Somogyi Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-03 / 232. szám

2012. OKTÓBER 3„ SZERDA ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 5 Polgármesterre sem lesz már szükség a lelépő Marczali Tamás úgy vélekedik, hogy a látszatdemokráciához is hozzá lehet szokni Akár jóra is vezethet a most kezdődő „tűzoltás”, de előbb súlyos veszteségekkel jár - mondja a lapunknak nyi­latkozó Marczali Tamás kő­röshegyi polgármester, aki tavaly, az önkormányzati reform körvonalainak napvi­lágra kerülésekor nyilváno­san bejelentette: 2012 végén lemond. Fónai Imre- Közeleg a december. Vannak már állásajánlatai?- Semmilyen ajánlataim nin­csenek - felelte Marczali Ta­más. - Főleg nem, amit egye­sek beszélnek, „zsíros” állás- ajánlataim, már csak azért sem: a közigazgatásban ez nem létező fogalom.- Tavaly ilyentájt jelentette be: ha az akkori tervek szerint alakul a közigazgatási reform, az önkor­mányzatok jövője, akkor 2012 után nem látja értelmét, hogy polgármester maradjon Kőröshe­gyen. Nos, lemond?- Tartom magam ahhoz, amit mondtam, két fenntartás­sal. Egyrészt még ma, a januári változások előtt néhány hónap­pal is jósnak, vagy időutazó­nak kell lenni ahhoz, hogy va­laki meg tudja mondani, mi ho­gyan működik majd. Másrészt bizonyos, hogy legalább febru­ár 28-ig dolgom lesz még, nem hagyhatom el addig a süllyedő hajót, mert a ma érvényes me­netrend szerint januárban áll­nak fel a járási hivatalok és on­nantól hatvan nap lesz a közös önkormányzati hivatalok meg­szervezésére. Ez utóbbi érin­ti majd Kőröshegyet is, vagyis az új szisztéma márciusra ala­kulhat ki.- A jelenlegi állás szerint meg­szűnik az önálló hivatal Kőröshe­gyen; egyszerre távozna munka nélkül maradó kollégáival? túl sok a 3200 helyhatóság. Rá­adásul semmilyen szakmai fel­tételt nem állítottunk egy ön- kormányzat megalakulása elé, a polgármesterséget sem kö­töttük a mai napig semmilyen végzettséghez. Azért tán, mert minél iskolázatlanabb, annál jobban megfelel a politikának? Mert így kevesebb az ellenérv? Mert az ilyeneknek a száját ala­mizsnával is be lehet tömni?- Nem lesz túl népszerű, ha ilye­neket mond...- Húsz éve dolgozom a köz- igazgatásban, mindig is han­got adtam a véleményemnek, s általában nem arattam ve­le sikert, mert rengeteg érde­ket sértettem vele. Amúgy pe­dig én bízom abban, hogy ez a most elinduló változás a köz- igazgatásban végül jóra vezet.- Nocsak, hirtelen mitől lett ilyen optimista?- Változásra szükség van, már régen szükség lett volna, ez nem vitatható. Ma az első számú szempont, hogy mikép­pen lehet olcsóbb. A következő szempont, remélem, az lesz: ho­gyan lehet jobb. Most tűzoltás kezdődött, ami tudjuk, vesz­teségekkel is jár. Nagyon ré­gen bele kellett volna kezde­ni, Bokros Lajos már a kilenc­venes évek közepén feszegette, hogy miképpen kellene a rend­szerváltást követő kezdeti lel­kesedés után ésszerűen újra­építeni a nagy rendszereket, az egészségügyet, az oktatást, a közigazgatást. A politika azon­ban felülkerekedett az észér­veken, a politika, ami ugye ró­lunk kéne hogy szóljon, de nem rólunk szól. Huszonkét év sok idő, de ahogy az önállóságot meg lehetett szokni, vissza le­het idomulni a járási struktú­rához is, amikor megint min­dent „odafönt” mondanak meg. A magyar embernek amúgy is az egyik legfőbb, mi több, mára talán egyetlen megmaradt eré­nye az alkalmazkodás...- Ma még két variáció le­hetséges, az egyik, hogy meg tudunk egyezni valamelyik szomszédos kistelepüléssel és mégiscsak közös hivatalt mű­ködtethetünk itt, Kőröshegyen. Erre látszik ma kevesebb esély, a valószínűbb az, hogy nekünk kell egy nagyobb közös hiva­talhoz csatlakozni. Az, hogy ez esetben hány ügyintéző ma­radhat helyben, nem tudni. Va­lamennyi biztos tart majd foga­dóórát itt a hét bizonyos napja­in, de már a leendő közös hiva­tal lesz a munkáltatójuk, nem a kőröshegyi. Ezért aztán hely­ben jegyzőre, pénzügyesre, adósra sem lesz szükség, s az is bizonyos, hogy mint most, a hét minden napján nem térhet­nek be a kőröshegyiek ügyeket intézni. Mivel ezt a lakosság az elmúlt huszonkét évben nem így szokta meg, nálunk a válto­zás visszalépéssel jár a szolgál­tatás színvonala tekintetében. Azokon a helyeken, ahol már eddig se volt önálló hivatal, ott szinte semmit sem fog észlel­ni a lakosság a változásból, de a hozzánk hasonló települése­ken igen. Ez visszalépés, leépí­tés; aki mást mond, az nem tud­ja, miről beszél, vagy szándé­kosan beszél félre. S igen, akik a hivatalunkból, a község szol­gálatát követően munka nél­kül maradnak, azoknak segíte­ni kell, azoknak előbb meg kell találni a helyét, e nélkül nem lehet „lelépnem”. Marczali Tamás: Szakemberként abban bízom, hogy a most induló változás jóra vezet- Az új felállásban, önálló hivatal híján tehát már nem látja a saját helyét a rendszerben...- Nem, mert lényegesen szű- j= kül a mozgástér. Ha kikerül a : kézből a költségvetési gazdái- 1 kodás, az adópolitika, minden döntést másutt, „felettünk” ké­szítenek elő és hajtanak végre, az már csak látszatdemokrácia, ott már nincsen szükség polgár- mesterre sem, oda elég egy elöl­járó, mint a régi tanácsi rend­szerben. Aki ezt mégis vállalja, annak kívánok sok erőt hozzá.- Márpedig kollégáinak a több­sége nyilván vállalja...- Sokan mondják ugyanazt, amit én, de persze nem minden­ki teszi, vagy teheti meg, amit én. Én nem „elöljárószerepben” képzelem el a jövőmet. Szakem­bernek tartom magam elsősor­ban és nem politikusnak, már 1994-ben, amikor először beke­rültem a képviselő-testületbe, úgy gondoltam, megtanulom ezt a szakmát és el is végeztem másoddiplomás képzés kereté­ben az államigazgatási főisko­lát. Már a kilencvenes években is úgy láttam, hogy szakmaiat- lan, elhibázott döntések követ­ték egymást az önkormányza­ti szektorban, azt például gyor­san be kellett volna látni, hogy Önkormányzatok „kivéreztetés” után: Schmidt Jenő TÖOSZ-elnök szerint nem kell tartani az önállóság feladásától a változások előkészítésének két esztendejét a változás két éve követi az önkormányzati rend­szerben, két év alatt kell lebonyo­lítani akkora horderejű válto­zást, amire normál esetben leg­alább kétszer-háromszor ennyi idő kellene - véli Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Or­szágos Szövetsége (TÖOSZ) elnö­ke, Tab fideszes polgármestere. Hozzányúlt végre a kormányzat a közigazgatáshoz, Schmidt érté­kelése szerint most, a félidőnél ez a legnagyobb pozitívum, az meg majd - teszi hozzá - a gya­korlatsorán elválik, hogy mi mű­ködik jól, s mi kevésbé.- úgy tovább nem mehet, aho­gyan eddig - szögezi le a TÖ­OSZ-elnök. - 2010-re már „ki voltak véreztetve" az önkor­mányzatok, saját bevételeik majdnem száz százalékát a működésre kellett fordítaniuk, s akkor ott volt még az oktatás, az egészségügy, a szociális ága­zat. Ezeregyszáz-milliárd forint­nyi adóbevételt kapott a szféra az államtól, miközben két és félezer milliárdot költött. Több mint egymilliárd forintot kellett tehát adóból beszedni. A vagyo­nukhoz képest még így sincse­nek túlságosan eladósodva a helyhatóságok, 1100 milliárd forint az adósságuk úgy, hogy mint ismert, a megyei önkor­mányzatok tartozását az állam átvállalta. A kormányzat célja a polgár- mester szerint jól tetten érhető abban, hogy a jövő évtől nem lehet működési hiányos költ­ségvetést elfogadni. Azaz: „Nem azt kell megtervezniük, milyen célokat tűznek ki és eh­hez mekkora forrásra van szükség, csak azt lehet eldönte­ni, hogy a rendelkezésre álló keretből mit lehet megcsinál­ni.” Igaz, a mai napig sem tud­ható pontosan, hogy milyen fel­adatok maradnak az önkor­mányzatoknál és ezekre meny­nyi pénz áll majd a rendelkezé­sükre. Schmidt Jenő úgy látja, sokkal kevesebb feladatuk nem lesz, az tehát nem igaz, hogy az önkormányzatok „ki­üresednének”. - Ami elkerül az önkormányzatoktól, nem kell sajnálni, mert eddig amúgy is az volt a szlogen, hogy íróasztal íróasztalt szül, vagyis minden feladat egy új íróasztal. Az iskolák is úgy mennek hogy maradnak, a béren kívül minden más költ­ség az önkormányzaté, ha vál­lalni tudja. Az alapfokú okta­tás egyébként, akárki fizeti, így is, úgy is 7-800 milliárd forint­ba kerül évente. a tabi polgármester amondó: sem az önállóság feladásától, sem a jelentős mértékű elbocsá­tástól nem kell tartani az önkor­mányzati hivatalokban, ez utób­bi legfeljebb néhány „túlmérete­zett" nagyot érinthet. - AZ tény, hogy a most kezdődő változás tíz évre feladatot, teendőt ad a köz- igazgatásban - állapítja meg vé­gül az önkormányzati érdekvé­delmi szövetség elnöke. uF.I. Schmidt Jenő (jobb oldalon): Ami elkerül az önkormányzatoktól, azt nem kell sajnálni Kalapot le! kalapot kell emelni azok előtt (polgármesterek, jegyzők stb.), akik az elmúlt huszonkét évben az önkormányzati szektort mű­ködtették, mert kihozták belőle a maximumot - ez Schmidt Je­nő TÖOSZ-elnök véleménye, hozzátéve: szép volt, jó volt, de a jövő évtől másként kell gondol­kodni. Ehhez a másként gondol­kodáshoz kíván erőt a mara­dóknak Marczali Tamás kőrös ­hegyi polgármester, aki 2013 márciusára teszi lemondását, mert „nem elöljárószerepben képzeli el a jövőjét”. sólyom László volt köztársasá­gi elnök mondta idén nyáron az aszófői jalunapow „Ha az alkot­mányos kultúra hanyatlását az jelzi, hogy a kormányzati hata­lom mértéktelenül központosít és igyekszik jelentéktelenné ten­ni ellensúlyait, akkor belátjuk annak jelentőségét, hogy a helyi önkormányzatok is ellensúlyt képeznek Ennek a szerepnek a megőrzéséért állandóan küzde­ni kell” a magunk részéről ehhez kíván­nánk erőt - és belátást (fi) KOMMENTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents