Somogyi Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-03 / 232. szám

2012. OKTÓBER 3., SZERDA MOZAIK 11 A város szélén működik tovább novembertől a Csodák Palotája Az eddigi helyén nem üze­mel tovább a Csodák Palotája, amely a hétvégén nyitott ki utoljára a budapesti Millenáris Parkban. Az interaktív tudo­mányos ismeretterjesztő ki­állítás a XXII. kerületben lévő Campona üzletközpontba köl­tözik, itt november elejétől vár­ják a látogatókat - közölték az intézmény Facebook-oldalán. Mizda Katalin, a Csodák Palotája ügyvezető igazgatója az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a nonprofit alapon műkö­dő kiállításnak október 15-ig kell kiköltöznie a jelenlegi he­lyéről. Arra a kérdésre, hogy miért nem hosszabbított szer­ződést a Millenáris, Mizda Ka­talin csak annyit közölt, több bérlő is jelentkezett és az üze­meltető nem őket választotta. A döntésről a Millenáris Nonprofit Kft. stratégiai veze­tője, Benyák Zoltán azt mond­ta, „olyan jelentős mínusszal járt az együttműködés a Mil­lenáris számára, amelyet már nem lehetett tovább fenntarta­ni”. Támogatás híján a Millená­ris nem tudja a jövőben tovább finanszírozni a veszteséges kiállítást. Az új helyszín kapcsán má­ris felmerült a sajtóban, hogy az elsősorban a kisgyermekes családok szórakozását célzó kiállítás a városközponttól túl távol esik majd az új hely­színen. A Millenárissal szem­ben ugyanakkor előny, hogy a bevásárlóközpontnál jobbak a parkolási lehetőségek, a kö­zelben van a Kelenföldi pálya­udvar és más kikapcsolódási lehetőségek is elérhetők a kör­nyéken. ■ Európa bajnokai lettek a BKV-s villamosvezetők A Budapesti Közlekedési Köz­pont BKK és a BKV színeiben induló Veperdi Tamás és Led- niczky Zsuzsanna nyerte meg a hétvégén Drezdában tartott első európai villamosveze­tő-bajnokságot - közölte a két társaság az MTI-vel. A kétnapos versenyen többek között drezdai, brüsszeli, krak­kói, lipcsei, ostravai, frank­furti, párizsi, firenzei, lyoni villamosvezetők vettek részt, a második helyen a vendéglátó drezdaiak végeztek, a harma­dikak a brüsszeli villamosveze­tők lettek. A feladatok a járművezetők sebességérzékelését, térlátását, egészségügyi ismereteit tették próbára. Egy vízzel teli pohár mutatta, milyen érzékkel kezeli a szerelvényt a villamosvezető. A magyarok eredménye még szebb, ha figyelembe vesszük, hogy olyan járművel kellett versenyezniük, amelyből ide­haza egy sem közlekedik. A villamosvezetők első Euró- pa-bajnoksága volt a fénypontja annak a rendezvénysorozat­nak, amellyel a villamosközle­kedés megindulásának 140. év­fordulójára emlékeztek a német nagyvárosban. Az évforduló alkalmából nosztalgiajáratokat, egy lóvontatású szerelvényt és egy régi Ikarus buszt is üzem­be helyeztek a városban. ■ Zuhanás a világűr széléről extrém Az űrturisták biztonságát is szolgálja a páratlan rekordkísérlet Fél évszázados rekordok megdöntésére készül egy egyedülálló vállalkozásban egy osztrák ejtőernyős, aki 36 kilométeres magasságból fog visszatérni a Földre. Nógrádi László Az űrkutatás korai éveiben is kiemelt kérdés volt a részt­vevők biztonsága, például az űrhajósok mentésének problé­mája is. Ennek a kutatásába il­leszkedett az a kísérlet, amely­nek során az USA Légierejének kutatói egy pilótát egy hélium­mal töltött ballon kosarában az űr határáig juttattak, hogy onnan ejtőernyővel térjen visz- sza a Földre. loe Kittinger ezre­desnek ez 1959-ben és 60-ban háromszor is sikerült, az utolsó ugrást 31300 méter magasból hajtotta végre, miközben egy nyomás alatt lévő pilótaszka­fander védte az életét. A ma 84 éves ezredes négy repülési és ejtőernyős rekordot is felál­lított, most pedig egy új csapat tagjaként abban segédkezik, hogy ezeket is megdöntsék. Az osztrák Félix Baumgart- ner, aki ejtőernyős és bázisug­ró évei alatt olyan kunsztokat hajtott végre mint a legkülönfé­lébb felhőkarcolókról, szobrok­ról és hidakról végrehajtott ug­rások vagy a La Manche-csator­na feletti szabadeséses átsiklás a hátára szerelt szárnyakkal. A Red Bull Stratos projektben ő fogja megkísérelni, hogy fe­lülszárnyalja Kittinger teljesít- .ményét: a legmagasabb ember irányította légballonos utazás, a szabadesésben elért legna­Zuhanás hangsebességig (fent), a felszerelés és a csapat kulcsemberei: Baumgartner (balra) és Kittinger gyobb sebesség, a legmaga­sabbról indított ugrás és a leg­hosszabb szabadesés rekordjai is megdőlnek a terv szerint ok­tóber 8-án. Baumgartner egy erre a célra épült kapszulában emelkedik több mint 36 ezer méter ma­gasra az arizonai sivatag felett, egy héliummal töltött, 850 ezer köbméteres ballon segítségé­vel. A sztratoszférába a kabint elhagyva mintegy 15 percen át ereszkedik vissza, ebből 5 percet szabadesésben tölt. Az ejtőernyős a speciális szkafan­derben stabilan zuhan, köz­ben átlépheti a hangsebességet is - ez pedig olyan tartomány, ahol szabadon zuhanó ember még sosem járt. Az emelkedést a kapszulára szerelt kamerák rögzítik, de a zuhanás közben is készülnek felvételek. És hogy mi értelme minden­nek? Az emberi teljesítőképes­ség határainak keresésén túl a tudományt is szolgálja a kül­detés. A hangsebességnél gyor­sabb zuhanás közben gyűjtött adatok értékesek lehetnek a ma és holnap pilótáinak és űrhajó­sainak, illetve a jövő űrturistái­nak szánt biztonságtechnikai eljárásokat kidolgozó kutatók számára. Schwarzenegger életrajza máris bírálatok tárgya Egyetlen nap alatt elkelt a 24 főhősének luxusháza A napokban került Amerikában a boltokba Arnold Schwarzeneg­ger Totál Recall című önéletrajza - írja a Kiskegyed.hu. Schwarzi azonban nem egészen úgy em­lékszik mindenre, ahogy az a környezete szerint történt. Az egykori testépítőbajnok például arról ír, milyen méltó­sággal viselte felesége, Maria Shriver, amikor ő bevallotta az afférjait. Ehhez képest a csa­lád ismerősei szerint Arnold egyszerűen lebukott - a felesé­ge pedig szakított vele. Arnie azonban egy barátja szerint így kommentálta a balhét: „Minden rendben lesz. Ha meg nem, leg­feljebb keresek magamnak va­lami huszonéves cicát.” ■ A leghíresebb szerepéhez il­lően huszonnégy óra alatt elkelt Kiefer Sutherlandnek, a 24 cí­mű akciósorozat hősének New York-i háza - írja az MTI. A színész a hírek szerint 17,5 millió dollárért vált meg otthonától, amelyet négy éve 8,25 millióért vásárolt. A West Viliágé városrészben álló 450 négyzetméteres, öt hálószobás, szaunával és nyitott konyhás te­tőterasszal felszerelt, 1838-ban épült klasszicista stílusú házat egy rodeós vette meg. Sutherland neve összeforrt Jack Bauer szerepével - a szí­nész jelenleg egy különleges ké­pességű kisfiú özvegy apját ala­kítja a Touch című sorozatban.* POÉNPERCEK Egy beteg hálóingben ro­han a kórház kapuja felé. A portás feltartóztatja, majd az üldözői közül egy nővér megkérdezi:- Miért szaladt el a műtét elől?- Tudja, miközben felkészí­tettek az operációra, hallot­tam, ahogy az asszisztensnő azt mondogatja: „Nyugalom, nem lesz semmi baj. Ez csak egy egyszerű vakbélműtét.”- És pont ettől ijedt meg?- Inkább attól, hogy nem nekem mondta, hanem a se­bésznek! ■ Egy feldúlt férfi ront be a hangszerkereskedésbe.- Kapható itt mindenféle szerszám zongorához?- Hogyne, kérem!- Akkor adjon nekem gyor­san egy fejszét! ■ Az alkalmazott kifakad a fő­nökének:- Már 11 éve dolgozom magának, és hajtok mint egy barom. Három ember munkáját végzem el egy fizetésért. Ha nem ad fizetés- emelést, felmondok!- Rendben, megkapja. Csak előbb mondja meg, kinek a munkáját végzi el, mert azo­kat kirúgom! Kézbesítenék a 23 éve elhagyott küldeményeket Évtizedekig nem ürítettek egy levélszekrényt Birmingham egyik vasúti pályaudvarán, a napokban felnyitott ládában rengeteg régi küldeményt találtak - számolt be a Daily Telegraph. A vasútállomás felújítása során figyeltek fel a postaládára, amelyet 1989 óta nem ürítettek a postások. Az ok az lehet, hogy annak idején a posta panaszok miatt lezárta a dobozt, de valaki ismeretlen okból újra felnyitotta. A benne levő ujjnyi porréteg alatt most több tucat levelet és képeslapot találtak, amelye­ket a világ minden sarkába címeztek a helyi vagy átutazó feladók. A vasúttársaság közölte: a küldeményeket át­adták a brit postának, akik ígéretet tettek arra, hogy el­juttatják őket a címzettekhez. Palackból iszik az orangután eszköz Igazi kihívás lekötni a született szökőművészeket Csákányokkal rabolták ki a bányászati múzeumot Rendszeresen megfigyelhető a Nyíregyházi Állatparkban a főemlősök eszközhasználata: Bungy, a fiatal orángután fiú például a kifutója tavából tölti meg az ivópalackját. Az emberszabásúaknál fej­lett ez az intelligenciára utaló eszközhasználat, ezért a gondo­zók külön figyelmet fordítanak arra, hogy a korlátok közt élő állatoknak mindig rendelkezé­sére álljanak tárgyak, amelyek változatosabbá tehetik a napo­kat. Az orangutánok vadon élő ' példányaira is jellemző, hogy vonzódnak a tárgyakhoz, az állatkertekben pedig a jó meg­figyelőképességük, intelligen­ciájuk, erejük és ügyességük a legsikeresebb szökőművészek­ké teszi őket. A Borneón és Szumátrán élő orangután a világ legnagyobb és leglassabban szaporodó, fán élő emlőse. A nőstények 40-50 kilós, a hímek 80-90 kilós test­tömeget érnek el felnőttkorban. A testhosszuk a 100 cm-t is el­érheti, a lábaik rövidek, de a karjaik fesztávolsága mintegy 2,5 méter is lehet. Az állatkertek világszerte je­lentős szerepet vállalnak a ve­szélyeztetett faj megmentésé­ben, főleg azzal, hogy ne kelljen a vadonból befogni állatokat, hanem az állatkerti populáció önfenntartó legyen. ■ Tornamutatvány egy korty vízért Drágaköveket és aranyrögöket raboltak el összesen kétmillió dollár értékben egy kaliforniai múzeumból pénteken - írja az MTI. A Sierra Nevada hegység­nél működő bányászati és ás­ványtani gyűjtemény épületé­be fényes nappal két, csákány­nyal felfegyverkezett csuklyás rabló hatolt be, megfenyegetve az intézmény dolgozóit. Senkit sem bántalmaztak, de elvittek több rendkívül értékes ritkasá­got - közölte a múzeum. Az intézmény büszkeségé­nek számító hatalmas, 6,35 kilogrammos színarany rögöt azonban nem tudták elvinni. A rablók meg akarták kaparin­tani az aranyláz idején talált, Fricot Nugget névre keresz­telt hatalmas aranyrögöt is, de közben beindult a riasztórend­szer, ezért ott kellett hagyniuk a rendkívül értékes leletet. A szakértők szerint az ellopott értékek olyan ritkák, hogy rendkívül nehéz lenne őket ér­tékesíteni a piacon, a próbálko­zások pedig segíthetnek az el­követők nyomára jutni. A Mariposa városában mű­ködő múzeumban több mint 13 ezer kiállítási tárgy van, a károk felmérése idejére be­zártak. Az intézmény számára a lehető legrosszabbkor jött a bűncselekmény, mert az állam takarékosságból korábban mái bezárásra ítélte a múzeumot. ■

Next

/
Thumbnails
Contents