi szenyéri gyilkosságot. Vas András Bármennyire is úgy akar­ta láttatni, nem volt őszinte az a vigyor. A huszonhét esz­tendős tapsonyi férfi ugyanis már a per elején kettős veresé­get szenvedett: előbb zárt tár­gyalásra vonatkozó kérelmét - melyet képviselő-testületi tag bátyjára hivatkozva kért - uta­sította el a Kaposvári Törvény­szék bírója, majd új kinevezett védő kirendelést lehetővé tevő kérését.- A kirendelt védelem nem lehet burkolt meghatalmazás - jelentette ki a tárgyalásvezető, s ezzel át is adta a szót a vádha­tóság képviselőjének. Az ügyész pedig különös ke- gyetlenségg el elkövetett em­berölés ellen emelt vádat a többszörösen büntetett tapso­nyi férfi ellen, aki tavaly szent­este egy sodrófával szó szerint agyonverte volt élettársa apját - az amúgy pszichiátriai keze­lés alatt álló idős férfinak egyet­len bűne volt: nem akart meg- fürdeni... Pedig szépen indult a nap, a vádlott disznóvágásra volt hiva­talos, ahol azonban meglehető­sen felöntött a garatra, így ré­szegen ment át egykori élettár­sa és annak apja szenyéri házá­ba. A nővel bő hónappal azelőtt A reformátusok hálát adtak Is­tennek templomaik külső fel­újításának sikeréért. Megtelt a görgetegi istenháza a környék­beli településekről összesereg- lett hívekkel, de eljöttek a ka­tolikus testvérek is. Nagy Csa­ba, somogyi esperes Salamon templomszentelési imája alap­ján prédikált. Többször is hang­zott a buzdítás: akiért imádko­váltak szét, ekkor született meg másfél év együttélés után közös gyermekük, s a védőnő, ismer­ve a pár előéletét - a férfi rend­szeresen verte asszonyát - ulti­mátumot adott a kismamának: vagy szakít a férfival, vagy elv­eszik tőle az újszülöttet. Bár a vádlott elköltözött, a kapcsolat nem szakadt meg, így szenteste is volt asszonyá­hoz ment át. Ahol hamar össze­szólalkozott a nő apjával, aki­vel amúgy sem bírták egymást. A kezdeti szóváltás hamar két zunk, az nem veszíthet. - Ott vagyunk-e ahol Isten látni akar minket? - tette fel a kérdést. - Azt kívánom, hogy amikor Ő erre a házra, vagy másikra te­kint, mindig találjon imádkozó lelkeket. Mert akkor van és lesz a gyülekezeteknek jövője. Fodorné Ráskó Éva lelkész beszámolt a renoválási mun­kákról. Az itteni templomra kö­pofonba fordult, majd, miután ennek sem volt hatása, a tapso­nyi férfi felkapta a konyhában a sodrófát és nekiesett az idős és beteg embernek.- Négyszer-ötször megütöt­tem - ismerte el rendőrségi ki­hallgatásán a vádlott, aki a tár­gyaláson nem tett vallomást. - Megütöttem a karját és a lábát. Mindennek némiképp ellent­mondott az orvosszakértői je­lentés, mely bordatörésekről, ficamokról, az egész testet elbo­rító zúzódásokról és súlyos bel­zel tízmillió forintot fordítottak, 9 millió az egyházkerületi köl­csön, de adakoztak a hívek is és segítségükre volt az önkor­mányzat. A 170 éves szentkirá­lyi hajlék 2,5 millióból szépült meg. Új vakolatot, tetőt kaptak az épületek, s megoldották a vízelvezetést is. Az istentiszte­letet szavalatok és énekszámok tették még szebbé. ■ Gamos A. ső vérzésekről számolt be. Vagy a mentőápoló vallomása, aki a látványt csak úgy jellemezte: péppé verték az öreget. Ezek után nem csoda, hogy az asszony apja az éjszaka folya­mán belehalt sérüléseibe, lánya és a vádlott karácsony reggelén holtan találtak rá az ágyban.- Nem abba halt bele, hogy megvertem - állította korábban a vádlott -, hiszen az eset után még elment fürdeni. Egy későbbi vallomásában pedig azt állította, hogy a fa­találkozó Egy népszerű szí­nész és a kereskedelmi csator­nákon sokat látott mentőszolgá­lati szóvivő érkezett Szulokba. Második alkalommal hívta a katolikus fiatalokat a dél-somo­gyi település egy ifjúsági talál­kozóra. Bognár Tamás atya el­mondta: három település fogott össze, hogy méltóképpen fogad­hassák a megye fiataljait. luban többen látták még más­nap reggel is az öreget a teme­tőben... A sértett lánya csak hangos veszekedésről és néhány, ütés­re emlékeztető puffanásról tu­dott beszámolni a bíróságnak, ugyanis a másik szobában volt az eset idején, ráadásul rosszul is hall. Azt viszont megerősítet­te, a vádlott őt is rendszeresen verte, főként, amikor szóvá tet­te neki nőügyeit.- A terhesség alatt nem bán­tottam - jegyezte meg ezzel kapcsolatban a tapsonyi férfi, ám kiderült, utána azért már előfordult. (Némiképp mellék­szál, ám az eset kapcsán eszé­be jutott az embernek a csalá­don belüli erőszak és a nők szü­lési hajlandósága között össze­függést kereső fideszes honatya okfejtése, mely ezen ügy kap­csán ismét megbillent...) Az előzmények alapján sen­ki sem irigyelte a védőt, aki megpróbálta halált okozó tes­ti sértésnek beállítani a szent­este történteket: egyfelől sze­rinte védence nem akart öl­ni, másrészt, ha időben kihív­ják a mentőket, az idős férfi nem biztos, hogy meghalt vol­na. Hasonlóképpen védekezett ügyfele is, aki részben bűnös­nek is vallotta magát, ám szin­tén a véletlenre hivatkozott. A bíró azonban bizonyított­nak látta a minősített ember­ölést, s tizenhat év fegyházra ítélte a szenyéri gyilkost. Az ügyész tudomásul vette a ver­diktet, mely ellen a védő és vé­dence enyhítésért fellebbezett, így az ügy a Pécsi ítélőtáblán folytatódik. ■ Vas A. Az idei év mottója „Istennel, törvénnyel, balesetmentesen..." volt, amihez kapcsolódóan ér­keztek az előadók is. Elsőként Győrfi Pál, az Országos Mentő- szolgálat szóvivője, majd Szőke Zoltán színművész. A kulturá­lis blokkban az Óz, a nagy va­rázsló című musical dalai csen­dültek fel, a helyi fiatalok elő­adásában. ■ Jeki G. Méltó külsőben a templomok ünnep Akiért imádkozunk, az nem veszíthet - buzdítottak Istennel, törvénnyel, balesetmentesen délen Fából farag emléket Jókainak emlékoszlop Lakótársainak kedveskedik az alkotással Az Ev faja verseny döntőjében fináléban Az alsóbogáti platán és a nagyberényi tölgy A nagyatádi Réti Árpád nyug­díjasként sem pazarolja az ide­jét, ugyanis mind több emlék­oszlop kerül ki szorgos kezei alól. A történelmi korokhoz és nagyjainkhoz kacsolódó kopja­fái megtalálhatók a nagyatádi és a bolhási református temp­lom udvarán, de Lábodon és Szabáson is sokan megcsodál­hatják alkotásait. Küldött már Nagyatád testvértelepüléseire, a Zsil-völgyi Lupénbe és Toron- tálvásárhelyre is alkotásokat. Mivel harminc éve a nagy­atádi Jókai lakótelepen lakik, úgy gondolta, hogy a lakótár­sai megbecsülése jeléül, a vá­rosrész névadójának is állít egy emlékfát. ■ Gy. J. Hull a forgács... Réti Árpád már kinézte a névadóhoz méltó helyet is Két somogyi is bejutott az Év fá­ja vetélkedő döntőjébe: az Öko­társ Alapítvány zsűrije a hat­van nevezőből tizenhármat ja­vasolt a fináléba, ahol a közön­ség szavazatai alapján dől el, melyik lesz Magyarország idei fája. Az alapítvány amúgy nem a legnagyobb vagy legöregebb fát keresi, hanem egy olyat, melyhez kapcsolódik egy helyi történet, találkozási pontot kí­nál, vagy egész egyszerűen va­lamiért fontos az ott élők szá­mára. Somogyból két fát is finalistá- nak választott a zsűri. A nagy­berényi Ezeréves fát - a tölgyfa­csoportot a honfoglalás ezredik évfordulója alkalmából 1896­ban ültették - a helyi alapítvá­nyi szakképző iskola diákjai és pedagógusai jelölték a verseny­be, ahogyan írták a fa a telepü­lés lakóinak és az iskola diák­jai számára is az összetartozás jelképe. ■ Letűnt évszázadok tanúi az óriás fák, melyek lép- ten-nyomon a szemünkbe ötlenek Somogyot járva Az alsóbogáti odvas fa - mely a Festetics-Inkey kastély hatalmas parkjában a vén fa­híd lábánál áll - a múlt szá­zad közepén egy óriási vihar­ban megmentette a falut a vil­lámlástól és a tűzvésztől, s ak­kor úgy tűnt a százéves platán nem is éli túl a megpróbáltatá­sokat. Belseje korhadásnak in­dult, ám egyszer gyerekek tü­zet raktak a belsejében, mely, mint utóbb kiderült, kiölte a gombákat és a fertőzéseket, s a fa ismét megeredt, s immár több mint hatvan éve újra vi­gyáz a falura. A versenyben - szavazni az év fája internetes oldalon lehet - jelenleg az egriek keleti platán­ja vezet, megelőzve a szentesiek kocsányos tölygét és a300 éves kajárpérci tölgyet, az alsóbogáti- ak büszkesége a tizedik, a nagy- berényiek kedvenc tölgye pedig a tizenkettedik helyen áll. Aki teheti, szavazzon! ■ A. V.

Next

/
Thumbnails
Contents