Somogyi Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-27 / 252. szám

2012. OKTÓBER 27., SZOMBAT MOZAIK 11 TV-JEGYZET A katarzis még elmarad túl nagyok voltak az elvárá­saink. De ezzel valószínűleg nem voltunk egyedül: a HBO ugyanis óriási reklámkam­pányt tett a Terápia című sorozata alá. Úgy ültünk le a tévé elé, hogy tudtuk, az alap egy izraeli, majd onnan Amerikába vándorolt soro­zat, hogy kik a főszereplők (többek között Mácsai Pál és Marozsán Erika), hogy mi a sztori (részenként egy-egy páciens vall magáról a csendben üldögélő, s néha okosakat kérdező pszicholó­gusnak), hogyan megy majd a vetítés (minden napra egy probléma, folytatás a jövő héten, ugyanazon a napon). Már csak a megvalósítás volt hátra. És itt borult minden. Bár a vizualitás teljesen rendben van - egy ilyen sorozatban, amelyben gyakorlatilag egy beszélgetést látunk húsz per­cen keresztül, azaz az akció egyenlő a nullával, különö­sen fontos, hogy a képek jók legyenek. És jók is, hangula­tosak, színesek, néha meg­nyugtatnak, néha felkavar­nak, ahogy a forgatókönyv abban a pillanatban éppen megkívánja. A gond a színé­szek játékával van. Merthogy nem jó, nem jó, nem jó. Holott éppen ezeknek, az alakítá­soknak kellene elvinniük a hátukon a sorozatot - a szto­rik (legalábbis az első hét után) önmagukban nem rosz- szak, de nem is túlságosan erősek, olyanok kicsit, mint­ha egy pszichológia-szak- könyv első öt oldaláról lenné­nek kiollózva. Egyelőre azon­ban nincs meg az átütő erő, hiányoznak a székbe szögező tekintetek, a beszédes gesz­tusok, a lélegzetet visszafojtó szempilla-rebegtetések. De ez persze még javulhat. ■ F.Z. (TERÁPIA, HBO, HÉTKÖZNAPONKÉNT) Még bőven fejlődhet a sorozat Cápa zuhant egy golfpályára Kaliforniában Eleven cápa esett az égből egy golfpályára az Egyesült Álla­mokban - az eset nyolc kilo­méterre történt az óceántól. Az MTI beszámolója szerint a hal nem forgószél miatt hul­lott a gyepre, hanem egy ma­dár ejthette ki a csőréből. A cápa még fiatal volt, hosz- sza mindössze hatvan centi. A golfozók közül szerencsére senkit sem talált el. Még volt benne élet a hosszú repülőút ellenére is, amikor földet ért. A golfklub pályafelügyelője a kölyökcápa testének külső sé­rülései alapján biztosra veszi, hogy ragadozó - de zsákmá­nyát elhagyó - madár karmai közül került a szárazföldre. ■ Mit bírhat el a belső óra? óraátállítás A tudósok véleménye messze nem egyértelmű a hatásokról Sokak szerint megkeseríti az életüket a téli és nyári idő­számítások közti váltás, amit takarékossági okokból vezet­tek be számos országban. Az óraátállítás ellen már ideha­za is mozgalom indult. Nógrádi László Ismét igazíthatjuk az órákat - vasárnap hajnalban 3 órakor 2 órára, azaz egy órával vissza kell állítani az órákat, hiszen elkezdődik a téli időszámítás. A rendszeres váltogatásnak ta­karékossági okai vannak, de az „egy órával többet alhatunk” tá­bor mellett sokan vannak azok is, akik szerint nem éri meg a spórolás az időzavar egészség­re gyakorolt hatása miatt. A szakértők sincsenek egy­öntetű véleményen. Egyesek szerint az oda-vissza állított órák miatt felborul az emberi szervezet természetes ritmu­sa, ez pedig alvás- és koncent­rációs zavarokat, valamint de­pressziós tüneteket okozhat. Akadnak olyan statisztikák, amelyek szerint az időszámí­tás-váltásokat követő hetekben több a baleset, és gyakoribbak a szív- és érrendszeri pana­szok, amellett, hogy általában fáradtabbak az emberek. A té­li és nyári időszámítások meg­szüntetését szorgalmazók sze­rint mindez „többe kerül”, mint Életünket megkeserítő felfordulás vagy még éppen vállalható kényelmetlenség - a vita talán sosem dől el Tömegtoborzás egy reklámfogás fedőakciójaként amit az energiafelhasználás átütemezésével megspórolunk. Más szakértők szerint a szer­vezet úgynevezett cirkadián ritmusát (ami az alvás és éb­renlét mellett számos, naponta ismétlődő belső folyamatot is szabályoz) csak legalább há­rom órányi időeltolódás képes érdemben befolyásolni, az egy­órás váltásokhoz azonban gond nélkül alkalmazkodunk. Az ér­veik között az is szerepel, hogy az ember életének ritmusát már jó ideje nem a nap járása, sokkal inkább a technikai civi­lizáció határozza meg. az óraátállítással szembeni törekvés már kampányt is ihle­tett, „Egymillióan az óraátállí­tás ellen" címen legalábbis azt hirdeti egy rejtélyes kezdemé­nyező, hogy összefogással vál­toztathatunk a jelenlegi gyakor­laton. A csatlakozóknak azt ígé­rik, ha összejön elég támogató, az illetékes döntéshozóknál is megpróbálják elérni, hogy el­töröljék a váltakozó időszámítá­sokat. a kampány már több mint 15 ezer támogatót gyűjtött, de jó eséllyel csak egy reklámfogásról van szó - az oldalon ugyanis nyerni lehet egy wellnesshétvé- gét is (bizonyára az óraátállítás fáradalmainak kipihenése céljá­ból), a játék meghirdetője pedig egy szálláshelyeket közvetítő vállalkozás. Kézenfekvőnek tű­nik, hogy valódi „népi kezdemé­nyezés" helyett éppen a cég marketingesei kezdeményezték az óraátállítás elleni „lázadást”, és így gyűjtenek potenciális ügyfeleket, egy egyébként legá­lis akcióval. POÉNPERCEK Az anyuka felvilágosítást tart kislányának arról, ho­gyan születik egy kisbaba. Részletesen ismerteti az előzményeket is, a saját és a kislány apja szerepével. A kislány egy ideig csend­ben van, majd megkérdezi:- Anyu, hogyan készülnek a kiskutyák?- Azok is ugyanilyen mó­don, kicsim.- Ó, akkor apu nagyon sok­oldalú, igaz? ■ Egyik orvos dicsekedve meséli a kollégájának este a bárban:- Képzeld, ma megoperál­tam egy gazdag pácienst.- Mennyiért?- Hatezer dollárért.- És mije volt?- Hatezer dollárja... ■ A féltékeny feleség egy cetlit talál a férje zsebében, rajta egy telefonszámmal. Fel is hívja, majd köszönés és be­mutatkozás nélkül belevisít:- Mindent tudok, te cafka!- Mire a válasz a kagylóból:- Akkor miért tetszett a tu­dakozót hívni? ■ Két főiskolás megy az utcán, amikor egy koldus lép oda hozzájuk, alamizsnát kérve. Az egyik diák tudomást sem vesz róla, a másik viszont ad neki egy kis pénzt.- Megőrültél? - kérdezi ké­sőbb társától a fukarabb.- Úgyis elissza az egészet!- Miért, mi nem? - jegyzi meg a jószívű. HIRDETÉS Megyei napilap előf tetőként tesztelje tudományos-ismeretterjesztő magazinunkat: ----------------------------7-----——------------­Mo st 1250 Ft-ért f eethet elő három hónapra a GED'ra! Telefonáljon munkanapokon 8-16 óráig, és így 775 Ft/magazin ár helyett megjelenésenként 550 Ft-ért olvashatja kedvenc magazinját! Ajánlatunk 2012. október 31-lg érvényes. Elétfeetésl ajánlatunk kizárólag az adott megyei napilap terjesztési területén lakóhellyel/tartézkodásl hellyel rendelkező eléfbetők által vehető Igénybe. Kérjük, hogy az adott megyei napilap terjesztési területével kapcsolatosan érdeklődjön a 0640-510-510 telefonszámon. Az ajánlatot azok a természetes személyek vehetik igénybe, akiknek az előfizetést megelőző 3 hónapon belül a megadott előfizetői személyes adatokkal és/vagy előfeetési címen nem volt érvényes, az ajánlatban feltüntetett magazin előf tetőse. A díjf hetest kővető hónapban megjelenő első lapszámtól kézbesítjük Önnek magazinunkat. Az előf tetősre és adatkezelésre vonatkozó rendelkezéseket az Előf kétől Üzletszabályzatban találja a www.aslapok.hu oldalon. Akciókód: 2020 Ismerje meg Ön is a tudomány világát! Szellemes horrort kaptak a mesére vágyó apróságok Véletlenül horrorfilmet vetítet­tek egy moziban óvodásoknak Nagy-Britanniában a családi szórakozásnak szánt animáci­ós alkotás helyett - írja az MTI. Az eset Nottinghamben tör­tént, ahol egy többtermes mozi­ban a Madagaszkár című víg­játék 3. részét vetítették volna. Egy hiba miatt azonban a kö­zönség - akik közt ötéves gye­rekek is voltak - a Parajelensé- gek című horrorfilm negyedik részét kapták. A mozi szóvivője a sajtónak elismerte, hogy sú­lyos hiba történt, de azt nem tudta megmondani, mennyit láthattak az óvodások a horror­filmből, amely egy szellemjárta házban történő rémségekről szól. A szóvivő nem erősítette meg azokat az értesüléseket, amelyek szerint sikoltozva ro­hantak ki gyerekek a vetítésről. A cég a vetítőberendezés műszaki hibájával magyarázta a filmcserét, és bocsánatot kért az érintett családoktól, hang­súlyozva, hogy az esetet rész­letesen kivizsgálják. A résztve­vőknek visszafizetik a jegyek árát, és emellett új előadásokra szóló ajándékjegyeket is fel­ajánlottak. ■ Gitárt loptak az őrök, elítélték mindhármukat Három hónap felfüggesztett börtönt szabott ki nem jogerő­sen egy ausztriai bíróság egy magyar férfira, aki a nyári Nova Rock fesztiválon ellopott a Limp Bizkit együttestől egy elektromos gitárt. Két társa egy hónap felfüggesztettet ka­pott - írja az MTI. A hétezer euró (mintegy 2,1 millió forint) értékű elektromos gitár, Wes Borland hangszere júniusban tűnt el a színpadról, nem sokkal később a rendőrség megtalálta egy közeli bozótos­ban elrejtve. Az eset kapcsán három ma­gyar biztonsági alkalmazott - egy 23 és két 21 éves férfi - ellen emeltek vádat. Mindhár­man beismerő vallomást tettek. A 21 éves elsőrendű gyanúsított magával vitt a színpadról egy hangszertokot, anélkül, hogy pontosan tudta volna, mi van benne. Hamarosan elterjedt a hír, hogy elloptak egy gitárt - ennek tudatában a tolvaj visz- szament dolgozni, a másik kettő elrejtette a hangszert a bozót­ban egy műanyag zsákban. A burgenlandi közszolgálati rádió jelentése szerint a vádlot­tak azzal védekeztek: „fiatalko­ri ostobaság” volt, amit tettek. A bíró a védekezést azonban elutasította azzal, hogy az elkö­vetők már nem fiatalkorúak, és biztonsági alkalmazottként kü­lönleges felelősségük volt. ■

Next

/
Thumbnails
Contents