Somogyi Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-28 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 41. szám
Sumák visszatérhet az olimpiákra szocsi A következő téli játékokon két sportágban először vehet részt magyar szereplő Szánkóban, curlingben és hódeszkában még soha nem indult magyar a téli olimpián. Szocsiban lehet, hogy premierre kerül majd sor. Vad Dezső A műjeges betonteknők már várják a „menőket”. Pulai Imre, a kenuról szánkóra váltott olimpiai bajnok is újra csatlakozik a gárdához, és a jövő héten már Königssee-ben 140-150 kilométeres sebességgel száguldozik lefelé. Az egyelőre egyszemélyes magyar szánkósport képviselője, a baráti körben „Sumák” néven szólított közel kétméteres kenus a negyedik olimpiai részvétele alkalmával, Sydney-ben Novák Ferenccel együtt lépett a dobogó legfelső fokára. Az Athén előtti hazai válogatókon már nem tudta kiharcolni a részvétel jogát, és sportágat váltott, váratlan elhatározással szánkózni kezdett. Már a torinói indulásban is reménykedett, de alkalmi társával, a korábbi birkózó Seregivel hiába gyakoroltak ifjúsági és női pályákon, kellő tapasztalat hiányában még nem kapták meg a nemzetközi szövetség versenyzési engedélyét. A bajnok azonban nem adta fel. Az egykori kenus bajnok, Szabó István baráti segítségével megalakították a Magyar Szánkószövetséget és Pulai - immár hivatalos háttérrel - egyesben folytatta. Több Világkupa-versenyen teljesítette a pályát, de a határozott ígéretek ellenére sem kapott zöld utat a Vancouvert induláshoz. Ha lehet, még nagyobb elszántsággal küzd a 2014-es olimpiai részvételért. Amint Szabó István az egyetlen versenyzőt nyilvántartó szövetség elnöke mondta: eredményei javulásához az új, a legjobbak által használt szánkóhoz hasonló „verda” is hozzájárult, amit egyelőre csak kölcsönbe kapott, de remélik, hogy a MOB által ígért támogatás hamarosan megérkezik. Magyarországon a curling az első igazi pálya 2005-es megépítése után terjedt el. Ám a nyilvántartott 16 egyesületben csak mintegy kétszázan űzik. A legjobbak azonban már a nemzetközi porondon is jelentkeztek. Az elmúlt évi Európa-bajnokságon a férfi- és a női válogatott egyaránt feljutott a tíz-tíz csapatot számláló első osztályba. Sajnos a vegyes páros, melyben a Szekeres Ildikó, Nagy György kettős már értékes sikereket aratott, a 48 nemzeti szervezetet tömörítő nemzetközi szövetség javaslata ellenére sem került az olimpiai játékok műsorára. Az olimpiai részvételig hosszú az út. A női, valamint a dán edző közreműködésével készülő férfiválogatott számára a svédországi Karlstadban december közepén rendezendő Európa-baj- nokság az első állomás. Innen a legjobb hét-hét csapat jut tovább a világbajnokságra, majd újabb erőpróbák után alakul ki az olimpia kétszer tízes mezőnye. A közelgő Eb-n az is szép sikert jelentene, ha a legjobbak között első alkalommal szereplő magyarok kiharcolnák a bennmaradást. Erre a férfiaknak nagyobb az esélyük, bár a női csapatot olyan ismert, kiváló sportoló is erősíti, mint a fitnesz-világbajnoknő, Béres Alexandra. A snowboard minden kétséget kizáróan a világ egyik legdinamikusabban fejlődő sportága. A magyarok eddigi olimpiai próbálkozásai nem jártak sikerrel. Másfél éve azonban új időszámítás kezdődött. Gyarmati Anna 2011 tavaszán megnyerte az ifjúsági világbajnokságot, és Szigeti Viktor is az élmezőnyben végzett. Ám aztán Gyarmati Anna gerincsérülést, Szigeti Viktor kulcscsonttörést szenvedett. A hónapokon át tartó lábadozás után ez év őszén, az Új-Zélandon rendezett versenyeken tértek vissza. Gyarmati Anna a legjobb európainak bizonyult, Szigeti Viktor is kiválóan szerepelt. Nem sok időt töltöttek itthon, hiszen mindketten az osztrák síparadicsomnak tekintett Schladming- ban végzik tanulmányaikat, a sportgimnázium snowboard- osztályának növendékei. Sarapova és Williams döntőzik Isztambulban tenisz Az orosz Marija Sarapova lesz az amerikai Sere- na Williams ellenfele a női teniszezők 4,9 millió dollár összdíjazású isztambuli WTA világbajnokságának vasár- napiTlÖntojében, iflíVél két játszmában 6:4, 6:2-re győzött a világelső fehérorosz Viktorija Azarenka ellen. Marija Sarapova egy alkalommal, 2004-ben nyerte meg a női Masterst, éppen Serena Williams ellen, míg az amerikai teniszcsillag 2001-ben és 2009-ben diadalmaskodott. Williams korábban a lengyel Radwanskát győzte le 6:2,6:l-re. A két világsztár eddig 11 alkalommal találkozott egymással WTA-tornán, a fiatalabb Williams lány 9-2- re vezet. ■ HIRDETÉS Vettel indulhat az élről Indiában forma-1 A pontversenyben vezető Sebastian Vettel, a Red Bull világbajnoki címvédő pilótája indulhat az első helyről vasárnap világbajnokság idei 17. futamán, az Indiai Nagydíjon. A szombati időmérőn a 25 éves német versenyző mögött csapattársa, az ausztrál Mark Webber zárt a második, a brit Lewis Hamilton (McLaren) pedig a harmadik pozícióban. Vettel legfőbb riválisa, az összetettben hatpontos hátránnyal második spanyol Fer- nando Alonso (Ferrari) ezúttal az ötödik helyről rajtolhat. Alonso nagyon csalódott, úgy látja, bár versenyzőként felveszi a versenyt Sebastian Vettellel és Mark Webberrel, a két Red Buli-pilóta óriási előnyben van vele szemben. A spanyol kijelentette: neki nem Vettel és Webber az igazi ellenfele, hanem a rivális istálló mérnöki gárdája, ami miatt jobb a Red Bull autója. ■ HÍRSAV Komán megszerezte első „orosz” gólját OROSZORSZÁG Komán Vladimír, az FK Krasznodar játékosa megszerezte első gólját az orosz labdarúgó-bajnokságban. A magyar válogatott középpályás, aki júliusban szerződött új klubjához, a második félidő közepén csereként állt be az FK Volga otthonában, és a 78. percben egyenlített. A 13. fordulóban lejátszott összecsapás 1-1-re végződött. Vilovszki kölcsönben a Montpellier-nél KÉZILABDA Az MKB Veszprém csapatától került a francia bajnok Montpel- lier-hez Uros Vilovszki. A szerb beállós november 1-jétől 2013. június 1-jéig szerepel majd új gárdájánál, de szerződése továbbra is a Veszprémhez köti. A 2008 óta minden évben bajnoki aranyérmes Montpellier bundabotrányba keveredett, s az emiatt történt szerződésbontások következtében nem volt beállósa. Könyv a londoni magyar sikerekről OLVASNIVALÓ London 2012 címmel megjelent a XXX. nyári olimpiai játékokról szóló könyv. Az Aréna 2000 Kiadónak az 1992-es első jelentkezése óta a mostani a hatodik olyan kötete, amelyik az aktuális ötkarikás versenyeket dolgozza fel, mindenekelőtt a magyar vonatkozású történésekre, sportolókra összpontosítva. A fotóban és statisztikában is gazdag könyv külön részt szentel valamennyi magyar aranyérmesnek, sőt a magyar szurkolóknak is, hogy aztán napról napra, sportáganként végigkövesse a brit fővárosban bő két hét alatt történteket.